Eger - hetilap, 1887
1887-11-29 / 48. szám
379 Regék a megyei közigazg. bizottságok uradalmából. Meséli: Pater Abraham a Seta Clara junior. (Vége.) A kir. tanfelügyelő kegyetlen elszántsággal javasolja, hogy Eger városon, iskolai kiadásai tekintetében, államsegélyezés utján ne könnyittessék, mert bár Eger város boltjai stb. évi haszonbérét, tehát mintegy 37000 frtot áldoz évenkint iskolai czélokra, de ezt már rég teszi, tehát ezen boltok stb. úgy is az usus törvénye szerint iskolai vagyon; igy hát számításba ma már nem jöhet; hanem egyedül csak azon 367 ft vehető figyelembe, mit újból megajánl, s mert többet is megajánlhat, állami segélyre nem ajánlható. A logika perversa argumentumait senki sem bírta felfogni s disputa támadt. Ilyenkor közvetítő expediens- hez szokás nyúlni; most is úgy volt. Pedig hát a t. tanfelügyelő ur csak a financz-ministeri maximák szerint okoskodik. Ennek egy illustratioja legyen itt példaképen. Egyszer az öreg P. Abraham a Sta Clara azt monda hason alkalommal: „Ha én XII-bol VII-et elveszek, mennyi marad ?“ Az illetők azt felelték mosolyogva : öt. 0 fejét csóválva azt mondá: „hét“. Atalános volt a ka- czagás. Ő pedig két iv papirt egymás fölé helyezve, egy római XII irt. Ugy-e ez tizenkettő? Most elvéve az egyik ivet melyen VII. volt, a másikon is VII. maradt, — s mosolyogva nézett körül. A többiek bámészkodtak s kifogásokat emeltek. A m. kir. pénzügyministernek is ilyen a mathematikája, s érvelése ellen — nincs appelláta, csak az egek urához, az pedig csak néha van közel. A k. ügyész a világ legprózaibb tárgyáról, az üreshordókról beszélt. Nem is hallgatta szívesen senki. Én részemről többre becsülök egy piczi csapot, melyen át a menyei, szellemviditó nektár vidáman csörgedez, mint a világ minden üres hordóját, minek hasznát úgy sem vehetem. A kir. adófelügyelő elrecitálta, hogy hány csepp folyt visz- sza a tengerbe, melynek homokja még is mindig szomjas, s nem kell egy pinczemulatságba sem mennie, hogy inni tanuljon. A menu utolsó fogása, a csendőrségi jelentés is tudomásul vétetvén, az újonnan kinevezett gazdasági előadó kelt fel. Maiden- speach-je közfigyelmet keltett. A beszéd introductiójaként abbeli fájdalmának adott kifejezést, hogy eddig specialitásokra nem fektethette súlyát, mert mint főszolgabíró 32 községben sokolda- lulag volt igénybe véve; de most már (eldanolja: Vörös bársony süvegem, most élem gyöngyéletem stb.) a közig, bizottságnak is Pompásan átaludt éjszaka után végre Edgárd is fölébredt s oly jól érzé magát, hogy ha nem hitt volna annyira az orvos tudományában, el sem hitte volna, hogy ő beteg. Azonban az orvos szavai eszébe jutottak s tükörbe nézve, már úgy képzelte, hogy vonásai valóban bágyadtak, arcz-szine sápadt, szemei be vannak esve, s nem kételkedett, e kórtüneteket szívbajának tulajdonítani. Kinyitja ablakait. Virágillattal kevert langyos pára áradt - ki a még harmatos földből. A természet szivárványszínű ködbe volt burkolózva, mint egy kaczér nő, ki ágyából kikelve fátyolt borit igéző vállaira. Utolérhetetlen bájt leheltek a park fasorai s árnyas magányai. — Ó mily boldog lehetnék most itt azzal a másikkal! so- hajtá magában Edgard. Ide s tova kóborolnánk e bájos paradicsomban. Mily édes volna őt magaménak, egészen a magaménak tudnom, ez árnyas erdők közepette. Az orvos belépte visszaszólitotta Edgard-t az ábrándok világából a rideg földre. — Jó reggelt — kiáltott öcscsére. Nos hát megkezdjük a kúrát. Mutasd literedet. Na! nem sulyosbúlt a baj. Hanem azért jó idő kell hozzá, mig meg fogsz tőle szabadulhatni. — De meddig tart ez a ... . — Nagyon sokat kérdezesz tőlem. Nem dicsekszem azzal, hogy bevolnék avatva a természet titkaiba. — S a feleségem? — Mit akarsz a feleségeddel? Minden rendben van. Feleséged, mint jó és becsületes asszony, tudni fogja, hogy mit tegyen, — Tudni fogja, hogy mit tegyen ?! — No igen! Hát mit akarsz, hogy tegyen? Te szerencsére hozzá szoktattad őt, hogy nem várhat sok gyöngédséget tőled. Minden rendben van. Öltözzél föl s azután kerüld meg tizszer a parkot katona-lépésben. Ha ezzel készen leszesz, majd hideg douclie-t kapsz a fejedre. tagja lévén, egy lelke mélyében rég dajkált, a közös ügyre nézve fölötte fontos tárgy cultiválásának szentelő minden üres idejét, (mely az asztronomusok