Eger - hetilap, 1886

1886-06-22 / 25. szám

200 nagyvárosaiban saját tudósítói vannak, a kik minden nap távira­tokban közük a „Budapesti Hirlap“-pal a nevezetesebb eseménye­ket. E naponkint oly bő és érdekes tartalommal megjelenő lap kedves vendége lehet minden magyar háznak és szívesen láthat­ja minden család is, mert a szerkesztőségnek gondja van rá, hogy a „Budapesti Hírlap“ mindig a jó Ízlést, szolgálja. Rendkívüli el­terjedése mellett rendkívüli olcsósága is: negyedévenkint csak negyedfél forint. A „Budapesti Hírlap“ megérdemli, hogy eddigi nagy sikere még jobban fokozódjék és maradjon mindig a magyar közönség kedvencze. „Saját kezébe“, eredeti regény egy kötetben irta Beniczkyné Bajza Lenke (Singer és Wolfner Egyetemes Regénytára XYI. kö­tet, Budapest.) A kitűnő magyar írónő, kinek rgényii odaírnunk annyi szép és érdemes müvet köszönhet, e legújabb regényében a legnehezebb s egyúttal legérdekesebb feladatok egyikét tűzte maga elé: a női szív jellemzését, sóvárgásával és tévedéseivel, szenvedélyeivel és nemességével. S ki oldhatná meg e feladatot jobbau, mint egy kiváló tehetségű regényíró, a ki maga is nő s ki előtt a női kebel misztériuma nem hét-pecsétes levél, hanem nyitott könyv? Ebben a nyitott könyvben enged bennünket la­pozni Beniczkyné Bajza Lenke, s az élvezetet, melyet ez a lapo­zás nyújt, csak növeli az érdekes meseszövés, szép előadás, mely a milyen egyszerű, olyan megkapó is. E regény méltán sorako­zik Beniczkyné Bajza Lenke eddigi müveihez s díszére vá­lik az Egyetemes Regényfárnak. Ara csinos piros vászon-kötés­ben 50 kr. — Heti naptár. Kedd. jun. 22. Rk. Paulin pk. — Pr. — Ákos. — G.-o. 10.) Sándor. Napkel. 4 ó. 3. p. Napnyug. 8. ó. Szerda, jun. 23. Rk. Édiltrud. Pr. Vazul. — G.-o. (jun. 11.) Bertalan. Csütörtök, jun. 24. Rk. Űrnapja. — Pr. Sz.-Iván. — G.-o. (jun. 12.) Unufrius. — Utolsó negyed 5. ó. 51. p.-kor délután. Péntek, jun. 25. Rk. Vilmos. — Pr. Eulog. — G.-o. (jun. 13.) Aqui­lina. Szombat, jun. 26. Rk. János és Pál vt. — Pr. Jeremiás. G.-o. (jun. 14.) Elizeus prof. , Vasárnap, jun. 27. Rk. László magy. kir. — Pr. László k. — G.-o. (jun. 15.) Ámosz. Hétfő, jun. 28. — Rk. Leó pápa. — Prot. leo. — G.-o (jun. 16. Tikon. Orsz. vásár Mező-Kövesden. Időjárás Hersehel szerint: a hó végéig borult, szeles napok, hüs légmér­sékkel. — Dr. Samassa József egri érsek ő exja, a pünkösdi ünnepek körül a patai kerületben tett bérmálási körútja alkalmából, a gyön­gyösi főegyházi énnekkarnak, — mely pünkösd vasárnapján, a plé­bánián tartott diszebéd alkalmával érsek ő exja tiszteletére, sza­finomabb társas életi követelményt is foglal magában, s azért a mixvecskét az elegáns társaságok legforgottabb s gyakorlott a bb tagjai is haszonnal lapozgathatják. Mutatóul az említett könyvecskéből, kivonatban közöljük az utolsó fejezetet, melynek a szerző a következő czimet adta: „A hölgyek szives figyelmébe.“ Nem illik a ruhát túlságosan diszesiteni. A mostanság lábra kapott mértéktelen piperészkedés szinte barbár s csekély aesthetikai érzésről tesz bizonyságot. Fodrocskákkal, úgy ehhez hasonló függelékkel tulhalmozott, s egyéb ékítményekkel: virág­gal, csipkével, szalaggal megterhelt ruha természetellenes, és sem­mikép sem olyan alkotmány, mely a szemet gyönyörködtetné. Nem illik divat rabjának lenni. Hallgassunk Ízlésünkre, és higyjünk inkább a tükörnek, mint a szabó divatlapjainak. Szabjuk a divatot saját kívánságainkhoz. Mert lehetséges-e az, hogy a sugár alak ugyanoly szabású ruhát viseljen, mint a kicsi termetű nő, anélkül, hogy megjelenésével szégyent ne valljon? Nem illik az arczot a nap sugarainak kitenni. Ez nem csinosít. Legyen a kalap olyan alakú, hogy az arczot részben beárnyékolja. Mert a gyönge félárnyék, mely a szemnek igéző fényt ad, és az arczra is hol ráborul, hol meg eltűnik róla, — e finom játéka a világításnak bájba vonja az arczot. Ha tehát a divat a kalapot a fej hátsó részén kívánja, daczolni kell vele; és ha azt parancsolja, hogy a homlokba huzva kell hordani, nem kell magát zsarnoki önkényének alávetni. Nem illik kopottas, tisztátalan, gyűrött ruhát hordani. A reggelinél leghelyesebb tiszta és csinos otthonkában megjelenni, batosssággal több dalt adott elő, — czéljai előmozdítására 50 frtot kegyeskedett adományozni. Ugyancsak