Eger - hetilap, 1882

1882-03-09 / 10. szám

91 P ét er vár, márczius 1. A Trigonja elleni pörben halálra ítél­tettek : Michailoff, Kolotkovics, Trigonja, Suchanoff, Kletosnikoff, Eiieljanoff, Iszajeff, Baranikoff, Merkuloff, és Lebecleff, a kik mind­annyian részt vettek az 1881. márcz. 13-ki merénylet elkövetésé­ben. A többiek bizonytalan idejű kényszermunkára ítéltettek el Lusztig kivételével, a kit négy évi kényszermunkára Ítéltek el. Feltűnést okoz politikai körökben az a hang, melyet Oroszországgal szemben használ a „Pol. Corr.“ berlini félhivatalos levelezője, kiről fel szokták tételezni, hogy igen fontos berlini kö­rök nézeteit tolmácsolja. Szerinte Szkobelev egész fellépése nem egyéb, mint újabb symptomája azon bomlási processusnak, melybe Oroszország jutott. És csakugyan, ha valamit, azt mindenesetre bizonyítja Szkobelev fellépése, hogy nincs tekintély és nincs fegye­lem Oroszországban már a hadseregben sem. Ez pedig Oroszor­szágra magára nézve épen szomorú tényállás ; mert mi van Orosz­országban, ha nincs többé tekintély és fegyelem sem? Ha igaz Tacitus mondása, — pedig eddigelé mintegy kétezer esztendőn át átalán elfogadott igazságnak tartották, — hogy minden birodalom csak azon eszközök által tartható fenn, melyek által megalkotta­tott, akkor Oroszországra nézve a tekintély és a fegyelem hanyat­lása válságos jelenség, mert ezek teremtették a roppant biro­dalmat. A német Schulverein aláírta és megpecsételte a bizott­sága által készített manifestumot. Ez okmány valóban ritkítja pár­ját a nemzetközi érintkezésben. Magyarországon néhány szász ko- lompos zajt üt a németség állítólagos elnyomatása miatt. S a né­met Schulverein nemcsak hitelt ád e hazugságoknak, hanem actiót indít meg a magyarországi németek védelmére. Sőt, hogy Tisza Kálmán a parlamentben nyilatkozott a Németországban Magyaror­szág ellen kifejtett „társadalmi“ izgatás felől, a Schulverein polé­miába bocsátkozik a magyar kormányelnökkel. A német Schulve- rein tagjai a nemzetközi jog szabályai ellen vétenek, midőn egy idegen állam belügyeibe avatkoznak, annak polgárai közt izgatott­ságot támasztanak, a nemzetiségi agitatió üszkét vetik közénk, te­hát, a legnagyobb sérelmet követik el rajtunk. Ezt tennék még azon esetben is, ha mi a németséget Magyarországon valójában el­nyomnék és magyarrá lenni kényszeritenők nyelvére nézve is, mi­után érzelmeire nézve már rég magyar. A magyar állam részén lenne ekkor is a jog, mig a német Schulverein rovásán maradna az illetéktelen beavatkozás. Ha megengedhetőnek tartanók a Schul- verein lépését, akkor maholnap el lennénk árasztva a legkülönbö­zőbb manifestumokkal. Keletkezhetnék orosz, román stb. Schulve- rein is. Amaz megtámadhatna bennünket, hogy szlávjaink, ez. hogy románaink magyarosodnak. Sőt, ha meg volna engedve a német Schulvereinnek, hogy a mi németjeinket izgassa, egy lengyel vagy orosz Schulverein számon kérhetné Németországtól, miért germá- nizálja a lengyeleket s egy franczia Schulverein ráírhatna a német kormányra, miként merészli németesiteni az elszaszi s lotharingiai francziát. Alegérd ekeseb b újság most: Szerbiának királysággá tör­tént kikiáltása, mely az ottani országgülésen e hó 6-án ment végbe. A fejedelem „I. Milán király“ nevet vett föl. B é c s, márcz. 