Eger - hetilap, 1887
1887-01-11 / 2. szám
11 öntik, a közcsatornában rothadó salakban a ragály gerjei rohamosan reproducáltatnak, s ha gyorsan a talajvízbe be nem jutnak is, (1>‘ felemelkednek a csatorna légkörébe, s szótáradnak a legtisztábban gondozott ház lakosztályaiba, s ez által annál köny- nyebben beállhat az infectio bárkinél, mert úgyis éveken át a csatorna légköre mérgező hatásának volt egészsége kitéve selyem bútoros szobáiban, s úgy ő, mint gyermeke elvesztették már előbb szervezetük ellenállási képességét a ragály támadó hatályával szemben. A komoly valóságnak ezen rajzolását egyesek pliilantrophi- ának nevezik; úgy tekintik, mint orvosi érzékenykedést, melyet valaki az egyéni hiúság Csiklandozó ingerének hatása alatt gyakorol. Mintha solia sem mentek volna el az egri csatornák valamelyik nyilasa fölött, s a szédítő bűzből gyorsított lépéssel nem siettek volna tiszta légkörbe. Több eset van följegyezve, midőn egyének ilynemű fertőző légek beszivása által rögtöni halált szenvedtek, s számtalan példa ösmeretes, hol a csatornák büzhödt lége lassú behatással putrid fertőzést idézett elő, melyek lassú szenvedés után halállal végződtek. Helytelenül épített csatornáink az ürszékek szennyeinek, mosadékok, és egyéb állati hulladékok elvezetésére, vízvezeték hiányában, nem alkalmazhatók, az egész eljárás közegészségügyünk veszélyeztetésére irányzott czifra komédia. Orvosi megg}Tőződésein szerint Egerre nézve csatornáink szennyében tenyésztő melegágyát látom azon pusztító ragálynak, mely a jövőben belvárosunk lakosságára súlyos csapásként fog nehezedni. E meggyőződés parancsolt kötelességérzetemmel f. hó 6-án, midőn a városi képviseleti ülésben beterjesztett építészeti szabályrendeletnek ez érdemben bölcs javaslatát védtem. Törekvésemmel megbuktam, s a megliiusűlt küzdelem nyomasztó hatása alatt is, átengedve a győzelem babérjait, — a helyzet fölismerésére eszembe jutott egy nyilatkozat a múltból. Midőn az Egyptomban pár évvel ezelőtt fellépett cholerával szemben a belügyministerium rendelete folytán óvó intézkedésekről tanácskoztunk a képviselőtestületben, a felmerülhető költségek által keletkezett aggodalmában egyik képviselő, tiltakozásának ekként adott kifejezést: „Hát az egyiptomiak költekeztek-e óvó intézkedésekre akkor, mikor 1873- ban nálunk volt a cholera?“ Kezdjük meg a felnőttek oktatását! Dr. Danilovics Pál. A vidékről. Füzes-Abony, jan. 8. 1887. Ma napság, midőn a szerencsétlen esetek oly nagy számban vannak, alig érez az ember megdöbbenést egy újabb olvasásánál. — Mit? — Nekem úgy tetszik, mintha a ház csakugyan nyakukba szakadna, épen azon pillanatban, mikor legkevésbbé remeitek . . — Ah, ne mondja azt, uram. — Miért ne ? — Mert nekünk a boldogult öreg ur még Adám apánkról se volt rokonunk; azonkívül unokatestvérei voltak, akiket bizonyára nem rövidített meg, idegenek kedvéért, kiknek egy szalmaszállal sem tartozott. — Az ember könnyen nélkülöz egy házacskát, ha tizenhéttel bir. — Azt én is gondoltam. De ismétlem önnek, hogy a boldogult egy fillérrel se volt adósunk. Hát minő okból gondolt volna ránk . . Minő okból: kérdem én ? — De a mennykőbe! Azt hiszem, erre kötelezte magát a jövőről való sok biztató beszéde után! — Annyi bizonyos, hogy jobban tette volna, ha hallgat, mint hogy naponta eljött, s a mi szegény együgyű fejünket egészen megzavarta. — Azonkívül szerette is. az önök gyermekét . . . Miért ne gondolhatott volna rá, hogy a kedves kicsikét többi rokonaival egy sorba helyezze? — Többi rokonaival, akiket soha se látott! . . . Ezek nem is várják ezt a véletlen kincset! Ah, vannak emberek, kiket a szerencse üldöz! — Miért ne tartozhatnának önök is ezek közé? Ki mondta önöknek, hogy nem hagyta-e önökre épen ezt a házat, amelyben most laknak ? Mindazonáltal nem akarom ama szerencsétlenséget elhallgatni, mely a meghozott törvények be nem tartása miatt f. év és hó 7-én este községünket érte s számtalan