Eger - hetilap, 1881
1881-11-17 / 46. szám
XX. cv-folyam. 46. szám. >«81. november 17-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 „ Egy hónapra. — 45 r Egyes szám — 12 „ Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceiimi nyomda), a szerkesztőség (specziális-uteza, Hanák-ház) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése (alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Falusi népünk elszegényedésének okai. I. (Xy). E napokban gr. Széchenyi Dénestöl egy igen érdekes és tárgyilagos közleményt olvastam e tárgyról, ki valóban szomorúan illusztrálja abban azon körülményt, hogy miképen indul a magyar fajnak legérdekesebb osztálya vesztének eléje, s e betegségnek nebáuy legfeltűnőbb okát, orvoslás végett, mutatja be. Jó szolszolgálatot vélünk tenni a nemzeti ügynek, ha ezen nagyérdekü közleményt, legalább kivonatosan közöljük. Szép az, mondja ő a többi között, ha áldozatokat hozunk hazánk irodalmának és a hazai művészetnek emelésére, de mit használ a virágoknak, meg a gyümölcsöknek ápolása, ha tönkre megy a törzsök, melyen ezek nőnek és jövőben is csak úgy nöbetnek, ha a törzsök egészséges marad. A magyar nemzetnek a törzsöké a jóra való parasztember. Vannak hibái az igaz. Nem industriozus, nem tud még versenyezni a nyugoti népekkel; munkája változékony, néha igen megfeszített, néha igen iankadó, a pénzhez nem ért és nem jól számit stb. stb. Tudjuk mindazt, mit erről mondani lehet, de ismerjük is azon józan észt, azon helyes egyenes Ítéletet, azon világos és szabatos kifejezést, melylyel bámulatra gerjeszti a kérdezőket válaszai által, és azon nemes önérzetet, mely öt jellemzi. Elég rég múlt el azon idő, melyben a szabadságát korlátozó kötelékek lehullottak, volt alkalma tehát felfogni állását s kibontakozni azon nehézségek közül, melyek még a legüdvösebb röktöni krízist is kisérni szokták, s mi lett az eredmény? — Előbb négy lovon járt, most sokszor örül, ha befoghatja tehenét; de a legfőbb baj az, hogy mindig sülyed és sülyed. A hova az ember néz, mindenütt executióról hallani, és mi égbe kiáltó: nézni kell a szegény embernek, hogy vagyona, melyet tőle eiszednek, az értéknek nemcsak fele alatt, de sokszor tized része alatt is kél el úgy, hogy nem egyszer mindenét elveszti, csupán nehány forintnak kielégítése végett. Hogyan van, hogy ilyen állapotról többet nem szólnak ? nem írnak ? hogy ezen kérdés nincs előtérben, hogy a kormány és a honatyák mindenek előtt ezen kérdésen nem törik fejüket? Mert ime előttünk roskad össze hazánknak, nemzetiségünknek és nemzetünknek törzsöké, és mi történik megmentésére ? — Mert ha mihamar állást nem foglalunk szem közt ezen pusztító nyavalyával, mely hontalanná teszi a magyar társadalomnak ezen leghasznosabb és legtöbb figyelemre méltó osztályát, paraszt- gazdáinknak végromlása a legrövidebb idő alatt bekövetkezik. Igaz, hogy nehéz ily dolgokon egyszerre segíteni, s hogy bármily kormány a legjobb akarattal sem volna képes a bajokat rök- tön enyhíteni; de kétségtelen az is, hogyha az emberek összetartva, egy czélnak neki indulnak, csodákat tehetnek. Az első teendő itt a tényállás világos felismerése. Constalálni kell azon betegségnek mibenlétét és fokát, azután okait. — A közlemény szerzője szerint azon okok, melyek szegény főleg vidéki népünk anyagi existentiáját leginkább aláássák, nem annyira közvetlenek, mint inkább közvetettek. Az adó nagy, de az még nem Öli meg a gazdát, hanem megöli a sok kiszámithatlan indirect megadóztatás, mely öt váratlanéi meglepi mindenhonnan. A sokféle illeték, perköltség, stempli, a községi vagy körorvos és kivált a községi jegyzők annyi sokféle fizetésekre szorítják a szegényt, hogy velük megbirkózni nem képes, mert nem ismeri, nem tudja felfogni és nem tud velük számítani. 