Eger - hetilap, 1882

1882-05-25 / 21. szám

XXL év-folyam.

21. szám.

1882. május 25-én.

Előfizetési dij:

Egész évre . 5 frt — kr. Félévre. . . 3 , 50 r

Negyed évre .1 „ 30 , Egy hónapra. — 45 r

Egyes szám . — 12 „

EGER.

Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön.

Hirdetésekért

minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, uyilttérben egy pétit- sorhelyért 15 kr fizetendő

Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (specziális-utcza. Hanák-ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése (alapítványi ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő.

Takarékosság és produktiv munka.

Az alsóbb néposztályok jó tulajdonságait nem lehet alamizsna által fejleszteni. A gazdagok bőkezűsége legtöbbször csak a tunyaságot ébreszti fel a helyett, hogy a valóban szűkölködőn segítene. A szegényeknek legnagyobb jótevőjük az, a ki őket munkára, takarékosságra, előre látásra serkenti s mindehhez segédkezet nyújt.

Ezekkel a szavakkal indokolta Bostonban 1816-ban néhány emberbarát az első amerikai takarékpénztár, a „Provident. Institution for Savings“ alapítását. E találó szavaknak ma is megvan az értékük.

Bármily szemkápráztató legyen is a sociálisták agitátiója a a vagyontalanokra, kalandorokra, sőt magukra az emberbarátokra nézve; de a népek gyakori érintkezése, a gyors áruforgalom, s a tulajdonjog tiszteleténél fogva, a társadalom józan elemei kivétel nélkül az egész világon irtóznak a gazdasági forradalom gondolatától.

Az idők úgy változtak, hogy ma már a hadi zsákmány sem igen alkalmas arra, hogy valamely államban különös jólétet idézzen elő. 1871—72-ben a levert Francziaország 5 milliárd frank hadi kárpótlást fizetett Németországnak, oly hadi zsákmányt, mely példátlan a történelemben, és mégis Francziaország ma a legvirágzóbb állam a continensen, mig Németország folytonos gazdasági válság nyomása alatt sinylik. A francziaországi kereskedők Németországra szóló váltóikat kicserélték franczia állami járadékkötvényekért és ezzel kifizettek 4248 millió frkot a contributióból, mégis a kész aranyban tett fizetés nem volt elég arra, hogy Németország ezzel pénzreformját fedezze, s már 1873-ban csak úgy megérezte a gazdasági és pénzválságot, mint az Osztrák-Magyar monarchia, mely hadi zsákmányban nem részesült már igen szép idő óta.

A gazdasági egyenlőtlenség reformjának kérdésénél egyedüli hathatós módnak a jelen időben csak a szabad versenyt tekinthetjük oly értelemben, hogy munka, szorgalom, takarékosság és ügyesség által ki-ki előtt nyitva álljon az ut, hogy jólétet szerezzen. Nem a sorsüldözött szerencsétlenekről szólunk. A gazdasági fejlettség legmagasabb fokán is lesznek mindenkor a társadalomnak nyomorultjai, a kikről való gondoskodás a könyörüle- tesség és jótékonyság emberi erényeinek lesz fenntartva, de csak azokról a szegényekről, a kik nem kereshetnek és nem dolgozhatnak. Századunk nagy jelszavai, a szabadság és egyenlőség, csaknem minden államban érvényre jutottak ma már annyira, hogy a tulajdont biztosítottnak, a munkát tíszteltnek, s párosulva szorgalommal és takarékossággal, alkalmas eszköznek tekinthetjük arra, hogy a gazdasági egyenlőtlenség mindinkább eltűnjék, s a kiáltó nyomor a pazar fényűzés mellett kitörésre ne indítsa az embereket.

