Eger - hetilap, 1884

1884-11-27 / 48. szám

439 Lajos élő nagy hazánkfiának is 80. évi jubileumát. Alig volt város, alig megyei törvényhatóság, mely nagy hazánk­fiát a legméltóbban ki ne tüntette volna ; sőt alig van város, melynek köztermében ne diszlenék kiváló hazánkfiának arczképe. De azért politikai ellenfeleinek soha sem jutott eszébe. Kos­suth Lajos megtiszteltetését „merevsége“ miatt ellenezni s arcz­képe kifüggesztésében valami politikai veszedelmet s „az ember- ünneplésnek egyesekre való ráerőszakolását“ felfedezni. Pedig amit az „Eger és Vidéke“ Csiky Sándorról mond, azt Kossuth Lajosra — az ő dicsőségére — még inkább el lehe­tett volna mondani. Igaz, hogy Kossuth Lajos nagyobb embere hazánknak, mint Csiky Sándor; de önzetlen hazaszeretete, elvszilárdsága, jel­leme s a közügyek terén kifejtett tevékenysége alapján Csiky Sándor úgyszólván városunk Kossuthja. Mi nem tehettünk egyebet, mint hogy városunk közönségét az ünnepély megtartására felhívtuk. Megtehettük ezt. mert indít­ványunk közzétételéhez egyáltalán nem éreztük az „éltesebb“ kor szükségét. Hogy azonban városi hatóságunk s közönségünk magáévá teszi-e javaslatunkat ? — azt nem tudjuk, de bizton reméljük. Dr. Alföldi Dávid. *) Heves megye legtöbb adót fizető bizottsági tagjainak 1885. évre összeállítóit névjegyzéke. Név. Foglalkozás. Lakhely. Samassa József érsek Eger. Gr. Károlyi Gyula földbirtokos Budapest. Csányi Ágoston földbirtokos Budapest. Graefl Károly földbirtokos Poroszló. Beökönyi Viktor földbirtokos Beik. V. Kovách László földbirtokos Budapest. Gáspárdy Géza ügyvéd Eger. Gr. Westphálen Rábán földbirtokos Gyöngyös. Ifj. Fáy József földbirtokos Ecséd Ifj. Borhy József földbirtokos Gyöngyös Gr. Almásy Ta sziló földbirtokos Zsadány. Gosztonyi János földbirtokos Karácsond. Nánásy Ignácz földbirtokos Eger Koppély Géza földbirtokos Budapest. Németh Albert földbirtokos P.-Csász. Szentiványi Farkas földbirtokos Apcz. Gr. Keglevich Gyula földbirtokos Pétervásár Beretvás Endre földbirtokos Karácsond. Hanisz Alajos földbirtokos Gyöngyös Be mát Ignácz földbirtokos Gyöngyös Schlichter Adolf földbirtokos Szűcsi. Mocsonyi Antal földbirtokos Verpelét. Platthy Adorján orvos Pásztó Szerelem Géza földbirtokos P.-Alatka. Györgyey E. Kálmán földbirtokos T.-Szőllős. Kovács József orvos Budapest Babies István ügyvéd Eger. Gr. Almásy Kálmán földbirtokos Budapest. Lipcsey József földbirtokos Tisza-Füred. Gosztonyi Kálmán földbirtokos Boczonád. Szerelem Alfréd földbirtokos P.-Tenk Kanizsay Károly lelkész Tisza-Eörs. Weiszberger Ignácz birtokos Nagy-Rhéde. Gencsy József birtokos Tisza-Szőllős Gosztonyi Béla földbirtokos Atkái­Pappszász Lajos földbirtokos P.-Tenk. Simonyi Karolj' ügyvéd Eger. Rády Endre ügyvéd Gy.-Pata Braun Mózes földbirtokos Gyöngyös Janikovics Alajos lelkész Hatvan. Spitzer László földbirtokos Gyöngyös. Bárczay Gyula földbirtokos T.-Roff. Lipcsey Tamás földbirtokos Tiszafüred. Kellner Bernát földbirtokos Erdőtelek Skultéthy István földbirtokos P.