Eger - hetilap, 1887
1887-09-06 / 36. szám
283 községtanácsot arról, a mit városunk tiszteletére temii akartak. És — valljuk meg — természetes volt, hogy a városi tanács magát hivatalosan nem képviseltette, mintha öntudatosan akarta volna elfogadni a hálanyilatkozatokat. Egy szakasz tűzoltónk teljes díszben, valamint Teardo tiszt, már elejétől fogva rendelkezésökre bocsájtatott kedves vendégeinknek, s ezek ma reggel is kisérték őket, de minthogy a magyarok gyöngéd érzelmükben Yelenczének udvariasságát viszonozni óhajtván, nem akarták ezt a községtanácscsal előre tudatni, — és valóban kár lett volna e tényt önkénytes és szívélyes jellegéből kivetköztetni — úgy a mi városi képviseletünk sem mehetett a helyszínére, mintha már előre a tetszésre számított s abban örömet talált volna. Valóban az ottani megjelenés illetlennek tűnt volna fel. Nem jogosultak tehát az ezen tényből emelt panaszok, sőt a községtanács viseletét elismerésre méltónak és korrektnek kell találnunk. Tudjuk még, hogy a községtanács folytatva a vendégek iránti szívélyes viselkedését, mindjárt ma küldöttségileg köszönetét mondott nekik a koszorúkért, és ma estve gróf Valmarane tanácsos, tulajdon gondolájával fogja az elnököt az állomáshelyre elvinni és kisérni. Örömmel teszszük még hozzá, hogy sokan vendégeink közül hozzánk jővén, kinyilatkoztatták, hogy a legkedvesebb emlékekkel távoznak Velenczéből. Valóban tegnap is derék elnökük Tiepolo tanácsosnak kijelentette, hogy Velencze emléke örökre kedves lesz előtte, s különösen örömére szolgált, ezt most viszontlátni, s húsz, év alatti nagyszerű haladását constatálni. És ezen Ítéletért, valamint a hőseinknek nyilvánított hódolatért, és szívélyes látogatásukért fogadják magyar vendégeink legmelegebb hálánkat. A magyarok és az ezer. Sampieri tábornok, ki az ezer között volt, valamint Cosovich Márk lovag és de Col Lujos úr baj társai ma elmentek a magyarok elnökéhez. Ok is a koszorúkért jöttek köszönetét mondani, és Sampieri tábornok igen alkaloroszerűleg emlékezett meg azon négy magyarról, kik az „ezer“-ek hadjáratában resztvettek. Ezeknek nevei Goldberg Antal, Sauhí Lajos, Tiiköry Lajos és Tűit István. Éljenek a magyar testvérek! Velencze tisztességesen és örömmel fogadta a magyar testvéreket, kik bennünket látogatásukkal megtiszteltek, és ők a szivélyesség minden kitüntetésével feleltek, a vendégszerető Velencze és Olaszország irányában. Valóban igaz, hogy az olaszok és magyarok szivei egyformán dobognak. És ők elszéledtek az egész városban, hogy megcsudálják emlékeinket, s vágyva tudakozták történelmünket. Kisérve Batti lovag és Teardo uraktól, tegnap meglátogatták a kiállítást. csőt vett belőle. Különben mint lipcsei tanuló, szeretett világos reggelig aludni, mivelhogy a poloskák éjfélig nem hagyták pihenni. Az igazgató, kinél épen szállása és élelme volt, ezen rósz szokás okát nem akarta elismerni, s többször kinyilatkoztatta rosza- lását az ifjú előtt, hosszas alvása miatt. Midőn Seume egy napon ismét meglehetős későn kelt fel, ajtaján az igazgató kéziratával a következő latin verset találta krétával felírva: „Sex, septem- ve horas dormisse, sat est juvenique senique.“ (Hat vagy hét órai alvás elég ifjúnak s öregnek.) Seume a v e-t (vagy-ot) q u e- (és)-re változtatta, s igy jött ki hat és hét órai, — tehát 13 órai alvás sat. s ott hagyta, mig a rektor visszajött. „Lássátok a szöveg eltorzítását, — mond a rektor félig boszusan, — félig gunyorosan, nem rósz ... de csak a henyék előtt. A bölcs Verulami Bacon, egyike az úttörő szellemeknek a tudomány birodalmában (1565 — 1625) minden holdfogyatkozáskor ájulásba esett. A tudományosságáról hires Hobbes félt este gyertya nélkül a szobába menni; egyébiránt meglehetősen babonás volt; kártyát vettetett, hitt a boszorkányokban, és varázslatban. Winkelman János, a római régésztársulat elnöke, a Vatikán titkára, ki az ókori műtörténetet nagy tudományossággal ismertette, Olaszországban tartózkodása alatt, csupán két rendbeli fekete öltönynyel birí, s ezeken kivül egy fehér farkasbundája volt, melyet télen szobájában is viselt, melyet sohasem fűt.te- tett; csupán addig fázott, mig kedvencz italát, csokoládéját elkészítette. A tüzet aztán rögtön el is oltotta a kandallóban. És