e bérmálási körút al­kalmából érsek ő exja, hevesmegyei Márkáz község elöljárósá­gát, midőn ez a bérmálásra megérkezett főpásztor előtt a hivek hódolatát bemutatta, azon kijelentéssel örvendeztette meg, hogy templomuk részére saját költségén egy egészen uj orgonát fog készíttetni. — Nemeslelkü adomány. Az Egerben megnyitandó szőlé­szeti és kertészeti tanfolyamhoz szükséges mintatelepekre, az egri mélt. főkáptalan, a tulajdonához tartozó galagonyási földek­nek, a pesti országút jobb oldalán elvonuló, és a városi közlege­lővel határos részéből 15 holdat használatúi a város részére át­engedett. Ebből kifolyólag f. hó 20-án a polgármester elnöklete alatt szükebb körű tanácskozmány tartatott, mikoris abban történt megállapodás, hogy miután a kérdés alatti földterület szakértők nyilatkozata szerint a czélnak tökéletesen megfelel, azt elfoga­dásra a képv.-testületnek ajánlani fogja s egyszersmind indítvá­nyozza, miként ezen szives ajánlatáért a mélt. fókáptalannak kö­szönet szavaztassék, és hogy a tanfolyamnak, valamint a tele­peknek a helyi viszonyokhoz mért vezetését ellenőrző, s előmoz­dító felügyelő bizottságba Zsendovics József és Pánthy Endre kanonok urak is beválasztassanak. — Az egri dalkör, sz. Péter és Pál ünnepén, f. hó 29-én, az egri székesfőegyházban tartandó 9 órai ünnepi nagy mise alatt, melyen dr. Samassa József érsekünk ő exja fog pontifi- kálni, elő fogja adni ama nagyszabású, gyönyörű V o k á 1-m i s é t, melyet derék dalkörünk, az aug. hóban Pécsett tartandó orszá­gos dalárverseny alkalmával, a pécsi székes-főegyházban is elé fog adni. Mise közben, betétül, Gröber Berta kisasszony fog egy magán (solo) egyházi éneket elzengeni. E magasztos egyházi ének-előadásra föl hívjuk a magasabb egyházi zene iránt érdek­lődő t. olvasóink fegyelmét. — Hálás-köszönet. Nrulgú és főt. dr. Samassa József egri érsek úr ö exjának, ki a legközelebb elmúlt pünkösdi ünnepek alkalmával városunkban a bérmálás szentségének kiosztásában ténykedett, kinek a helybeli Sz. Bertalan templom énekkara ft. Krassy Félix plébános urnái hódoló alázatos tiszteletét tenni ked­ves kötelességének ismerte, s ugyanott, az alkalommal vagy is Pünkösd napján tartott diszebéd alatt zengett dalai nemcsak ke­gyes meghallgatását nyerték meg ő exjának. de 50 frtnyi nagy­becsű ajándékával is kitüntetni kegyesen méltóztatott; nem mu­laszthatjuk tehát el kegyelmes Főpásztorunknak, ezen legforróbb hálával fogadott kegyes adományáért az énekkar nevében aláza­tos köszönetiinket nyilvánítani. Gyöngyös, 1886. jún. 18. Koczián György, karvezető, Kecskeméti András, pénztárnok, Kiss-bárány József, ellenőr. — Az egri önkéntes tűzoltó egylet, nyári mulatságát az ér­sekkertben folyó 1886. évi junius hó 27-én, vasárnap, — kedve­üdén, igézőn, mint a most szakasztott rózsa. A leány a csa­lád kedvéért, az asszony férje kedvéért öltözköd­jék mindig takarosam Nem illik egy rakás gyűrűt hordani. Néhány jól válasz­tott, szép gyűrű ékesíti a kezet s emeli szépségét. Sok Ízetlen­ségre, hivalkodásra mutat, és azt a gyanút ébreszti, hogy a mo­sakodással nem a legjobb viszonyban áll az ilyen gyürütartó ujjak tulajdonosa. Nem illik oly nehéz fülbevalókat hordani, melyek a fül- czimpát lefelé húzzák. A kis fül dísze a fejnek; de a függő ál­tal megnyujtott fül nem nevezhető szépnek. Nem illik a természetes bájakat kendőző szerek haszná­lata által hazug módon fölfrissiteni. Szabad levegő, mozgás, für­dő, kora kelés, rendszeres táplálkozás: megadják az arcznak azt a természetes üdeségét, szépségét, mely nem telik mindenfé­le szépítő szerből. Nem illik sok bonbonnal, czukros süteménynyel, vagy másféle édességekkel élni, mert ezek a gyomrot megrontják, emésztési zavarok állanak be, és az ajk és arcz nem virulhat, mint a nyíló rózsa. Nem illik a magas, éles, fülsértő hang. Mély, lágy hangot kell használni, mert ez, századok tanuságakint, megigéz és a legvadabb férfit is megszelídíti. A nőnek egyik bája, hatalmas fegyvere a zöngedelmes, lágy beszéd. Nem illik odaadni magát a regényolvasásnak. A mérték­telen regényolvasás bűn önmagunk ellen. S bátor a jó. regényt el kell olvasni, a regény jóságát — mint sokan cselekszik, — nem az izgató és idegfeszitő tárgyakban kell keresni az Ízlés és a

Next

/
Thumbnails
Contents