Eger - hetilap, 1886
1886-10-05 / 40. szám
319 Néhány perez múlva gróf Keglevich Béla főispán ő mlga, disz-magyarban, a meghívó küldöttség élén, s az egybe- gyült megyebizotts. tagok élénk éljenzése közt, a megyeház termében megjelenvén, a főispáni széknél megállva, következőleg szólott: „Ő csász. és apóst. kir. fölsége méltóztatott engemet Hevesmegye főispánjává legkegyelmesebben kinevezni. Van szerencsém az e kinevezésről szóló legmagasabb kir. kéziratot felolvasás végett ezennel átnyújtani.“ A kir. kéziratnak Zalár József, megyénk főjegyzője által történt felolvasása után, gr. Keglevich Béla főispán a hivatalos esküt leteszi, s emelkedett hangon, fokozódó lelkesülés mellett, s többszörös éljenzések által kisérve, eme szavakkal foglalja el főispáni székét: „Mielőttaz elnöki széket elfoglalnám, szivemből üdvözlöm Hevesmegye közönségét. Nem csak a saját magam, de a megyei közgyűlés érzelmének is vélek kifejezést adni akkor, amidőn mindenekelőtt arról akarok megemlékezni, a ki énelőttem ült itt a főispáni széken. Azt hiszem, hogy a köztiszteletben és szeretet- ben állott B e ő t h y Lajos tisztelt barátunk iránt azzal rójuk le a kegyelet adóját legjobban, ha azon munkát, a melyet ő tiz éven át ernyedetlenül folytatott, s melynek czélja volt a megye jólétét és gyarapodását, a megyei bizottmány és a derék tisztikar közreműködésével, mindig előbbre vinni, tovább folytatjuk s a szép példa követésével emelünk neki állandó emléket. Én részemről merem Ígérni a tisztelt bizottmánynak, hogy teljes erőmmel azon leszek, hogy új tisztemben és hatalmi körömben, a törvény értelmében és ünnepélyes fogadásom szerint, igazságos, gyors és lelkiismeretes eljárással mozdítsam elő a kitűzött czélt, és sémi sincs távolabb tőlem, mint akár részrehajlással, avagy hatalmaskodással akarni elintézni bármely hivatalos körömbe tartozó ügyet. Ellenben felteszem, sőt biztosan elvárom, hogy úgy a tisztelt megyei bizottmány, és jelesen a megyei tisztikar, az új viszonyok beálltával is, az új főispán törekvését kész lesz istá- polni még pedig buzgón, lelkiismeretesen, hazafias odaadással, és a végre, hogy Heves megye nemcsak a magyarság, de az ad- ministraczió tekintetében is az első megye lehessen a hazában. Ezzel röviden összefoglaltam mindazt, amit székfoglalásom alkalmából elmondandónak véltem. Csakis nehány szóval kívánom azt megtoldani. Ismétlem, amit már megérkezésemkor volt szerencsém felemlíteni. Nem lennék Keglevich, ha nem nagy örömmel jöttem volna Hevesmegyébe. Régi emlékek, régi küzdelmek fűzték egybe nevünket Hevesmegye viselt dolgaival. Ismerem én jól e kedves tradicziót, örömmel tapasztalom, hogy az fönáll még a fiatalabb nemzedéknél is, s azért tudom megítélni azt is, hogy a családunk neve iránt megőrzött kegyeletnek köszönhetem azon kiváló fogadtatást, a melyben itt részesülök. De bármi csekély része illesse is abból személyemet: fogadjátok ezért Az operát talán elhagyhatnék? Se kodeinét ösmerjük. Ő éltető ereje, lelke a nemzeti színházi operáknak. Ezzel mindent megmondtunk. Szigli getiné, fizetéses — de nem működő tagja. Talán azért, hogy a nevkönyv gyarapodjék. ? oder was ? ... B e n z a igen használható egyén. Fűre dy az lehetne, ha Ron- conival nem találkozik, s azt hallván, nem képzeli magáról, hogy már ő is dalmüvész, mivel Sobri szerepében megtapsoltaték! Kár, hogy kibútt büriből s szép hangját reszkettetve elrontja. Pecz jobban ért a rakétákhoz, mint az énekléshez, s azért azt tanácsoljuk neki, hogy mielőtt színpadra lép, a torkán akadt gombó- ezokat nyelje le. Kőszeghy nem ront, de nem is épít. Egres- sy Béni — nagy compositeur! (Folyt, köv.) A czigány peezér. — Elbeszélés a mátrai vadász-életből. — Irta: Biró Mátyás. (Vége.) — Egy öreg suta volt, 4 forintért vettem tőle, s bevittem a cziczczerekkez, ott adtam el 5 forintért. — Hallotta mind ezt Tillai József. Mit mond erre ? — Most már nem tagadok semmit, elmondok mindent, úgy amint történt, hadd szenvedjen mind, a ki oka ennek, ne csak én magam, — mert hiszen én nem tartozom senkiért sem szenvedni. — A múlt hét vasárnapján összejöttek nálunk Sánta János, ismételten köszönetemet, s azon reményteljes nyilatkozatomat, hogy összeműködésünk sükeres lesz, mert ott, a hol az emberek keble nem zárkódzik el oly érzelem elől, mint a minő a régi tradiczió tiszteletben tartása, ott megvan a kellő fogékonyság minden nemes törekvés iránt, s ilyen a mi törekvésünk is, mely megyénk jólétének gyarapítását czélozza.