Eger - hetilap, 1885

1885-02-24 / 9. szám

Te vélök jártad a véres mezőt.

Hol a szabadság lobogója lengett,

Hol minden faszáit fris vér öntözött 8 egymásra omlott férfi, agg és gyermek; Anyák siralma vált be harczi dallá,

Mely egy feltámadt népet emleget,

Es a világ, amely csodálva ballá,

Tisztelve hallja a ,honvéd4 nevet.

Ah! erről már a történet tanít,

És könyeket csal agg ember szemébe. . .

— De mért zavarni hősök álmait?

Mért rápiritni e korcs nemzedékre ?

('sodás valóság szent története,

Oh! nincs nekünk, nincs e napokra szánva..

— A mai kornak satnya gyermeke Szeretni hitvány és gyűlölni gyáva.

Ne lásd te azt meg! Oh! e kép mi fáj ! Varázsold vissza a múltat magadnak,

És a jelenre boruljon homály,

Mert itt az ittak mélységnek haladnak.

Hiszen a múltat a jelenvaló már Eldobta régen, mint egy ócska czégért!... Oh ! mért is látnád, mért is átkozódnál, Hogy kűzdöttél egy ilyen nemzedékért!

A század vénül. Remegő inábúl Fogy az erő már. Satnya fajzatának Szive csupán az ,érdek1 szóra tágul.

De üres szó lett neve a hazának.

Az ősi romlás képe áll elédbe:

Önkénytes szolga, lelketlen sereg,

Mely, mint egykor Rómának söpredéke,

Csak kettőt kíván — kéjt és kenyeret.