Eger - hetilap, 1886
1886-03-02 / 9. szám
70 A múltban ez a kapocs volt Főtisztelendőséged és közöttünk, ma ez a kapocs a hála megaczélosodott lánczává lön; a múltban Főtisztelendőséged nevelő oltalma alatt állottunk több kevesebb ideig, ajkáról szívtuk, zengzetes hazai nyelvünkön, melyet szebben beszélni senkit sem hallottunk, szívtuk a tudomány elmét fölvilágosító, szivet nemesítő eszméit; összeforrottunk, atyának tartottuk Fötisztelendőségedet, s valóban az vala, kiben az erő gyöngédséggel, a fegyelmezés rábeszéléssel, a szigor mér- sékeltséggel ölelkezének, egyesítvén igy magában azt a minősit- vényt, melynek jó eredménye vala a tanítványok édes vonzódása, melyet a nagy egyháztanitó kíván a tanítóban, hogy: „Ne csak értelmesen, hanem örömest és készségesen hallgassák (Doctr. Crist.). Készségesek valánk, kimondhatjuk most szerénytelenség nélkül, mi a tanulásban, a hallgatásban, ölömet szerezvén ez által kedves tanárunk lelkének, bizonyítván az ő értékét. „Fructus enim magistri est obedientia discipuli et eius bona conversatio co- ronam dat magistro.“ (Gloss. sup. ill. Eccl. 42 Si de Senior.) Sikerült Főtisztelendőségednek tanítványaival szemben az, mi oly könnyen elérhetővé teszi a jó eredményt, a római szerint, jóakarókká, figyelmesekkel tanulékonyakká tudván tenni tanítványait (Tull. Rhetor.), s volt még egy. ami elengedhetetlen egy nevelőben, megvolt az a tulajdonsága, mely föltétien odaadó bizalomra sürgetett, ösztönzött. Nem csoda tehát, ha Főtisztelendőségedben egy nemes eszményképet állitánk magunknak, kit az élet küzdelmei, a társadalmi bajok, a pályatörés fáradalmai közt sem fele- délik, de ki iránt mindenha a legmélyebb, legigazabb, szivünk legforróbb tiszteletével, kegyeletével viselteténk. S ha sokakra örömnap ez ünnep, minket elragad, föllelkesít, atyánk érdemeit látjuk leleplezve, földiszitve s büszke elégedettséggel mondjuk : Igen ez ő! a mi egykori szeretett bölcs mesterünk. kitől tudtuk a szépet és jót. kit nemesnek, tiszteletreméltónak ismertünk. íme a legmagasabb helyről sugárzik most rá a megismerés fénye; körülragyogja az ő kedves, vonzó arczát; életének erényei kerülnek napfényre, melyeket eddig féltékenyen takart szerénysége; ő az. kit mi úgy szeretünk, úgy tisztelünk, s hogy olyan nagyon sokak által tiszteletik: ez a .mi legnagyobb örömünk. Félszázados hasznos munkálkodás jutalma gyanánt jött a kitüntetés. Hosszú, nagyon hosszú idő. mely megviselte a testet, de meg nem törte a lelket; élénk, buzgó rugékony az ma is, kész a kötelességek nehéz munkájára s a régi eszmény megvalósítására, igy lévén igaz, mit a költő mond : Munkásság az élet sója, A romlástól mely megójjn S csak az, aki nem hevert, Várhat áldást és sikert. iTompa) A. munkásságnak egy ország a tanúja s egy király a meg- jutalmazója; a sikert mindenfelé tapasztaljuk: Isten adta rá áldását. Hogy e sikeres munkásságnak még nagyon sokáig tanúi lehessünk, buzgón kérjük Istent, tartsa meg közöttünk Fötisztelendőségedet fogyatkozás nélkül való egészségben, hogy benne szemlélhessük az igazi férfiút, kit nagygyá érdemei, erényei tevének, hogy legyen nekünk élő példa, kinek szép tulajdonságai lelkesedésre ragadva, tettekre buzdítsanak. És most leteszem a lantot. S mi tizenöten százak és ezrek nevében hangoztatjuk őszintén, igazán, szivünk legforróbb óhajtásával, hogy Fötisztelendőségedet Isten sokáig éltesse.“ Ünnepelt igazgatónk volt régi tanítványai tekintélyes tagokból álló küldöttségének igy válaszolt: „Kartársaihoz szólva, csak az imént állította, hogy a nevelő tanár nem aratja munkája gyümölcseit; ime nyomba a fényes czáfolat. Volt. tanítványai ezeréinek egy fényes szakasza áll meg előtte s ünnepélyesen kimondja, hogy „ők tanítványai.“ Hálával fogadja, de hol van, a ki számba vegye a szellemi generatió azon parányait, melyekkel az előtte állók kitűnőségéhez talán valaha részéről is járult. De az Isten legjobb számba-vevő. íme, mily bőven osztja számára, mit neki szánt, munkájának •— nem sikeréért — mi a t. megjelentek érdeme, — hanem hűségéért; és talán nem annyira azért, a mit tanári pályáján t e 11, mint inkább azért, mit azon szenvedett . . .