0 nem örökölhet, osztozhat, és nem szerződhetik semmiről a nélkül, hogy számtalan kontók meg nem lepnék őt, melyekről alig álmodott; nem is számítván némely közjegyzőknek visszaéléseit. — Soha sincs biztosságban, egyszer innen, egyszer onnan kap egy számlát és végre mint egy vizözön csap össze a feje fölött a romlás és ö azután ha mégoly rendes volt is addig, kínjában vagy az uzsorásokhoz folyamodik vagy egy nyúzó falusi prókátorhoz, a többi aztán magától következik. Az életnek ezen complicátiói ássák népünknek a sírját. Bizony nem egyszer intelligensebb emberek kiaknázzák a szegény paraszt tudatlanságát, kivált oly körülmények között, minők nálunk léteznek, hol az administrate és törvénykezés mindig szövevényesebb lesz, kiszámíthatatlan, hogy milyen arányban esnek áldozatul a legjobbak és legbecsületesebbek hazánkfiai közül. Népünk tehát igazán adófizetésképtelenné lesz. — Nem volnának- e eszközök feltalálhatok, melyek öt a tönkrejutástól megmentenék ? A segítség csak úgy jöhet, ha szembe nézvén a veszélylyel, annak nagyságáról biztonságot szerzünk, és azután kölcsönös erővel, vállvetve, azt megtámadjuk; ha minden osztály közreműködik a ezélra, egy szóval, ha úgy viseljük magunkat ezen veszély irányában, mint mikor az ellenség átlépi hazánk határait. Adja Isten, hogy e közös és kölcsönös védelemmel el ne késsünk ! Alapok és alapítványok. A képviselöbáz 1880. évi szeptember 30-án tartott üléséből kirendelt bizottság által a vallás-alap ügyében kiküldött előadó, gróf Apponyi Albert jelentése. — Kiosztatott a képviselöház 1881. okt. 6-iki ülésében. — (Folytatás.) Kevéssel ezután az udvari kanczelláriáuak 1781. deczember 11-én 2999. 9) szám alatt tett előterjesztésére hozott határozatában az átveendő szerzetesi vagyonra nézve II. József akként intézkedett, hogy a kamara ezen jószágokat oly módon kezelje, hogy vezetése alatt a „kincstári pénztáriéi elválasztott külön kezelési pénztár állíttassák fel, és ezen papi vagyonnak minden bevételei s kiadásai két praelátus, vagy tekintélyes papi személy közbenjöttével (Beisitz) az országban általa eszközöltessenek.“ Már a következő évben, 1782. január 26-án 550. szám alatt a helytartótanácshoz intézett leiratával 10) eltörölte a császár a ka- malduliak, karthauziak, remeték férfi, a karmeliták, klarissák, ka- puczinák, s francziskánák női szerzetesrendi kolostorait s „az ezen eltörlött kolostorokat azelőtt illető egész vagyonnak kezelésével, s mindennemű gazd. igazgatásával a magyar kir. kamarát akként találta megbizaodónak, hogy ezen javak igazgatása“ a kamarai 8 tanulmányi alapi javak módjára történjék s ugyanazon pénztár által kezeltessenek jövedelmei, „de a bevételek s kiadásokra vonatkozó számadások . . . külön vitessenek, miért is e ezélra a kamara kebeléből külön igazgatási bizottságot talált kirendelendönek, egyúttal meghagyván, hogy ezen bizottságban a helytartótanácstól Okoli- csányi püspök s még egy tanácsos tartozzanak részt venni ; a bizottság elnökségét . . . meghagyván annál, ki az udvari kamara elnökségét bírja; különben ezen egész tömeget a vallás és az ország javára forditandónak rendelte, — annak idején, midőn ezen tömegnek a kitűzött czélokra miképen leendő fordításáról leend szó, gondoskodni fog arról, hogy a helytartótanácsnak aktivitása sértetlenül s épen fentartassék s esetről esetre véleményét elöterjeszsze.“ a) Vallás-alapi okmánytár 36. lap. (XVI. okmány.) 10) Vallás-alapi okmánytár 37. lap. (XVII. okmány.)
