Eger - hetilap, 1882
1882-10-05 / 40. szám
387 — Primitia. Czővek Frigyes egri czisterczi rendű főgymna- siumi tanár f. lió 1-én tartotta első sz. miséjét a rend templomában főtisztelendő Szvorényi József gym. igazgató úr manuduk- torsága mellett. — Zsinati vizsgálók. A közelebbi három évre Lengyel Miklós ez. püspök, érseki helynök elnöklete alatt zsinati vizsgálókká kineveztettek: Pánthy Endre, Porubszky József, Zsendovics József, Györgyényi Ignácz, dr. K o z ni a Károly, L u d á n y i Antal főegyházi kanonokok. St-ephanovszky Sándor t. kanonok, finöv. igazgató, Szmrecsányi Pál t. kanonok, érseki irodaigazgató, Zsasskovszky József papn. lelkiatya, dr. Párvy Sándor érs. titkár, szentszéki jegyző, dr. Zudar Sándor és Demkó György theol. tanárok. — Értesítés. A születési esetek nyilvántartása érdekében, a vallás- és közoktatási m. kir. minisztérium rendelete alapján, érsek ur ő nagyméltóságának f. évi szept. 10-ről 3352. sz. a. kelt körlevele értelmében, a lelkész urak kötelessége lesz a bábák által bejelentett minden egyes születési esetet azonnal, egyelőre nem a kereszteltek anyakönyvébe, hanem külön följegyezni. Hogy e külön följegyzés, illetőleg a születési esetek nyilvántartása kellő pontossággal legyen eszközölhető, e czélra az egri érseki lyceumi nyomdában a miniszteri rendeletnek megfelelő rova- tos ivek kaphatók. Egy fűzet 30 kr. — Hymen F. hó 27-én vezette oltárhoz Scheier Alajos huszár főhadnagy nyárádi Hartl Ede nyárádi és egri birtokos kedves leányát Etelt. — Az esketést nagys. s főtisztelendő Zsendovich József kanonok úr végezte, ki is a fiatal párhoz ig n szép oktató beszédet tartott. — A násznagyi tisztet: Palocsay huszár százados, — a nyoszolyó lányit: a mennyasszony testvérei: Emil és Vilma; — a vőfélyit: Dr. Tarnay Gyula kir. albiró és Mattyasovszky hadnagy urak teljesiték. Az esketés alatt a nagy templom közönséggel telve volt s egészen gyertya fényben úszott-, az énnekkar külön ez alkalomra készített új dallamú éneket énekelt a chorusról. — Tartós boldogság kisérje nemes frigyüket. — Hymen. F. hó 4-én fogadott örök hűséget Turcsányi Mátyás egri kir. tszéki biró Babócsay Erzsiké kisasszony-, Babócsay György megyei főszámvevő szeretetre méltó leányának. — Az es- ketésí szertartást nagys. s főtisztelendő Ladányi Antal kanonok- plébános úr végezte. A kölcsönös fogadalom tanúi, Dálnoky János és Babócsay Sándor ügyvéd urak voltak, — Köszönet-nyilvánítás ! Alólirott tudatom a nagyérdemű közönséggel, miszerint az általam több éveken át haszonbérelt Árpádhoz czimzett vendéglőt folyó év október hó 1-én átadván, ezen üzlet további folytatásával felhagytam. Midőn szerény magányomba visszavonúlok, nem mulaszthatom el, miszerint a vendéglői helyiséget látogató közönségnek — ismerősöknek irányomban oly hosszú időn át tanúsított támogatásuk s pártfogásukért sziv- ből eredő hálás köszönetéinél ne nyilvánítsam. Eger, 1882. szeptember 30-án. Kobza Balázsovits Anna. — Személyzeti. Klampaczky Alajos siroki plébános szi- halmi lelkészszé, dr. R é t a y Gyula tiszapüspöki plébános a kun- szent-mártoni egyházkerület alesperesévé, Szűcs József szenter- zsébethi pleb. a felső-hevesi kerület alesperesévé, Fábry János volt kunhegyesi lelkész karkáplánná, Demkó György és Zudar Sándor theol. tanárok az angolkisasszonyok vezetése alatt álló egri leánynevelő intézet belső iskoláinak hitelemzőivé neveztettek ki. — A volt egy éves, önkénytesek közül: Radinovich Iván, Eötvös József és Böhm Alajos joghallgató úrak a múlt hó végén a tartalékos tiszti vizsgát Kassán letették. — Gratulálunk. — Katalin-bál. A heves- és szolnok-megyei nőegylet részéről az előkészületek folynak, a szokott Katalin-estély megtartásához, hogy az mentői kedélyesebb legyen, és a czélnak minden tekintetben megfeleljen. — Gyászhir. Városunk egyik legelőkelőbb családját mély gyász érte. Id. Grőbe r F e r e n c z köztiszteletben állott polgártársunk folyó hó 1-én éjfélkor, életének 84-ik évében, meghalt. A boldogúlt hült tetemei f. hó 3-án d. u. 4 órakor a székes főegyház sírboltjában tétettek nyugalomra. Áldás emlékére, béke poraival! — 0 Felsége Tirol és Kariuthia árvízkárosultjai számára 100,000 forint adott. — A képviselőhöz uj ülésszakának első ülését — a mint a „Búd. Corr.