Eger - hetilap, 1887
1887-08-02 / 31. szám
242 aljegyző, Békeffy Alajos várnagy, Kronberger Mihály és Hering János megyei állatorvosok. Az értekezletet Lipthay István minist, tanácsos ur nyitotta meg, szellemes beszédében széleskörű szakismerettel vázolván az állategészségügy történetét a külföldön és hazánkban, s annak fejleményeit; az időnkint tett kormányintézkedéseket; helyzetünket a természet adta viszonyok közt, és helyzetünket az előhala- dottabb európai államokkal szemben; jelentőségét a rendőri óvó intézkedéseknek, stb. „A jelen század elejétől — úgymond, — vajmi kevés történt arra nézve, hogy tenyészállataink a ragályoktól megóvassanak. A dikaszteriális kormányrendszer amaz intézkedések körül, melyek az állategészségügyi policziának alapföltételeit lettek volna hivatva megadni, kellő tájékozottság hiányában nem járhatott el ama gonddal, melyet a kor igényei követelnek. Az absolutismus idejében, 1859-ben kelt úgyszólván az első rendelet, mely ez ügyben már részletesebb intézkedéseket is tartalmazott. Állategészségügyi rendészetünk ez elhanyagoltságának következménye volt aztán, hogy a keletről behurczolt járványok tenyészállományunkat, nemzetgazdaságunk e legfőbb, mert élő kincsét, gyakran teljes megsemmisüléssel fenyegették. És e vész terjedése előbb meg sem volt akadályozható, mig a vész által meglepett vidékek és megyék marhaállománya ki nem irtatott. A magyar felelős ministerium, midőn a kormányzás gondjait átvette, ez irányban is sietett kötelességének a legszélesebb alapokon s legnagyobb lelkiismeretességgel megfelelni. Mert valljuk meg, hogy ma már nemzetünk anyagi haladásának s fölvirágzásának egyik életföltételét állattenyésztésünk emelése s nemesítése képezi. Gazdasági viszonyaink lényegesen megváltoztak. Ama magas búzaárak, melyek a múltban voltak, ezentúl alig lesznek többé elérhetők. Ily körülmények közt állategészségügyünk továbbra is elhanyagolása, a legnagyobb nemzetellenes bűn volna. És a magyar kormány nem is késett a külföld e nemű intézkedéseinek s az azokból merített tapasztalatainak alapján a kellő rendelkezéseket foganatosítani, hogy állategészségügyi rendészetünk a kor igényeinek megfelelővé tétessék. E törekvések eredménye volt a keleti marhavész ellen hozott 1874. XX. t. czikk, melynek üdvös hatása máris eléggé érezhető. Ez idő óta sok történt, hogy a múltak mulasztásai helyrehozassanak. És ma már örvendetesen tapasztalhatjuk, hogy e téren mily lendületet vett állategészségügyünk. Legszembetűnőbb példája ennek az Olaszországgal és Svájczczal kötött szerződés. S bár Svájez export tekintetében ránk nézve kiválóbb sulylyal alig bir, mégis eredményezett annyit, hogy marhaállományunk előtt a többi nevezetesebb külföldi vi- lágpiaczokat megnyissa. Hogy ez megtörténhessék, hogy az e téren észlelt hiányok pótoltassanak, a visszásságok megszüntessenek, a külfölddel folytatott tanácskozások tapasztalatain okulva, a kormány, mely nemzetünk érdekeit s javát mindenkor szivén viseli, nem, mint eddig rendszerint szokásban volt, írásbeli tárUgy történt. Havranyek — mert igy hitták tót széngetőn- ket, — vizes edényét vállára véve megindult, s az „Ilus kut- jához“ kalauzolt bennünket. Rövid félóra múlva a természet egyik legcsodásabb s legszebb tájképe, s egyik legnagyobb ritkasága tárult szemeink elé. A legmagasabb gerincztetőzeten, mely az apátfalvi Bélykőnél veszi kezdetét, egész a diósgyőri úgynevezett Bányahegyig, hol Apátfalva, Szilvás, Visnyó, Felső-Tárkány és Diós-Győr határai szögellenek össze, mindenütt kristály-forrás húzódik végig, mely mintegy a természet örök törvényeivel daczolva, a szirtormokon csaknem mindenütt f öl fel é tör utat magának, hogy folyvást gazdagon láplálja gyógyhatású vizével a forráskutat; mert kalauzunk útközben azt is elmesélte, hogy ha e környék lakosai beteg marháikat pár napig e forrás vizéből itatják, a beteg jószág ismét kiépül, egészségessé leszen. „A vadász urak — úgymond — magok is mindjárt meg fognak győződni a forrás rendkívüli iiditő erejéről.