“ A lelkes éljenzéssel fogadott szavak után, Zalár József, főjegyző a következő beszéddel üdvözölte főispán ő migát: Méltóságos Főispán Ur! Van szerencsém üdvözölni főispáni székén Méltóságodat a megyeközönség nevében, mely bizonyára nagy megelégedéssel hallgatta végig beköszöntőjének lendületes és megnyugtató szavait. Valóban, jelen körülményeink közt, szükségünk is van a megnyugtató szóra. — Nagy szüksége van erre az annyi oldalról ostromolt s már is oly szűk határok közé szorított megyei intézménynek s törvényhatósági önkormányzatnak. Megyei intézmény ! Törvényhatósági önkormányzat! De hát van-e még értelme e szavaknak ? Mig csak szabadságért lelkesülő nemzetek lesznek a világon, mindig meglesz ezeknek a maguk értelme. — Hiába kiáltanak kigyót-békát ez intézményre, kik centralisatio nélkül nem tudják elképzelni a modern államot, ki nem irtják ez intézmény szeretetét a közéleti tevékenységhez szokott s az annak szükségét érező polgárok szivéből. — Hisz ha ez intézmény azért, mert nem tökéletes s mert közegei nem állanak mindig hivatásuk kellő színvonalán, halálos Ítéletnél egyebet nem várhat, mit tegyünk akkor a parlamentaris kormánynyal, mely már elméletileg is tökéletlen s a gyakorlatban annyi gyöngeséggel bir, oly hibákat követ el s gyakran oly roskadozó vállukon nyugszik... Hisz ha a 67 ótai kormányaink felett tartott kritikák után szabad ítéletet mondanunk, nem kérdezhetjük-e: mivel jobb az ország kormányzása, mint a törvényhatósági közigazgatás? De azért kinek jutna eszébe a parlamentaris kormány-rendszer ellen állást foglalni? De a nemzetiségek! A nemzetiségi velleitások, melyek már itt-ott az árulás határáig érnek, nagy baj kétségtelenül, de nincs-e megírva, hogy azoknak imponálni, azokat kellő határok közé szorítani csak az államhatalmak teljének prestigeével lehet? S mi mégis késünk megszerezni e prestige-t Magyarországnak. Egyébiránt a calamitas érv ugyan, de nem a megyék ellen, hanem azok mellett, mert ez intézmény keretében, a magyar áilameszme domináló hatása alatt, veszélytelenebbek a mozgalmak, mintha földalatti politikát volnának kénytelenek űzni. Vagy talán minden közéletet, minden szabad mozgást feladjunk miattok? De hát elfeledtük már, hogy a magyar nemzet csak mint a szabadságnak, mint a szabad institutióknak nemzete biztosíthatja itt jövő- * 1 Fehér Tamás és Zsitva Mátyás. Hittak magukkal a v i s n y ó i b a. Én nem akartam menni. Rám estek, rábeszéltek, és csaknem erővel vittek el. — Alkonyat előtt értünk fel a kövek alá. Elültünk lesbe szerteszéjjel, azonban alkonyon nem jött semmi, egész éjjel lestünk, nem volt szerencse, de hajnalban egy suta jött egyenesen rám, mintha csak zsinórral húzták volna, oly egyenesen nekem, ezt én lőttem meg. Azután belebb mentünk a nagy tárkányiba. A bánya bérez 1 á p á n tanyát kerestünk, tüzet raktunk, az őzet én és Fehér Tamás egy kissé félrébb vittük a tanyától, a belét kivettük és derékon törve, kétrét a bátyiba betettük, a tűz melletti fához támasztva a földre tettük s falevéllel betakartuk. — Nap feljötte után én és Fehér Tamás feljebb a visnyói határon elállottunk, Sánta János és Zsitvai Mátyás pedig elmentek hajtani. Nem jött semmi. Később, midőn a nap már jó alá- hajlott, a tanyánk felé hajtva, a bánya-bércz hegyein állottunk, Sánta és Zsitvai a z s ér ez i oldal felől hajtották, de a vad visz- szatöi't. — Nem volt szerencsénk az nap ; nem lőttünk semmit, — Mi ketten azért visszatértünk a tanyára bevárni társainkat, kik közül azonban csak is Zsitvai jött hozzánk, mert Sánta elmaradt, s ott tüzet raktunk, mert nagyon elgyalázott a hideg. Kissé melegedtünk, s pajtásunkra vártunk. — Alig engedtünk fel egy keveset, midőn a lejtőn lefelé egy kerülő jött hozzánk. Azt kérdezi tőlünk, hogy mit csinálunk ? Mondjuk, hogy vadásztunk. „Mit szerencsétlen ke dnek itt kelmetek akkor, *