ez az ember, ki világi s egyházi főranguságokkal barátságos viszonyban volt, kit az utazók Rómába érkeztökkor azonnal fölkerestek, egyetlen lelket sem tartott szolgálatában. „Magam vagyok minValamivel délután, egy kiildöttségök, élén dr. Folmannal, s kisérve Batti lovag által, elment a községi hatóságot üdvözölni. Ott — mint fentebb mondók — Tiepolo tanácsos fogadta őket. Dr. Follmann egy kitűnő magyar beszédet intézett hozzá, melyet Mócs úr fordítása szerint a következőkben közlünk: Méltóságos úr! A magyar tűzoltóknak Fiumében tartott VIII congressusa alkalmából, nem mulaszthattuk el mi, magyar tűzoltók, hogy meglátogassuk a nemes Velenczét, a tengerek királynőjét, s benne a szépművészeti kiállítást, melynek hire el van terjedve az egész müveit világban. A magyar tűzoltók eljöttek ezen nemes ős városba, mert a velenczeiek ősi vendégszeretete biztosította őket, a legnemesebb fogadtatás felől; ide érkeztek a béke jelvényeivel, a szeretet érzelmeivel, hogy megcsudálják azon nagyszerű haladást, melyet Velencze a szabadság korszaka alatt elért. Végül rendkívüli módon meglővén elégedve, a legmelegebb lelkesedéssel kiáltják: Éljen Velencze polgármestere, és ezen nemes város összes polgársága! Tiepoló méltó szavakkal felelt. Tegnap estve a sz. Márk piacza fényesen ki volt világítva, a magyar testvérek tiszteletére. A városi zenekar legnagyobb részben magyar zenedarabokat játszott. Elutazás. A velencze városi tűzoltó kar derék segédtisztje, Teardó Antal úr, a magyar tűzoltóknak egy emléket ajánlott föl, az ő látogatásuk alkalmából. A borítékban Velencze czimere van, alatta az ajánlattal: avete ungeni in populorum salutem igni estinquendo additi Venezia 23 agosto 1887. A bensejében ott van Teardo Antal képe ezen epigraffal: Ricordo di Teardo Antonio, tenente aiutante dei civici pompieri di Venezia, ai pompieri volontati ungheresi nell occasione della loro visita in Venezia. A negyedik lapon ez van irva: Salute ed incolumita nei pericoli. — Üdv és sértetlenség a veszélyben. Ez a mily egyszerű oly nemes emlék. A Cattaró gőzös a magyaroknak. A ki ma estve a rokonszenves magyarok elutazásánál jelen lesz, bizonyosan új és fényes látmány élvezetében részesiilend. Hatalmas villanylámpák világitandják meg a Cattaro gőzösről a piazettát, Sz. Markot, a toronyórát, és a dogé palotát. A fény nemzeti szinű leend. Az ezen fény által előidézett hatásról é s a bűvös meglepetésről pontos fogalmat szerezhetnek azok, kik az e hó 29-én az Agenzia Chiari által rendezendő ist- riai és dalmácziai utazás élvezeteiben részt veendenek. Hétfőn 24-én a Cattaro gőzös csupán Triest számára is veend föl utasokat a szokott árakban. Földváry Kálmán. den, — irta egyik barátjának — szolga, szolgáló, Írnok, küldöncz. Ha látnád életmódomat, reggeltől késő éjig, csodálkoznál rajta, hogy végezhet egy ember ennyit. Én pedig szerencsésnek érzem magam, hogy senkire nincs szükségem. Agyamat felvetem, szobámat kitakarítom. Hát olyan nagy dolog az ? Andre Mária Ampere, hires menyiségtudós s természetbúvár (1775— 1836) csak úgy tudott dolgozni, ha szobájában föl s alá járkált. Newton-ról az ünnepelt természet-mennyiségtudósról és csillagászról beszélik, hogy néha annyira szórakozott volt, hogy egyszer egy melette ülő előkelő hölgy ujját ragadta meg, hogy pipáját megtöltse. Talán egyetlen a maga nemében a sajátos szokás, melylyel Máz erői franczia iró életmódjában találiiozunk. Ugyanis mindig gyertyafény mellett irt, még világos nappal is. Azt állította, hogy a napfény vakítja szemét, s annak következtében zavarja szellemét a teremtés munkájában. Még látogatóit is gyertyával kisérte az ajtóig. Máskülönben mikor irt, a tintatartó mellett egy palaczk bornak is kellett lennie az asztalon. V aril les, „az előbbinek kortársa, épen ellenkező nézetben volt a fényről. 0 télen nyáron mindig csak nappal irt, s annyira ellenére volt minden mesterséges világítás, hogy becsukta szemeit, ha kénytelen volt este társaságban megjelenni. Különben dicsekvéssel emlegette, hogy 34 évi időszak alatt csak egyszer ebédelt házon kivül. Különös szokása volt a hires franczia jogtudósnak Jacqes de Cajas-nak is. Ez szőnyegen fekve irt, s tanulmányozott, mig könyvei torlaszként voltak körülte felhalmozva. *
