Eger - hetilap, 1885

1885-12-29 / 53. szám

428

léköket felelevenítjük, lia neveiket megemlítjük. — íme ezek voltak e kisded társulat derék alapítói: IV. évesek: Laluhay Pál, Stészel Ferencz ; III. évesek: Amberger Károly, Bacho József, Bárány Ferencz, Bogi Károly, Eperjessy Ferencz, Fűzi Ferencz, Kilián Endre, Kohárszky Lajos, Laszlavik Károly, Márton Vendel, Nagy Ignácz, Répászky József, Stockinger Imre, Venczely Mihály, Virosztek Pál; 11. évesek: Gupkay Adalbert, Kriston Leopold, Mester István, Nagy Gábor, Pázmán Alajos, Sebestény Endre, Tóth Sándor, Veichart Viucze, Vinkler Mihály, Visnyei Sándor. Vosehitz Fridiik ; I. évesek: Buziássy László, Haraszthy József, Koller János, Kovács János, Lonovics Bertalan, Nagyfejed Ignácz, Nagy László, Petlies Lajos, Rakovszky Ignácz, Sánta János, Szinay József, Szvorényi János.

Íme ezek voltak a derék alapítók: összesen 40 lelkes kis- pap, tehát jóval többen, mint a pestiek, hol mindössze 19en tették le az alapkövet amaz épülethez, mely szerény elvonúltságában is oly fényes helyet vívott ki magának egyh.-irodalmunk történetének lapjain.

Az első nagygyűlésen megválasztották a tisztviselőket is. — A jegyzőkönyv idevágó szavai ezek : „Ennekutána mindennek lelke levéli a rend, egy elnök, titoknok, pénz-, és könyvtárnok választása határoztatok, kik a rendet tartanák föl a társaságban. Az első nagygyűlés jegyzőkönyvének szavaiból világosan kitűnik. hogy az alapítás körűi legbokrosabb érdemei voltak a derék Stészel Ferencznek, ki ötven év előtt ama kitüntetésben részesült, mintegy elismerésül szorgos fáradozásaiért, hogy ő választatott meg a theol. magyar olvasó társaság első elnökéül.

Az első nagygyűlés által a társulat „alaprajza s rendszabályainak“ kidolgozására kiküldött bizottság nem tudott megállapodásra jutni, azért a 3-ik kis gyűlésben, mely 1836 apr. 10-én tartatott, a titoknok, Laszlavik Károly, terjesztett elő egy általa tervezett „rendszabályzatot“, amely felolvastatván, egyhangú helyesléssel elfogadtatott.

A nemzeti újjáébredés általános lelkesültségének idejében keletkezett „Theol. m agy. olvasó t ár s a s ág“ első szervezete nagyon magán hordozza a kezdet nehézségeivel küzdő emberi alkotásoknak általánosan ismertető jellegét: a tökéletlenséget. — Mint akármelyik nevezetes alkotása az emberi szellemnek, úgy ez ifjú elmék lelkesült hevének productuma is eleinte nagyon a kezdetlegesség színvonalán állott. — Azonban — nemes büszkeséggel legyen mondva — már kezdetlegességében magában hordozta az előbbrehaladás eszméjének reményteljes csiráját; mert mit olvasunk mindjárt a jegyzőkönyv bevezető soraiban, hol a társaság czéljaúl „a közköltségen vett magyar könyvek által a honi nyelv és literatura tanulása s mindennemű hasznos ösmereAz „EGER“ tárczája.

A bukott millionér.

Kutianovics ur emlékirataiból kiszedegette:

Kürthi Jenő.

(Vége.)

— Lehetséges nagyságos uram; a Kutianovics família nagy kiterjedésű.

— No de most sietnem kell; az állam gondjai, csoda, hogy ennyi pihenést is engedtek. Adieu Kutianovics ur!

— Ajánlom magam méltóságodnak!

Egész megifjodva tértem haza . . . csak is nevelt ember képes felfogni azt, mily lelki öröm egy nevelt emberrel barátságra lépni!

Savósodhattak már miattam a ripők harangozó, meg az ormótlan Rózsi !

Sőt kezdtem azon gondolatra jönni, hogy az a harangozó talán nagy jót is tett velem, midőn elhamarkodott lépésemben közbejöttével megakadályozott.

Naponta meglátogatott ezentúl az ismeretlen müveit ur, de nagy sajnálatomra, és az ő még nagyobb sopánkodására, fontos dolgai rendesen csak olyankor engedtek már neki szabad időt, midőn savómból csakis egy fazékra való kóstoló maradt.

