Eger - hetilap, 1884

1884-09-04 / 36. szám

335

nak. Németh József (Édes) sajátos alakítása komolyabb jelenetekben is derültséget kelt. Pállfy (Pagonyi) túlhajtja szerepét s ez által nem elégíti ki a szemlélőt; ha figyelne Halmay Imre (Mancs) játékára, ki a természetesség korlátain túl nem megy s a szerint csinálná alakításait, sokat nyerne játéka. Boránd (Er- szényi) ki tudta hálás szerepét zsákmányolni s többször derültséget keltett. Különben a nagyon is kevésszámú közönség ma este hajlandóbb volt a derültségre, minek megfejtése, ha nem is a darab, de valószínűleg az előadás komikus részének jobb sikerében keresendő.

Pénteken szünet.

Szombaton Audran Edmund 3 felv. operetteje az „Üdvöske“ került szilire. Halmaynét (Bettina) megjelenésekor tapssal fogadta a közönség s egy virágcsokor nyujttatott át neki. Üde, hajlékony, ezüstcsengésü hangja többször tapsra indította a közönséget. Valamennyi dala igen tetszett, de különösen a pulykakettős Kissel (Pippo), ki ma este elemében volt. Iványi Mariskát (Fiametta) szintén virágcsokorral lepték meg s csinos, behízelgő hangja minden fellépténél kivívta részére a tetszést; az orang- utang-dal igen szépen sikerült. Horváth Arn. magas tenorja kellemes, azonban játéka élettelen. Boránd és Németh túloztak s ez által a színpad deszkáit nagyon közel hozták a komédiás bódé otromba bohóságaihoz.

Vasárnap Csepreghy Ferencz 3 felv. eredeti népszínműve ,.A piros bugyelláris“ adatott. Halmayné (Zsófi) szép dalaival s eleven játékával gyönyörködtette a nem nagyszámú közönséget. Kiss (Csillag) több, szépen énekelt daláért tapsokat kapott. Sajó (Kósza) szintén jól énekelt. Szabó A. (Török bíró) szépen alakított. A kisebb szereplők is jól megállták helyöket.

Hétfőn Móser György 4 felv. kitűnő vigjátéka „A könyvtárnok, vagy két Róbert“ került színre. A darab zenéje ügyesen van szőve, menete eleven, cselekménye érdekesen foly s mulattató jelenetekben bővelkedik. Ki kell emelnünk, hogy a mai előadás valamennyi szereplője művésziesen játszott s oly élvezetes estét szereztek, milyet talán még egyszer sem. Krecsányiné (Edith), Kükemezey Vilma (Éva), Váczy Vilma (Sarah). Abonyi Gyula (Lothair), Halmay Imre (Gibson), Boránd Gyula (Róbert). Szabó Antal (Macdonald), Németh József (Marsland), Pálffy György (Harry) élénk természetes játékuk által mindannyian megmutatták, hogy kedvvel előadva egy darabot, mily fényes eredményt és sikert képesek előállítani. A közönség igen jól mulatott.

Kedden Erdélyi Marietta a társulat primadonnájának jutalomjátékául „A tévedt nő (La Traviata)“ Verdi 4 felv. operája került színre. Egyetlen hely sem maradt üresen, mert már egy-két nap előtt alig lehetett jegyet kapni a mai előadásra. — Az opera előadásával felizgatott érdekeltség és kíváncsiság az előadás kerekdedsége által ki lett elégítve. Az est sikerében az oroszlánrész Erdélyi Mariettát (Violetta) illeti, ki mind a négy felvonáson át a darab valóságos hősnője volt; szép trillái, üde kellemes hangja, eleven játéka a közönség osztatlan tetszését szerezték meg neki. Megjelenésekor tapsvihar s a koszorúk és virágok özöne fogadta s az első felvonás után háromszor hívták ki. Szida Teréz (Flóra), valamint Iványi Mariska (Anina) szép hangjukkal a darab sikerének nagy tényezői voltak. Horváth Arn. (Alfréd) könnyed, otthonos játékával és hangjával, ép úgy Kiss Mihály (Germont György) biztos, szép énekével az ünnepelt után első szereplői voltak a mai előadásnak. A karok szépen sikerültek és Delin karnagyot is kihívta a közönség a lámpák elé. Igen szép volt Erdélyi Mariettának minden felvonás alatt más-más diszesnél-diszesebb toilettje.

Tegnap, szerdán: „A vasgyáros“ czimű színmű adatott elő. Ma pedig szilire kerül: „Olivette lakodalma,“ operette 3 felvonásban.

Házasság éhségből.

— Vig btszélyke. —

(Vége.)

Mintegy háromnegyed órai sebes haladás után megállott a kabriolet egy kis zöld kapu előtt, mely azonnal megnyílt. Fiatal szobaleány jelent meg a küszöbön s kijelentette Brémond úrnak, miként már kezdtek kétségeskedni megérkezése felől s a hölgyek rendkívüli nyugtalanságban vannak azon hir miatt, hogy a Pá- risból Lyonba jövő gyorskocsi Beaume környékén felfordult.

— Kedves leányka, — mondá Brémond — de a hölgyek elmaradásom fölötti kétségükben nemde asztalhoz ültek mégis ?

— Oh nem, uram, — viszonzá a leány — ön nélkül nem ülhettek asztalhoz.

E felelet megnyugtatta az éhes művészt.

