Eger - hetilap, 1887

1887-09-06 / 36. szám

284

Különfélék.

Fölhívás Egerváros nemes hölgyközönségéhez! XIII.

Leo pápa ő szentsége folyó év dec. 31-én ünnepli 50 éves áldozárságának jubileumát. Az egész keresztény világ örömmel siet áldozatával emelni az ünnepélyt. Eger város nemes hölgyeit ezennel felszólitja az egri jub. végrehajtó bizottsága, hogy járuljon az ünnepély fénye- s emeléséhez, oltárkészletek, albák, karingek, stólák stb. lehető legegyszerűbb ajándéktárgyak beküldésével. Az idő rövidsége ne riasszon vissza senkit. Becses adományaikat akár a két nőegyesület elnöknő ő nagyságaikhoz, akár Ludányi Antal ő nagyságához a lehető legrövidebb idő alatt adják be. Eger, szept. 5. 1887. A végrehajtó bizottság megbízásából:

Ledniczky Ipoly, biz. jegyző.

— Pápa ö szentsége jubileumára a hódolati ivek s a kegyado- mányi ivek a város minden iskoláiban csütörtökön már ki lesznek téve; tömeges aláírás, s adakozásra hívjuk fel Egerváros buzgó kath. polgárait. Kegyadományokat csak oly ivre Írjanak, mely Ludányi Antal apátkauonok plébános aláírásával, s bélyegével van ellátva.

— Hevesmegye közigazgatási bizottságának tegnapi ülésén, rendkívüli, s közigazgatási ügyeink vezetését jellemző esemény történt. Az idő rövidsége miatt most a következőkre szorítkozhatunk. Gyöngyös város árvaszéki kezelése küldöttségileg megvizsgáltatván, ott több rendbeli törvény- s szabályellenesség állapíttatott meg. Az ügy s pénztár-kezelésre nézve tehát részletes utasításokat terjesztett elő Zalár főjegyző, mint bizottsági előadó. A vizsgálati jelentés előterjesztetvén, Mártonffy főügyész kötelességszerüleg felszólal, hogy a több rendbeli szabálytalanság s mulasztásból esetleg anyagi felelősség is származ- hatik még, melynek részesévé válnék a bizottság is, ha most kellő intézkedést nem tenne, s inditványoza a fegyelmi eljárás elrendelését. Többen pártolólag felszólalván, az elnöklő főispán az indítványnak szavazás alá bocsátását egyenesen megtagadta, mely oly mély megbotránkozást keltett a bizottság választott tagjaiban, hogy a jelenlevő Isaak István, Csiky Sándor, Graeftl Jenő, Szederkényi Nándor, Beniczky György, Szerelem Alfréd, azon kijelentéssel, hogy a főispán minősithetleu eljárása miatt úgy a kormányhoz, mint a megyéhez fognak fordulni, a tanácskozást elhagyták. „Az elnök vagy képtelen a tanácskozás vezetésére vagy roszakaratú“, — mondá egyik tag s ezzel távoztak. Mint halljuk, a bizottság fent-irt tagjai, az esetet a kormányhoz már bejelentették.

— Hát itt hol a törvény? A közig, bizottság tegnap ülésén Szederkényi kérdést intézett a közigazgatás érdekében azon szállongó hírről, hogy a főispán, úgy a város, mint az érdeklett rendőrkapitány meghallgatása nélkül, Grónay Sándor rendőrkapitányi helyét, melyről sem el nem mozdíthatott, se le nem mondott, sem fegyelmi eljárással fel nem függesztetett, kinevezéssel betölteni akarja. A főispán egyszerűen kijelenti, hogy miután Grónay S. mint rendőrkapitány a polgármesteri állásra heíyettesittetett, rendőrkapitányi helye ideiglenesen megüresedettnek tekintendő, s igy betölteni fogja. Hivatkozott e tekintetben ministeri leiratra. Hogy Grónay rendőrkapitány polgármesterré helyettesitetett, ezt tudjuk. Grónay engedett a közkívánatnak, de rendőrkapitányi állásáról le nem mondott, Tőle függ, hogy akarja-e tovább is vinni a helyettes polgármesterséget ? Ha nem akarja, akkor senkinek sincs joga ren- dőrkapitáuyi állásában őt háborgatni.

— Az egri egyházmegye köréből. Halász János, volt egri káplán, legutóbb nyirbaktai lelkész, ajaki lelkészszé, Kor chin a Pál kisvárdai káplán nyirbaktai lelkészszé, és Szabó Antal ajaki id. lelkészhelyettes kisvárdai hitelemző káplánná neveztettek ki.

— Hymen. Városunk kölgykoszorujának két legkedvesebb virága: Frantz Piroska és Etelka kisasszonyok, néh. dr. Frantz Alajos, Hevesmegye volt tiszti főorvosának müveit és bájos leánykái, a múlt csütörtökön, f. szept, hó 1-én váltottak jegyet szivük választottjaival, és pedig Frantz Piroska k. a. nagy- kállói Kállay Sándor az Egerben állomásozó 60. sz. csász. kir. Appel-gyalogezred — Frantz Etelkák, a. pedig zalabéri Hor- vátk Géza, a Budapesten állomásozó 22. sz. cs. kir. gyalogezred derék főhadnagyaival, kik mindaketten, mint kiválón müveit, magyar tisztjei a közös hadseregnek, társaskörünkben közkedveltségnek örvendenek, s igy részünkről is örömmel csatoljuk legjobb szerencsekivánatainkat azon számos jóbarátokéi- s ismerősökéihez, kik ez eljegyzés alkalmából a két derék jegyespárnak őszinte szívből gratuláltak.

