Eger - hetilap, 1887
1887-01-11 / 2. szám
12 — No de meg van, hál’ istennek, még egy fodor, még egy szalag, egy gombostű, egy rüsch, plüscli stb. stb. s a fürge kezű szobaleány ujjai gyorsan tüntetik elő a szükséges gombostűk nagy mennyiségét, hol szájából hol kebléről. — Hah! már itt a kocsi! Siessünk. Karperecz, keztyű, „entrée“, legyező stb. stb. mind egy pillanat műve és ............................. * R ózsaszínű terem rózsaillattal telt rózsás légkörrel, rózsás hajzatok, rózsapiros arczok rózsaszínű habkönnyű öltözetekben. — Jaj! .. hisz maga rózsaszínben látja az egész bált. az az dehogy látja, — a bálból nem lát semmit, mert hisz itt van a barna angyal. — No? . . s talán nem lehetnek barna angyalok, ha vannak szőke tündérek ... de ne féljen látok is tudok is mindent s ha kívánja akár az egész referádát elmondom, — hallja. . . . Kilencz óra lehetett midőn a lady patronesse Kovach Kálmán né szül. Várnai Etelka úrnő őnga szeretett férje karján megérkezett. A rendezőség, élén a bálelnökkel fogadta az érkezőket, s a bálanyát egy igen díszes ízléssel és csínnal kiállított kamélia csokorral lepte meg, melyről rózsaszínű szalag függött alá e fölirattal: „a jogász-bál háziasszonyának Eger, 1887. január 8. Ez után következett a valóban impozáns bevonulás, mely alatt a katonai zenekar a nyitányt játszotta. — No és nem mond többet a bál mamájáról ? . . . — Várjon csak! . . . Királynői alak, arczán azzal a keresetlen bájjal, s azzal az istennői mosolylyal ajkain, melyben a világ összes szeretetreméltósága rejlik, körülvéve oly bűvkörtől, mely vonz, mely önkénylelenül magával ragad — s mily könnyen tánczol! ... de nehogy öltözékéről megfeledkezzem, nehéz bordeaux selyem ugyanily plüscli derékkal és uszálylyal. . . — S mit szól a bálhoz ? . . . — Ez? . . . külső fényre igen, de népességre, kedélyességre nem nagyon ritkítja párját. — Mennyi lehet a tiszta jövedelem ? — Azt hiszem lesz talán 100 fit. — Hány pár tánczolta a négyeseket? — Az elsőt 34, a másodikat 30. — No s a tánczrend? . . . — Igaz! paizs alakú plüscli lap. melyből három féle bordeaux, kék és rózsaszínűt látok, közepén pergamen bőrre nyomott könyvön ülő bagolylyal. De mi ez? . . . még alig tánczolt néhány tourt s arcza egészen ki van gyúladva, mint zihál keble. . . mint dobog szive — Ne boszankodjék, kérem, jövendő üzletutódja fölött, mert lehet, hogy hiábavaló ... Ki tudja, hátha a boldogult nem ezt, hanem azt a másik házat hagyta önöknek, amott a sarkon. — Azt, amelyik 60,000 frankot jövedelmez ? — Miért ne? Mihelyt Bambriquet urnák eszébe jutott, hogy önök szerencséjét megalapítsa, mért ne kivánta volna ezt tenni teljes mértékben ? — Ez igazán okos beszéd, uram, amit ön mond. Én nem is gondoltam rá. — Pedig ez a nagyon is lehetséges dolgok közé tartozik. — Teringette, faszekere! . . Ha jól meggondolom a dolgot . . . miután a jó öreg urat semmi sem kényszeritette, hogy velünk jót tegyen, miért kereste volna ki 17 háza közöl számunkra épen a leghitványabbat! ?! — Ez igazán a boszantás színét viselné magán. — Igen. de az igazat megvallva, nekünk nem tartozott semmivel. — Hát a rokonainak tartozott, akiket soha se látott ? — Mig a délutánjait rendesen itt, a mi társaságunkban töltötte el. — — Gyakran történik, hogy nem a rokonság tudata, hanem a vonzalom érzete vezeti a