Eger - hetilap, 1885

1885-06-02 / 23. szám

189

szállodákban is van hel}’. Volt is, válogathattunk benne. Budapestnek sok a látogatója, kevés a szálló vendége, vagy tán nagyon is sok, — csakhogy az atyafiakhoz szállnak. Szóval mi kényelmes lakáshoz jutottunk, de nekem mégis csak hajnalhasadáskor jött álom a pilláimra. A vigadó előtt reggeliztünk. Milyen közönség! Ha nincs előttünk a kiállítás, akár délig itt maradtam volna. Pedig a kioszk előtt is csak gömbakáczok búsladoznak, mint az Esterházy-téren Egerben.

Bérkocsink előállt s végig robogtunk az Andrássy-úton, mely csaknem páratlan a világon. Palota palotát ér, fogat fogat után robog, mig csakhamar a kiállítás fellobogózott kapuja előtt állunk meg.

Gyönyörű panoráma tárái elénk. Szemben velünk az iparcsarnok arany koronás kupolája emelkedik. Jobbra-balra két étcsarnokban nyüzsög a vendég, szól a czigányzene, fentebb jobbra az igazgatóság épülete, azontúl a főváros és a dunagőzhajózó társaság díszes pavillonja, balra a keleti kávéház, a Littke pavilion s a minta-vendéglő kötik le első pillanatra a figyelmet. A főtér, mint a kiállítás egész területe igen Ízlésesen van parkozva, az utak kitűnők, oldalt ezernyi szék szegélyzi ezeket, a fű dúsan tenyészik, s nyíló, gazdag virágágyakkal szebbnél szebb fenyves csoportok, thuják, cziprusok, puszpáng-bokrok váltakoznak. Nem tudnék, hova forduljunk, ha az iparcsarnok főbejárója nem csalogatna. Mig a kaputól oda jutunk, a tér közepén álló Ízléses vas szerkezetű zenepavillon s a nagy szökőkút előtt kell elhaladnunk.

A iparcsarnokban elkábulunk. Előttünk ragyognak az agyagipar gyönyörű gyártmányai. Zsolnai, Láng, a sok Fischer oly impozáns kiállításokkal léptek fel, hogy a külföldieket is méltán bámulatba ejthetik. Még szemünk be sem telt ezzel, mikor már az Ádárn és Éberling czég remek kelengye-kiállítása csalogat. Ott láthatók Tisza Paula s Andrássy Mária gróf-kisasszony gyönyörű kelengyéi is; tovább a nagy kupola alatt gazdag szökőkút csobog, mig a háttérből orgona-hangok ünnepélyes hullámzása ver felénk. Mindenütt fény, ragyogás. Megbocsátható, ha legelőször is az ékszerek felé fordulunk. Annyi kincs közt is lebilincseli figyelmünket Stephania főherczegasszony ékszere, melyet esküvőjére kapott a fővárostól; ez Egger kirakatában látható. Gyönyörű opálokat állított ki Laczkó, s minden női szívben vágyakat kelt az a 20,000 frt értékű brilliant-diadéme, melyet a kiállítási elnökség a kiállítási sorsjáték második főnyereményének vett meg. Az orgona körűi vannak a fényképészek s a könyvkereskedők, könyvkiadók. Elsuhanunk ezek mellett, csak egy egyszerű szek— Vigy másfelé, Dániel, amaz erdőbe, a folyón túl.

Én természetesen engedelmeskedtem neki.

De a barna spanyol ott ült már, mintha reánk várna, egy fa alatt, s úrnőm leszállva hozzá közeledett. Az felugrott, úrnőm kezét megcsókolta s oly formán szorongatta azt, hogy ennek láttára véremet arczomba szökni éreztem. Én nem szólhattam semmit, saját érzelmeimet pedig el kellett fojtanom.

Végre visszatért úrnőm a kocsihoz; lovagja felsegítette őt, szemeibe nézett s saját nyelvén beszélt vele. A mint látszott, a kisasszony megtanult mái' spanyolul érteni. Mikor elváltak, az ifjú újra kezet csókolt neki. Hazafelé menet úrnőm megérintette karomat, s esdő hangou mondá :

— Ne beszélj el apámnak semmit, Dániel. ígérd meg nekem, hogy mit sem fogsz mondani.

Sajátságos érzés fogott el, midőn gondolám, hogy szép úrnőmnek aggodalma van, s én megvédhetném őt. Amit iránta éreztem, azt titkolnom kellett ; hisz’ csupa esztelenség volt az, mert én csak lovainak kocsisa voltam.

— Megteszem, bármit parancsol nekem Ágnes kisasszony, — mondám — de . . .

— Mit de? — kérdé.

— Bocsánat, de helyes-é ez egészen, kisasszony ?

Erre elkezdett sírni.

— Nem is merek arra gondolni, vájjon valóban helyes-e vagy helytelen, — szól — de látnom kellett őt; ne mondj meg semmit apámnak, Dániel.

És én megígértem ezt neki, bár jól tudtam, ,hogy tettem nem helyes és nem illő. De csak nem lehettem Ágnes kisasszony árulója. így aztán gyakran kivittem ama magányos helyre az erdőbe, s vártam ott, mig ő a spanyollal beszélgetett.

Uram nem is gyanította a valót, s oly jó volt irányomban, hogy előttem szinte igaztalanságnak tetszett e dolog eltitkolása. Az egész idő alatt igen szerencsétlennek éreztem magamat.

