Eger - hetilap, 1884

1884-07-31 / 31. szám

XXIII. év-folyam. 31. szám. 1884. julius 31-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 trt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 „ Egy hónapra — 45 „ Egyes szám — 12 EGER, Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért mindeu 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (vásártér. 783. szám alatt) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése (alapitvánvi ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. A bűntettekről és vétségekről szóló I 878. évi V. t.-czikk- nek a közhivatalnokokra vonatkozó határozmányairól. ni. Lapunk folyó évi május 8-án megjelent 19-ik számában egy jogi esetet említettünk fel. Az 1878. évi V-ik t.-czikknek 263 s következő §-ai szerint a közhivatalnok ellen a bűnvádi eljárás hivatalból való megindí­tásának van helye oly esetben, ha ellene hivatali kötelességeire vonatkozólag állíttatott oly tény, mely valódisága esetében bűn­vádi vagy fegyelmi büntetést vonna maga után. Az ott közlött esetben egy rendezett tanácsú város polgár- mestere ellen az illető járásbíróság megkereste az e-i kir. törvény­széket, hogy a bűnvádi eljárásnak a polgármester ellen hivatal­ból leendő megindítása iránt intézkedjék. Most jelenthetjük, hogy miután a felsőbb bíróságok a járás- bíróság Ítéletét megerősítették: az e-i kir. törvényszék az illető ellen a kir. ügyész indítványa értelmében fenyitő elővizsgálatot rendelt el s annak foganatosításával az említett járásbíróságot bízta meg. (1884. évi máj. 24-én 2790. sz. a. kelt végzés.) Félreértések elhárítása tekintetéből meg kell azonban je­gyezni, hogy a fenyitő elővizsgálat elrendelése még nem annyi, mint büntető ítélet. Ily elővizsgálat eredményéhez képest minden további fenyitő eljárás beszüntethető, vagy a vád alá helyezés mondható ki. Hogy a fenforgó esetben melyik fog bekövetkezni: azt a jövő mutatja meg. Csak az kétségtelen már most, hogy az idézett törvény úgy magyaráztatok, miszerint a közhivatalnokok bizonyos esetekben puszta gyanú alapján fenyitő elővizsgálat alá vonhatók. A miskolczi dal- és zene-ünnepély napi és sorrendje. Végleg megállapittatott 1884. julius hó 21-én. Első nap: augusztus 6. Megérkezés, s a budapesti délutáni 4 órai vonat megérkez­tével ünnepélyes fogadás az indóháznál a rendező bizottság ré­széről. Bevonulás a városba sorrendben, az egyletek kibontott zászlóik alatt, zenekar kísérete mellett. Bent a városban sorako- zása az egyleteknek a városháztéren, s a dalárok üdvözlése a városi hatóság részéről. Ezután elszállásolás s az egyleti zászlók elhelyezése a városház termében. Esti 61/2 órakor a városház nagytermében az összes dalegyletek fogadása és üdvözlése a dísz­elnök és az egyesületi elnök által; ezt követőleg előértekezlet s a másnapi teendők megállapítása. Este 8 órakor ismerkedési es­tély a „Korona“ vendéglő udvarkertje és egyéb helyiségeiben. Második nap: augusztus 7. Reggeli 9 órakor közgyűlés a városház termében; a ver­senybírák megválasztása s a versenyző dalegyletek sorrendjének megállapítása; 10 órakor első összpróba a színházban. Esti 6 óra­kor a versenyző egyletek sorakozása a városház udvarán, onnan kibontott zászlóik alatt felvonulás a színházhoz; 7 órakor a szín­házban első csoportú dalverseny és a minta-dalárdák versenye Huber Károly „Talpra magyar“ czimű műnégyesével. Harmadik nap: augusztus 8. Reggel 9 órakor daláregyesületi közgyűlés a városház ter­mében ; az elnöki jelentés felolvasása; a tisztikar megválasztása; daláregyesületi ügyek s indítványok tárgyalása; alapszabályok vagy ügyrend netaláni módosítása. 