Eger - hetilap, 1884

1884-11-27 / 48. szám

440

nem átmeneti intézkedést tartalmazó részeiben egészen ug-y, mint akkor megállapítva volt, beterjeszteni.

Egy felsöházat demokratikus alkotmány keretében szervezni mindenütt sok nehézséggel jár, mert a demokratikus elvek logikai keresztülvitelével feladatának megfelelni képes felsöházat szervezni — még sehol sem sikerült.

És nálunk ezt — meggyőződésem szerint — megkísérteni nem szabad, mert ez annyit tenne, mit a magyar államnak, mint ilyennek, egy biztosítékát elvetni és ellentétbe jönni a történelmi fejlemények és a szerzett jogok iránti tisztelettel, ami pedig a századok viharai között annyiszor segített megmenteni hazánkat.

Ily szempontok figyelembevételével egy a mai viszonyok közt jelen alakjában többé állandóan fenn nem tartható intézményt csak s oly időkben lehet megváltoztatni, midőn s ha érzi is mindenki az átalakítás szükségét, senkit az intézmény vagy annak eddig volt tagjai irányában ellenséges indulat vagy szenvedély nem vezet; mert csak ilyen időben lehet reményleni azt, hogy az intézmények egész alapja nem fog romba döntetni; csak az, a mi tarthatatlan, fog mellőztetni, s belé mérsékeltén oly uj alkatrészek fognak illesztetni, melyek folytán a felsőház a megváltozott viszonyokba ha elméletileg nem is, de gyakorlatilag beleüljék, a nélkül, hogy elvesztené akár függetlenségi, akár magyar állami azon fő jellegét, melyre oly nagy súlyt kell fektetnünk.

Az általános iiányt, mely ezen törvényjavaslaton átvonul, a fentebbiekben jelzett nézpontok már jórészt indokolják, de tekintettel az ezen kérdésben nagyon illetékes helyekről megindult irodalmi mozgalomra is, szükségesnek tartom, hogy némelyeket még elmondjak.

Azt, úgy hiszem, nem vonja kétségbe senki, hogy nemcsak a demokráczia szempontjából, de azon szempontból is. hogy a felsőháznak kellő tekintélye legyen, nem tartható fenn az. hogy valaki mint született törvényhozó gyakoroljon jogokat az esetben is, ha se vagyont, se semmi egyebet, születésén kívül nem képvisel.

De talán az se szorul magyarázatra, hogy eltekintve a születéstől, egyedül vagyoni kvalilikácziót állapítani meg, mely vagy már magában, vagy akár kinevezés, akár e czélra nagyobb vagyoni czenzus mellett alakított választótestület által eszközölt választás hozzájárultával adjon jogot a felsőház tagjává lenni, nálunk kivált egészen elhibázott lépés lenne ; mert egy oly felső- ház létesítéséhez vezetne, mely sem a történelmi fejlemények iránt való tiszteletnek, sem a magyar állam igényeinek teljes biztonsággal meg nem felelne.

Az egyedül helyes módnak látszik előttem *z, hogy a felsőház szervezésénél a fósuly azon családokra fektethessék, melyek a történelem folyamán megnyerték a jogot a főrendiház alkatrészeivé lenni, melyeknek ezen jogához a nemzeti közérzület hozzá szokott; de a joggyakorlat szorittassék ezen családok oly tagjaira, kik ezenkívül oly vagyoni kvalifikáczióval bírnak, a mely egyfelől függetlenségüket — vagyoni szempontból legalább — biztosítsa és másfelől őket egy erős kapocs, az anyagi érdekeltség utján a nemzet többi osztályaival érdekközösségbe vonja.

Ugyanezen szempontok egyike vagy másika, vagy azok együtt indítottak arra is, hogy az ország zászlósai s más a javaslatban felsorolt méltóságai és főhivatalnokai a felsőház hiva- talbóli tagjai legyenek, hogy azok legye nek az ott felsorolt egyházi méltóságok is, kiterjesztve a vallásegye illőség elvénél fogva a jogosultságot kellő arányban azon felekezetek főtisztviselőire is, melyek eddig jogosultsággal nem bírtak.

Ki kellett hagyni ezen szempontokból a világiak közül a főispánokat, az egyháziak közül pedig a czimzetes püspököket.

A mai fóispáni kar teljes joggal visszautasította és utasíthatta azon olykor felmerült vádat, mintha szavazatainál más, mint saját meggyőződése vezette volna; de bizonyos az, hogy mentői inkább tökéletesbedik közigazgatásunk, annál inkább állandó hivatalos teendők kötik le a főispánt, úgy hogy alig lehet sokáig halasztani azt, hogy a fóispánság, mint valóságos kormányhivatal annak minden kötelmeivel és igényeivel szerveztessék.

