Eger - hetilap, 1883
1883-05-10 / 19. szám
179 lélekben egyaránt pusztít, uralkodik, és a melynek gyümölcsei oly sanyaran esnek vissza fejeinkre : s a mi felett benső fájdalommal jajdultak és jajdulnak fel a németországi szakférfiak és tébolydák orvosai, (Mozgás.) ott ül a gyermek arczán a kóros sápadtság, melyet a felületes emberek érdekes városi színnek neveznek, de ez iiem más, mint a romlatlan fris élet és szívós egészség hiányának bélyege; pedig kipróbált igazság, hogy a lélek csak ép testben ép. Beteg tenát azért itt a lélek is. Vagy nem annak tünete- e a korán érettség? a mindentudásnak hamis érzete, mely előtt teljesen ismeretlen a tudományos haladás azon alaptétele: „scio me nihil scire.“ Innen a sciolusok, a tudákoskodók azon veszélyes faja. mely jogtalan ambiczióból követelőleg lép fel az élet minden terén, a fenhéjázások, vágyak és sóvárgások emberei. Ezek, a kik mindenre alkalmasak, de semmire sem jók. (Helyeslés.) Nem annak tünete-e másrészt a mindig terjedő érzéketlenség minden iránt, a mi szép és nemes, még magának az életnek és természetnek nyájas örömei iránt is. A szeszélyes idegesség, a szellemi kábultság és a blazirtság. De hát mi nem maradhatunk a külföld mögött és sietünk hódolni azon ferde nézetnek, mely szerint a gyermeket jó korán, tehát még mielőtt egyetemes műveltségi alapot nyerhetne, minden hasznosra kell oktatni, hogy ekként szerzésre, keresésre, a társadalmi életre képesítve őt, mielőbb láthassuk oly foglalkozásban, melylyel pénzt szerez. A szellemi erő természetszerű kifejlesztéséről, a valódi műveltségről, igazi ismeretekről alig van szó. Ekként ma minden szövetkezik az ifjú kor megrontására, az iskolát és magát a törvényt sem véve ki. Pedig felfogásom szerint a gimnáziumnak feladata nem csak oktatni, hanem nevelni is. Az iskolának hivatása nem csak ismereteket közölni, hanem arra is kell törekedni, hogy a szív és szellem zsenge tulajdonai egyenletes egygyé szövetkezzenek. _ Én tökéletesen osztom a Lajtán túli közoktatásügyi miniszter minap tett azon kijelentését, hogy a paedagogikus momentumnak kell uralkodni az oktatási felett. (Helyeslés). — Ez oknál fogva a másod oktatás újjászervezésének szabályainál azon alapeszmének kellene uralkodni, miszerint nevelési befolyása a tanítók összhangzó működésénél fogva lehetségessé váljék. Az ország jövője nem csekély részben attól íügg, miként fog e befolyás gyakoroltatni. Ha nem akarjuk, hogy az előrehaladó műveltség kártékonyán hasson a népre, azt csak akként érhetjük el, ha a műveltség szoros kapcsolatban áll a vallással és ez által lelkesitte- tik. Nem szabad tehát a másodoktatásnál a vallásoktatásnak elszigetelve állani, hanem mint minden értelmes és jóakarata házi nevelésnél, arra kell törekedni, hogy a tudományok előadásával karöltve járjon akként, hogy a tanítás minden tantárgyban egy általános tervnek része legyen, és ezen részek egymást kiegészítsék és gyámolitsák. Hogy a vallás ezen befolyását gyakorolja, kell, hogy minden hozzájáruljon, a mester úgy, mint az oktatás. Nem szabad tehát felfogásom szerint a másodoktatásnál oly tanárokat alkalmazni, a kik meglehet, hogy nem estek bírói Ítélet alá, minden polgári és politikai jogaikat megőrizték, de elvesztették azon tiszteletet, azon tekintélyt és véleményt, a melytől függ egyedül a tanítónak felsőlibsége növendékei előtt, a kiknek éltök nem szennyetlen, nem feddhetetlen, a kik úgyszólván a közvéleménynyel folyvást perben állanak. Nem szabad azon felül a gyermekek kezébe oly könyveket adni, a melyek tartalma vallási érzeteket sérti, kedélyüket megmérgezi. Tudom, hogy mindez a modern elméletek keretébe nem tartozik. De ez engem nem ingat meg. Ez igazságot minden kornak nagy férfiai feltétlenül vallották. Helyesen mondja az e tekintetben épen nem gyanús Tocqueville: a vallás csak úgy kísérője a szabadságnak, minden harczaiban és diadalaiban, mint annak bölcsője és jogainak forrása. Az erkölcsiségnek őre — mondja ő — a vallás, és az erkölcsiség a legnagyobb kezesség a törvény mellett, és a szabadság legnagyobb biztosítéka, Es én valóban nem érzek magamban bátorságot Spencer Herbertet, a felvilágosodás terén egyikét a legünnepeltebb elméknek megczáfolni. a ki kigunyolja azon eszmét, bogy a szellemi műveltség egy magában adhat vagy adott volna hü és jó polgárokat. Es miután elsorolja egész lajstromát, különösen a modern bűnöknek, kérdi: vájjon ezen bűnök szereplői közt nagyobb számmal nincsenek-e olyanok, a kik felső oktatásban részesültek és hozzá teszi: azon hitnek, hogy értelmi műveltség az erkölcsöket is megnemesiti, a tények homlokegyenest ellentmondanak, mert hisz’ mi összefüggés képzelhető a magasabb kötelességérzet és azon ismeret közt, hogy a jegyek bizonyos csoportjai, bizonyos szavakat jelentenek: miként nevelhesse az egyszeregy ismerete, az elosztás és összeadás