“ , Dr. Hubert János tanár ur, az egri jogakad. tanárkar nevében, a következő üdvözlő szavakat intézte az ünnepelt férfiúhoz: Főtisztelendő igazgató ur! Felséges Urunk királyunk adománya folytán Főtisztelendő urat ért legmagasabb kitüntetés tiszteleti ünnepélyének részese kívánt lenni az egri érseki lyceum jog és államtudományi kara is. és kiküldött bennünket, hogy ez ünnepély alkalmából is kifejezést adhasson Főtisztelendő ur iránt mindenkor érzett és kitüntetett mély tiszteletének, s részéről is bizonyságot tehessen azon halhatatlan érdemekről, melyeket Főtisztelendő ur egy félszázadot meghaladó idő;) át legfőbb kincsünk, anyanyelvűnk sikeres művelése és a magyar ifjúság nevelése és oktatása körül kifejtett és kifejt; működött tehát és működik hosszú idő óta fáradhatlanul oly téren, mely hazánk léteiének alapfeltételét képezi, mert hova lenne magyar hazánk, ha nem lenne magyar irodalmi .nyelve s ha nem lennének e nyelvet használó müveit értelmes polgárai ? Főtisztelendő urnák e téren kifejtett érdemei tündökölni fognak minden időn és téren át, minden korlát és árny nélkül feltartóztathatlanúl mind addig, inig magyar lesz e földön, s míg nyoma lesz a magyar litteraturának. E tündöklő világításnál lehetetlen volt be nem következni az országos méltányláson alapuló azon legmagasabb kitüntetésnek, melynek ünnepét épen most üljük s melyet, mint tanintézet küldöttei, szives örömmel vallunk a magunkénak is. Fogadja főtisztelendö igazgató úr ez alkalom folytán is legmélyebb tiszteletünk nyilvánítását; fogadja megérdemelt kitüntetése fölött legőszintébb örömmünk kifejezését és amaz őszinte szívből eredt jó kivánatunkat, hogy igen sokáig legyen még alkalma e megérdemelt kitüntetés országos elismerésének tudatában jó egészségben látni.-hallani, tapasztalni nyilvánítását azon mély tiszteletnek, melylyef Főtisztelendő urnák e haza polgárai és hazánk határain túl is sokan önkényt és .szívesen adóznak. Az egri közs. elemi s ipar-tanoda tanítóinak küldöttsége élén D érsz ifi R. igazgató ur, rövid, egyszerű, de bensőségteljes szavakban üdvözölte ünnepelt igazgatónkat. Az egri jogakad; polgárság küldöttségének szónoka. Got h Ferencz IV. é. joghallgató úr, a következő beszédet mondta: Főtiszt. Igazgató úr! Az egri jogakademia polgárai elmu- laszthatlan k.öteless,'égőknek tartották, hogy Főtiszt, úrnak 0 Felsége. a király által a tanügy terén szerzett érdemei elismeréséül adományozott Ferencz József-rend lovag-keresztjével való ünnepélyes fetdiszittetése, negyven éves magyar tudományos akadémiai tagságának, 50 éves irói jubilaeumának ünnepélye alkalmából, szeretve tisztelt volt igazgatójuknak e kitüntetés feletti legőszintébb örömüket ne nyilványitsák. — Mert mi, kik szerencsések voltunk gymnasiumi tanulmányainkat Főtisztelendőséged igazgatósága alatt végezhetni, mindig éreztük azon kiváló tiszteletet, melyet az ifjú csak egy kiváló férfi iránt érezhet. — De ez természetes is; mert már mint gyermekek, Főtisztelendőséged nevét, mindig a legnagyobb tisztelettel hallottuk kiejteni a család és ismerősei között ; később ismerni kezdve nagybecsű irodalmi munkásságát.. tiszteletünk mindig öntudatosaid) lett azon férfiú iránt, kit a magyar tudományos akadémia 30 éves korában tagjai sorába választott. — De ezen tisztelet koránsem lenne oly nagy becs- értékű, ha azzal a szeretet is nem párosulna; azonban Főtisztelendő úrnak valóban atyai jóakarata, szívélyessége, és utánozha- tatlanűl jó modora mindenkor biztosította azon szereteted melyet az ifjú csak a jó ember iránt érezhet. - Fogadja tehát Főtiszt, igazgató úr legőszintébb örömünk kifejezését a királyi kitüntetés felett, azon legbensőbb kívánságunkkal együtt, hogy az Úr Isten Főtiszt, urat, hazánk, irodalmunk, tanügyünk s városunk javára sokáig éltesse! Végül, a főgymn. ifjúság nevében, számos társainak élén, András esik Jenő, Vili. o. növendék, az ifjúi érzelmek teljes hevével, ép oly meglepő, mint szivreható szónoki előadással, a következő beszédben üdvözölte a hőn szeretett igazgató urat: Főtisztelendő igazgató ur! Hőn szeretett atyánk! Felgyulad ifjú szivünkben a szent lelkesedés szövétneke, s keblünket a legtisztább öröm rezgi át, midőn látjuk, hogy azon férfiút., ki életét a legszentebbnek áldozá; ki fáradatlanul szolgálja az Istent, királyt, s hazát; ki e hon reményét, az ifjúságot a nagy nemes és magasztos eszmények felé vezérli vala ; — e férfiút, kinek nemes alakját szivünkben úgy is dicsfény övezi: a legmagasabb királyi kegy halmozza el kitüntetésekkel! Oh, mert „szép és dicső látvány egy oly férfi képe — mondja a szónok — ki anyagi önösségtől szabadon egy magasztos czélnak szenteli életét!“ S ez ünnepélyes jelenet, vájjon, nem igazolja-e a szónok eme szavait?! , íme, irodalmunk nemtőjét látom dalos kobzába csapni! . . . A bűvös akkordok végig rezgenek széles e hazában mindazok
