Eger - hetilap, 1886
1886-07-13 / 28. szám
222 jegyző, mint városi hatóságunk képviselője, mondotta, az ünnepelt lovagot éltetve. Utána nyomban Tóth István lovag emelkedett föl, s rövid, megható szavak közt emelt serleget XIIJ. Leó római pápa ő Szentsége, a kath. egyház feje, — dicsőn uralkodó szeretett fejedelmünk I. Ferencz József magyar király ó Felsége, — saz egri egyházmegye bölcs és nemes föpásztora: dr. Samássá József érsek ő Nagyméltósága hosszú, boldog éltük s üdvös kormányzásukért. — A további pohárköszöntők sorából különösen kiemelkedett ft. Lehmann Ágost budapesti főreálisk. tanár, a budai kath. legényegylet elnökének ékes toasztja, melyben a kath. legényegyletek üdvös hatását, a társadalmi s politikai élet egy hatalmas faktora: az iparos osztály körében a vallás-erkölcsi érzület fejlesztése, s jelszava: a tisztes ipar, munka és szorgalom terjesztése körül, élénk figyelmet ébresztő, hathatós szavakban ecsetelte. — Kandra Kabos történettudósunk pedig Sebestyén István, Taucsa Lajos és Neszvadba Gyula polgártársainkat, mint az ünnepély rendezőit, úgyszintén Szabó Ignácz főgymn. tanár egykori tanárát, ékes szavakkal köszönté fel. Dolánszky Alajos az egri lelkes polgárság jólétére emelé poharát. A lakoma folyamán érdekes eszmecserére s vitára nyújtott alkalmat Dusárdy József ép oly őszinte, mint teljes jó szándékú felszólalása, ki azon valóban megfoghatatlanúl szomorú körülményre hívta föl a jelenvoltak figyelmét, melynél fogva iparos polgártársaink, érthetetlen közönynyel ignorálva a törvények által részökre biztosított ama kedvezményt, hogy saját belügyeikben a maguk által választott iparhatóságok által intézkedhetnek. e fontos jogukat gyakorolni egy általán nem törekesz- nek, hanem azt a városi polgári hatóság hatáskörének engedik át; — azon óhajtásának, s reményének adva kifejezést, hogy polgártársaink, belátva saját jól felfogott érdekeiket, törvénybiztosi- totta jogaikat mielébb ügyekezni fognak, választandó iparhatóságuk utján, saját kebelükben gyakorolni. A vendégek közt ott láttuk az ünnepelt lovag tisztelő barátainak sorában Lehmann Ágost tanár budai kath. legényegyl. elnököt, Kandra K. ifjú történettudósunkat; Dolánszky A. f.-tárkányi plébánost, Dr. Akantisz Justin városi főorvost, Piánk Kálmán városi pénztárost, Mátékovies Mór, keVe's- kedőt, Szolcsányi Gy. helybeli könyvárust, stb. A sajtót az „Eger“ lap szerkesztője .képviselte. A gyöngyösi kath. legény- egylet sürgönyileg küldé üdvözletét. Az estünnep helyiségeinek díszét kiválóképen emelte a T a n c s a Lajos szoba- s diszletfestő által kiállított csinos transparent e fölirattal: „Isten áldd meg a tisztes ipart! Éljen kitüntetett polgártársunk, lovag Tóth István ur!“ A lakoma, egy pillanatra sem lankadó élénk s derült kedélyhangulatban az éjféli órák körül ért véget. Egy jelenvolt. Eger, jul. 11. 1886. (A magyar velocipéd-club versenye, az egri dalkör nyári mulatságán.) Derék dalkörünknek, mely a miskolezi országos dalversenyen nyert diadalával kivívta az „egri“ nevet, — épen e diadala tette erkölcsi kötelességévé, hogy az idén, aug. hó folytán, Pécsett tartandó országos dalárversenyen is részt vegyen, s necsak föntartsa, de lehetőleg növelje is megalapított jó hírnevét. S ennek sükeréhez e sorok Írójának, ki az egri dalkör erőit jól ismeri, szorgalmát, előhaladását folytonos éber figyelemmel kiséri, s vele együtt városunk közönségének is, melynek Sz. Háromságvasárnapján, a