“ értesül — a szokásos három előkészítő nap tekintetbe vételével szombaton, október 7-én délelőtt 11 órakor tartja. Ugyanaz nap tartja a főrendiház is első ülését. — Budapesten a kormánypárt klubbjában most a beszéd tárgyát fóképen az egyesült ellenzékkel előkészített fúzió képezi. Hir szerint az irányadó körök kívánatosnak tartják az összeolvadást, mely határozott közgazdasági, közigazgatási és igazságügyi programm alapján volna létesíthető (?) Egy magyar katonai akadémia fölállítása is bele van vonva a fuzió-programm keretébe. Ha az összeolvadás megtörténik, — jelenti egy bécsi lap, — Apponyi Albert vagy Desewffy Aurel gróf veszi át a köz- gazdasági tárczát, Szilágyi Dezső avagy Hódossy Imre pedig az igazságügyminiszterit. — Grünwald Béla mindenesetre államtitkárrá lesz. — A delegátiók összeillésük napján, október 25-én, délben a budai királyi váriakban ő felsége által fogadtatni fognak. A magyar országgyűlés mindkét háza a magyar delegatió tagjait az országgyűlési uj ülésszak megalakulása után — a mi valószínűleg 10—12 napot fog igénybe venni — azonnal megválasztja. — A zsidók elleni tüntetésekről és bántalmazásokról érkeznek jelentések Pozsony városából s a hasonló nevű megye több községéből. Főkép Pozsonyban a csőcselék sok izraelitát bántalmazott s több házat is kirabolt. Az elrendelt katonai intézkedéseknek azonban remélhetőleg azon következménye lesz, hogy a külföldről — s állítólag leginkább Németországból — kiindult izgatás által támasztott zavarok mielőbb meg fognak szűnni. — Tisza Kálmán belügyminiszter a pozsonyi zavargások alkalmából, valamennyi törvényhatósághoz a következő körrendeletét bocsátotta ki: Meg vagyok győződve arról, hogy a törvény- hatóság megbotránkozással értesült azon gyalázatos kihágásokról, melyek Pozsony sz. kir. városában az antiszemitizmus ezége alatt elkövettettek s most Pozsonymegye némely községében követésre találtak. Meg vagyok győződve arról is, hogy bir tudatával azon kötelességnek, hogy ilyeneknek előfordulását saját területén megelőzze, s ha ez mindenütt teljesen nem sikerülne, az előfordult zavargásokat a közhatalom teljes erélyével leverje, a bűnösök irányában a törvény egész szigorát alkalmazza. Részemről felelősségem érzetében kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy e tekintetben a mulasztást, a lanyha, erélytelen eljárást tűrni nem fogom. A polgárok személy- és vagyonbiztonságát, osztály, faj vagy felekezetre való tekintet nélkül megóvni az államhatalom egyik első kötelessége. Nem szabad, hogy e biztonság egyes izgatok bűnös törekvései folytán megzavartassék és ez által a magyar állam jó hirneve is csorbát szenvedjen, de nem szabad az sem, hogy egyes — a veszély beálltánál rendesen hátra vonuló izgatok miatt a rendet csakis a félrevezetettek vére árán lehessen helyreállítani. Elvárom tehát, hogy a törvényhatóság azonnal meg fog tenni minden intézkedést oly czélból, hogy a területén netalán megkísértett izgatásoknak azonnal tudomására jöjjön, azokat csirájukban elfojtsa s az izgatókat a törvény szigorának átadja. Elvárom, hogy a netalán itt-ott mégis mutatkozó zavargásokat karhatalom alkalmazásával is azonnal elnyomja. Elvárom, hogy minden ez irányban tapasztaltakról, tett intézkedéseiről hozzám azonnal jelentést tegyen. Részemről biztosítom, hogy az államhatalom egész erejével fogom ezen eljárásában támogatni. Budapesten, 1882. évi október hó 2-án. Tisza s. k. *** Lapunk f. é. szeptember-hó 21-én megjelent 38-ik számában, a magyarországi 848/9-iki honvédek által, a világhírű szabadsághős: Garibaldi József tábornok, mint a mindennél dicsőbb függetlenségérti küzdelem terén feledhetlen emlékű, nagy kartársuk síremlékére küldendő díszes ezüst cser-koszorú kiállítási- költségeire Kapácsy Dezső ur gyűjtő-ivén adakozók névsorából Horváth József ügy v éd ur neve (a részéről e czélra adományozott 1 osztr. ért. forint vz összesen bejött 65 írtban benn-foglaltatván,) tévesztésből kihagyatott, — mely hiányt jelen kijelentésünkkel ezennel pótoljuk. — Szeged város küldöttsége e hó 1-én tisztelgett Trefort miniszternél s átnyújtotta neki a szegedi egyetem érdekében készített emlékiratot. Á miniszter kijelentette, hogy harmadik egyetemre szükség van, hogy ezen ügyben enquette fog összehivatni, s aztán kikéretik ő felségének engedélye, hogy a harmadik egyetem felállítása tárgyában az országgyűlés elé a kormány törvény- javaslatot terjesszen. Az egyetem székhelyének meghatározása pedig az országgyűlésre fog bízatni. — A horvát országgyűléshez a módosításokkal megszavazott ama törvényjavaslatra vonatkozólag, mely a határőrvidék bekebelezéséről szól, királyi leirat fog intézteim, mely szerint e törvényjavaslat a legfelsőbb szentesítést nem nyerte meg. Az országgyűlésnek e szerint újból tárgyalás alá kell vennie és változatlanul be kell czikkelyeznie a javaslatot, ha számára a korona szentesítését meg akarja nyerni. — Az agárdi ekeverseny legteljesebb leírását s különösen a gőzekékre vonatkozólag még a bíráló bizottság munkálatánál is részletesebb összeállítását közli a „Gazdasági mérnök“ legutóbbi