-Faizat. Kozmáry János kereskedő Gyöngyös. Frantz Alajos orvos Eger. *) A szóban levő kérdés fölötti vitát ezen válaszszal lapunkban befejezett­nek tekintjük. Sz. Név. Foglalkozás. Lakhely. Borhy László földbirtokos Gyöngyös Engel Jónás földbirtokos Dormánd. Szathmáry László földbirtokos Budapest. id. Puky Miklós földbirtokos Karácsond. Fekete Károly orvos Eger. Pappszász György földbirtokos P.-Szárazbő. Fejér Alajos földbirtokos Gsány. ifj. Puky Miklós földbirtokos P.-Szárazbö. Fáy László földbirtokos Felső-Telek Kovács Kálmán mérnök Szolnok. Ledniczky István földbirtokos Méra. Barna Márk földb rtokos Gyöngyös. Jusztus Gusztáv földbirtokos Tisza-Füred. Blau Jakab földbirtokos T.-Füred. Jakab Géza ügyvéd Gyöngyös. Balogh István ügyvéd T.-Füred. Schwartz Herman birtokos Eger. Imre Miklós ügyvéd Eger. Dálnoky János ügyvéd Eger. Mlinko Faliszt birtokos Bessenyö. Hellebrontk Béla ügyvéd Heves. Széky Péter földbirtokos T.-Igar. Majzik Viktor földbirtokos Eger. Lippe Mór bérlő Ha Van. Wolf Károly ügyvéd Eger. Ruzsin Manó földbirtokos Eger. Gönczj' Pál földbirtokos Budapest. Bedekovich Vilmos földbii tokos Szólát h. Kolin Bernát földbirtokos Fancsal. Menyhárt Mihály földbirtokos Szent-Erzsébet. Láczkó Antal földbirtokos Budapest. Id. Fáy József földbirtokos Ecséd. Csépány András földbirtokos Gyöngyös. Grober Ferencz kereskedő Eger. Braun Gábor bérlő Heves. Földvárj7 János földbirtokos Szűcsi. Hubert János jogtudor Eger. Brezovay Sándor birtokos Nagy-Rhéde. Lipovniczky Kálmán birtokos Heves. Fleischmann Sámuel bérlő Domoszló Beiiiczkj- Albert földbirtokos Tar Zsiga Pál orvos Gyöngyös. Spitzer Ignácz bérlő (Vége kiiv.) Indokolás: Heves. főrendiháznak. mint f e 1 s ő li á z n a k szervezésérő szóló törven yj a vaslat lio z. Az 1848-ik évi pozsonyi országgyűlés, mely Magyarország rendi alkotmányát népképviseleti alapon átalakította, egyetlenegy intézményt hagyott meg régi alakjában: a főrendiházat. Nem szorul magyarázatra, hogy ez ősi intézmény ezen alak­jában a megváltozott viszonyok közt állandóan meg nem marad­hat s hogy annak is módosulnia kell. Erezték ezt az 1867-ik év óta az országgyűlés, a közvéle­mény és az egymást felváltott kormányok, mert azóta hol egy, hol másrészről ismételten felvettetett ez intézmény átalakításának kérdése. Mindezek daczára azonban a kérdés megoldása elmaradt és éveken keresztül egy oldalról sem sürgettetett az következetesen. Indokát találja ez abban, hogy hazánkban — a valódi alkotmá­nyos élet nagy szerencséjére — ma is nagy tisztelettel viseltetik minden ember a történelmi fejlemények és a szerzett jogok iránt; találja továbbá abban, hogy a főrendiház azon tagjai, kik dnnak üléseiben rendesen résztvehettek, felfogva a helyzetet és megértve az idők intelmét, soha éles ellentétbe nem helyezkedtek a nép­képviselet alapján álló képviselőházzal és az annak többsége által támogatott kormányokkal. A kormány azonban ama nézetből indulva ki, hogy köteles­séget mulasztana, ha ezen kérdés megoldását továbbra is halasz- taná, már az 1883-dik évben elkészité a főrendiháznak, mint felsőháznak szervezéséről szóló törvényjavaslatot, s miután annak tárgyalása akkor — a közbejött események miatt — többé czél- szerüen nem volt eszközölhető: most van szerencsém azt minden

Next

/
Thumbnails
Contents