Eger - hetilap, 1886
1886-04-27 / 17. szám
134 hét részvétlenség miatt, mi bizonnyal nem válna díszére a' nemzetnek, nem kézmivesink- és műtudósinknak, ha ily tettökkel hazafiatlauságot, ön érdekük iránt csekély részvétet, és belátást tanúsitnának. Mi e’ lapok’ elrendezését illeti, — úgy hiszem — a’ legmerészebb kivánatot is kielégíteni képes, legalább jelen körülményeinkben. Tökéletesítésére mindent, mi csekély tehetségemtől kitelhetik, elkövetni ügyekszem; a' legjelesebb és költségesb külföldi német lapokat és miveket tűztem- ki kútforrásul, mellyekből a’ szépet, jót, és főleg hasznost kiszemelni, ’s azokat honi körülményemhez alkalmazva előadni kiyánom. Különös figyelemmel leszek mindazonáltal a’ honi tárgyakra is; mi okbul lehető kiterjedt öszveköttetést honunk’ minden vidékeivel szerezni iparkodom. Azonban ha e’ lapok' részleteit figyelmesben vizsgáljuk, világos leend az: hogy tökéletességük’ kifejtésére bár milly egyes erő ’s ligyekezet elégtelen: ennélfogva felszólítani kívántam mindazon érdemes hazafiakat, kiket tudomány, miveltség, és kiterjedt isméret diszesítnek, és becses munkájikkal e’ lapok' tartalmát gyarapíthatják, részvevő segélynyújtásra; de a' fáradozás jutalmat is kíván, mit megadni csak úgy lehetséges, ha e’ lapok óhajtott pártolást nyernek; — tökéletességét, és az ebből származható hasznot tehát egyedül csak azon részvét föltételezi, mellyre a' nemzet által méltatni fog. Ajánlom tehát ismételve e’ lapokat szeretett nemzetem' figyelmébe, nem önérdekem’, hanem a’ közjó’ minnyájunk’ java’, ’s nemzetünk’ dísze’ tekintetébiil; egyszersmind kérem: legyenek tisztelt olvasóim viszont munkatársaim is: közöljük gondolatinkat. véleményünket egymással, és ekkép’ ön egyes — meglehet — helytelen nézetink helyett száz más, talán helyesebbek’, birtokába jutandunk, és igy isméretekkel gazdagodván, csekély fáradozásunk bő nyereséget adand. Legyenek e' lapok azon eszköz, mely a honi műszorgalom, és ipar ébresztésére szolgáljon, ebbeli értelmességünket nevelje, s e nemzet mivelődését gyarapítsa; mivel ha lelkes hazámfijai segélyüket nyújtva, buzgó iigyekeze- tem által némi sükerrel munkálhatni képes leend, örömmel lépek le egykor azon pályáról, mellyre közjóiét előmozdítását czélzó szándékom vezérlett; ha pedig mielőtt e czélt elérni szerencsés lehetnék, a kárhozatos rész vétlenség vállalatommal felhagyni kényszerítene; akkor bár, áldozatiul súlyát fájdalmasan erezném, megnyugtat azon tapasztalás: hogy vállalatom még i d ő e 1 ő 11 i vala.“ Megindult tehát a legelső magyar iparművészeti szakközlöny, Egerben, az 1838-iki jul. 7-én a következő czim alatt: „Héti lapok. Műtudomány, és egyéb hasznos ismeretek terjesztésére. Szerkeszti s kiadja Joo János. Eger 1838, szomAz „EGER“ tárczája. Falusi történetek. Egri Gyulától. VI. A kesztyű. (Vége.) * Néhány év múlva hősünk igen gömbölyű, igen kövér, igen kényelmes férj lett. Férje Malvinnak . . . Egy reggel szigorú anyósa lármázta fel derűs álmaiból. Azt álmodta, hogy chinai császár volt, s hogy fiatal rabnők strucztol- lal legyezgetik, s hogy leüttette néhány miniszterének a fejét. . . Anyósa rángatta üstökét. — Álomszúszék! Totya-motya! Jézus-Mária-huszár! fel! — Tűz van? — Olyan, amilyennek nem viz használ. Maga szépen vigyáz a feleségére. Örömragyogva nézett körűi: — Ellopták ? — El a ház becsületét! — A ház, én vagyok. Az enyémet? — Az maga, a hátramozditó! Ismeri ezt a kesztyűt ? A lányom fiókjában találtam. — Ugyan mama, hisz ezek a férjem kesztyűi. S odasimult hízelgőn, a macska hajlékonyságával széles mellére, s tágra nyitott szemmel integetett neki: beszélj hát . . bat, julius 7.