ügyessége, a felebaráti szeretetet oly módra, hogy megfékezze a hajlamot, felebarátjának ártani? Nagyon tévednek, ekként fejezi be, a kik reményük, hogy az értelmi képesség kiművelése által a sziveket megfogják nemesíteni. Azt hiszem, Spencernek igaza volt, mert csak ekképen magyarázható meg azon nem mindennapi jelenség, hogy a legtudó- sabb embereket, néha a legnyomorultabb jellem bélyegzi. Az eszély, az okosság és az elvetemült aljasság jó barátságban igen gyakran megférnek egymással. Mindezek után méltóságos főrendek! ha azt akarjuk, hogy a másodoktatás egészséges alapra fektetve, útját szegje mindazon aberráczióknak, bajoknak és veszélyeknek, melyekre az említettem szaktudósok és orvosok rámutatnak, hogy megakaszsza a további degenerácziónak menetét, mindenekelőtt szükségesnek tartom, a közoktatásban elérendő czél meghatározásánál a követelmények jelen mértékét némileg leszállítani és öszhangzásba hozni a tananyagot a gyermekek szellemi reczipiens erejével, — minek megítélésénél természetesen nem a tehetségesebbek, hanem a növendékek azon nagyobb számának átlagos szellemi ereje, mely iskolánkat elfoglalja, kell, hogy irányadó legyen. Ezek a figyelembe vételt méltóságos főrendek, nagy számuknál fogva joggal követelhetik és az iskola azt meg nem tagadhatja tőlük. És itt sürgetnem kell, méltóságos főrendek és különösen ő exczellencziájához intézem ezen kérésemet, hogy legalább a legalsó két osztályban a szakrendszer helyett az osztályrendszert alkalmazza. A rokon tantárgyaknak egy kézben való csoportosítása nem elég korrektor és moderator, sem didaktikai, sem, különösen paedagogiai szempontból, mert tudjuk, a sikeres nevelés folytonos és következetes gondozást kíván. A másik az. hogy kérjem a házi munkának kevesbitését és az iskolai előadások oly szabályozását, vagyis oly tanmódszernek életbeléptetését, melylyel az iskolai előadás tetemes könnyítésére szolgál a házimunkának. Nem tagadom mélt. főrendek, hogy mindezek tervszerűen keresztülvitele egy didakticze helyesen kombinált tanrendszer is tervben, — vagyis az összes tananyagnak minőségileg és mennyiségileg elvszerü megállapítása, részletezése és rendezése a psyclio- logiai helyes egymásutánnal s hogy mindez az élet józan igényei és a másodoktatás alaprendeltetésével, mely nem lehet más, mint egyetemes alapvetés a további hivatásszerű képzésre, harmonikus összhangban álljon, — nagy és fáradságos munkának nehéz feladata. De én azt hiszem, hogy a mi nehéz, nem szükségképen lehetetlen is. Es e nagy munkától nem fognak visszariadni azon szakférfiak, a kik tudják, hogy a munkának helyességétől függ a nemzetnek jövője, a nemzetnek boldogsága. Végre kérnem kell, hogy a paedagogiai momentum dominálja az oktatást. Az ismeretek, miket az ember szerez magának, hatalmat képeznek, de e hatalmat jóra és roszra lehet fordítani; e hatalomnak mikénti alkalmazása íügg az erkölcsi meggyőződéstől, az erkölcsi kifejlődésnek alapja pedig a vallás. (Helyeslés.) Ekként szervezve, méltóságos főrendek, a másodoktatás meg fogja oldani nagy fontosságú feladatát, és az ifjúból, miként Quintiüán mondá, egyúttal vir bonus, fog fejlődni. Lehet, hogy némelyekben azok közül is, kik e kérdésre nézve velem sokban egyetértenek, némely nézeteim alaposságára nézve kétely támad; de én azt hiszem. hogy egy parancsoló hatalom még más dolgokat is fog velők elhitetni. Csak nehány zivatar, a milyenekben a jövő oly dúsnak ígérkezik, és ők vajha ne későn, uj villámok fényénél, uj igazságokat fognak felismerni. És most azon szokásos parlamentáris kérdés előtt állok : miként fogom tehát szavazatomat érvényesíteni e törvényjavaslattal szemben ? E törvényjavaslat, — miként már mondva volt — didaktikai és politikai feladatot kíván megoldani. Ez utóbbi részt, mely a kormány felügyeletére és annak mikénti gyakorlására vonatkozik, magában a javaslatban hangsúlyozott jogfentartássál elfogadom; a didaktikai részre szokott nyíltságommal elmondám aggodalmamat, és nehogy csak kritikai téren maradjak, megmondám a másodoktatás újjászervezéséről nagyjában nézeteimet. Ezek egy része a törvényjavaslat keretében figyelembe vehető; nagyobb részével pedig a közoktatási miniszter ur ő exczellencziájához méltánylást reménylöleg fordulok, kinek e javaslat, — különösen didaktikai részében — a mit ugyan nem tartok egészen helyesnek, szabad, korlátlan kezet nyújt 151 gimnázium közül legalább 82-ben, s a legújabb adatok szerint 33,000 tanuló közül majdnem 20,000-nél. Szabad legyen tehát reménylenem, hogy a másodoktatás fontos kérdésének rendezésénél a miniszter ő exczellencziája nem fog elzárkózni azon nézetek elől, melyeket a tapasztalat igazol és legkitűnőbb szakférfiak tekintélye megerősít: „Causa jubet melior, superis sperare secundos.“ Elfogadom a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés és éljenzés.) _________ *