— Na jól van, — mondá — csak arra kérlek, drága leányka, vezess azonnal hozzájok, mert nagyon nehezen várom, hogy tiszteletemet tehessem s a becses ismeretséget megköthessem.

A szobaleány Brémond Anatol urat a parkba hitta s a fasorokon keresztül csinos mezei lak hátsó kapujához vezette. Brémond örömmel vette észre, hogy a földszinti sor több ablaka fényesen ki van világítva; ezeket az ebédlő ablakaiuak tartotta.

— Bocsánat uram, — mondá a szobaleány — hogy a konyhán keresztül vezetem önt a házba, de én azt hiszem, ön ez úti öltönyben csak nem ogja magát a vendégeknek bemutatni.

— Az magától értetik. — viszonzá Brémond- — s gyors, de megelégedő pillantást vetett a konyhára, mely rakva volt a föltálalandó főttek és sültek egész halmazával.

— Ne csináljon ön zajt, uram, most egy kis lépcsőnél vagyunk, mely az ön szobájába vezet. Itt nincs világosság . . . vigyázzon, fogódzók a karfába, kövessen engem . . . Úgy, itt vagyunk, lépjen be, várjon, egy karszékhez vezetem önt . . . igy; foglaljon helyet s pihenjen, mig a nagyságos asszonyt tu- dósitom.

A szobaleány eltűnt.

Anatol lelke a rövid várakozás alatt a találgatások és gya- nitgatások megfejthetetlen zavarába mélyedt.

— Világos, — mondá — hogy itt engem másnak tartanak. Ez bizonyosan tévedés. A háziasszony meg fogja vallani, hogy engem nem ismer, cselédei félreértésével fogja magát mentegetni s engem udvariasan ki fog utasitni. A kaland kezd „szomorú fordulatot venni; a drága ételeknek itt is, mint az „Oz“-ben, csak szagát fogom élvezni, s ma mindenesetre meg fog halni egy ember : mert vagy én veszek el az éhség miatt, vagy leütöm a nyomorult szolgát, ki engemet ily boszantó helyzetbe hozott. Lépteket hallok, jönnek már ... a katasztrófa közéig . . .

A szobaleány belépett, lámpát tett az asztalra s lassú hangon mondá Brémondnak:

— A nagyságos asszony.

Ebben a pillanatban mintegy ötven éves, előkelő, tiszteletreméltó külsejű nő jelent meg. A szobaleányt azonnal kiküldte, s az ifjú párisihoz lépett udvariasan, de egyszersmind némi bizalmas mosolylyal köszöntve azt. Brémond e barátságos fogadtatást sehogysem tudta magának megmagyarázni s a köszöntést ő is ugyanoly módon viszonozta.

— Ördögbe mit jelenthet ez? — gondolá a fiatal művész elbámulásában. Mily ismerősen viseli magát . . . Vigyázz, Brémond . . . itt végre is valami csel van rád tűzve . . . ugyan hogy fogja ide hozattatásomat szépitni ?

— Ah, uram, — kezdé a nő — valóságos aggodalommal vártuk önt. Végre itt van ön. Úgy látszik, hogy Lipót. mint előre is tudni lehetett, nem talált helyet a gyorskocsin, hogy önt elkísérje. De ön itt van már s ez a legfontosabb. Mennyi hálával tartozunk mi önnek. Lipót bizonyosan tudatta önnel az erős indokokat, melyek minket az ügy siettetésére kényszerítőnek. Fiamnak egy bizalmas barátja van, kit gyermeksége óta, még az iskolából ismer s kiről kezeskedik, épen úgy mint magáról . . . csak ezt avathattuk be titkunkba — s ez ön. A dicséretek, melyekkel önt Lipót elutazása előtt elhalmozta, a legszebb bizonyságot és legbiztosabb kezességet nyújtják nekünk a jövőre nézve. Igen, uram,- én bizonyos vagyok a felől, hogy mi nem fogjuk megbánni, ha a legdrágábbat, a mivel csak bírunk, önre bízzuk s önnek uram, soha sem lesz oka megbánni, hogy Lipótot s minket bizalmával megajándékozott.

— Arról meg vagyok győződve, nagyságos asszonyom, — viszonzá Brémond Anatol, kinek kíváncsiságát e tévedés most még inkább fokozta.

— De az idő sürget, — folytatá tovább a nő. Ön késett valamit, a meghívottak mind a szalonban vannak összegyűlve. Lipót azt írja nekünk, hogy Párisban minden formaszerűség megtétetett; részünkről mi sem hanyagoltunk el semmit. Ah, ön úti öltözetében van s sietségében bőröndjét talán Chalons-ban feledte. Ez ne nyugtalanítsa önt, e tekintetben is előrelátók voltunk, mert egy hét óta csak önre gondolunk. Itt e mellék-szobában találja ön Lipót ruháit, ő az ön alakjának leírásánál mondta nekünk, miként ön körülbelül egyenlő termetű vele. Öltözzék fel ön gyorsan. . . Egy negyedóra múlva fivérem a parancsnok eljön ide önért, önt a családnak s barátainknak bemutatandó. A viszontlátásig, kedves uram ; igen, sőt mondhatom — tévé utána mosolyogva s szívélyesen kezét nyújtva — kedves Brémondom. — Távozott s az ifjú párisit ott hagyta nagy ámulásában.

— Na, ha ez csakugyan elménczség, — gondolá Anatol —

*

T