Eger - hetilap, 1886

1886-05-04 / 18. szám

143

— Amiért aztáu nem mi kaptunk ki, hanem a jó szerkesztő, kapván olyan levelet, mely a levélíró nemes hazafi aesthetikai s műveltségi állapotait nem a legkedvezőbb színben tüntette elénk, kik a kérdéses levelet, — mely egy, D . . . uramnál szállásoló tanulótársunk közvetítésével lön expediáivá, — még a kézbesítés előtt diák-ügyességgel felbontva, — elolvastuk.

Legfőbb kedvünk tellett a komikus czégtáblák és föliratok fölkutatásában és az újságban való kipellengérezésében. Pedig hát az efélék akkor bőviben valának (most is vannak!) vig Eger- városában. Futólag említve a törzs-kaszinó alatti „korcsma“ czég- tábláján ékeskedő rigmust, hogy:

Jó az pálinka regvei,

Igyunk hát egy üvegvei, —

az emlékezetemben még megmaradt, kisatyrizált czégföliratok közt a legkuriosusabbak a következők voltak: „V . . . Miháj bürgelik. Damen. KI aj de makt.“ Ez a boldogtalan „masa- mód“ azt hitte, hogy az egri amazonok utódai meg nem értik az ő „asszonyszabó mesterségének“ mivoltát, ha azt, a fönnebbi ékes német orthográfia helyett, magyarul találja czégtáblájára kiirni.

Nem vala kevésbbé kémikus hatású a következő czégtábla sem: „F. . . Márkhusz. éxer tsináló“. — De mégis legnagyobb bajban volta czégtáblájával az öreg Knöpfler Farkas (gondolom: liszt-) kereskedő, akinek a boltja ott volt a Bernett- (ma: Simonyiféle) ház alatt. A derék urnák ugyanis oly keskeny vala a czégtáblája, hogy széltiben nem fért ki,rajta az egész neve. Az utolsó betűnek sehogy se jutott hely. Ámde a jó úr okos észszel felfogta, hogy ha nevéből épen az utolsó betűt hagyja el, ugyancsak furcsa czim jő ki belőle. Kihagyta tehát az utolsó előtti betűt, s igy lön az ő neve, czégtábláján, következőképen ki- pingálva: „Knöpfler Farks.“ Mindig jóizűt nevettünk rajta, mikor a gymnásiumba menve, elhaladtunk mellette; stb. .

Ez a rövid története Eger városában az 1848/9 év előtti idők journalistikájának.

(Folytatjuk.)

Arnóthi.

A fögymnasiumi Vítkovics-kör diszülése.

Evek óta most vasárnap, máj. 2-án tartá meg először fő- gymnasiumunk önképző-köre nyilvánosan ünnepies diszülését. Ez évben vett fel a kör új címet: a „Vitkovics“-nevet s a kereszt- séggel mintegy újabb hivatást is, azért tehát e fordulatot ily nagyobb actussal kívánta nyomatékossá tenni. S az a közönség, mely 5—6 s több évvel azelőtt oly szép önképzőkori ünnepeknek volt tanúja, csak helyeselheti hogy a mostani ifjúság újra a nynl- vánosság elé lépett, mert teljesen méltónak tapasztalta a régihez.

Az ülés d. u. 5 órakor kezdődött, a mikor az intézet tudós igazgatója, Szvorényi József lovag úr, Szele Gábor kisprépost és

Györgyényi Ignácz kanonok urak s a Vitkovics-kör elnökei: dr Maciki Valér és Négyessy László tanár urak társaságában a terembe lépett, melyet akkorra a tanári kar, a díszes úri és hölgyközönség, meg az ifjúság egészen megtöltött. A gymn. dalkör tisztán, szépen előadott „Megnyitó“ éneke után dr. Macki Valér a kör első elnöke lépett az emelvényre s tartotta minden izében bölcsészeti gondolkodásra valló, lendületes megnyitó beszédét az ifjúság önműveléséről; különösen megragadta a figyelmet a beszéd néhány fordulata, igy mikor azt mondta, hogy ha kérdenék tőlök, a vezetőktől, mint a Gracchusok anyjától: hol az ő ékszereik: az ifjúságra mutatnának, melyet ők úgy iparkodtak vezetni, hogy ha a haza áldozatúl kívánná őket, mint egykor a Jehova Isákot, maguk vigyék vállukon az áldozati fát. — Ekkor kezdődött magának az ifjúságnak szereplése. Először a kör évi dolgozataiból olvastak fel két mutatványt, egy verset és egy prózát. Szele Ambró VIII. o. tanuló saját versét olvasta fel, „Egy halott emléke“ címűt, melynek kivált egyes sorai egész poétái dictio-val irvák. Audráscsik Endre VIII. o. t. pedig „A magyar tánczról“ irt eleven, talpraesett értekezését olvasta fel, mely a közönség figyelmét mindjárt megnyerte s mindvégig lekötötte.