Lesznek ekkor is bizonnyal főispánok, kik akár anyagi helyzetüknél, akár jellemüknél fogva meg fogják óvni tudni függetlenségüket, s lesznek olyanok, kik képesek lesznek mindkét kötelességnek, a törvényhozásnak úgy, mint a közigazgatásnak megfelelni, és épen ezért nem is lenne helyes összeférhetlenséget mondani ki a fóispánság és a felsőházi tagság között, nem annyival inkább, mert az az örökösödés utján jogosult tagokat azon helyzetbe hozná, hogy vagy törvényhozási jogaikról kellene — hivataloskodásuk tartamára — lemondaniok, vagy le kellene mondaniok arról, hogy a közügyet e fontos közigazgatási minőségben szolgálhassák, mi sem a felsőháznak, sem a közigazgatásnak nem válnék előnyére, valamint nem az, mi azon intézkedésnek hasonlóan következése lenne, hogy a gyakorlati életben a közigazgatás terén jeleseknek bizonyult ily honpolgárok élethosz- sziglan való tagokul kinevezhetek nem lennének; de az tagadhatatlan mégis, hogy az sem lenne helyes, hogy egy ily természetű hivatal adjon jogot arra, hogy a felsőház tagja legyen.

Az egyházi főhivatalok, illetőleg méltóságok közül hasonlag ki kellett hagyni a czimzetes püspököket, nem állítva fel azonban rájuk nézve sem összeférhetlenséget.

Vannak sokan hazánkban is, kik azon elvet vallják magukénak, hogy az egyházi férfiak a törvényhozásba egyátalában nem valók, de ezen nézetet én nem vallom. Állam és egyház nincsenek nálunk úgy elkülönítve, mint némely más államokban; nálunk ezek kölcsönös egymásrahatása az élet majdnem összes mozzanataiban nyilvánul és meggyőződésem szerint kölcsönös egymásra- hatás, kellő korlatok között, nemcsak nem káros, de mindeniknek csak előnyére válik és talán nem csalódom, ha azt mondom, hogy ez egyik főoka annak, hogy állam és egyház mint idegenek vagy épen mint ellenségek soha sem állottak és ma sem állanak szemben egymással hazánkban. Kétségtelenül az is jó hatással kell, hogy legyen a különböző felekezetek közötti viszonyokra is, mert azok, kik a közös haza szolgálatában érintkeznek, megtanulják egymást becsülni, méltánylani s nem állhatnak egymással oly élesen szemben a tisztán egyházi téren sem, mint tennék, ha csak ezen találkoznának egymással.

Ehhez járul az, hogy főleg a római katholikus hitfelekezet- nek, de némi részben egyik-másik más hitfelekezetnek is a javaslatban fölemlített méltóságai egyúttal nagy földbirtokot is képviselnek s már e miatt se lennének a felsőházból helyesen kizárhatók ; már pedig ha ezek benn maradnak, a vallásegyenlőség nagy elve megkívánja, hogy bevétessenek részben legalább a javaslatban említett más hitfelekezet.ek főtisztviselői is, kikre nézve különben is minden ezekre nézve felhozottak, ezen egyen kívül érvényesek. De igenis ki kell maradniuk a czimzetes püspököknek részint azért, hogy túlságos nagy ne legyen az egyházi tagok száma, részint és főleg azért, mert ők sem vagyont nem képviselnek. sem oly működési körrel, mely az államélet mozzanatait is érintené, nem bírnak. (?'?)

(Folyt, köv.)

politikai heti szemle.

A Kongo-k onferen czia elé Németország egy javaslatot terjesztett. E fontos okirat, igy hangzik:

„Javaslat a Kongo medenczéjében és torkolataiban való kereskedelmi szabadság kijelentése iránt.

„Németország, Ausztria-Magyarország, Belgium, Dánia, Spanyolország, az amerikai Egyesült Államok, Olaszország, Németalföld, Portugál, Oroszország, Svéd- és Norvégország és Törökország, kormányainak képviselői a császári német kormány meghívása következtében értekezletre gyűlvén egybe, a következő nyilatkozatban egyeztek meg :

„Nyilatkozat:

„A Kongo és mellékfolyóinak medenczéjét alkotó összes területeken, azaz (következik a leirás) teljes szabadságot élvez az összes nemzetek kereskedelme.

„Az összes lobogóknak nemzeti különbség nélkül szabad járásuk lesz a fentebb leirt területek egész partvidékéhez, valamint a Kongo és mellékfolyóinak összes vizeihez és a vizeinek partjain levő összes kikötőihez.

„Bármily eredetű s bármily lobogó alatt tengeri vagy folyami vagy szárazföldi utón e területekre behozott áru csak ama dijak lefizetésére lesz kötelezve, melyek kárpótlás gyanánt lesznek beszedhetők a kereskedelemre nézve hasznos költségek fejében, s melyeket e czimen úgy a nemzetbeliek mint minden más nemzetbeli idegenek egy iránt fognak viselni.

„Bármily természetűek legyenek is e dijak, az e területekre behozott áruk föl lesznek mentve a behozatali és átviteli vámok alul.

„Minden hatalom, mely fennevezett területeken fennhatóságot gyakorol, vagy gyakorolni fog, ott sem egyedáruságot, sem bárminő kereskedelmi szabadalmat nem adhat. Áz idegenek különbség nélkül ugyanoly bánásmódban és jogokban fognak részesülni, mint a honosak.

„Mindama hatalmak, melyek a nevezett területeken fenható- sággal vagy befolyással bírnak, kötelezik magukat, hogy közre