6. A „Wiener Abendpost“ napiszemléjében Milán fejedelemnek Szerbia királyává proclamálása alkalmából a következőket írja: „A már hosszabb idő óta tudatott szándék vég­rehajtásának idejét illetőleg a legfontosabb és a legmérvadóbb okok egyike valószínűleg az az óhajtás volt, hogy az ország viszonyait ama politika irányában mindinkább szilárdítsák, a melyet Szerbia az utóbbi időben az ország javára követett. Ezt föltéve a szom­széd államok csak szerencsét és sikert kívánhatnak az uj király­ságnak belügyei szilárdulásához, miként Milán király és ministe­rei bizonyára azon öntudat által vannak áthatva, hogy a szom­széddal való barátságos viszonyok mennyire előmozdítják saját or­száguk jólétét, és másrészt az ország becsületének és méltóságá­nak emelkedése csak arra szolgálhat, hogy megerősítse azt az ér­zelmet, hogy az európai államközösség tagjaival szemben elvállalt nemzetközi kötelezettségeit híven teljesítse.“ Belgrád, márcz. 6. Khevenmüller gróf osztrák-magyar kö­vet ma este nagy fénynyel megjelent az udvarnál és Szerbia ki­rálya előtt kifejezte Ferencz József császár és király iidvkivána- tait. A zene az osztrák néphimnust játszotta. A török követ is ki­fejezte üdvkivánatait. Az orosz ez ár a lengyeleknek némi kedvezményt nyújt, azon intézkedése által, hogy a varsói egyetemen a lengyel nyelv és irodalom számára külön tanszéket állíttat. (És a lengyelek saját hazájukban ezt kedvezménynek kénytelenek tekinteni!!) Bosnia-Herczegovinából és déli Dalmácziából. A „Pester Lloyd“ tudósítója a következő említésre méltó esetet beszéli el: A dugsei klastrom archimandritája tiz nappal ezelőtt tisztelgett Jovanovics tábornoknál, midőn Trebinyéből Ra- gusába ment a tábornok. Az archimandrita kérte a tábornokot, hogy adjon teljes amnestiát a lázadóknak, a kik most belátják már tévedésüket és hajlandók békésen hazamenni. A tábornok azt fe­lelte, hogy az alkudozáshoz hasonló biztosítást sohasem fog adni, és hogy csak föltétien meghódolást fogadhat el. A herczegovinaiak ugyanis megszokták régente, hogy akármikor fegyvert ragadnak a hatóságok ellen; de az osztrák-magyar kormány nem tűrhet ilyes­mit, azért most nem maradhat el a példás büntetés, hogy az ille­tőknek ne legyen többé kedvük lázadásra. Hasonló feleletet nyert egy küldöttség is, a mely a napokban fölajánlotta a krivoscsiaiak föltételes meghódolását. Jovanovics tábornok meg sem várta [az ajánlat befejezését, hanem röviden kijelentette, hogy követelnie kell a föltétien meghódolást és a főczinkosok megbüntetését. Risanóban egy embert lövetett főbe a haditörvényszék, a ki a „Golosz“ hirlaptudósitójának adta ki magát. Ezen embert épen akkor fogták el, mikor egy öszvér hátán Csetinjébe akart utazni. A vizsgálat azonnal megindittatván, kiderült, hogy a fog­lyot nem Trophinics Mihálynak hívják, — mint ő magát megne­vezte, — hanem Gavrivolics Péternek. Kiderült az is, hogy nem hirlaptudósitó, de még csak nem is orosz, hanem a Belgrádban székelő délszláv működő bizottságnak egyik kéme. A haditörvé­nyek szigora ellene azonnal alkalmazásba vétetvén, Gavrivolics Péter febr. 25-én reggel főbelövetett. Az ostromállapot Dalmácziában és pedig a cat tárói, raguzai és metkovicsi kerületben márcz. 