Eger - hetilap, 1887
1887-11-29 / 48. szám
378 fekteti a súlyt, mint azon másik ágában, a mely a szabad egyesülés utján tör ugyanazon czél felé; egy és ugyanazon actió, más és más téren kifejtve. Ezen actio egyes mozzanatai, a siker érdekében sürgősen vannak arra utalva, hogy egymással teljes, és tiszta összhangban álljanak. A társadalmi actio tervszerűségében ezt az összhangot keresik a hazai testgyakorló egyletek közül azok, a melyek a torná- zás rendszere s a „tornaegylet“ elnevezés körül — azon átgondolt, és minden részében teljesen kidolgozott rendszer körül — csoportosulnak, a melynek keretén belül a fejlődő szervezet épen úgy, mint a teljesen kifejlett, egyenlően kielégítheti e nemű szükségletét, a legzsengébb kortól, a testi képzettség legalsó fokától kezdve, egészen föl a legtisztesb korig s a testi képzettség elérhető legteljesb mérvéig. A tornázásnak, a testi nevelésnél is alapul fektetett rendszerével a tornaegyletek szorosan odasimulnak azon társadalmi törekvésekhez, sőt tényezőiként szerepelnek azon társadalmi actió- nak, a mely a törvényhozás által megragadott eszme értékesítése körül kifejlik, és teljes joggal tartanak számot arra, hogy az akaraterő teljes energiájával támogattassanak a társadalom azon tagjai részéről, kik a nemzet életműködését észlelő szellemük figyelmével kisérik. Ezek a tornaegyletek szövetségre léptek egymással, hogy vállvetve könnyebben haladjanak létczéljuk felé; és az egymásközt létrehozott egyesüléssel erőteljes kifejezésre hozzák azt az irányt, a mely felé, a társadalom e nemű szükségletének fölismertetése és kielégítése körül a társadalmi actiónak haladnia kívánatos; azt az irányt, a mely felé erőveszteség és az erők szét- torgácsolásának megelőzése végett haladnia kell! A tornaegyletek ezen szövetsége nemzeti életszükségletet lát az egyesületi testgyakorlás fejlesztésében. Erőveszteséggel való fedezését látja e szükségletnek a tornázás rendszerével nem rokon, és tisztán sportszerű testgyakorlás-nemek körül való idő- előtti csoportosulásban, és azért mindent elkövetendőnek tart arra, hogy a helyi társadalom „első szükségletbe mindenütt, a társadalom kisebb töredékének e nemű „kedvtelési szükségletbe előtt elégittessék ki. A társadalom szellemi tőkéje az, a mely a testgyakorlásban egyrészről védelmét, más részről gyarapodását keresi. A szellemi fegyverekkel való kizárólagos és egyoldalú küzdelem az, a mely a szellemmel szorosan összefűzött anyagot, és ezzel együtt a szabad feleségedhez közeledned. Ez nagyon fontos dolog! Különben nem lesz nehéz megállanod, hisz’ nem szereted feleségedet.-- S azután ?! . . . — Engedelmesség, a kiszabott életrend szigorú megtartása . . . s talán. . . . — Csak talán ? ! Másnap az orvos és a fiatal házaspár elutaztak Párisból. III. Közel Blois-hoz, a Loire partján, egy patak által átszelt bájos kis völgyben feküdt az orvos birtoka. A park nem volt valami nagyszerű, de lehetetlen kedvesebb s bájosabb kis búvóhelyet találni, mint ez volt. Erdő és tisztás váltakoztak benne, akárcsak egy őserdőben, a hamisítatlan szűz természet benyomását keltve az ember lelkében. Útjai nem simmetrikusan, de a leggyönyörűbb kilátásokhoz vezettek. Itt a patak egy padlóból összetákolt hidacska alatt csörgedezik; amott egymásra hányt lapos kövekből készült gázló vezet át a vizen; nem messze a patak medre kiszélesedik s vizével áztatja a fák gyökereit, melyek szeszélyesen, kuszáltan fúródnak a fehér kavicsos talajba. Barlangok, kunyhók sem hiányzanak; s minden, a mit az ember e parkban lát, elárulja, hogy birtokosa jobban szereti a természetet meztelenül, mint báli ruhába öltöztetve. A lakház szintén egyszerű, igénytelen volt, de végtelenül lakályos s a pinczétől a padlásig úgy berendezve, hogy lakóinak mindennemű kényelmet képes volt