végrendelkezéseket. — Azért látszott, hogy jobban szeret bennünket, mint a rokonait, akikről soha egy szót sem szólt. — Ebből láthatja, asszonyom, hogy önöknek épen oly joguk van, mint a rokonoknak. s honnan egyszerre e sápadtság ? . . . talán csak nem érzi magát roszul? . . . — Oh nem — nem . . . de . . . — De . . . — Semmi ! . . . — Hogy megijesztett ! . . . Persze, arra ugye nem számítottak hogy igy megforgatják Nagysádtokat! .. . Hát biz’ az úgy van, mig egyik bálon a tánczos- nők, a másikon már az arányosság elvénél fogva is a tánczosok- nak kell túlsúlyban lenni. Most az egyszer hál' istennek sok is volt belőle. — no, és a tánczból is megárt a sok, — hisz nézze még valahány hölgyet fölkértem majdnem mind azzal panaszkodott. a mivel az egyszeri gömöri kisasszony hogy „fáj a taopa“ no de nem szólok már mert még megharagszik rám az olvasó — pardon — a toilette szoba. — Jobb is lesz, a helyett inkább jegyezze fel a névsort! — Oh abban már olyan nagy a praxisom, hogy ha egyszer körül nézem a termet, hát kiveíről elmondom csak azt teszem eléje, hogy: a tánczoló hölgy koszorúban ott voltak: Borhy Ilona, Dubravszky Mariska és Tériké, (Apát-falvaj Erdélyi Gizella és Marianna, Frantz Etelka és Piroska, Galambos Margit és Jos- sika. Gáspárdy Anna és Coelesztin, Gariup Irma, Gröber Anna és Irén, Hickmanné, Horváth Ilonka, Jekelfalussy Etelka és Ilona, Lipkay Sarolta (Gyöngyös.) Martinovich József drné, Mészáros Kornélia. Négyessy László drné, Petravich Bertalanné, Petravich Irénke. Pillér Edéné, Podhorszky Malvin, Práf Margit (Pétervá- sár) Ringelhann Mariska, Scheidl Lujza (Hatvan) Szurmákné, Tarnay Gyula drné, Végh Jenőné, Volf Károlyné stb. stb. úrhölgyek. . ... ö. Különfélék. — Heti naptár. — Kedd, jan.11. Rk. Hygin piisp. vért. — Prot. Matild, — G.-o. (1886. deez. 30.) Ani/.ia. sz. — Napkel. 7 ó. 49 p. Napnyug. 4 ó. 29 p. Szerda, jan. li. — Rk. Ernő, Tac/.ián vért. — Prot. Réisold. — G.-o. (decz. 31.) Melánia. Csütörtök, jan. 13. — Ek. Vidor. — Prot. Hifii'. — G.-o. 1887 ó Január. Péntek, jan. 14. — Rk. Bódog pápa. — Prot. Bódog. — G.-o. (jan. 2.) Szilveszter. Szombat, jan. 1~>. — Rk. Mór apát. — Prot. Mór. — G.-o. (jan. 3.) . Malackiás. Vasárnap, jan,. Hi. — Rk. Jézus sz. neve. — Prot. Marczel. — G.-o. (jan. 4.) 70 apostol. Utolsó negyed, 4, ó. 38 pkor délután. Hétfő, jan. 17. — Rk. Remete An'al. — Prot. Rém. Antal. — G.-o. (jan. 5.) Theophem. — Sőt sokkal több ... a mi a vonzalmat illeti . . Itt egy kissé elhallgatott Colimardné asszony; de a birás- vágy csakhamar tovaragadta őt, s igy kiáltott fel: — És ... és ha az úristen csakugyan igazságos volt . . . — Nos, akkor? — Akkor, kérdem én, mért ne hagyhatott volna ránk tizenhat házat, a rokonságnak pedig a tizenhetediket? E pillanatban a bolt ajtaja hevesen föltárult. — Colimard jött a közjegyzőtől. — Halvány volt, arcza heves izgalmat árult el. Hogy mily gyötrő aggodalommal intézte hozzá neje e kérdő szócskát: „Nos?“ — azt én nem vagyok képes híven lerajzolni. S miután férje, a sietségtől elfuladva, mindjárt nem felelhetett, hevesen megrázta öt, türelemszakadtan kiáltva: — De beszélj hát, az istenért! — No hát . . . harminczezer frankot hagyott a kis gyermekünk számára. Colimárdné asszony elhalványulva, megtörve hanyatlott székére, dühtől összeszoritott fogai közöl sziszegve: — 0, a vén nyomorult!
