Eger - hetilap, 1885

1885-02-17 / 8. szám

66

A postakönyv szerint 1314 drb kiadványoztatott.

A lefolyt tanévben 74 iskolalátogatást teljesítettem s hogy több idő nem fordítható az iskolalátogatásra, azt az irodai teendők halmaza okozza, miután csak egy segédhivatalnokkal rendelkezem s az egész Írásbeli teendőket, könyvek vezetését, statisti- kai kimutatások szerkesztését ketten vagyunk kénytelenek elvégezni.

A legutóbb elrendelt törzskönyvi munkálatok annyira meg- szaporitották az irodai munkát, hogy azt most már ketten alig leszünk képesek elvégezni s legalább egy díjnokra volna szükség, kire a tisztázásokat lehetne bízni.

Felkérem a Tekintetes Közigazgatási bizottságot, miszerint hivatalom felszaporodott teendőit becses figyelmére méltatva, mél- tóztassék a nmélt. vallás- és közokt. ministeriumot felterjesztésében fölkérni, hogy a törzskönyvi munkálat bevégezteig a dijnok részére szükséges összeg folyóvá tételét engedélyezze. —

R. Kövér Gyula, kir. tanfelügyelő.

Különfélék.

— Dr. Samassa József, egri érsek ő exja, a Gyöngyösön felállítandó szegény-m enedékház fölszerelési költségeinek fedezésére 500 irtot adományozott. — Alig pár hó alatt — írja a „Gyöngyös“ — második szép ajándéka ez a mi fő lelkipásztorunknak, s ha figyelembe veszszük, mily és hányoldalú jótékonysággal bővelkedik ő exja, eme tényében kedves hívei iránti nemes szeretetének és gondosságának tanujeleit erősen tündökölni látjuk.

— Látogatás. Kedves vendég időzött városunkban — irja a „Gyöngyös,“ — ns. Zsendovics József kanonok ur személyében, ki a kath. felekezeti iskolák tanfelügyelője. F. hó 12-én, délelőtt a felekezeti iskolák tanítói tisztelegtek nála. A látogatásnak legfőbb czélja volt a Fehérvári-féle árvaház megtekintése és intézkedés, annak belső felszerelése iránt. A kedves vendég szeretett plébánosunknál volt szállva. Nagyon örvendenénk, ha minél többször szerencséltetne látogatásával.

— Az egri közs. iskolák, s az ipartanoda tantestülete, Der- szib Rudolf igazgatóval élén, f. hó 11-én, szerdán megjelent E. Kövér Gyula kir. tanfelügyelőnél egyrészt megköszönni az irántuk tanúsított jóakaratának azon ttjabb jelét, hogy az ipartanodái tanítók tiszteletdijának fölemelését kieszközölte, másrészt pedig

Szalay tehát ott állott ama férfiú előtt, ki akkor nemcsak tekintélyes külsejére, s születésére, hanem észtehetségére s haza- fiai érdemeire nézve is legkimagaslóbb alakja volt Magyarországnak. Hogyan állott előtte'? Bizony nem tudnék megmondani. De annyit gyaníthatunk, hogy Szalay, ki egyáltalán nem hihette, hogy Sasku Károly „Illendőség könyvében“ históriai adatokat találjon, — nem ért rá e hasznos munkából a szaloni magatartás és állás szabályait megtanulni, mert Széchenyi nagyon röviden bánt vele, s csakhamar elbocsátotta magas szine elöl.

A kilépő Szalay után nyomban belépett Szemere, s kérdő tekintetet vetett a grófra.

— Ugyan, öreg ur, — mondá Széchenyi kedvetlenül, — hogyan tudott nekem ily embert ajánlani ? Hisz ez meg sem tud az ember előtt tisztességesen álla ni?!

— Kegyelmes uram, — válaszolt Szemere komolyan, — hisz én Szalaynak nem a lábát aj á ni o 11 am, hanem a f e j é t.

Széchenyi összevonta szemöídeit, azután feszült tekintettel végig mérte Szemerét:

— Öreg ur ! . . hol a kalapja ? . .

Szemere pedig könnyed vállvonitással megfordult, s szó nélkül ott hagyta a grófot.

De azért Szalay megkapta az állást.

II. Szemere Pálnak, mint megyei tisztviselőnek, Bpesten a megyeházban volt szállása. Előhaladt korában a jeles költőnek már igen meggyöngültek a szemei, s midőn sétára készülve, a megyeház folyosójáról az égre tekintett, gyakran a legveröfénye- sebb időben is azt képzelte, hogy el van borulva.

Egy ily alkalommal, épen künn ácsorgó hajdújának azt mondja: — Miska. Eredj, hozd ki az esernyőmet.

Miska, mint aféle huszárviselt ember, tudta, mi a regula,

átadni azon diszokmányt, mely szerint a „hevesmegyei közs. tanítók egyesülete“ őt tiszteletbeli elnökéül választotta meg.