“ S Havranyek brat.ye csakugyan igazat mondott; mert alig ürítők ki párszor az „Ilus kutjából“ megmentett vadász-kanalunkat, — mintha csak uj élet ömlött volna belénk, mintha újra születtünk volna, oly üde friseség, elevenség áradt el egyszerre tikkadt, kimerült tagjainkban. Alig telepedtünk le a forrás puha pázsitos martján, hogy fáradságunkat kipihenve, vadásztarisznyánk tartalmából némileg éhünket is lecsillapítsuk, — midőn alig pár perez múlva, sugár termetű csinos fiatal leánykát látunk felénk közeledni, pórázon vezetve egy anyakecskét pihenő tanyánk, a forrás felé. Kalauzunk azonnal figyelmeztetett bennünket, hogy a leányka is bizonyogyalás utján, hanem kiküldött által közvetlenül kivánt meggyőződést szerezni a fenforgó bajokról, hogy igy azok annál gyökeresebben orvosolhatók legyenek. Ezek után minist, tanácsos ur azon reményének ád kifejezést, hogy Hevesmegye tisztikara, ismert buzgalmánál fogva, az adatok helyes felsorolása s a kivánt fölvilágositások pontos megadása által, a tanácsos úr feladatának megoldásához a maga részéről is teljes odaadással fog járulni. Minist, tanácsos ur, beszéde befejeztével, mely úgy hatott az értekezleten részt vett hallgatóságra, mint hirtelen fellobbanó villámfény az éj sötétébe, — áttért ama vizsgálati részletekre, melyek állategészségügyi tekintetben megyénket érdeklik, s előre formulázott kérdésekre a jelenvoltak által adott válaszok utján nyert tiszta képet megyénk állategészségügyi s rendészeti állapotairól. E válaszokból közöljük a fontosabbakat. Hevesmegyében 1878-ban négy megyei állatorvosi állás rendszeresítése terveztetett, és e végből a belügyministériumhoz föl- terjesztés is tétetett, azonban jóváhagyva, illetve elfogadva nem lett. Ez idő szerint két megyei állatorvos, s e kívül Eger és Gyöngyös rendezett tanácsú városokban egy-egy állatorvos van. Az értekezlet okvetlenül szükségesnek tartja, hogy a megye minden járása részére egy-egy állatorvosi állás rendszeresittessék. — A vásárterek fölszerelése az 1874. XX. t. cz.-ben s az ahhoz kiadott utasításokban foglalt követelményeknek meg nem felelő. A törvénynek a vágóhidak felállítására vonatkozó rendelkezése minden nagyobb forgalmú helyen végre van hajtva. Kisebb helyeken ennek végrehajtását a csekély forgalom és a pénzhiány gátolja. A marha- és husszemlét, ahol van, az állatorvos teljesiti. Vágó lajstromok rendesen vezettetnek. Marhavágás iránt megyei szabályrendelet nincs, de helyi szabályok vannak. — A pásztorok kötelességeikre ki vannak tanítva. A vendégfogadókra nézve kellő fölügyelet állategészség-rendőri tekintetben nem gyakoroltatik. — Áz állatok belső megbetegűlési s elhullási esetei közigazgatási utón pontosan bejelentetnek. E tekintetben a kötelességmulasztás megbüntetésére már volt eset. Az állategészségügyi kihágási esetek első fokulag városokban a rendőrkapitány, járásokban a fő- szolgabirák, — másod fokban az alispán, harmadfokban a földm. ministerium előtt tárgyaltatnak. — Az értekezlet végűi kívánatosnak tartja, hogy a megyének magának legyen egy állatorvosa. A fölvetett kérdések, s azokra adott feleletek, fájdalom, mint az ország minden megyéjében, úgy nálunk is kiderítették azt, hogy az állategészségügy hazánkban még a legprimitívebb védelemben részesül. Egyébként az elnöklő ministeri tanácsos ur kijelenti, hogy a jelenlevők részéről tapasztalt meleg érdeklődést világos jeleül tekinti annak, hogy e téren a törvényhatóság a szükséges intézkedéseket megtenni s az ellenőrzést egész szigorral gyakorolni fogja. Újból is hangsúlyozza az állategészségügyi policzia nagy fontosságát, s annak kiemeléséül, hogy e téren mily fényes eredmények érettek el, utal Németország példájára, hol san beteg állatot vezet ide, hogy azt a forrás vizével gyógyítsa meg. A leányka közelünkbe érkezvén, tiszteletteljesen üdvözölt bennünket, — melyből, valamint egyszerű, de ízléses öltözetéből is lehetett következtetni, hogy nem mindig volt a rengeteg biikk- ség lakója, — szerencsés jó napot, s jó pihenést kívánva. E közben kecskéjét a forráshoz vezette, melynek üdítő vizével a szegény állat alig birt betelni, ismételve hozzá fogván az iváshoz. Végre kecskéjét egy bokorhoz kötvén, úgy, hogy az állat a dús pázsiton bátran legelhetett, — a leányka mellénk telepedett pihenni. Laczi szógám nyomban mellette termett, s keményen kezdett a kedves csinos leánykának udvarolni, mert úgy termete és alakja, valamint kellemes beszédmódjára nézve is valóban kedvesnek és szeretetreméltónak lehetett a jövevény leánykát mondani. Laczi szógám pedig, mint aféle harmadfű egri dandy, ki az egri hirneves csizmadia-lakozásokban azon idők szerint Balogh István ezéh- és atyamester hires aranyos leányzójának vala. deklarált széptevője — csakhamar megnyerte az idegen leányka rokonszenvét, főleg mikor értesítésére esett, hogy Laczi urfi — gitározni is tud, s késznek nyilatkozott a leánykát több vadonat uj dalra megtanítani. Rövid pihenés, s kedélyes beszélgetés után a lányka meghívott bennünket édes szülei(hajlékába, hol, mint mondá, még három teslvérnénje vagyon. Édes atyja, Faktor János, szilvási gróf Keglevich Miklós ő méltóságának erdőfelügyelője a vis- nyói erdőrészen; lakása innét rövid egy órai járásra van, s édes atyja, mint igen vendégszerető ember, bizonyára a legszívesebben fogja a vadász-urakat látni.
