Eger - hetilap, 1887

1887-11-29 / 48. szám

380

előbb említett vén kofa hanyatlása és fokozatos sülyedése történetét leírni, de az is fokról-fokra sülyedt. Analog a történet. Szóval: szerintem az állatok ügye, ily analógiákat tekintve is, figyelmet érdemel. Azt, hogy nemzetgazdászati szempontból mily fontosak a házi állatok, s mily értéket képviselnek egy folytonos igavonásra kárhoztatott földmivelő nép állami háztartásában; azt fejtegetni fölöslegesnek tartom. Csak arra szorítkozom, hogy magamat, mint közgazdasági előadó mutatván be, kérjem a t. bizottságot, hogy az állat-egészségügyre fordítván most már szerény tehetségemet, méltóztassék elrendelni, hogy nekem az átszellemült állatok parteczédulái, mindig pontosan megküldessenek, hogy én az elhullott állatok egészségügyét kellőleg ellenőrizhessem, mert ellenőrzés nélkül semmi sem lehet egy alkotmányos államban. (Énekli: „Mein Gauserl hat a haxerl, glabt i’lasz mi’ nit anschmie- ren.“) Aztán quasi re bene gesta, helyet foglal. A parteczédulák díszes kiállításban megküldetni elrendeltetnek. Az asztal végén egy pajkos úri egyén azt súgja szomszédjának: „Barátom! ez czéltévesztett ember, mert a helyett, hogy a fővárosi aranytollas Gánzele-lebenekkel foglalkoznék, ide jár dögstatistikát készíteni.“ — „Hja barátom! — viszonz a szomszéd, — a sportnak sok neme van s tagadni nem lehet, hogy ez új és bizarr passió.“ (Soll hoch leben!).

Katalin-estély.

Eger, 1887. nov. 27.

Az „eger-vidéki jótékony-nőegylet“ f. hó 26-án, szombaton nyitotta meg az idei báli idényt, egy, minden tekintetben szépen sikerűit Katalin táncz-estélylyel. — Ez azon estély, mely ma már egész báli jelleget öltött magára. S miért? . . . azért, mert ez szokott a hálózni kezdő ujonczok bemutató bálja lenni Egerben. E bálban lépnek először a nyilvánosság elé a gyermekkort még csak imént odahagyott, úgynevezett feslő rózsabimbók. Az első megjelenéstől pedig nagyon sok függ, ez alapítja meg az egész báli rennoméet, szükség vau tehát feltűnésre; miután pedig az első feltűnéshez okvetetlenül szép toilette is kell, természetes hogy az nem lehet másforma csak báli. Pedig valamikor régen, mikor még divatba kezdtek jönni a Katalin-estélyek Egerben, az utcza sarkakra kiragasztott hirdetési plakátok végére mindig az volt nyomva, hogy: „a hölgyek kéretnek a legegyszerűbben öltözködni.“ — Többi bálozó hölgyeink aztán — hogy a feltűnés az ő részükről se maradjon el, úgy ellensúlyozzák e dolgot, hogy rendvos karjába fogózkodva. Mit jelent ez a bizalmáskodás neje s az orvos között?!

Zaj nélkül közeledett feléjük, s igyekezett a bokrok közé bújva valamikép kihallgatni beszédük et. Nem sikerült. Meg kellett elégednie azzal, hogy figyelmesen vizsgálta feleségét s e vizsgálat eredménye az volt, hogy mindinkább kezdett neki tetszeni az, kire eddig rá sem nézhetett. A jóság, mely az ifjú nő egész lényéből kiáradt, gyöngédséget kölcsönzött kevésbbé finom vonásainak; Ízléses pongyolája előnyösen tüntette ki gömböly- ded alakját; gyönyörű fekete haja nagyon jól állott mosolygó piros orczájához.

— „Vigy áz ni fo gok, hogy“. . . . ezek voltak az egyedüli szavak, melyeket Edgard a titokszerünek látszó, nagyon csöndes hangon folyt beszélgetésből megérteni képes volt. E szavakat felesége mondta.

— „Vigyázni fogok“! — Mit jelentenek e szavak? — töprenkedett Edgard. Tudni akarom ! Végtére is az az asszony az én feleségem, nekem jogom van hozzá! De nini! Az ördögbe, hogy bánthat ez a dolog ? Mintha bizony szerelmes volnék a feleségembe ! ?

Elhagyva búvóhelyét, a társalgók felé tartott, kik megjelenésére félbeszakították beszédüket, s láthatólag feszélyezve s zavarban voltak jelenléte által.

— Teringettét! — gondolá magában Edgard; nagybátyám azt monda, hogy szereti a kövér nőket. De ez már mégis sok volna!

Bár e sértő gyanút rögtön leküzdé magában, mind a mellett nyugtalanságában felvilágosítás szükségét érezte s négy szem közt szeretett volna beszélni feleségével. Azonban az orvos, mintha kitalálta volna öcscse szándékát, még szigorúbban ellenőrizte őket, ugyannyira, hogy férj és feleség sohasem voltak egyedül s Edgard nem volt képes tervét végrehajtani.

szerint az előző évekbeli jogászbáli ruháikat szerepeltetik némi átalakitással, esetleg új derékkal, ez estélyeken. S igy az uralkodó szín itt is legtöbbnyire a feliér, világos kék és rózsaszín gazir, mint a jogász-bálon.

