Eger - hetilap, 1887

1887-12-13 / 50. szám

394

Rustán basának, hogy a vár az ő seregével, a vidék pedig Veteráni és Heisler seregeivel van messze területen megszállva, hogy a vár semmiféle segítséget nem kaphat, fel- szólitotta a basát, hogy tisztességes feltételek mellett adja fel a várat, s ne dobja oda a török birodalom érdekében másutt nagyon is felhasználható derék őrséget — a biztos éh halálnak.

Miután az élelemhiány oly nagy volt már a várban, hogy patkány, egér, macska, kutya s elhalt emberek húsával éltek, — Rustan basa belátta, hogy magára hagyatva csakugyan legjobb, ha tisztességes feltételek mellett az ozmán birodalom javára, a vár feladásával, életöket biztosítják.

Deczember 13-án, 200 évvel ezelőtt Írták alá Rustán és Karaiba a békepontokat, melyek értelmében dec. 17-én — a jövő szombaton lesz 200 éves évfordulója — fog a török sereg a várból kivonulni. A mi úgy is történt. Hála Istennek!

Igen e két szóval: Hála Istennek! adunk kifejezést városunk felszabadulása felett ezernyi hálás érzelemmel eltelt bensőnknek addig is, mig kegyelmes főpásztorunk ünnepélyes hála-áldozatán — a jövő szombaton — vele együtt hangoztatjuk a „Te Deum laudamus-“t a török rabiga megszűnéséért, s vele együtt forró imában esedezünk az egek Urához apostoli királyunk, hazánk, nemzetünk boldogságáért.

Ledniczky Ipoly.

Ismét a phylloxera!

Ez ügy iránt érdeklődő t. olvasóink bizonyára emlékezni fognak, még lapunk annak idejében hozott ama közleményeire, melyek Miklós Gyula orsz. borászati kormánybiztos, később dr. Horváth Géza, az országos phylloxera-állomás főnöke vezetése mellett, a pkylloxera-vészszel szemben teendő intézkedések tárgyában, a városház termében tartott értekezleteket bőven ismertették. Sajnos, akkor részint az idő rövidsége miatt csak hiányosan eszközölhető meghívások, részint más okoknál fogva a részvét igen csekély volt s később, mikor a közönség a helyi sajtó utján, vagy más utón a megtartott értekezletek hírét vette, — sokan nehezteltek, hogy kellő értesülés hiányában abban részt nem vehettek.

Grónay Sándor, h. polgármesterünk, ki a város érdekeit folyvást figyelemmel kiséri, és ki jelenleg az egri borászati egylet helyettes elnöke is egyszersmind, szükségesnek látta egy tanácsi határozatot provokálni, mely szerint az érdekelt ügyben, egy értekezlet megtartására az egri érdekelt szőlőbirtokosság újra meghivassék. E meghívás a helybeli lapok utján csakugyan meg is történt, minek az a csodálatra méltó eredménye lett, hogy a polgárság minden rendű és rangú tagjai szokatlan számban jelentek meg az értekezletre. Úgy látszik, hogy e tekintetben is mutatkozik az egri nép életrevalósága, és józan gondolkozása, és idejében készül szembe szállani a fenyegető veszedelemmel, — okulva más szerencsétlen vidékek példáján, melyek lakosai közönynyel várva be szőlőik végpusztulását, kénytelenek most vándorbothoz nyúlni és jobb hazát keresni.

F. hó 4-én vasárnap délelőtt 10 órakor Grónay Sándor h. polgármester megnyitotta az értekezletet, talpra esett rövid beszédben mindenekelőtt köszönetét mondva a közönségnek a szép számban való megjelenésért; előadta nézeteit a városi hatóság föladatáról, mely ugyan tartózkodik bárkinek gazdasági viszonyaiba avatkozni, főleg ha csak egyesek múló, könnyen orvosolható bajairól volna szó, de mikor oly veszedelemmel állunk szemben, mint a phylloxera fellépte, melynek következtében szőlőinket, más gazdászati ipar hiányában, e város egyedüli keresetforrását végpusztulás fenyegeti, kötelességének tartja, hogy az érdekelt lakosság idejekorán figyelmeztetve, és mennyire lehet, mentési és védekezési törekvéseiben támogatva is legyen, és azért felkéri a szintén jelenlévő — hála a földmivelési miniszter bölcs intézkedésének, — már nem idegen, hanem most már idevaló egri szakértő tanárt, hogy az eddigi védekezési módozatokat mutassa be az értekezletnek.

Ferk Miklós, az egri szőlészeti és kertészeti iskola tanára,

Az „EGER“ tárczája.

Zsasskovszky Ferencz.

(sz. 1819. t 1887.)

