Eger - hetilap, 1885
1885-10-27 / 44. szám
XXIV. év-folyam. 44. szám. 1885. Oktober 27-én. Előfizetési díj: Esész évre . 5 Irt — kr, Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „30 „ Egy hónapra — 45 „ Egyes szám — 12 EGER, Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a. szerkesztőség (Széckenyi-utcza, zsebköz, 24. sz.) és Szolosányi Gyula könyvkereskedése (alapitvánvi ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Eger, okt. 27. 1885. A megyei főorvosi választás előtt állunk, mely, mire e sorok t. vidéki olvasóink kezeihez jutnak, immár befejezett tény leend. Az általános bizalom olyanyira összpontosul dr. Dani- lovics Pál személyében, hogy még ellenjelöltről komolyan szó sem volt. Es méltán! Dr. Danilovics, mint közkatona, érdemei folytán emelkedik erre az állásra, nem mint sok más, a protectio védszárnya alatt. Eleinte mint gyakorló orvos küzdött; 12 év óta mint városi főorvos beigazolta, hogy jó akarat mellett kitűnő administrationalis talentummal és szakképzettséggel bíró egyén. Sokat köszön neki a város közegészségügye, mely bár még mindig sok kívánni valót hagy hátra, de ott, ahol a körülmények csak engedték, ott ő semmi fáradságot és áldozatot nem kiméit. De legtöbbet tett a helybeli szürke nénék kórházának emelése ügyében. Egy még 10 évvel ezelőtt primitív koródából, mely csak de jure, séd de facto nem létezett, egy a mai kor követelményeinek megfelelő kórodát teremtett, a melyből számtalan súlyos testi bajokban szenvedő egyének, fényesen sikerült nagyobb és compli- cált műtétek után, fölépülten kerültek ki. Hát még a tébolyda ? Aki azt, mint e sorok Írója, ismeri és gyakran látogatta, mint a városi főorvos hiv. helyettesitője, tudja csak, mennyi lelki erő kell ezek kezeléséhez. Örömmel üdvözlöm tehát én már előre uj állásában, miután ismervén őt, hiszem, hogy ezen az uj pályán is oly lankadatlan erővel és kitartással fog haladni és a megyei közegészség-ügy terén még nagyobb babérokat fog magának kivívni, mint a városén, a melyen lépéseit a miénkkel együtt vajmi gyakran bénították. Gratulálok dr. Danilovicsnak, de a megyének is, mely benne igen jó aquisitióra tett szert. Dr. S. D. A szegény tanulókat segélyzö egylet. Az Egerben alakúit ily egyesület alapszabályaiban olvassuk: „1. §. Az egyesület czélja első sorban a szegény sorsú tanköteles gyermekeknek, kik ruha hiányában nem tehetnek eleget tankötelezettségöknek, a legszükségesebb ruhanemüekkel való ellátása, s ily módon lehetővé tétele annak, hogy iskolába járhassanak ; másod sorban pedig a már iskolába járó szegény tanúlóknak is hasonló, vagy más módon segélyezése. 3. §. A megjelölt czél elérésére az által igyekszik az egyesület eszközöket szerezni, hogy beiratkozott tagjaitól a házaiknál található elviselt, de még “értékesíthető holmikat megbízottjai által időről-időre elkéreti, elviteti s vagy ugyanazon, avagy kiigazított, azaz a gyermek-testhez átidomitott állapotban osztja ki azokat a szegény sorsú gyermekek között, vagy pedig elárusitás útján értékesítteti, s az igy begyűlt és az egyes tagok által pénzben befizetett összegeket fordítja czélja elérésére. 5. §. Tagja lehet az egyesületnek minden tisztességes honpolgár és honleány, aki beiratkozása által kijelenti, hogy az egyesület czélját akár ruhaneműk és egyéb holmik, akár tetszés szerinti pénzösszeg adományozása által elősegíteni kívánja.“ A mint látható, maga az alapszabály eléggé magyarázza az egyesület nemes czélját, valamint a czél elérésére megállapított eszközöket, módozatokat is. Miután azonban az alapszabályt csak tagjainak küldötte meg az egyesület külön lenyomatban, pedig úgy lehet, többen érdeklődhetnek e becses lap olvasói közül is az ügy iránt: éppen azért nem tartottuk fölöslegesnek az alapszabály lényegét, a czélt közölni. Egyúttal szándékunk még közleményünket alább némi körvonalos illustrátióval is ellátni: hátha szolgálatot tehetnénk azzal egy részről a nemesen érző érdeklődőknek, más részről pedig magának a nagy fontosságú ügynek. Fenálló törvényeink értelmében minden gyermek tanköteles, és minden fiatal ember katonaköteles. Honatyáinknak létjogunkat fentartó szelleme, bölcsesége tükröződik vissza ezen törvényekből; mert az általános hadkötelezettség egyetlen módja védképességünknek a mai világban, az általános tankötelezettség pedig mód arra nézve, hogy a szellemi és erkölcsi világban tért foglalhassunk és azt megtarthassuk. Apanganét és a palavessző . . . Ha veszszük, az eszme nem oly nagyon régi, és azzal hová haladtunk már is ? . . Ugyan mint kaczaghatott volna fel gúnyosan falusi szépapánk, ha valaki jósolni merte volna neki, hogy lesz idő, mikor az ő unokája akarva-nemakarva iskolába kénytelen járni, ha pedig eléri tizenkilenczedik életévét, maga ballag katonáékhoz, hogy Molinári-baka legyen belőle ?! Habár a fenn jelzett két törvényt sikerült párhuzamba helyeznünk elvben, mindamellett azok praxisában jelen álláspontunkat illetőleg nem találjuk fel a hasonlóságot. A paloták fiai, a kunyhók szülöttjei katonák lesznek s egyformán meleg posztó-ruhában tanulják a „széna-szalma“ ábc-jét. Beh másként van ez az aprók táborában ! Az úri gyermeket például, ha egy téli reggelen meleg vánkosaiból felkél, tejben fúrösztik, meleg kávéval táplálják, téli harisnyába, uj czipőbe erőltetik lábait, gyapjú öltöny-, vattás kabát-, nemezkalap-, muff- és kesztyűbe burkolják és igy felfegyverezve a hideg ellen, könyves-táskával engedik menni az iskolába, vagy éppen kísérőt is adnak mellé, hogy baja ne történjék az útban, sőt nem ritkán a gyermek-szobában rendeznek iskolát számára, szerződtetvén e czélra egy légió tanitó-mestert. Most, hogy a legtávolabb eső ellentétet is lássuk, tekintsünk csak be egy zsellér-viskóba! A soha ki nem nyitható, vagy esetleg félig kalendáriumlappal helyettesített ökölnyi ablakocskán éppen most kandikál be a nap, és deczemberi fagyos tekintete az iskolás gyermek szal- ma-dikójára esik. A gyermek ugyanazon szavakkal ébred, a mely szavakkal tegnap este lefeküdt: „Édes anyám, adj egy kis kenyeret!“ Es milyen jó, hogy most nem kell, mint máskor, kenyér helyett gyöngyökkel beérnie, igen, gyöngyökkel, melyekért talán némelyek nem adnának kenyeret; oh pedig tisztábbak és értékesebbek azok a föld minden aranyainál. . . íme a
