Eger - hetilap, 1885
1885-10-27 / 44. szám
356 kemencze vállairól előszedi a szegény anya azon rongyokat, melyeket előtte való estén szárogatni odatett. Aggodalmas gondossággal akgatja azokat iskolás gyermekére, megimádkoztatván őt, megszeli a kölcsönkért kenyeret, s aztán egy karécskával, egy palatáblával útnak ereszti az iskola felé. A gyermek dideregve czammog a nagy hóban, rongyos lábbelijéből kapcza nyúlik utána. De hadd menjen, mondja magában édes anyja, mert nem űzethetek érette büntetéspénzt, ha elmaradna az iskolából. — Pedig milyen jó volna, ha kicsinyeit és a viskót rábízhatná, mig ő maga a nemzetes asszonynál a kölcsönzött kenyér árát ledolgozhatná, avagy éppen favágó férjének vinne utána kenyeret, a ki már hajnalban elballagott üres tarisznyával munkát keresni. De mi történik az iskolában? Az úri gyermekről nem czé- lunk többet mondani, azért mellőzzük. A szegény gyermek, ha iskolába érkezik a téli reggelen, megkékült ajkaival elrebegi a szokott köszöntést, a „Dicsértessék a Jézus Krisztus“-t, elfoglalja helyét kopott gúnyájú társai között, hidegtől dermedt ujjai alig válnak el hamar a kőtáblácskától. Mennyire csalatkoznék, ki azt hinné, hogy talán az ilyen ko' pott Jancsik, Pisták és Miskák kevesebb értelemmel vannak megáldva, mint ama simaképü Gézák, Árpádok és Zoltánok. Hallgassuk meg csak a vegyesosztályu tanitót, midőn igy dicsérgeti ruháikban vedlett tanítványait: „Derék legény ám ez az én Jancsim; hogy tud az én Pistám számolni! Ez a Miska meg valóságos lelke iskolámnak“ ... És a derék tanító, ki nemcsak ismereteit osztja meg rongyos tanítványaival, hanem sokszor a nyomorban és szegénységben is osztályrészese, hány, meg hány esetben szivét, érzelmeit is megosztani kénytelen a szülőkkel, ha például egy mostoha idő, egy zimankós tél megfosztja őt büszkeségeitől. Mert például ruha hiánya miatt a derék Pista gyerek himlőben, Jancsi difteritisben halt meg, igen, meghalt, mert az ő meghűlésük gyógyithatlan, és nem a mama aggodalmas diagno- sisa. A tanító kedves Miskája pedig sorvadásba esett, de azért többnyire ott van az iskolában, meg is tanulja leczkéjét pajtásainak könyveiből, azonban tanítója részvétteljes tekintete előtt „fogy- va-fogy a fogyó holddal,“ és mire a tavaszi hold teleképpel jelenik meg az égen, már Miskát is kikisérik a tudomány apróka- tonái oda, a hol majdan Pista, Géza, Jancsi, Zoltán, Miska és Árpád mind egyenlők lesznek. Hallgatnók meg csak ilyen esetben a derék tanító igaz lelkének sejtelmes nyilatkozatait, ami ilyen formán hangzik: Pista akár mérnök is lehetett volna idővel ; Jancsi kitanulhatott volna papnak; Miska pedig talán 10 év után engem hivatalomban válthatott volna fel az iskolában. Menynyi érték veszett velők csirájában: egy-egy rendeltetés, egy-egy Az „EGER“ tárczája. Újságíróknak. No biz ugyan méltók a nagy zajra, Melyet üttök, a históriák; Azt hihetné komolyan az ember, Hogy sarkából kidőlt a világ! S mindössze csak — egy legénykét a más Húsz lépésről jól szivén lövé; Becsületét kereste egy — lumpon; Nos, megkapta, — a golyó övé .... Ilyen lármát! szörnyüködő jajszót! Vaj mi történt? — Hát kérem, csak az: Férjem uram magát főbe lőtte — S neje keblén - mosolyog a gaz . . . Apró gyermek bábujával játszik . . . Apja sírján ül a második . . . A harmadik . . . hol bolyong, ki tudja ? Valahol csak elálmosodik . . . Érdemes is szóra a csekélység, Hogy X. vagy Z. ezreket lopott, S úgy találja, szép Amerikában Gyönyörűbb, mint itt, az állapot. hasznosan betöltendő életpálya! S úgy lehet: egy-egy jó lábbeli, egy-egy ócska meleg öltöny megmentette volna őket. . .