Eger - hetilap, 1886
1886-03-02 / 9. szám
71 ajkain, kiknek-még gyöngéd ujjait mái Ünnepeltünk könyvei tanítják vala drága nyelvünk bűvös-bájos búrjainak méltó illetésére! Révay, Kazinczy és Fogarassy szellemeit látom kiemelkedni hamvaikból! . . . . lm, ünnepeltünk felé lengve, homlokára tűzik a nyelv mestereit megillető babért! S látom drága honunk őrangyalát, amint fölnyitja könyvét, s annak arany lapjára egy nevet iktat, e három szó kíséretében: „Isten, Király, Haza!-1 S e szép, e nagy, e dicső napon vájjon néma legyen-e az ifjúság?! Az az ifjúság, melyet Te, dicső Ünnepeltünk, mindenkor szivedben hordozói; melyért hevüle mindenha minden csepp véred; melyért átvirasztál annyi feláldozott éjét; melyet emberré lenni tanitál szóval, tollal, tetteiddel ? Oh nem! Hisz nézd, azért gyűltünk köréd e napon, hogy kitüntetésed koszorújába mi is tűzzünk egy szerény virágocskát. E kis virág lelkünk gyönge csemetéjén fakad, mely csemete kettős gyümölcsöt siet hozni. Az egyik a szeretet melege és a hála harmata által érlelt ima az egek Urához, mely kéri hogy: A/ az erő, mely tagjaid feszíti, Ej.« maradjon meg sok éven át; Az az érzés, mely lelked hevíti, Tartsa fel az édes, szép hazát! Fenséges Úr ! Küldd le szent egedből, Esdve kérünk, bő áldásodat. Mindazért, mit ő tett életén át, Oh Te add a legdicsőbb jutalmat! A másik gyümölcsöt magad szemzéd drága Ünnepelt, hogy a tettek magvát hozza érésre bennünk s általunk, — oly tettekét, melyek érésbe válva egykoron, áldást sugározzanak vissza a hazára és nagy nevedre ivadékról ivadékra. Mert hisz a költőként: „„Nem más az ifjúság, mint egy gyönge fa, Melyet könnyen letör a vad vihar; Vagy nem más, mint egy gyönge szép virág, Mely ha. hév nap síit, fonnyad, kihal. S ne ápoljuk hát e gyönge fát? Vedül ne állítsunk támaszt neki? S ha a virágnak várjuk illatát, A nap hevétől nem kell védeni? Támaszt melléje es megnő a fa; Gyümölcsével egykor majd meg fizeti Védd a virágot és virulni fog S bűvös illatát igy élvezed!! Sokan vannak, kik fennen hirdetik E szép eszméket, ám alig hiszem, Hogy ezzel egyeznének tetteik, Úgy a miként te tetted ezt híven!?““ Kérünk azért, dicső Ünnepelt, hogy Kis virágunk fogadd szívesen, S szereieted sohse vond el tőlünk, Kik gyönyörrel cstiggiink lelkeden! így, egyenkint, a jogakad. tanárkar, az elemi tanítók s a joghallgatók küldöttségeinek is egy-egy megfelelő rövid köszönetét mondván ünnepeltünk, végre a fógymn. tanulók küldöttségének igy válaszolt: „Mindenkor gyönyörködve tekintek el az önök szép sorain, kedvesifjaim ; de agy találom, hogy sohasem szebb az ifjnság, mint a mikor jóakaróihoz hálás. így jelennek önök meg előttem most, s ez fölöttébb jutalmazó tanáraikra, és reám nézve, mert azt látjuk belőle, hogy termő televénybe hullanak az általunk elhintett magvak, és hogy építgetik önök egyúttal keblökben is a védgátat az élet hideg Bórája s a közromlás lavinája ellen. Építgessék is erősen ; mert ha nem, hát magok is lavinává lesznek. — Ezen ünnepélyes pillanat emlékéül egyet jegyezzenek meg, kedves fiaim, azt, hogy annyit fognak önök mint felnőttek is érni, a mennyi jót akarni és a mennyi igazat keresni s életök által is kifejezni képesek lesznek. Mert erről fogják önöket kérdezni majd azon a nagyvizsgán, a hol nem az lesz a fő, mennyire mentek a philosophiában, hanem az, hogy igyekeztek-e ismerni magokat, a mi kezdete s központja minden földi bölcseségnek. Nem az lesz a kérdés: megtanulták-e jól a nyelveket, a nap rendszerét, a bolygók járását; hanem hogy mire használták nyelvüket, tollúkat, s akartak-e és tudtak-e tultekinteni a csillagokon is, és ott megnyugodni? Ilyenféle kérdésekig kell eljutniok, kedves if- jaink, minden tanulmányok mögött. S akkor szeretetem és áldásom kisérje önöket törekvéseikben. . .