Eger - hetilap, 1885

1885-06-02 / 23. szám

190

Többről ma nem írok. Láttam nagyon sok mindent még. Azokról később. Csak még megjegyzem, hogy az este a legélvezetesebb. Akkor nem kell semmit néznünk, akkor minket néznek. A főtéren szól a katona-zene, locsog a szökőkút, ragyognak a villanylámpák és hullámzik ezernyi ezer számra az ünnepi pompájú sétáló nép. Ott van minden mágnás, s láthatsz oly öltözékeket, melyek Párist is feledtetik velünk. Az éjjeli nyüzsgő élet eltart késő éjfélig.

Legközelébb többet, addig is adieu!“....

Köszönöm ismeretlenemnek, hogy erre a hétre megkímélt az Írástól. Erdélyi Béla.

Különfélék.

— Albrecht cs. kír. föherczeg ö fensége, Eger városnak, az 50-es években megválasztott díszpolgára, az itteni közös hadseregbeli helyőrség megszemlélésére, f. hó 8-án, kíséretével együtt, városunkba érkezik, s érsek ő exja vendége lesz.

— Királyi kitüntetés. — Király ő felsége, a m. kir. vall. és közokt. minist, előterjesztésére, Kozma Károly egri főkápt. kanonoknak, papnöveldéi kormányzónak, tiszt, udvari káplánnak és hittudornak a B.-Sz.- Máriáról nevezett schlangenmundi czimzetes prépostságot adományozta.

— Díszes esküvő ment végbe máj. hó 28-án esti 6V2 órakor a székes főegyházban. Ekkor vezette oltárhoz városunk hölgy- koszorújának egy kedves virágát, Szombathelyi Regina k. a.-t Csernyus Géza, az egri papnevelő int. apátfalvi uradalmának fiatal ispánja, Csernyus Kálmán hevesm. árvaszéki ülnök fia, nagyszámú fényes násznép s még nagyobb kiváncsi közönség részvéte mellett. Az esketési szertartást, tisztán magyar nyelven, Kanizsay Károly apát, tisza-eörsi plébános, a menyasszony nagybátyja teljesítette, s az egyházi áldás után az ifjú párhoz fenkölt beszédet tartott. A nászasszonyi tisztet Petra- v i c h B.-né Bokrányi Regina és Kovács Kálmánná őngaik teljesítették, mig férjeik násznagyokként tángáltak. Koszorulányok voltak: Erdélyi Gizela és Marianna, Ferenczy Jolán, Petravich Irén és Ilka, s Teper Mariska (Miskolczról). Az esküvőt a törzskaszinó nagy termében, számos pohárköszöntőkkel is fűszerezett, 100 terítékű fényes lakoma követte, s Palócz Kálmán zenéje mellett, reggelig tartó tánezmulatság fejezte be.

A keblét díszítő szép tearózsát adta nekem.

— Isten áldjon meg, Dániel!

— Isten áldja meg a nagyságos kisasszonyt is!

Elment. Láttam a zárt kocsit tovarobogni, s valami különös történt velem, elaléltam s összeroskadtam. Egy fiatal emberre nézve ez különös, de mégis úgy vala. Mert lássák önök, ha a sátán által láttam volna őt elragadtatni, nem hathatott volna fájdalmasabban reám.

Valamelyik ismerősöm arra jött, mikor még csaknem öntudatlan állapotban voltam, s igy a történet köztudomássá lett, a nélkül, hogy valamit elbeszéltem volna. Azt hitték, miként engem erővel vertek a földhöz, s Ágnest erőszakkal rabolták el. De én siettem haza, hogy öreg uramnak a valót elmondjam. Ez a szándékom liiában volt, mert a kir megelőzött, uramat gutaütés érte, s azt hittük, meg fog halni.

Azonban nem halt meg, de nem is gyógyult fel tökéletesen többé, s ha meg akartam kisérleni az egész dolgot értésére adni, hallgatni sem akart rám. Nem lehetett csak arra sem venni, hogy leányának nevét is hallja.

Egy idő múlva aztán lemondtam minden további kísérletről, hogy neki elbeszéljem a valót, s hogy mi részem volt nekem az egész történetben.

Epen oly kevéssé volt szükség helyemet elhagynom, mert most nagyon szerettem uramat, s éreztem, miként ő is meg van velem elégedve.

Tudtam, hogy Ágnes férjével többször irt atyjához, de az ur nem akarta többé látni egyiket sem, és visszaküldte a leveleket, a nélkül, hogy felelne.

Hallottam aztán, hogy mindketten igen szegények, s hogy a férj nem igen jó többé hozzá; de az apa csak ennyit mondott:

— A mit vetett, azt arassa. Reám nézve örökre meghalt.

