Eger - hetilap, 1885
1885-09-01 / 36. szám
293 lapok, számos többé-kevésbbé jogosult, vagy jogtalan vádakat emeltek a vidéki hírlapirodalom ellen. így, az öreg Pesti Napló egyebek közt azt Írja, hogy „egyes hírlapok visszaéléseket követnek el, s akadnak emberek, kik magukat csak azért nevezik hirlapiróknak, hogy e névvel fedezzék szennyes üzelmeiket. . . Igen örvendetes volna — úgymond, — ha a tisztességes hang s illemes modor minél inkább meghonolna a hírlapirodalomban, de a testületi szervezés ez irányban is csak keveset lendíthet.“ Az „Egyetértés“ a vidéki hírlapírók congressusát üdvözlő czikkében, a hírlapírói pályára nézve sok érdekes igazságot tár föl. A hírlapíró — úgymond — „oly eszmék körében él, mint a királyok, hadvezérek és államférfiak, s a jólétet nem ismeri úgy, mint ezek komornyikjai. Munkájához az erőt, anyagot, eszmét lelke mélyéből, a lelkesülést és kötelességérzetet a közérdek imádatából meríti, s munkájáért mégis felelős a törvénynek, a kiadónak, a közönségnek, saját kartársainak, s minden egyes embernek. Dicsérete jól esik a királynak, elismeréséért versenyeznek ministerek, papok, mágnások, politikusok, költők, színészek, tudósok, üzérek, vállalkozók, le egész az utczaseprőkig, de azért feljogosítva érzi magát mindenki arra, hogy a hírlapírót megliur- czolja szabad tetszése szerint. Mint az időjárást, úgy áldják és átkozzák a hírlapírót okos észszel, bolond észszel egyaránt. . . Azt mondják: vannak aljas lelkületek, hitvány számítások, önimádat őrültségei, léha ledérségek, üres semmiskedések a hírlapirodalom terén. Igaz. De nézzétek meg a társadalmat. Minden társadalomnak olyan jók, vagy olyan roszak a hírlapjai, aminő maga a társadalom.“ Sőt akadt olyan vidéki lap is,ra Nyíregyházán, Mikecz József szerkesztése alatt megjelenő „Ébredésünk“ czimü án- tiszemita heti újság, mely a congressus tagjai közt kiosztott példányában nem rösteli a congressust gúny tárgyává tenni, midőn igy ir: „A vidéki hírlapírók országos gyűlése holnap veszi kezdetét. Innen (Nyíregyházáról ?) egész ármádia fogja képviselni az irodalmat. Ott lesz, mint vezér, a Tirimókus. Ez csak egyszerű tollkereskedő. Néhány év óta azonban zsidók bírják haszonbérbe a tollát. Aztán ott lesz Jóba E. a felpofozott nyomdász, a „Für geld alles“ szerkesztője 9 zsidó inasával. Ott lesz továbbá ifj. Maurer Károly 77 rétü köpenyegü szerkesztő segédeivel, a felesége a színes plajbász és ollóval, Bergstein Lajos szerszámfake- reskedővel, és Deuts Adolf nemzeti iparos Íróval, ki ügyességét azzal tüntette ki, hogy tanítóból suszter, suszterből terménykereskedő lett; ha az öreg Abrahám táti még soká elfeledkezik róla: Buxbaum a megmondhatója, mi lehet még belőle;“ — stb. Hát bizony, fájdalom, eféle visszaélések : az írói tisztességről való megfeledkezés, a hírlapirodalomba tolakodott otromba ficz- kók szemérmetlen pöffeszkedései, kenyéririgység szülte szennyes piszkolódások úgy a fővárosi, mint a vidéki sajtóban is nem tartoznak a ritkaságok közé. csarnoka előtt, melynek boltíves bejáratán keresztül a poronddal behintett udvar hátterében fedett perront lehete észrevenni. Czél- nál volt s Ploudaniel úr otthon. A bretagnei nő szive hevesen kezdett dobogni, mialatt a puha piros szőnyeggel borított lépcső márványfokain felhaladt. Mielőtt csengetett, pillanatra leült a lépcsőtér padjára. Bátortalannak s az ájuláshoz közel érezte magát. Végre idegesen megnyomta a jelző gombját, mire éles villanyos csengetés hangzott fel; az ajtó kinyílt s egy méltóságteljes inas őt kis terembe vezette, melynek bútorzata kerevetekből állott s falai ódon kárpitokkal voltak fedve. — A nagyságos úr e pillanatban el van foglalva, de ha asz- szonyom kegyes lesz nevét ide felírni, be fogom jelenteni. A méltóságteljes inas egyúttal Íróasztalt mutatott, melyen toll, tinta s kis fehér papírlapok voltak. Anna az Íróasztalhoz ült, azután arra gondolván, hogy a Le Bozellec név visszatetszőn hangzanék rokona füleiben, remegő kézzel irta fel: „Ploudaniel Anna“ egy papírlapra, melyet az inasnak nyújtott. Ez fogta s változatlanul egykedvűen, lassan távozott. Húsz kínos perczig várt, melyek óráknak tetszettek előtte, azután az inas újra előtűnve intett neki, hogv kövesse a hosszú