Es mégis látunk gazdasági válságokat, mikor a munkásnak nincs mit dolgoznia; mikor a kereskedő nem képes az áruforgalmat közvetíteni; mikor a mezőgazdának nyakán marad a termése; mikor a tőkepénzes nem képes elhelyezni tőkéit és veszteségről jajveszékel, pedig szabad a verseny: és mégis egyaránt nyomorral küzd az is, a ki tud és akar dolgozni, az is, a ki renyhe, mintha csak bomlásnak indult volna mindaz a szilárdság, mit a vagyonnak tulajdonítunk! 1808—10, 1825, 1847, 1873 és még folyton a mai nap is oly időpontok, melyek nagy gazdasági válságokról tanúskodnak, melyeknek szülő okául számos körülményt lehetne felhozni, de a melyek végelemezésben mégis csak egy szempontból itélendők meg, t. i. az emberi önzésből, a mi a gazdasági élet legfőbb rugója, és ezzel szemben ‘az inproductiv fogyasztás szempontjából. A társadalom egy része küzd, fárad, hogy anyagi haszonért létrehozza mindazt, a mire másnak szüksége van; a másik osztálya ismét fogyaszt, a miért semmi visszatérítést nem nyújt a termelőnek. Amaz önzésből többet termel s mindig többet követel, mint a mennyire másnak szüksége van vagy munkája értéke megbir. így jut a vagyon és szükség tévútra, s az egyensúly megzavarását ismét csak azok az okok állítják helyre, a melyek létrehozták.

E gazdasági válságok mindamellett alkalmasak arra, hogy a gazdasági élet fejlődésére azokból tanulságot vonjunk. Az egyén gyámoltalanságában fekszik, hogy katasztrófánál segélyért kiált. Az ily válságoknál is azonnal az államhoz s annak kormányához fordulunk segítségért, megfeledkezvén arról, hogy az állam nem egyéb, mint a polgárok összesége, a kik ha bajban vannak, a baj magát az államot éri. A kormány ilyenkor azzal felel, hogy „dolgozzatok és takarékoskodjatok.“

A válasz bizonyára helyes, mert a kinek nincsen mit ennie, legalább is azon kell kezdenie, hogy kevesebbet egyék, a mig többbhöz jut, s ha ezt eléri, tegyen félre annyit, hogy máskorra is legyen, a mikor majd nem fog találni, ha keres is. De ismét az is bizonyos, hogy a gazdasági válságoknak nem csak egyedül az egyes polgárok az okai és azok vagyon-állapota, hanem a hibás politika is. — Ha maga az államkormán}' vonja el a polgárok nagy részét a productiv munkától; ha egy kézzel biztosítja az egyénnel szemben a tulajdont, de a másik kézzel maga markol bele, hogy a munka gyümölcsét megoszsza azokkal, a kik gazdaságilag semmit sem hoznak létre: akkor bizonyára sem a munka, sem a versenyképesség nem lesznek elégségesek arra, hogy gazdasági válságok elő ne forduljanak. Szükséges, hogy e válságokból kormány és egyesek együtt okuljanak; hogy amaz ne kívánjon többet a polgároktól, mint a mennyit a társadalmi rend fentartása és a haladás előmozdítása megkíván ; emezek pedig szorgalom, takarékosság és productiv munka által önmaguk szűkítsék azt az űrt, mely a vagyoni egyenlőtlenségben tátong.

(L. J.)

Egyleti élet.

Jegyzőkönyvi kivonat a hevesmegyei 1848—49-iki honvédek egyletének választmánya által Egerben 1882-ik évi május hó 19-dik napján tartott ülésről.

Olvastatott a f. évi május hó 4-ki közgyűlésből kiküldött négy tagú bizottság jelentése a honvédmenház-kezelési alapszabályokra tett észrevételeiről. A jelentésben elősorolt módosítások elfogadtattak s a f. évi junius 8-án összehívott országos gyűlésen megjelenendő egyleti képviselőknek maguk miheztartása végett kiadatni határoztatott.

Olvastatott Krivácsi József, ezredes, a központi választmány elnökének f. évi május hó 10-én kelt levele, a junius hó 8-án tartandó országos honvédgyülés helye s főtárgya iránt, melyben egyszersmind az egylet képviselői részére megküldendő mérsékelt árú menetjegyek és igazolványok iránti intézkedésre is felhívja az egyletet. A hevesmegyei honvédegylet képviselésére felkért Németh Albert, Ivády Béla, Horváth József, Petravich Bertalan s esetleg Tilkovszky Fridolin bajtársaknak az igazolványok kézbesítése elrendeltetett, s a menetjegyek iránti intézkedés az elnökre ru- háztatott.

Elnök bemutatja az 1848—49-ki honvédegyletek országos központi igazgató választmányának 1881-ik évi november hó 7-én 23-án, december hó 1-én, 16-án, 1882-ik évi január hó 5, február