A múlt hét egyik ködös, borongós napjának délesti óráiban csöndes, fájdalmas kegyelettel kisértük az örök nyugalom helyére néh. Zsasskovszky Ferencz, egri székesfőegyházi karnagyot, — „a mi kedves Ferencz bátyánkat“, — mint öt nevezni szokták volt azok, kik a boldogultat, hosszú, munkás élete pályáján ismerni, becsülni s szeretni tanulták.

A Zsasskovszky Ferencz neve országszerte ismeretes ; sőt idegen földön talán még jobbau, mint e hazában. Mert egyházi zene-irodalmi munkái széles körben el vannak ugyan terjedve; de hogy e szakmájában nagy képzettségű, s fáradhatatlan szorgalmú egyházi zeneiró, hasonlag nagy tehetségű, de már korábban elhunyt öcscsével: Zsasskovszky Endrével egyetemben, e nagy küzdelmek, s fáradalmak mellett, tömérdek, nehézségek- s akadályokkal szemben, csupán kitartó vas szorgalmunk- s türelmükkel létesíthetett egyházirodalmi müveikkel mily szolgálatokat tettek a magyar kath. egyháznak, s a hazai keresztény közművelődésnek : azt csak azok tudják, kik e munkásságot messze- ható, nagyszerű eredményükben figyelemmel kisérték, s kellőkép méltányolni képesek.

De szóljon mindezekről maga a boldogult tanulságos élete.

Zsasskovszky Ferencz 1819. apr. 3-án született árvamegyei Alsó-Kubinban, hol édes atyja az idő szerint rom. kath. kántortanitó volt. Ferencz már serdülő gyermek-korában kapta édes atyjától, — ki képzett organista volt, — az első zenei oktatást és pedig oly sükerrel, hogy a kiváló zeneképességü gyermek az orgonajátszást már 7—8 éves korában annyira elsajátította, hogy édes atyját templomi functióibau gyakran helyettesítette. E zenetalentuma, s gyakorlati ismerete vetette meg alapját a tudományos pályán való elöhaladásának is, mert miután szerényebb javadalmazásit, s több gyermekkel megáldott édes atyja további növelte- tésének anyagi terheit viselni képes nem vala, — Ferencz, önerejére hagyva, a gymnásiumi iskolákat Rózsahegyen, Váczott, utóbb Kassán csak úgy végezhette be, hogy az illető helyeken mint a szerzetes-házak, vagy a tanuló ifjúság organistája, tisztességes subsistentiához jutott. Kassán ezenkívül a főtemplomi zenekarban is működött mint dilletáns.

Gymn. pályája végeztével haza térvén Námesztóba, — hová időközben édes atyja, tanítói minőségben átköltözött, — az ifjú Zs. Ferencz zeneképességeinek tovább fejlesztésére igen nagy befolyással volt a námesztói plébános, Brosko Imre, ki maga is képzett zenész, az ifjú Zs. Ferencz kiváló zeneképességeit csakhamar fölismerte, s őt a saját továbbképzésére hathatósan buzdította. E lelkész vendégszerető házánál volt alkalma első Ízben a fiatal Zs. Ferencznek a klaszikus zene szépségeibe mélyebben bepillantani. A nevezett lelkésznél ugyanis gyakrabban megfordultak a szomszéd határvámhivatalnokok zeneértő s zenekedvelő tagjai, kik aztán a plébános társaságában adták elő Haydn és Mozart ismert klassikus vonós négyeseit, melyeknek minden hangja balzsamként hatott az ifjú Zs. Ferencz fogékony leikébe. Sőt ezeken fölbuzdulva, mindjárt maga is egy zenei kísérletre vállalkozott. Kassáról ugyanis néhány, [sajátkezüleg másolt zenekari mise szerzeményt hozott magával, s miután számosabb testvéreiből már akkor egy kis kezdetleges énnekkar is kikerült, a derék plébános jóakaró támogatása mellett addig mesterkedett, mig a négyesező vámtisztviselők szintén megígérték neki közremükö- désöket. így történt, hogy a námesztói szerény templom kórusán, a hívek nagy meglepetésére, egyszer csak egyik ünnepnapon, zenekari mise szólalt meg, mely azután többször is ismétlődött. Ez volt a fiatal Zs. Ferencz első karmesteri föllépése, melynek mindjárt meg is lett a szép és hasznos eredménye, amennyiben a gyönyörű egyházi müzenén föllelkesűlt áhitatos lakosság áldozat- készsége rövid időn egy 16 változatú s két manuales orgonát állított, a régi ócska, rozzant orgona helyett, a námesztói templom kórusára.

De Ferenczünket ismeretsóvár lelke nem sokáig hagyta a szülői ház korlátoltabb zenekörében pihenni. Gondolatai magasabb

1