— A böjti egyh. szónoklatokat, a cist.-rend templomában, ez évben, hetenkint kedden, 3VS órakor, Szerencse Menyhért cist.-áldozár, fogynia, tanár fogja tartani.

— Hymen. —-Ehó 11-én tartotta a székesegyházban esküvőjét Kiss Dezső, szegedi pénzügyi fogalmazó, Z u b e k Mariska kisasszonynyal. Az esketést a menyasszony nagybátyja, nagys. s ft. Begovcsevich Róbert kanonok végezte. Nyoszolyó asszony dr. Martinovich József neje, az ara unokahuga, s nyoszolyóleáuy a vőlegény nővére, Kiss Vilma k. a. Verpeléthrői volt. A násznagyi tisztet Burik István és dr. Martinovich József jogtanárok, a vő- félyit Uhlarik Béla, a menyasszony unokabátyja teljesítették. Esküvő után a rokonok és jóbarátok köre nevezett kanonok ur vendégszerető házához lakomára gyűlt. Sok boldogságot az uj párnak !

— Az angolkisasszonyok egri nevelő intézetében a növendékeknek múlt számunkban jelzett hangversenye, felír. 10-én, a délesti órákban, kevés de választékos közönség — nagy részt meghívott szülék, pártfogók s közelebbről’érdekeltek — jelenlétében, kedvező sükerrel folyt le. A czél, mint rendszerint, az volt, hogy a növendékek a szavalás-, ének- és zenében való előrehaladásukról tanúságot tegyenek. S mint egyébkor, úgy ez úttal is volt alkalmunk megnyugtató előmenetelről s eléggé ügyes és szorgalmas tanításról szerezni meggyőződést magunknak. Különösen, s kivétel nélkül szépen sükerültek a szavalatok. Az ifjú lánj'kák, üde vonásaikkal, szerényen kellemes, egyszerűn elegáns megjelenésök- kel, finom, érzésteljes hanghordozásukkal, s helyes taglejtéseikkel igen jő hatást gyakoroltak hallgatóikra. S hogy ezúttal a szavalok közt a pálmát Mád er Gizela nyerte el, ebben a költőnek, s a költeménynek is megvolt a maga kiváló érdeme. A fölös számú zongora-produktiokból tapasztaltuk, hogy a növendékek teljes buzgalommal ügyekeznek e hangszeren a technikai nehézségeket leküzdeni. Mi részünkről (csak saját egyéni nézetünknek adunk kifejezést anélkül, hogy azt valakire oktroyálni akarnék,) — az ujj ficzamitó, izzasztó, gyakran Ízléstelen s az unalomig hosszú ugyn. „Salon-stück“-ök helyett szívesebben gyönyörködünk rövid könnyed, könyv nélkül betanult, szabatosan, s lehetőleg helyes felfogással előadott klassikus zenemüvekben, s etudeökben, minők manapság a roppant gazdag zeneirodalomban ezernyi számmal kínálkoznak. A memorizálás a zenetanulásnál ép oly fontos, mint a nyelvek vagy egyéb tudományok elsajátításánál. Hangversenyen a zongorázók rendszerint kóta nélkül játszanak. E kiviil, nőnevelő intézetekben, a zongora-tanításnál ma már

hogy a „sárzsi“-val rezonnérozni, vagy attól valamit kérdezni nem szabad. Szépen bement a szobába, s elkezdett — keresgélni.

De a keresés kissé hosszan tartott, s Szemere végre megunta a várakozást. Bement Miska után.

— Mit csinálsz ?

— Keresek, tekintetes uram!

— Hisz mondtam már; hogy hozd ki a paraplémat!

Miska nagyot bámult.

— Uúgy? . . . Hát miért nem tetszett a tekintetes uramnak, imént is m agy árúi mondani. Százszor is volt már a kezemben a karaplé. Rég kivittem volna. . .

Az „esernyő“ akkor még (talán épen Szemere P. által) vadonat ujongyártott szó vala. Arnóthv

A magyar tengerpartról.

Fiume, febr. 10. 1885.

Napok óta dühöng a bóra Fiumében ; a levegő szúr, mintha tűk szállongnának benne; nem fütyül, hanem valósággal bőmből, ordít a szél a hajók árboczain s kötelein; az óriási jármüvek a kikötőben is izognak-mozognak, hánykolódnak, jóllehet 4 oldalról derék-vastagságú kötelekkel, vagy lánczokkal vannak kipányvázva. Az utczákon nem lehet látni az óriási portól, melyet a horvát hegyekből kirohanó bora ereje felhők alakjában kerget végig a tengerparton; itt egy kéményt dönt le a szél, amott egy gyümölcsárus kofa sátorát ragadja tova; háztetők cserepei, járókelők kalapjai versenyt röpülnek a levegőben, mint csatában a puskagolyó. A város feje fölött húzódó horvátországi hegyek tele vannak hóval; napokon át a vasúti közlekedés is szünetelt, mert a vonat még hóekével sem volt képes az ölnyi magas hóban to-