családot az a nélkül is súlyos körülmények között, — még mélyebben sújtott. — Tudva levő dolog, s nem egyszer érezte már egyes város, község az „Eger“ folyó rendetlen s szabályozatlan medrének káros következményeit. S csak legújabban is emez elhanyagolt állapotnak köszönheti községünk a jan. 7-iki árkiöntést, mely miatt egyesek s egyesekkel az egész község érzi a csapást. A napokban leesett nagy hó s a rögtön bekövetkezett'esőzés megtöltötte az Egert s zúgva lépte át a csekély védő-gátat, mely mintegy intő jelnek volt hányva a község alsó részénél, hogy jó volna biz azt erősíteni, de minek ? hisz úgyis haszontalan munka, elfecsérelt fáradság lenne, mert egy folyónál, melynek medre telve, csak újabb jármot vesz nyakába, egy rendes védő gát emelésével. Bevárta tehát a veszélyt, s csak a kétségbeesés, a legnagyobb lelki csüg- gedés közepette nézte az egész éjjeli 12 óráig folytonosan növekedő dagadást. E perczben még a kárt megközelítőleg sem lehet megbecsülni, mivel még mindig viz alatt állnak az E g e r folyó mentén lévő házak, miért is azt, becses engedőimével — csak a viz teljes lefolyása után •— leszek bátor tudatni. Most ennyit és ezt ama reményben bocsájtom a közönség tudomására, hogy végre valahára a felsőbb hatóság is láthassa ama kimondhatatlan szerencsétlenséget, és bekövetkezhető kárt, melynek mindig ki vagyunk téve, s melynek bekövetkezése csak nyomort s elkeseredést szül, s gondoskodni fog a rendes s törvényileg is elrendelt vizszabályozás keresztülvitele érdekében. N. Jogász-báli tudósítás. Eger, 1887. jan. 9. — Jaj papa, papa, engem megesz a méreg! . . fél tiz, már három negyed s még most sincs itt a szabó a ruhával. . . Kedves papa, drága jó apuska, szaladj rögtön a szabóhoz, tiz csók, száz csók, ezer csók lessz a jutalmad ............. A kedves apa elszalad, a kapuban találja a szabót s nyakon csipi. — Gyorsan, gyorsan, már tiz óra! . . . hamar, Juli, Kati. Panni, — nincs vesztegetni való idő — egyik az egyik oldalról, másik a másikról. . . . S Juli, Kati meg Panni a legnagyobb erővel hozzá-látnak, hogy kedves úrnőjüknek darázskarcsuságú derekat varázsoljanak, mert hiába van vatta, dupla erősségű halhéj, „mondva csinált“ fűzőzsinór, — nem minden termet „imádásra termett“ s — nagyobb, rendkivtiliebb erőfeszítést igényel. — Tizenhétezer frankot jövedelmez. — Nos, 17,000 frankkal több vagy kevesebb, az örökösöket bizonyára nem hozza zavarba. — Annál inkább, mert ennek a háznak sok javításra van szüksége. Ez a jó Bambrlquet igen uagy bizalommal viseltetett a házmestere iránt, aki pedig részére ugyancsak nyomorultul gazdálkodott. Ha csak az ő szállása jó karban volt, a többi lakókkal mit sem törődött. Ez az egyike azoknak, kiket meg se hagynék itt melegedni, ha ez a ház az enyém volna. Hasonlókép cselekedném az első emeleti lakóval, Lestrange asszonynyal, ezzel a czifra bábuval! Aki a szegények feje tetején szeretne járni . . Ha ez a ház csak egy pillanatig is enyém lenne, ennek mindjárt kiadnám az utat, még pedig annál nagyobb örömmel, mert lakásának földiszitésére iszonyú költséget fordított. Paff! Más nap már ki volna függesztve a lakás-kiadó czédula, 3000 frank ház- bér-emeléssel. Miután a ház sok javítást kivan, fizessék meg a lakók. — Helyes! Emelje föl a lakásbérét mindegyiknek! — ügy tennék a könyvkötővel is, aki üzletünket meg akarta venni! . . — 15000 frank házbéremelés! — De nem azt mondá-e nekem, aszszonyom, hogy az üzlet nagyon roszul megy . . . Inkább le kellene szállítania a házbért . . — Köszönöm szépen! Kivált egy olyan boltért, amelyik szerencsét hoz? Nos hát! Ami üzlet-utódunknak is akadhat egy gazdag öreg ura! Ez bizonyosan csak kezdete a jó szivú, vagyonok öreg urak hosszú sorának. — Én az ön helyzetében nem emelném a lakásbért. Fölhasználnám az engemet ért szerencsét, hogy legalább egyet én is boldoggá tegyek. — Kedves úr, én eléggé érett vagyok már arra, hogy öntől tanácsokat ne i-J-rn-k.