“ Mondanunk sem kell, hogy úgy az üdvözlő beszédeket, mint az ezekre adott válaszokat a felhangzó lelkes „Éljen“-ek sokszorosan szakították félbe. A disz-ünnep e részét az „Egri dalkör“ gyönyörű szabatossággal előadott „Üdvözlő-dala“ fejezte be, melyhez, — az ünnep folyamán a vendégek körében is kiosztott — szöveget É. F. úr, a dalkör egyik buzgó tagja, s az ünnepelt igazgató úr egyik fait it vány a irta. Az ekként lefolyt magasztos ünnepet, a cist. r. egri társházának magyar vendégszeretetéről messzekörben ismert asztalánál, gazdag teritékú disz-lakoma követte, melyen kiváló budapesti vendégeinket, az egri egyházmegye, helyőrség s polgárság köréből egybesereglett diszes közönség koszorúja övezte. A szebbnél szebb, s érdekesebbnél érdekesebb, lelkes pohárköszöntők hosszú sora mindjárt a harmadik fogásnál megindult, midőn dr. Klamarik János min. tanácsos ur ó nsga serleget emelve, fenkölt hangon éltette 0 csász. és kir. apostoli Felségét, a legszeretettebb uralkodót, mint a mai ünnep fő-szerzőjét, s a fenséges kir. uralkodó családot. A köszöntőt, melyet a vendégközönség állva hallgatott, szívből fakadt hosszas éljenek követték. Kevés perez múlva Kovacsóczy István apátkanonok ur ö nsga emelkedett föl, s nt. Makra Péter sátai plébános úrhoz „szállva“, körülbelül a következőket mőndá: „Egy emberöltő előtt, ugyhiszem, az 1827 —28-ik évben történt, hogy azon községnek mestere, melynek ön jelenleg lelkésze, fiát, a — mint akkor nevezték, — kán tor da rabot Égerbe hozta a gymnasiumba, nem ebbe az épületbe, melyben az jelenleg van, hanem a szomszéd épületbe, mely most a hadfiaknak szolgál laktanyául. Esetleg én is ez intézet növendéke levéti, közöttünk, mint iskolatársak közt ekkor fűződött a barátság első lánczszeme. Pár év múlva én más intézetbe mentem, de ö hú maradt Egerhez. Két év múltán azonban összekerültünk ugyanitt; de a VI. osztály befejezte után ismét elváltunk, mert ö a Telekessy által alapított egri papnövelő intézet növendéke lón; az én utamat azonban sorsom akkoron másfelé terelte. De nem sokára én is a papnövelde növendékei közé vétetvén föl, harmadszor is összekerültünk, hol jelenleg ünnepelt t. barátom csakhamar elüljáróm; vice-ductorom lön. Sok czirnem van tehát arra, hogy ez alkalommal ünnepeltünkét üdvözöljem, kihez a már akkor találkozott rokonérzelmekböl fakadt régi barátság csatol. Ünnepeltünk már a semináriumban, példaképül, mindig elül járt köztünk, s ép ez időkre esvén a nemzeti irodalom ébredésének korszaka: többször megpillantottuk kezeiben Bárót! Szabó Dávidot. De nemcsak e név találkozásánál fogva lön ö ezentúl ami Dávidunk, hanem azért is, mert ö volt a seminariumi banda prímása. — De fájdalom, a Telekessy szemináriuma, mely korunknak oly jeles egyházi férfiakat növelt, mint: Hám, Szepessy Ignácz, Lonovics, Perger, s kinek elhunytat csak imént gyászoltuk meg — korunk hírneves ,,Káldy“-ja: Tarkanyi Béla, — nem soká bírhatta ünnepeltünket, mert ő, a tlteol. III. évfolyamának befejezése után, a zirc-cist. rendbe lépett át. hogy élete fényes pályáját e derék rend dicsőségének szentelje. De habár sok czirnem volt is köszöntőm elmondására, mintán száz szónak is egy a vége, röviden végzem, midőn hős Dobó városában, egri török vérrel tölt serleget emelek, kiváltva az egek urától, hogy ft. Szvorényi József urat, ünnepelt jelesünket, ami egykori Dávidunkat, aki nekünk annyi sok vidám órát szerzett, irodalmunk legjelesebb stil istáját, rendének díszére s a hazai oktatás és- nevelésügy magas felvirágozására még sokáig éltesse. A további pohárköszöntők során üdvözölték ünnepelt igazgatónkat: dr. Budenz József, a magy. tud. akadémia, — dr. Heinrich Gusztáv, a Kisfaludy-társaság, — Balá s Sándor az „Aurora-kor“, Köpesd y Sándor az országos középtanodai tanáregyesület nevében. Ünnepeltünk, ft. Szvorényi József igazgató ur, lelkes szavakkal Trefort Ágost vall. és közokt. minister ur ő exjaért emelt serleget. Pohárköszöntőket mondtak továbbá: dr. Maczki Valér, a magy. tud. akadémiára, s küldötteire; Szerencse Menyhért dr. Klamarik és dr. Hóman minist, küldöttekre, mint Trefort minister „jobb kezei“-re; Négyessy László a Kisfaludy-, Petőfi-társa- ságokra, s az Auróra-körre, s képviselőikre; dr. Vavrik Béla egri kir. tszéki elnök Szvorényira; Zalár József a bpesti küldöttségek összes tagjaira; dr. Hóman Ottó főigazgató Szvorényira, mint a tanári hivatás példányképére; Vavrik Béla Szarvas Gáborra; Kassuba D., a rend- és tanártársak nevében, Szvorényira, mint szeretett elöljárójukra; Szvorényi az egri főgymn. tanárkarára; Szabó Ignácz tr. Az orsz. középtanodai tanáregyletre, s küldöttje-, Köpesdi Sándor egyl. alelnökre; dr. Czobor Béla, e lapok szerkesztője-, Szabó Ignáczra, mint az ünneprendező bizottság egyik tagjára stb. Lakoma alatt felolvastattak a sürgönyök, melyeket ünnepelt