főszékesegyházban, dalkörünk által ritka szép szabatossággal, s a legszigorúbb művészeti igényeket is kielégítő korrektséggel előadott ünnepi miséjéből, ritka élvezettel párosult kedvező alkalma nyílt dalkörünk meglepő elhaladásáról meggyőződést szereznie, — teljes oka van egész bizalommal a legszebb reményeket csatolni. De mert a dalverseny is hadviselés a közművelődés áldásos terén, már pedig egy régen elcsépelt, de igaz mondás szerint minden hadviseléshez három dolog kell, s e három a — pénz: a dalkör évi szerény jövedelmei pedig alig futják a folyó kiadásokra, — a pécsi út költségeinek födözésére valamely pénzforrásra kellett szert tenni. S az egri dalkör éltető szelleme, az elnök, ismert ügyességével ismét födözött fel egy uj. még pedig nagyon is szerencsés forrást, midőn a dalkör által múlt vasárnap, f. hó 11-én rendezett nyári mulatság érdekének fokozására a bpesti athletikai, s a magyar velocipéd-kiubbokat fölkérte, hogy e mulatsággal kapcsolatban a dalkör javára versenyeket rendezzenek. Mindkét klub szives készséggel megígérte a közreműködést. Az athletikai klub azonban elmaradt, s igy versenyt nem is rendezett. Csupán egy bajnok-tagját, K. B. íöldinket pillantottuk meg a közönség soraiban. Annál szebben, s minden elismerés és magasztalásra méltó módon váltotta be szavát a „Magyar velocipéd klub“, mely hét derék, fiatal tagja, közöttük néhány európai hírű bajnoka által képviseltette magát, kik itt oly remek athletikai versenyt rendeztek hevenyében, minőt vig Eger városa még soha sem látott,*s mely nemcsak nálunk egészen meglepő ujdonszerüSége, hanem idegeinket a legmagasabb fokra hangoló ritka érdekessé- nénél fogva is örökké feledhetlen marad közönségünknél, mely városunk minden osztályából rendkívüli számmal sereglett ez alkalomra egybe az érsek-kertben. Hogy az alig remélt fényes eredmény elérésében a „Magyar velocipéd klub“ derék tagjait illeti az oroszlánrész, az érdem, elismerés és Dalkörünk hálája, az kétségtelen. Legnagyobb mértékben méltók ők arra, hogy neveiket Dalkörünk megörökítse. E vasparipás bajnokok valónak: Gerstl Sándor, Kaszás István, Klemmayer Aladár, Seb wanda Gusztáv, S z ab ó SánAz „EGER“ tárczája. — „Él Jehova! . . . menj, ő véd meg; Vagy rabföldön rabul éljek Hős apám gyalázatára?!“ . . . Jefte lánya. — Birák k. 11. r. Jaj riadt át Gileádon, Ammon haddal ront feléje . . . „Nem hagylak el jó leányom! . . . Hadd veszszen csak Maszfa népe! Átkáért rá átkom szálljon!“ — „Oh könyörülj szép hazánkon!“ — „Nics hazánk! . . . Száműzött. Vége! Sir, zokogva gyászol Maszfa; Nincs vezére, nincs ki védje; — Jefte lányát köny hervasztja, Túl honáért lobog vére; „Atyám, nincs ok a panaszra! Szégyenben ég néped arcza . . . Itt sir, itt esd minden vénje!“ „S ha Izrael győzelmének Szivem vére lenne ára ?! Jönne a vész, letörnének — Elhervadnál szegény árva!“ És ott termett Aroerben Izraelnek minden ifja; Fényes, erős nagy fegyverben Jefte vezér állt a sikra. Sok az ellen, — s ő nem retten; Mint tengerben, hullámverten, Rendületlen áll a szikla. „Győzelmemnek vér lesz ára! — Szól a vezér hőn, merészen — Csak üdv szálljon a hazára, Hűn elvérzem a harezvészen . . . S ha éltemnek mit sem ártva Zug le a bősz csatalárma, — Fogadásul im ezt tészem: A győzelem lobogója — Halál-zászló lesz kezemben. Az üdv-óra — halál-óra . . . Véres kardom vérrel festem: Vére csurog annak róla, Ki házamból fogadóra Először jő velem szemben!“ . . .