Ekkor következett a versenyszavalás. Szapári József VI. o. t. Pókainét adta elő Gyulaitól, Jettléri Gyula VII. o. t. a Munkácsi rabot Jókaitól. Jánosik Béla VIII. o. t. a Rabasszonyt Kiss Józseftől, Audráscsik Endre VIII. o. t. a Hollót Poe Edgártól. Mindanégyen gonddal, érzéssel s szépen szavaltak, de Jánosik és Audráscsik előadása mégis messze kimagaslott; e kettő közt aztán nehéz is volt választást tenni. Jánosik szavalatában több volt a meleg közvetlenség, Andráscsikéban a tanulmány és műgond; különben mindkettő nemcsak éljenekre, hanem tapsokra ragadta a hallgatóságot. Az igazgató és az elnökök Ítélete szerint az első dijat, „Vajda-Hunyad vára“ ez. mülapot Andráscsik, a másodikat 1 db. 10 frankos aranyat Jánosik, a harmadikat 1 db. 5 fitos bankjegyet Szapári, s a negyediket, Madách Ember tragoediájá- nak egy diszkötésii példányát Jettléri — nyerték. — Most Négyessy L. a kör társelnöke terjesztette elő a jelentést a pályázatokról, a nyertesek jeligés leveleit pedig felbontotta, névéit kihirdette s a jutalmakat kiosztotta az igazgató. 7 pályakérdés volt kitűzve, s közülök ötnek eredménye lön. Garay János életrajzára (jut. 2 db. cs. arany Kovacsóczy I. prép.-kanonok úr adományából) s a költemény-fejtegetésre (jut. 1 db. cs. a. az Igazgató adományából) nem érkezett pályamű. Ellenben a műfordítási tételek gyümölcsözők lettek. Horatiusnak Aristius Tusciushoz irt epistoláját versekben tárgyi magyarázattal fordította Andráscsik, jutalma 1 db. cs. a. az Igazgató adományából. Cicero XIV. Phi- lippikájának fordításával Jánosik Béla nyerte el a kör 1 db. cs. aranyát. Úgyszintén a történelmi tételek is jutalomra méltó pályaműveket eredményeztek. És pedig: „A renaissance hatása.“ Jut. a kör 1 cs. aranya, elnyerte Barchetti Károly. „A mohácsi vész okai.“ Jut. a kör 1 db. cs. aranya, elnyerte Jánosik Béla. Végül a költői beszély pályadiját, a kör 1 db. cs. aranyát elnyermind a háromnak biztos halált oszt, megadták magukat s azonnal átadták kardjaikat. Intésemre az egész csapat utánam sorakozott és én a muszka tisztekkel ugyanarra a kocsira, melyen ők Mis- kolczról Tapolczára jöttek, fölülve, hajtattam egyenesen a Hámorba.

A három muszka tiszt hadi fogoly volt.

Másnap reggel a szegverő műhely mellett lévő korcsmánál (ha jól emlékszem, Zinzifa György volt benne a vendéglős) fölállított őrségtől jelentés jön, hogy csapatunk parancsnokával három civil ember és egy pap kiván beszélni.

Spányik kapitány kiadatta a rendeletet, hogy a három civil bejöhet, a pap pedig maradhat kinn a poszton.

Miskolczról egy küldöttség volt ez, László József városi főbíró vezetése alatt, két tanácsnok és Beller József felső-miskolezi plébános voltak a küldöttség tagjai.

Hárman voltunk Spányik kapitány szobájában: Ámon vasgyári igazgató, Spányik és én. Mikor a küldöttség megjelent, Amon magunkra hagyott bennünket.

László József főbíró remegő hangon ezeket adta elő:

— Kapitány ur! A Miskolczon székelő muszka generális megparancsolta nekünk, hogy a tegnap elfogott muszka tiszteket bármi áron is kiszabadítsuk. A három fogoly egyike magának a generálisnak édes testvére; nagyon is a lelkén feküdvén az elfogott tisztek sorsa, kimondta, hogy, ha a foglyoknak csak a hajok szála görbül is meg, ő Miskolcz városát fölgyujtatja, megbombáztatja. Uraim! könyörüljenek, ne engedjék városunkat elpusztítani, adják át nekünk a tiszteket.

— Hja, uraim! — szól Spányik kapitány, — nem megy az olyan könnyen.

— Hát micsoda váltságot követelnek ?

Ekkor Spányik és én a mellékszobába mentünk és elhatároztuk, hogy — a mint Spányik a küldöttségnek mondta:

— Ha maga a generális értök jön, de egyedül, akkor a foglyokat kiadjuk.

A küldöttség eltávozott.

Még az nap este futár érkezett a főbírótól, a ki tudatta, hogy a generális kész másnap kijönni, ha Írásbeli okmányt adunk neki arról, hogy semmi bántalma nem lesz.

— Mondja meg küldőinek, — szólt Spányik a futárhoz, — mi magyar emberek vagyunk, kik erre szavunkat adjuk.

Másnap őrségünk tisztelgett a generálisnak. Alsó-Hámorban a fürdőház mellett fogadtuk őt. Fölvezettük a Táj partjára s a regényes utón - ő gyönyörködve a természet eme ritka szépségében — gyalog mentünk hárman O-Massára. A fogoly tisztek épen a tó partján sétáltak, midőn a generálist megpillantották. Futottak eléje, a generális össze-vissza csókolta testvérét és miután megtudta, hogy a foglyoknak milyen jó dolguk, úri ellátásuk volt, minket is össze-vissza csókolt.

, Erre egy kis barátságos kvaterkázás köVetkezett. Ebben már Amon is részt vett, a ki értvén a tót nyelvet, annyira-mennyire tudott a muszkákkal beszélgetni. A búcsúzán alkalmával megkért bennünket a generális, hogy másnap adjuk vissza neki e látogatást- Miskolczon.

*