“ Mindamellett a tanító megnyugvást találhat ama boldog gondolatban, hogy szegény tanítványait átadta az égi Tanítónak, hanem vájjon mi békitheti ki az országos statisticus szigorú bírálatát, és túlreális nézetét, ha már a tanító is veszteséget lát az ily szegény lelkek elköltözésében? Ismét más szempontból vizsgálva a dolgot, úgy találjuk, hogy a rongyokban születés az annyira emlegetett erkölcsi hibáknak is lehet oka. A ki ezt nem hinné, azt utaljuk a tudatlanság-, nyomor- és kétségbeesésből származható társadalmi és erkölcsi vétségek krónikájából olvasni. Vájjon mi lesz azon gyermekből, a kit anyja övéinek nyomorából eredő kétségbeesésében csak üt- ver, mert az ő terhére van és él; ugyan mi lesz azon gyermekből, kinek a mindennapi falatkenyér után kell csavarognia, a helyett, hogy iskolába járna, a ki korán megtanul hízelegni, hazudni, káromkodni, irigykedni, gyűlölni, lopni és verekedni! És úgy lehet, egy darab ruha, egy ajándékban kapott ABC-és-könyv idejekorán iskolába vezette volna az egykoron még ártatlan szegény gyermeket; iskolába, a hol megtanították volna jó úton járni a mostani tudatlan kamaszt, vagy éppen csavargót. Nem állítjuk, mintha nem lennének Írástudó tolvajok is napjainkban, de nem lehet czélunk ezekről is szólani e sorok szűk keretében, éppen azért — mellőzzük. Inkább e helyett végül felhozunk még egy körülményt, mely szintén bizonyítékul szolgálhat arra nézve, hogy egy darab ócska ruhával megmenthetünk egy testet, és a testben fenntarthatjuk a lélek épségét; mert igaza van az Írásnak, mely azt tartja: „Egészséges testben lakik az ép lélek.“ Hány példa van rá, hogy a tanköteles szegény gyerjnek ruha hiánya miatt a téli hónapokat az iskolán kívül otthon tölti, vagy éppen a ruha hiányából származott hosszú betegeskedése folytán egész tankötelezettségi idejének legnagyobb részét elmulasztja. Az ilyen gyermekből, ha felnő, legtöbb esetben, testileg és lelkileg satnya ember válik, aki kenyérkereset dolgában, gyenge testi és szellemi ereje miatt, hátul marad munkaképesebb, szeme- sebb embertársai között; semmikép sem állja ki a nagymérvű konkurrencziát a zűr-zavaros világban. Úgy hiszszük, ezen gyenge illustratio nem volt fölösleges annak bizonyítására, mily humánus czélja van a szegény tanúlókat segélyező egyesületeknek. Eger nagyérdemű közönsége is belátta ezt, midőn készséggel magáévá tette az eszmét, és ilyen egyesületet alakított, hogy pénzbeli és más adományokkal szegényeinél a kétségbeesés könnyeit örömkönyekre változtassa. Mily nemes azon érzés, melyet a gyermekek gondozása szül: menynyivel nemesebb lehet gondoskodni a szegény gyermekekről! Gyermekeinkben van jövőnk, hazánk jövője pedig főleg a nép Árva-szájtól vonta a kényért el . . . Bus szegények fillérin mulat . . . Jó barátnak emlékűi koldusbot . . . . — Eh, hagyjátok futni az — urat! Hogy egy-két hős látogatására Üres maradt ott a kassza, bolt; Vagy emez meg egy pár czimborával Egy családot itt lekaszabolt: Ugyan-ugyan már mi ritkaság ez, Hogy két napig másról sincs beszéd? Vagy, hogy ez, az, életunalomból, Mérget ivott, fejét lőtte szét?! . . Aztán véres háború jön szóba; Örök béke — no jaj most neked! — Égre forgó szemekkel kiáltnak! — S küldik szét a reportereket . . . Ötezer holt, sebesült tiz-annyi . . . Égő falvak . . . pusztulás . v. iszony . . . Beszélhettek! — Én is, mint a többi, Kávémat rá nyugodtan iszom . . . Jó uraim, újságíró népség! Mig tintából van a könyetek — Mind hiába! a publikum szive Meg nem indul, bármint nyögjetek. Egyébként is ily lappáliákra Kit nem fogna el az unalom?! . . .