nyújtani. Megérkezésük után korán reggel, midőn Edgard, párisi lusta szokás szerint még aludt, az orvos sétát indítványozott. Karon- fogta a fiatal asszonyt s a parkba vezette. — Látod, kedves gyermekem — szólt az orvos, — minden kiderült s nekem igazam volt. Edgard csak elkísérte azon nőt, kit a kocsiban vele láttál, egy barátjához, ki egyik színháznak szellem erejét leghamarabb kimeríti; és azért főleg a szellem munkásai azok, kiket munkaerejük föntartása, fokozása, a rendszeres testgyakorlás áldására, és jótéteményére a legsiirgőbben utal. Ok azok, kik az egyesületi testgyakorlásban rejlő s köny- nyen hozzáférhető erőforrást legelőbb fölkutatni, azt körüknek megnyitni s az „egyén“ erejében a nemzet, a haza erejét keresni, megművelni, a fölismert közszükségletre rámutatni s a nagyszabású gondolat tőkéjét a közélet szükségleteibe hasznosan befektetni hivatva vannak. Ok tudják, hogy a népek mérkőzésében az „egyén“ képességei döntenek, akár a harcztéren történjék az, akár az élet békés versenyeinek küzdterén. A mérkőzés pedig mindennapos! És e mérkőzésben mindig az erősebbé a pálma; a gyöngébbé csak a tanulság, a melyet az egyenlőtlen küzdelemből levon. Erre a mérkőzésre sohasem elég korai, de sohasem késő a fölkészülés. Es ennek a készülődésnek a vezetésére is azok vannak hivatva, a kik már tudják, hogy nem a pillanatnyi elhatározás, nem a rövid erőfeszítés, hanem a kitartó munkásság s az elhatározás ereje eredményezik a sikert. A nemzet elhatározását, az egyén elhatározásának kell e téren is követnie; elül azokéval, kiknek intelligencziájától a társadalom zöme mindig elvárja, hogy példával járjon előtte. Alakítsuk meg a tornaegyleteket mindenütt, a hol a tanintézetek tornatermei ifjú egyesületek működésének megkezdésére könnyen hozzáférhető teret s eszközöket kínálnak; és szereljük föl iskoláinkat — melyekben a törvény húsz év előtti rendelkezése daczára, még ma is hiányoznak — a testi nevelés által kívánt és korántsem költséges eszközökkel és tornatermekkel. Az előbbit az eszme egy-egy nemzet erkölcsi, és anyagi diadalaira való hivatkozással, az utóbbit az eszme nyomán indult törvény is parancsolja. A haza, és egyéniségünk jóléte egyaránt, és sürgősen kívánja, hogy hazaszerte tömegesen induljunk meg azon az utón, a melyen már is haladnunk kellene, hogy bármely nagyobb mérkőzés készen találjon; az élet békés versenyeiben pedig az éberebb által túl ne haladtassunk! igazgatója. Biztositlak, hogy e nő nem vetélytársad; kár volt e miatt szomorkodnod. — De mégis van oka a közönynek, a hidegségnek, melylyel irántam viseltetik! — Természetesen! ... az az! ... . — Én nem vagyok szép s ő nem szeret engem! íme ez az egész titok. — Tagadom úgy az első, mint a második állítást. Egész más oka van annak. — De hát mi?! — Hallottál valaha valamit a szívbajról? — 0 Istenem! Férjem beteg?! Ápolni, gondozni akarom, sohasem hagyom el szobáját. — Szerencsétlen! Meg akarod őt ölni ?! — Hogyan?! Nem értem önt! — Nem érted ? Edgard szeret téged és küzd magával. Küzdenie kell; mert ha szenvedélyének nem lesz képes ellenállni, a fölindulás, az izgatottság rögtön megölheti. — Dehát nem lehet megmenteni? — Kezeskedem életéért, ha te segélyemre akarsz lenni. — Mit kell tennem ? Mondja gyorsan. — Ha tiz hónaplefolyása előtt férj ed, elfeledve rendeleteimet, csak egyetlen egyszer megcsókolja homlokodat ............. — Attól meghalna ?! Kiáltott rettegve a szegény asz- szony. — Egy csók megölné. De ne félj, kedves gyermekem, vissza fogom adni férjedet. Csak most segíts; kerüld őt; borzasztó felelősség terhe van rajtunk; élete a te kezeid közt van. — Legyen nyugodt, kedves bácsi, hogy............. — Légy hozzá hideg, közönyös, ennyi az egész teendőd. Meglásd, ki fog gyógyúlni s hálás lesz irántad. Szegény fiú!. . .