Maga az estély, mely úgy 9 óra felé vette kezdetét, igen kedélyes volt, kedélyességét végig megtartotta egész hajnali 5 óráig, s hogy tovább nem, annak talán az az oka, hogy mindkét nembeli fiatalságunk, főként ha ilyen szép számban jelenik meg valamely mulatságon, 7—8 óráig tartó huzamos táncz vége felé kimerül ama hőségben, mely ily alkalmakkor a kaszinó termében uralg, azért kár, hogy az egykor oly divatban volt szép cottillon, mely a szünóra után mintegy második pihenőt képezett, végkép kimaradt a tánczrendből.

De azért mégis meg volt az animo, a fesztelenség, s a mi fő, aranyszőke és éjbarna fürtökben, ragyogó szép szemekben, mosolygó, pajzán ajkakban, kigyúlt rózsaarczok és lihegő márvány keblekben, melyek képesek a frakkos fiatalságot a végletekbe ragadni, nem volt hiány. Kerestem is köztük, melyik a bálkirálynő, hogy mint valami újkori Páris adjam oda neki a szépség aranyalmáját, de a sok szép közül nem tudtam melyik hát mégis minden tekintetben a legszebb; végre is abban állapodtam meg, hogy én mint simplex referens ezt meg nem Ítélhetem, hanem a közvéleményt kell követnem. A közvélemény kettő körül csoportoséit, kik méltán vetekedtek a bálkirálynői babérért, s kik -- öltözéküket kivéve, mely mindkettőnél világoskék volt — minden tekintetben ellentétei voltak egymásnak. Két kép a nélkül hogy versenyezhetne egymással, két ellentétes delej, anélkül hogy árthatna egymásnak. Egyik — a szőke — örömet, életet, boldogságot lehel; tündököl, sugároz, fényt áraszt; csillag, mely saját fényétől ragyog és világit. A másik — a barna, — ah! — a másik a szerény gyöngédség, titokban elsírt fájdalom, rejtegetett mély szenvedés kifejezője; ez is csillag, de méla-bús és szende, a viszfény csillaga. Összehasonlítani akarni őket annyi volna, mint az éjét párhuzamba tenni a nappallal. S hogy a közvélemény nagyobb része mégis a szőke felé hajlott inkább, azt gracieuse tour tánczának köszönheti, melylyel még az öregebb urakat is el tudta bájolni.

A tour tánczokat a helybeli katonai zenekar játszotta, a csárdásokhoz pedig Palócz Kálmán adta volna meg a hangulatot, ha olyan ócska, elavult frisseket nem szedett volna elő, melyekre mindent lehetett volna rakni, csak csárdást nem.

A négyeseket 32—34 pár járta. Városunk, különösen pedig a vidék szép számú rózsáiból font koszorúban ott ragyogtak:

— Meddig tart még ez a dolog ? — gondolá magában, látva hogy mindig csak egy harmadik jelenlétében beszélhet feleségével.

Arra gondolt, hogy este, az orvos lefekvése után fog beszélni feleségével; de az orvos kérlelhetlen előrelátása e tervét is megakadályozta.

Minden este a whistpartie, vagy komoly dolgokról szóló társalgás után az orvos jó éjt kívánva a házasfeleknek, megvárta, mig a félj jobboldali, a feleség pedig baloldali lakosztályukba visszavonultak, s bezárták a szobáikhoz vezető folyosó ajtaját.

— Csak nem törhetek be erőszakkal éjnek idején feleségem lakásába, — gondolá Edgard. Ez már még sem illenék.

Mindamellett egy ízben megkisérté éjjel, elfogadható ürügy alatt bejutni felesége lakosztályába; de kísérlete nem sükerült. A folyosó-ajtó s neje hálószobája között két másik szoba volt. Nagyon erősen kellett volna zörgetnie s fellármázta volna az egész házat.

Az a rémület s vonakodás, melyet felesége nyilvánított, ha négyszem közti beszélgetésre kérte, ingerelte s feltüzelte Edgard-t.

— Meg fogja magyarázni! Meg kell magyaráznia ! — kiáltott izgatottan.

Egy este, napnyugta felé lovaglásból tért vissza. Már mesz- sziről látta feleségét, ki egy pádon ülve olvasott. Egyedül volt.

A figyelem, melylyel olvasmányába elmerülve volt, bizonyos gondolkodó, mélázó kifejezést kölcsönzött arczának, mely nem volt minden báj nélkül. Kétségbe vonhatatlan, hogy a nő mindig érdekesebb a véletlen találkozásoknál, s hogy a keret sokat emelhet a kép szépségén. Kétségtelen, hogy a hófehér harisnya bájos látvány a zöld gyepen, Ízléstelen a salonban; a női ruha sokkal szebb redőket képez a gyeppadon, mint a fauteuil-ben; az arcz- szin gyöngédebb, átlátszóbb a zöld levelek árnyában. Szóval egy ügyes csinos nő — ha nem épen szép is — a természet bájai