6-án lépett életbe. B é c s, márcz. 2. (Hivatalos) A szerajevói főparancsnokság jelenti márcz. 1-énéjjel: Leddin tábornok jelenti febr. 28-án: Czveits vezérőrnagy tegnap délelőtt elfoglalta Ullokot. Arlov ezredes had­oszlopa, melynek jobboldalvédje felkelőkre bukkant, azokat visz- szaverte, a felkelők nagyobb veszteséget szenvedtek és három ha­lott visszahagyásával megfutamodtak egészen az Ullokot uraló magaslatokig. Arlow ezredes csapatai nem szenvedtek veszteséget. Jovanovics altábornagy jelenti márczius 1-én este: Carits vezérőrnagy ma azt távúja, hogy hat órai nagy fáradalmak­kal összekötött menet után a Pluzine sziklás vidékén, febru­ár 26-án délelőtt 11 órakor oszlopával a Morinje planinára ér­kezett. Midőn Svatosko Groblje irányban jelentékeny utat tett, 12 óra 30 perczkor a jobboldalnál a keleti irányban fekvő pasina- livida házaktól 4 kilométernyi távolságban mintegy 100 felkelővel összeütközött, kik ott befészkelték magukat és csapatainkra tü­zeltek. Két század katona elkergette őket onnan, mely alkalom­mal a kunyhók egy része a lángok martaléka lett; a felkelők ke­leti irányban futamodtak meg. Az oszlop 2 óra 30 perczkor ül­lőktől 4 kilométernyire érkezett meg és a cerveni-cianacsi magas­latok sziklás ormait nagyszámú felkelő bandák által találta meg- szálva. Én — folytatja a jelentés — megkezdőm az ágyutüzelést, az alatt a gyalogság felvonult és szintén megkezdé a tüzelést. Elhatároztam tehát, hogy a magaslatokat, noha azok kőből épült öt karaulával voltak megerősítve, meg fogom támadni. A mig az ágyuk és egy gyalogsági osztály a magaslatokat lövöldözte, eze­ket körülkeritém és később az összes csapatokat oda magam köré gyűjtöttem, s daczára a heves hózivatarnak, elrendeltem a főtá­madást. A kezdetlegesen megerősített, de a természet képezte aka­dályok által igen erős állások meredek lejtőin felkusztak a kato­nák és 7 óra 30 perczkor heves egy órai fegyvertüz, valamint részben kartácstüzek után elfoglaltuk a pozicziókat. Az ellenség minden erőlködése, hogy Üllők támpontját visszahódítsa, siker nél­kül volt. A felkelők, kik tökéletes vereséget szenvedtek, minden irányban megfutamodtak, sietségükben több halottukat hátrahagy­va, a többi halottjaikat és sebesültjeiket magukkal czipelték. A mi veszteségünk: a 71. gyalogezredből: elestek: Jacobovics Zsig- mond őrvezető, Pilat János, Povinsky Pál, Cmejo Gáspár, Blazsy József, Kotjes György, Porubwánszky József és Huszár József gyalogosok; súlyos sebet kaptak: Horeczki tizedes, Ratván György, Lukács József, Oklepek András, Kuscák János, Zabojnik István és Kurzcenik István gyalogosok; könnyű sebet kaptak: Richter Károly szakaszvezető, Pekelniczky János, Liszko Márton, Karet- ka Mátyás, Zanovjak Pál Péter és Kubicza József gyalogosok; az I/XI. hegyi üteg legénysége közül: súlyos sebet kapott: Radosegg Ferencz őrmester. Január 27-én 6 órakor reggel Szekulics hadosz­lopával, mely Stivijén át előnyomult, egyesültem, s a további elő­nyomulást megállapítottam. Reggel 7 órakor megkezdődött a tá­madás ; csapataink szakadatlanul egész az ulloki Ilidig nyomultak

Next

/
Thumbnails
Contents