szobasoron át, melynek végén egy ajtót tárt fel. Anna tágas dolgozószobát pillantott meg, melyben több könyvszekrény foglalt helyet, s itt-ott festmények és terracotta szobrok váltak ki a barna szövettel borított falak komor színezetű hátteréből. Egy nagy E visszaéléseket teljesen megszüntetni lesz első sorban hivatása a vidéki hírlapírók egyletének, ha sükerül megalakulnia a lefolyt congressus kezdeményezése nyomán, mely két napon át tartott tanácskozásában föltárta a vidéki hírlapirodalom bajait, hátrányait, melyeknek kérvényezés utján való orvoslására, valamint a czélba vett „vidéki hírlapírók egyesülete“ alapszabálytervezetének kidolgozására a congressus kebeléből bizottság választatott meg. Benevolus Spectator. * P ü s p ö k-L adány — Lundenburg. Tizenkét óra 30 perez délben. Egy rövid, de éles fütty. Palócz Kálmán 18 tagú zenekara ráhúzza a Rákóczyt és a Püspök-Ladány — lundenburgi vasút déli irányból jövő futárvonata berobog az érsekkert déli kerítésétől a katonai lőportornyon is jóval túl épített egri pályaházba. „Eger, huszonhárom perez“ — ordítja, azaz kiáltja teljes erejéből a vonatról sebesen leugró kalauz, s az utasok tarka vegyü- lékben sietnek a kétemetes pályaház elegánsán, sőt pazarul berendezett éttermeibe a gyomor kívánalmainak eleget tenni. Ismét egy fütty, — és pár pillanat múlva az északnyugati irányból érkező gyorsított személyvonat dübörö gve rohan be a pályaházba. Ismét az előbbi kép. Künn a perronon Palócz rágyújtott egy hallgatóra, mig az éttermekben a tányérok, kések, kanalak és villák zenéje mellett a boros üvegek és sörös poharak tartalmát üritgetik az éhen és szomjan maradni nem hajlandó utasok. A kép Egerben valóban meglepő. Háromszori csengetés és két le- és fölfelé haladó vonat távoli dübörgése hal el füleinkben. — A pinezérek a termekben takarítanak; Palócz szerszámját hóna alá veszi, s csak az esti órákban fogja ismét tiszteletét tenni. — Egy félóra múlik el. Ez úttal egy éles és hosszú fütty üti meg füleinket. Kis-Tálya felől egy 56 kocsiból álló tehervonat komoly méltósággal szállítja befelé magyar gabona és romániai sertésből álló tartalmát, hogy azt csak valahol északi Németország s illetve Németalföldön rakja ki. . . . „Dejszen! olyan nincs“ morogja a verőszalai pinczéjéből épen kijövő polgártársunk, Szomjas János. Hát bizony ilyen nincs, s az a baj, hogy nincs. A Püspök-Ladánytól-Lundenburg, illetve Brünnig tervezett és Egeren is átvonuló vasút terve azonban megvan, s e tárgygyal az ország több helyén is foglalkoznak. Ezen vonal érdekében a „Nyitramegyei Közlöny“ hónapok óta vezérczikkezik; s az „Eger“ lap folyó évi 28-iki számában is jeleztetett, hogy ezen vasút tervével Nyitrában is foglalkoznak. E tárgyban a múlt julius hóban Nyitrán egy ottani ügyvédtől emlékirat is jelent meg, melyben a pálya Püspök-Ladány, Nádkönyvekkel és füzetekkel elhalmozott asztal előtt, háttal a világosságnak ült Tanguy de Ploudaniel, lehajtott fővel, csaknem eltűnve az egymásra rakott kötetek mögött. — Ploudaniel Anna ő nagysága! jelenté az inas. Tanguy felemelte fejét s henyén felkelt. — Alakja nyert terjedelemben, arczának egykori rózsás színe sötétre, borúsra vált, ritkává lett szőke haja már csak a halánték táján fodorult s kék szemeinek bágyadt nézése volt; nyírott bajusza mellett arcza elfoglaltságot és szigorúságot fejezett ki. Mialatt Anna e változásokat, melyeket húsz év hosszú egymásutánja előidézett, megállapitá, Tanguy középszerű nyájassággal szemügyre vette e gyászba öltözött, napbarnított arczu, szürkülő hajú nőt, a mint fátyolselyem keztyükkel takart kezeit félszeg mozdulatokkal majd összefonta, majd különvette; nézte ezt a jámbor alakot, melynek csak két nagy zöld szem kölcsönzött valami idegenszerü kifejezést: és állva maradt, miközben egy határozatlan mozdulattal leülésre szólitá fel látogatónőjét. De ő elfogultságában, úgy látszott, nem vette ezt észre s meg se mozdult. — Bátyám, hebegé ügyetlenül bókolva, én vagyok az, Ploudaniel Annna . . . Kerlazról. — Ah! ah! mondá ő szórakozott fagyos mosolylyal, — örülök húgom! ... És hogyau érzi magát Ploudaniel urambátyám? — Fájdalom! ide s tova 14 éve hogy meghalt, viszonzá félénken felsóhajtva, nem tudta ön ezt bátyám ?