— Diszes esküvő folyt le, a múlt aug. hó 29-én az erdőtelki egyházban. Ugyanis dr. Bayer Sándor, Soroksár városi orvos, az egri müveit fiatalság egyik derék tagja, vezette oltárhoz, Borhy Károly, erdőtelki jegyző szeretetre méltó, kedves-bájos leányát; Annuska kisasszonyt. Nyoszolyóasszonyok : Kövér Bertalanná, és Lipcsey Pét er né úrnők. Nyoszolyóleányok: Borhy Ilona, Lipcsey Lidiké, s Borhy Margitka kisasszonyok. Násznagyok Fai Fáy László nagybirtokos, s Kövér Bertalan gyöngyösi főszolgabíró; vőfélyek: Bayer Antal, dr. Fél- egyházy Elek, s dr. Glósz Kálmán. — Az esküvő után az örömapa vendégszerető házánál a násznép lukullusi estebédhez ült, mely a toasztok hosszú sorával s reggelig tartó tánczczal végződött, a midőn is a fiatal pár nászútra indúlt. Boldogság kisérje e frigyet. Egy jelenvolt.

Clarke Sámuel angol bölcsész, (1675—1738) kinek bizonyítékai s elméletei az istenség létéről nagy feltűnést keltettek kortársai közt, s ki Leibnitzczel élénk levelezést folytatott, a szellemi munkában kimerülve, abban keresett üdülést, hogy szobájában bizonyos távolságra sorba rakta a székeket, asztalokat, s azokon járkált. E sajátos mozgást mindennap megtette ebéd és vacsora előtt, rendesen fél órát szentelve ezen munkájának.

Magliabechi Antonio (1633—1714) a tizenhetedik század egyik legtudósabb olasza, majdnem egész életét könyvek közt töltötte. Életmódja olyan volt, akár Diogenesé. Oda se nézett neki, ha nem volt egyéb ennivalója, mint kenyere és sója. Barátai alig látták egyebet enni, mint kenyeret, pár tojást, s mindig vizet ivott. Feküdni nem ment soha, csupán székén, asztala mellett aludt. Különben ágya nem is volt. Körülte semmiféle élő lény nem volt, csupán a számtalan pók, melyeket kedvtelve látott, sőt számukra egész lelkesedéssel fogdosta a legyeket. Ha látogató jött, nagy nyugtalanságban volt, hogy az idegen arczok megijesztik védenczeit. Mikor valaki a hálók felé közeledett, kotlós tyuk módjára izgett-mozgott, s kezeit mint szárnyakat terjesztette állatai védelmére.

Richelieu bibornok, korának legnagyobb államférfia, olyféle mozgásban keresett üdülést, hogy dolgozó szobájának falán bizonyos pontot jelölt meg, s ezen mértéket ugrással igyekezett elérni, mi ha sikerült, egészen jókedvű lett. Kedvenczeinek egyike, Baisrobert, kinek mindig szabad bemenetele volt hozzá, egyszer ezen testgyakorlás közben lepte meg. Mint éles látású udvaroncz, semmi jelét nem adta elbámulásának, hanem igy szó- ott: Fogadom, eminencziád, hogy nekem sikerül még magasabbra ugranom.“1 Azzal levetette kabátját, s versenyt ugrált a bibornokkal.

Moser J. dán országtanácsos talán a világon a leggyorsabb szellemi munkás volt, gondolatai oly gazdagon s rohamosan szülemlettek, hogy fájdalmára a legsebesebb írással sem tudta letenni azokat, s folytonosan aggódnia kellett, hogy elfeledi az egyiket, mig a másikát leírja.

Óriási emlékezőtehetsége által tűnt ki az ismert franczia szinköltő, Ancelot (szül. 1794.) Első drámai múnkájával oly szerencsétlenül járt, hogy annak kézirata egy utazása alkalmával a tengerbe esett, az otthon levő impurumot pedig gyámja, ki határozott ellensége volt a verseknek, ezalatt a tüzbe dobta. Később egy ötfelvonásos szomorujátékot költött, „IX-ik Lajos“ czimmel, de elővigyázatból csak a fejében, felajánlotta a színháznak, s az igazgatóság előtt egészen emlékezetből mondta fel. „Talán otthon feledte kéziratát“? kérdé a direktor, midőn a költő előadásban szünetet tartott, hogy torkát egy pohár vízzel megnedvesit- se. „Nem — felelt Ancelot — a darab még le sincs Írva, s igy ha visszautasítják, nem lesz semmi károm benne. A darabot elfogadták, ő leírta, s ötvenszer adták elő, zajos tetszés mellett. Rendkívüli emlékezőtehetsége nem gyöngült késő vénségeig sem.

Sajátságos kívánság jellemzi Torquato Tasso utolsó perczeit. Midőn 1595 april 25-én Rómában sz. Onofris zárdában halálát érezte közeledni, arra kérte az ágyánál ülő Cynstio bibor- nokot, hogy szedje össze munkáinak kéziratát, s dobja tüzbe, köztük a „Felszabadított Jeruzsálem“-et is.

Nem kissé különösnek tűnik fel az sem, midőn egy költő utolsó óráiban még egyszer felül a Pegazusra, hogy a szárnyas paripa