Körülbelül hat hónapig tartott e bizonytalan viszony, mikor megtudtam a konyhában a fehérnéptől, hogy az öreg ur Ágnest

rény előtt állunk meg, mely igénytelensége daczára a legnagyobb kincseket rejti magában. Itt vannak kiállítva Jókai Mór összes művei; alant üveg alatt láthatók a nagy költő kéziratai, jegyzetei, — a szekrényre faragott művek, — a pihenés óráinak termékei vannak elhelyezve. Szerettem volna órákig itt maradni, de a népáradat tovább sodort, be a középcsarnokba, hol balról művirágok, szabó-munkák, jobbról bőrárúk között vezetett az utunk. Mutattak itt egy két lóra való aranyos szerszámot, melynek ára 5,000 frt. Festetich Tasziló gr. számára készült. A csarnok végén áll Monaszterli fényes kiállítása, óriási tükörüveg alatt őt női alak a leggyönyörűbb öltözékekben. Kiválóan sikerűit a disz- magyar s a lovagló öltöny. A csarnok végén balra fordultunk s a kartonfélék, hímzések stb. között jutottunk el a szoba-berendezésekhez. Meglepő, árnyas kis fülkék, a kárpitos művészet remekei. Mindenik más, de mindenik nemes Ízlésben tartva. Kitünően sikerült a Zichy Jenő gr. háló-szobája, melyben egy remek márvány mellszobor is látható: czigánynő; és a Lika Döme goth ízlésű ebédlő terme, mely akármely ódon várkastélynak díszére válnék. Különben annyi ott a sálon, háló-szoba, interieur, ebédlő, hogy egyhamar el se tudunk igazodni.

E fülkéken túl asztalos művek, majd gyarmatáruk, szappanok, élelmi szerek, köztük az első conserve-gyár nagyszerű kiállítása. hol három esztendős nyers rostélyosokkal kedveskednek, mig tőszomszédjában adag számra mérik a rántott leves kivonatot. Befőzöttek, gyümölcsök tésztafélék, czukrász-árúk, lisztek stb. élelmi szerek hosszú során át, mintha a mesebeli kásahegyet kellene keresztülennünk, jutunk el a hangszerekhez, hol siketitő hangzavar fogad. Czimbalom, zongora, orgona, harmonium s kitudja még hányféle hangszer zeng, fű, sípol, zúg ott az avatott művészi, s a kiváncsi diletáns újjak érintése alatt. Elmenekülnék s volna is rá alkalom, mert a legszebb kocsik kínálkoznak, de ló nélkül, hányán nem kiáltanának fel a modern Richarddal: egy zongorát egy lóért.

Magam se tudom, hogyan, de künn vagyunk árnyas fák alatt. Körülöttünk haragos zöld pázsit s a fenyvek ezernyi faja. Ezernyi látni való száz épületben csalogat. Három napra jöttünk, két hétig maradunk. A papa csak egyet kötött ki, s aligha igaza nincs. Nem szabad semmit a kiállításon vásárolnom. Azok az azonnal elvihető tárgyak többnyire hitványságok, vásári dolgok, melyek a városban sokkal olcsóbban kaphatók. Természetesen kivételt, képeznek a kiváló czégek, kiknél bízvást, tehetünk megrendeléseket.

szívesen adná nőül egy úri emberhez, de a kit a kisasszony nem akar férjül elfogadni. Szép arczát mindennap nyugtalanabbnak láttam, mig végre a dolog komoly, elhatározó fordulatot vett.

Nem messzire tőlünk nagyszerű társas mulatság rendeztetett, s Ágnes kisasszony és atyja részt akartak abban venni. De az apát azon reggel köszvényrohamok lepték meg s igy Ágnesnek pár ismerőse társaságában egyedül kellett megjelennie. Mikor elutazott, többszörösen megcsókolta apját, s oly erősen kapaszkodott nyakára, mintha nem tudna tőle elszakadni.

Áz öreg nevetett, s hallám, mint mondá:

— Ha oly nagyon szeretsz engem, Ágnes, emlékezzél akkor arra, kit én vőűl óhajtók s légy ma barátságosabb az ifjú Mor- rishoz, mint eddig voltál, 0 nagyon megszeretett téged; művelt, csinos ember s birtoka határos a miénkkel.

Minderre mit sem szólott a kisasszony, s már a másik perczben elkocsikáztattam, de nem a mulatság helyére. Félúton paranesolá, hogy álljak meg, s az útnak egyik félreeső helyén zárt kocsit láttam várakozni, melyből Cortelo ur, a spanyol, ugrott ki.

Hozzánk jött, hosszú ujjú barna kezét kinyujtá, Ágnes kezét a magáéba vette, s lesegitette a kocsiból.

Aztán hozzám fordult a spanyol, s törött angol beszéddel mondá:

— Ön hű ficzkó volt, itt van jutalma.

Pénzt akara adni, de én nem fogadtam el.

— Amit tettem, — mondám — azt ifjú úrnőmért tettem.

Ágnes könyezni kezdett.

— Oh atyám, atyám, — zokogá, s én mindjárt tudtam, mi akar történni.

— Csak nem megy el a kisasszony? — kérdem.

És ő zokogva felelt:

— Oh, atyám meg fog nekem bocsátani, bizonyos vagyok benne, hogy meg fog bocsátani, s én vissza fogok jönni. De én tőlem csak elfogadsz talán egy kis ajándékot, nemde, Dániel ?

— Nem — mondám — pénzt nem. Hanem szeretnék inkább valami csekélységet emlékül a kisasszonytól.

*