“ — „Czélja: Mesterségek tökéletesítésére vezető ismereteket és e részben jó Ízlést terjeszteni; a honi müszorga- lom és ipar növekedésére munkálni; s egyszersmind a kézművesek műveltségét előmozdítani. Megjelen , hetenkint egyszer, szombaton egy ivén, féliv rajzzal. Ára félévre helyben a kiadónál 4 frt. házhoz küldve és postán 5 frt pengő. Velin példányok 1 p. írttal drágábbak.“ A lap alakja kis negyedrét, terjedelme egy iv. A főrovatok czimei: „Műtudomány. (Rajzolatok ismérete.) Hasznos isméretek tára. Közlő (különféle apró irodalmi, művészeti s műipari közleményekkel, s hirdetésekkel, melyek lehető csekély díjért elfogadtatnak. Minden előfizetőnek tiz sort nem haladó hirdetése dij nélkül közöltetik.) A „Hasznos isméretek“ rovatát a szerkesztő, „Nyelvészet“ czim alatt, rendszerint szó-magyarázatokkal fejezi be, melyekben, (mint a czik bevezető sorai mondják) „Az e lapokban előforduló újabb és szokatlanabb szavaknak és kifejezéseknek ismértetése“ foglaltatik. Joó János ugyanis, mint a „Heti lapok“ számai tanúsítják, buzgó hive volt a nyelvészeti purizmusnak s neologismus- nak, s ezért minden újabb keletű magyar szót és kifejezést híven igyekezett terjeszteni lapjában, ez által, az akkori viszonyokhoz képest, nem csekély érdemmel fáradozván hazai nyelvünk művelése, pallérozódása, s az idegen elemektől való tisztogatása körül. Egy aggasztó nemzeti hiba. Mintha csak a legeredetibb erényei közé tartoznék a magyarnak, hogy, — csekély kivétellel — gazdag, értelmes, szorgalmas, rest vagy tétlen, emberbarát, szívtelen, vallásos, vallástalan — mind egy utón haladt a pazarlás tekintetében. Egy és ugyanazon ázsiai bélyeg jelzi a kiadásokat: könnyelműség, előre nem látás, költekezés mindig a zsebkiüritésig s azután jámbor feljajdulás a szegénység, élhetetlenség miatt. E tapasztalat valóságát nemcsak az egyesek gazdálkodása, de még állam- háztartásunk örökké deficzites rendetlensége is kézzelfoghatólag igazolja. Térjünk be pl. a város vagy falu bármely lakójához, ki hivatalnok, mesterember, művész, szegény fóldmives, vagy földbirtokos, s kérjük fel szépen, hogy mutassa elé bevételi s kiadási számláját, a helyes és czélszerü, a jólétnek ez egyedüli biztosítékát, s alapját. Száz közül legfölebb egy-kettő — lesz képes előállni ilyennel, kik között bizonyára többségben lesznek azok, kiknek kiadása felülhaladja a bevételt, és csak mindnyájan abban Habozott. Kimentse-e a kelepczéből? Mert az anyósa „régi erkölcsű.“ Ha bebizonyodik a lányára, hogy botlott, haza viszi s többé nem ereszti a férjéhez. S hogy a család jó hire mentve legyen, talán sötét, vigasztalan zárdába kényszeríti, hogy ima és könnyek közt hervadjanak veszélytelenekké végzetes szépségei . . . Mégis, oly fiatal és oly bánatos. Talán még boldogok lehetnek habár ; eddigi házasságuk a nő szeszélyei s a férj közönyével van betöltve. Ki tudja? Mily szép — — de mily tisztán emlékezett. Temető fák, őszi köd . . . minden előtte állott. S egy apró sima kéz, melyet arcza előtt gúnyos nevetéssel ráztak. S milyen gúnyosan. Ránézett az anyára, aki némán, határozott tekintettel várta nyilatkozatát; nejére, ki úgy csüngött mellén, mint akkor . . ott — az a koszorú, melyet oly kaczéran igazgatott a fejfán . . Jó. Nagy, húsos, vörös kezeit lebegtetve, megvetőleg hozzá bökött az urias kesztyűkhöz: — Nem az én kezemre szabták . . Oly csend volt, hogy ütérverésüket meg lehetett hallani. . Az anya ez egy szót mondá, de szavai pattogtak, mint kor- báesütés a testen: — Jöjj! ... . — Kesztyű adta, kesztyű elvette, mormogá megindulás nélkül hősöm, s a fal felé fordulva, tovább folytatta álmát a chinai császárról ... A magasan álló nap sugarai békésen siklottak végig a bútorokon. Egy beszabadult dongó zümmögve csapódott az ablak üvegéhez. Az ajtó előtt türelmetlenül rázta fejét négy csikó, vizözön- előtti utazó bárka elé fogva. Az öreg asszony fejét mereven tartva, folyton előre nézve, komolyan és kérlelhetetlenül ült a fiatal