időszámítása szerint egyik déli 12 órától a következő déli 12-ig tart); ezen tárgy pedig az állategészsé g-ügy. A nagyméltóságú szántóvetök, csizma-, frakk-, klakk- készítők, és adás-vételt közvetítő sensálok ezéhmestere, a kalpag- ja kócsagtollával a fiastyukot verő magasságú nagy minister is megértette már az állatok korszellemének feljajduló szavát; rendeletre rendeletet bocsájtott ki, de amint a szomorú tapasztalás bizonyítja, verejtékes működését, kellő végrehajtás hiányában, siker nem koszoruzza. Pedig, kérem alásan, az állatügy humanisti- cus tekintetben is felette érdekes. Péld. milyen hasonlatosság van némely ember és némely hasznos házi állat sorsa között. Egy vén, öszszeaszott anyóka, a szögleten gyümölcsöt árul. Zord télen ott ül egy tüzes fazék fölött, kora reggeltől késő estig. Alig keres annyit, hogy kínos éltét egyik napról a másikig tengethesse. Megőszült feje boglyas, ruházata toldozott-foldozott ócska rongy, szemei fény nélküliek, beesettek, arcza ránezos, mocskos- sárga, fogai nincsenek, ajkai behúzódva, csak jelzik a szájnyílást, de nem diszitik. Pedig ez egykor egy hires ballerina volt, a férfi-világ elitje omlott lábai elé, aranynyal és a hazug szerelmi vallomások tömjén-füstjével áldozott e bálványnak! S ime! mi lett belőle? Csak néha-néha, midőn a múlt dicső képeinek emléke villan fel lelkében, gyúlnak fényre bágyadt szemei, s könyö- zönnel áldoznak a kedves, visszahozhatlan időknek. Nem messze analog történetnek jutunk tudomására az állatvilág egyéneinek életéből. Az utcza túloldalán egy taligás áll. Taligájába fogva egy füle és szeme körül szürkülni kezdő nagy pejgebe, s hogy rútabb legyen szegény, kurtirozva van. Mindkét szemére vak, csontjai kilátszanak, itt-ott húsa is, hol a bőrt a szerszám ledörgölte; bőre poros, piszkos, szőre felborzadva, patáin hónapos sár, sörénye tele bojtorvány-, pelyva- s más piszokkal. — Egy hires ménes bélyege van jobb ezombján. Egykor hires hátasló, nemes fajú szép kancza volt; ma taligás gebe, fejét a taligarudig leeresztve gondolkozik a múlton. Az emlék megvillan agyában, nemes származásának büszkesége egy perezre kifejezésre jut, felemeli büszkén fejét, de csakhamar tudatára jut annak, hogy a végzetnek a race és vér sem állhat ellent, és szomorúan ereszti le ismét lankadt fejét. Valaha a turfon parádézott, talán egy délezeg úrnő bámultatta magát rajta, s miután szegény megrokkant előbb hintóba, később igás kocsiba, végre taligába került. Nem akartam az Nem fogjuk részletesen felsorolni az orvos gyószereit, s nem fogjuk megbírálni tudományos gyógymódját, melylyel öcscse szívbaját gyógyította. A gyógymód minden tekintetben egyszerű és kényelmes volt. Egy viz-szinü folyadékot kivéve, melyet a páciensnek borral vegyítve kellett innia, az egész gyógykezelés nem állott egyébből, mint testgyakorlásból, bordeaux-i bor, félig nyers hús és hidegvízből, egyszóval a leghatásosabb erősitő szerek alkalmazásából. Két hét múlva Edgard oly erős volt, hogy képes lett volna egy bikával megküzdeni. Megnézve magát a tükörben, szinte nem akarta hinni, hogy lehet valaki látszólag oly erőteljes, midőn oly veszélyes betegségben sinylik. — Mégis azt hiszem — szólt magában, — hogy a betegség tünetei csökkentek. Mily kár, hogy nem szeretem a feleségemet! E perezben az ablak felé közeledve, azon keresztül egy fehér ruhát pillantott meg, mely gyorsan haladt a park fái között. A ruha fodrai a földet söpörték, maguk után hurczolva a fák lehullott virágait; s mindez kellemes susogást idézett elő, kisérve két kis láb ütemes lépéseinek zenéje által. Edgard életében először veszi észre, hogy neje tulajdonkép igen csinos kis asszony, s az orvos szavai kezdik fúrni a fejét: „Mitakarsz a feleségeddel? 0 tudni fogja, hogy mit tegyen!“ Igaz volna ez ?! Elhatározza, hogy megfigyeli neje viseletét. Leszalad a parkba s nyugtalanúl keresi szemeivel neje alakját, mely azon pillanatban, a mint meg látnia sikerült, már el is tűnt egy cserjés sűrű bokrai között. — Oh! oh! — gondolá Edgard, — igazat mondott volna bátyám? Feleségem csakugyan tudná, hogy „mit tegyen?!“ De ez már több volna a közönyösségnél; ez már hűtlenség volna! Követi az irányt, melyben feleségét eltűnni látta; s csakhamar megpillantja őt szelíd nyugodtsággal, mindkét kezével az or*