. . Egy alkalommal, midőn hozzám közeledett, épen olvastek megszerzése tűzetik ki? . . . „Egyébiránt ezen theol. magyar olvasó társaságot az első alapítók úgy kívánnák tekinteni, mint talpkövet egy majdan építendő nagyobb, fényesebb épülethez, — egy, a pesti növendékpapság magyar iskolájához hasonló egyesület fölállításához“, — folytatja tovább az említett jegyzőkönyv.

S ime itt van már elvetve az a kicsinyke mustármag, mely egykor kedvező verőfényes napok hatása alatt, terebélyes fává fog növekedni. — Eleinte az egész társaság összes tevékenysége csak arra terjedt ki (mi egyébiránt nyíltan kifejezett egyedüli czéljuk volt egyelőre), hogy közösen összerakott filléreiken a lendületnek indúló irodalom jelesebb termékeit meghozatván, közös olvasgatás, kölcsönös tanulmányozás tárgyává tegyék azokat, s mig egyrészről önmagukat tökéletesiték szellemi látókörük szélesítésével s eszméik tisztázásával: addig más részről anya gi áldozattal is járultak a „honi nyelv és literatura“ terjeszt éséhez, hűségesen előfizetvén az ébredő irodalom minden jelesebbnek Ígérkező termékére. Tanú az utóbbira a jegyzőkönyv minden egyes lapja, hol egy oldal sincs, melyen egész sereg mű megrendelése ne volna feljegyezve.

Tevékenységük azonban csakhamar tágasabb tért keresett» mert már az 1837 év végén szabályul mondák ki. ho gy „minden tag köteles dolgozni.“ — Első volt, ki egy németből fordított értekezéssel, mint tagsági dolgozattal, meglepte az oWaső társulatot : Kovacsóczy István, akkor 3-ad éves lnttanhallgató, ki a következő 183c»—40-ki tanévben elnökké választatván, tevékeny részt vett a társulat fejlesztésében, s több érdekes, máig fennlévő dolgozattal gazdagitá az iskola levéltárát. — Kovacsóczy elnöksége alatt a már virágzó pesti iskolához fordultak alap szabályaik közléséért, hogy annak mintájára rendezhessék be ö k is társaságukat. Be csak az 1841. évben, mikor Pe'rger János (később kassai püspök) volt a társaság elnöke, a febr. 14 tartott 2-ik nagy gyűlésben lón végre megalapítva, az előbbi olv ásó társaságtól némileg függetlenül, de mégis ennek kebelében, a „dolgozó iskola“, melynek tagjai kötelezték magukat, éven- kint legalább egy dolgozat beadására. Az olvasó társaság tagjai közül 19-en iratkoztak be egyszersmind dolgozó tagnak is, kik közt későbbi jeleseink közül a Tár kán yi, Pájer és Perget- nevével találkozunk. — A pesti kispapok magy. iskolája hosszú, szellemes levélben tolmácsolja örömét az egri „m agyar i s k o 1 a“ megalakítása felett, s 8 kötetre terjedő eddigi munkálatait küldi testvéri ajándékul az ifjú egyletnek. — (1842 Jan. 2. II gy.)

(Folyt, köv.)

gattam az ujdonat-uj kiadású gyönyörű munkát: „Az ördög, mint leány rabló !“

Megállóit mellettem.

— Jó napot, Kutianovics ur !

— Alázatos szolgája méltóságodnak.

— Mit látok, hát maga olvasni is szeret ?

— Ez az egyedüli örömem a földön.

— Mért nem mondta ezt nekem már régebben! Könyvtáramban ott lepi a por a legszebb, s legdrágább német, olasz, görög, votyák, cseremisz — s tudom is én mily nyelvű remekmunkák ezreit; — mily szívesen adtam volna kölcsön olvasni néhány száz darabot.

Ennyi tudomány-kincs hallatára, fülem csengeni kezdett.

— Be nem tudok ám én azokon a méltóságod által elmondott nyelveken.

— Nem tud! hát én azt hiszi, tudtam 10 évvel ezelőtt? és most! . . . képzelheti, hogy tudni, kell annak valamit, aki a chi- nai császárral czigányúl, a török szultánnal otáhúl, a perzsa shah- hal tófúl beszélni képes volt oly szépen, hogy a nevezett potentátok szemüket-szájukat eltátották. — Egyébként vannak a« én könyvtáramban pompás magyar munkák is.

Várjon csak . . épen zsebemben is van egy, ... itt van ; önnek prezentelem.

— Köszönöm alássan kegyelmes ur. . . ! rebegéní, és alig mertem felnézni megilletődésem miatt.

Szives mosolylyal müveit arczán intett felém, miután megkóstolta savómat, és nevelt léptekkel távozott az állam érdekében.

Még csak most mertem a könyvre tekinteni.

Gyönyörű bársonytáblájű diszkötés lehetett valamikor, —