10 órakor második összpróba a színházban. Este 6 órakor a versenyző egyletek sorakozása a városház udvarán, onnan kibontott zászlóik alatt felvonulás a szín­házhoz ; 7 órakor a színházban a második csoportú dalverseny a szabadon választott magyar műnégyesekkel. Negyedik nap: augusztus 9. Reggel 9 órakor a közgyűlés esetleges folytatása; 10 óra­kor harmadik és utolsó összpróba; 6 órakor az egyletek sorako­zása a városház udvarán s kibontott zászlóik alatt felvonulás a színházhoz; 7 órakor nagy összelőadás a színházban a kitűzött közös műdarabokkal, zenekar kísérettel, Huber Károly országos karnagy vezénylete mellett. Ötödik nap: augusztus 10. Reggel 10 órakor közgyűlés és az uj tisztikar választási eredményének kihirdetése. Déli 1 órakor diszebéd a Koronában. Délután 5 órakor ismételt összelőadás a mindenrendű nagy kö­zönség igényeinek is kielégítése végett a városház udvarán. Este 9 órakor a miskolczi daláregylet által az ünnepélyi vendégek tisz­teletére rendezett tánczvigalom. Hatodik nap: augusztus 11. Reggel 9 órakor zárgyűlés a városház termében; a verseny­bírák Ítéletének kihirdetése; a dijak kiosztása. Estve 7 órakor disz-hangverseny fővárosi művészek közreműködése mellett; 9 óra után búcsúestély a Koronában. A miskolczi dalárünnepély rendező bizottsága. (Az egri érsekijoglyceum 1883-84-iki évkönyvéből A joghallgatókat segélyzö egylet az 1883—84 tanévben. A joghallgatókat segélyzö egylet a lefolyt tanévben is szerencsésen töltötte be feladatát, áldásosán működött. Segé­lyezett 8 hó alatt összesen 40 kérvényezőt, mindössze 420 írttal, úgy hogy egy-egy hóra esik 52 frt 50 kr. segélyösszeg, s egy-egy segélyzettre átlag 10 frt 50 kr. Segélyforrásai voltak az egyletnek részint tőkéi után ese­dékes kamatok, részint a tagdijak, részint adományok és egyéb jövedelmek. A tagdijak összege tett 24 irtot. Adományokból kapott 116 frtot. De az oroszlányrészt mindesetre a jogász­bál szolgáltatta, melynek tiszta jövedelme nem kevesebb mint 314 frtot tett — oly eredmény mely eddig mondhatni párat­lanul áll a joglyceum történetében. S örömünkre szolgál felje­gyezhetni, hogy ezen eredmény, Mocsáry Imréné szül. Okolicsá- nyi Gizela úrnő O-Nagyságának nevéhez fűződik, kinek mint lady patronese-nek szeretetreméltó egyénisége úgy, mint 100 frtnyi gazdag ajándéka előre biztosította a czél fényes sikerét. De nem kis érdeme volt ebben a fáradhatatlan buzgalmú bál­bizottságnak is. mely Mészáros Kálmán ur elnöklete mellett Kele József, Costán Miklós, Darányi János, Gilányi József, Kiszely Ist­ván, Vavrik Béla, Botka Attila, Csutorás László, Fülöp Zoltán, Hanák Dezső, Kovács Domonkos, és Werner Gyula, joghallgató urakból állott. Hódolat és elismerés a fényes siker lelkes tényezőinek! Mindent összevéve, az egylet bevételeinek teljes összege volt 829 frt 68 kr. Ebből levonva a segélyzésre fordított 420 frtot s egyéb kiadásokat 2 frt 04 kr. összegben, összesen tehát 422 frt 4 krt, kijött pénztármaradványul 407 fr. 64 kr. mely­ből 240 frt az alaptőkéhez csatoltatott, 167 frt 64 kr. pedig ipartőke gyanánt kezeltetik. Az egylet vagyona e szerint je­lenleg: takarékpénztári betéti könyvekben: 6063 frt alaptőke, és az említett 167 frt 64 kr. ipartőke.

Next

/
Thumbnails
Contents