Nem volt többé a derék, vidám nemes, a ki azelőtt volt;

elzárkózott szép házában, elküldte minden cselédjét, engem ki— Értesítés. Az egri katli. legényegyesület f. hó 7-én (vasárnap) délután 4 órakor, saját helyiségében, jótékony czélú szin- előadást rendez, tánczmulatsággal egybekötve, mely a nagyérdemű közönség szives pártfogásába ajánltatik. Előadatik a „Veres sapka“ czimü, kitűnő, három felvonásos népszínmű. Belépti-dij sze- mélyenkint 40 kr. Az eliiljárósáy.

— A katonai zenekar derék karmestere által, múlt vasárnap, máj. hó 3l-én, a kát. kämest, özvegyeket s árvákat segítő alap javára az érsekkertben rendezett séta-hangversenynek gyönyörű idő kedvezett, minek folytán a kert a lakosság minden osztályából egybesereglett közönséggel szépen megtelt. A jövedelem, mint halljuk, a 200 frtot haladja.

— Az egri dalkör, a kassai férfidalegylet zászlószentelési ünnepélyén résztvett küldötteinek, a kassai társegylet, valamint Kassa városa részéről nyilvánított kitűnő fogadtatásáért, Münster Tivadarhoz, mint a kassai dalegylet elnökéhez, s egyszersmind a város polgárnagyához intézett levélben szives köszönetét mondott.

— A kápolnai honvédünnepet tárgyazó tudósításra a következő sorokat vettük: B. lapja múlt számában a könnyed stílusú hasábokról úgy lerí egy mammúthkori táritoppos referáda, mint a gázruháról a darócztunika. S mely ép ezért valamely, a régi félisten-honvédek túláradó dicsősége- s érdemének sugaraiban potyára sütkérező egyénre vall. Potyára-; mert nem tudva azt, hogy ama félistenek azért mentették vérökkel a hazát, hogy nekünk legyen mit szolgálnunk s magasra emelnünk a szellemi kultúra eszközeivel: az e tekintetben bokros érdemű „Egri dalkör“ ellen szítja izgató kifejezésekkel a közvéleményt, és pedig azon dalkör ellen, mely köztudomásúlag teljesen el volt készülve a kápolnai ünnepélyre szükséges karénekekkel, s annyira elhatározott szándéka volt azon részt venni, hogy az egyes tagok elé gördülő akadályokat is elháritá az útból. Nem vala azonban elhárítható az elemek akadálya, a napokon át szakadó eső, melyet a Budapestről jött hivatalos meteorologiai tudósítás, mely 80% biztossággal jelzi az időváltozást, másnapra is kilátásba helyezett, így tehát a dalkör, véglegesen lévén kénytelen az előző este intézkedni, tekintet nélkül erős vagy gyönge idegzetére: itthon maradt. A főn tisztelt referens, ha idegeire nézve nem, de agyvelejére nézve bizonyosan gyönge tehát, midőn megrója a dalkört. És pedig nemcsak a tönti okokból, hanem főleg azért is, hogy a dalkör czélját, t. i. nemzetünk zenei műveltségének fejvéve; két kis szobában laktunk a szárnyépületben; én ápoltam őt éjjel és nappal.

Néha azt gondoltam, hogy uram talán elmezavarodásban van, mert többször igy szólított: „édes fiam.“

Sokáig nem tudtunk semmit kisassznyomról.

Végre olyan tudósítások érkeztek, melyekről hittem, hogy uramat szelidebbé fogják tenni. Cortelo ur meghalt, s uram leánya a nagy városban egyedül maradt, a legszorongatóbb szegénységben. De még akkor is, midőn Ágnes ezt maga megírta, s atyjának mindent elmondott, az a régi szavakkal felelt, s ismételten mondá: „

— 0 is meghalt reám nézve, meghalt.

Én nem viselhettem el a gondolatot: mi lesz Ágnesből? s titkon a fővárosba mentem, hol Ágnes lakott, hogy megláthassam őt s kérjem az általam nyújtható segély elfogadására. Szegénységében büszkébb volt, mint jólétében s éreztette velem, hogy én csak szolga vagyok.

Halvány és elváltozott volt, szegényesen öltözve; nem mertem megtakarított vagyonommal megkínálni, melyet magammal vittem s oly nagy tiszteletet éreztem iránta, mint egy fejedelemnő iránt. így visszatértem öreg uramhoz, s tettem a legjobbat, a mit tehettem: igyekeztem őt kiengesztelni; de mind hiába volt, az idő még keményebbé tette. Utoljára egy este, midőn néhány napig beteg volt, a tűz mellett ültem a kandallós szobában s a felett gondolkoztam : mily nagy beteg uram s hol lehet most Ágnes, hirtelen magához hivott.

— Dániel, — mondá — te mindig jó fiú voltál.

— Jó cseléd, remélem, uram, — viszonzám én.

— Nem, Dániel, én azt mondám: „jó fiú“ és úgy is akartam mondani. Dániel, ismered ezt az arczképet?

Mayné arczképére mutatott, mely a kandalló felett állott.

— Igen, ismerem; ez nagyságod neje volt.

— Úgy van, de volt titokban egy másik nőm, mielőtt ezt elvettem, — mondá — egy szegény leány, kit szégyenlettem fele-