Eger - hetilap, 1881

1881-09-29 / 39. szám

423

T^Liecz-^.

Regényeink.

Egy magyar költő azt a gondolatát örökítette meg versében, hogy nem Franklin csalta le a mennykövet az égből, banem Gut- tenberg, midőn a nyomdászatot feltalálta. Kétségkívül arra czélzott, hogy mennyi bajnak, rossznak, bűnnek okává és okozatává szegődik az a nyomdafesték. No ez az állítás is megvitatandó, másodszor pedig akár igy, akár úgy, segiteni a dolgon nem lehet, tehát kár rá szót vesztegetni, végre harmadszor népszerűtlen is ez állítás s félő. hogy mindenkép leszavaztatik.

Annyi bizonyos, hogy a nyomdászat mestersége nélkül a közönség egy nagy elvezettől, a regényolvasástól alighanem meg volna fosztva, hogy egyebeket ne említsek. Pedig ez már nem luxus, ez életszükséglet, szellemi táplálék, tehát nélkülözhetlen. S valamint a konyhaművészet nagy választékban képes czikkeit az inyencz embernek nyújtani, úgy a szellemi táplálék is sokféle. Majd az észt, szivet, kedélyt gyönyörködteti, majd az érzékeket. A képzelő tehetség benne éri el tetőpontját, benne nyilatkozik egy-egy népnek szelleme, és szellemessége. Azért különbözik az angol regény a írancziától s ez a némettől, mindeniknek lévén bizonyos speciális tulajdonsága. Ez a tulajdonság azonban napjainkban a regényírók egy részénél kezd elhomályosulni a gyártott regényekben a társadalom nagy, és észrevehető kárára. Mindannyian egy czél elérésére törekesznek, a közönségnek játszi, könnyed, érzéki olvasmányt adni. minden magasabb eszme nélkül, röffel mérve a nyomtatott ivet, bizonyos árért. Mellékes dolog e fajta Íróknál a tartalom, mely úgyis csak egy csomó kaland, mert el van érve a jövedelem. A kor irányában rejlik-e e hiba, vagy egyesek lelkiismeretlenségében, nem bolygatjuk; annyi azonban bizonyos, hogy a közönségnek, azon közönségnek, mely fel tudja fogni a regénynek, mint szellemi tápláléknak fontosságát, nagyon meg kell válogatni olvasmányát, mert a rossz, vagy sok testi tápláléktól kapott csömör, hideglelés vagy bármi betegség előbb utóbb elmúlik, de a szellemek eme betegsé- ségei sokkal kártékonyabbak lehetnek. Az e féle regények idézik elő a műfaj hanyatlását, bár a termelés nagyobb mint valaha; mert, hogy egy hires iró szavait idézzük, nem az idézi elő valamely műfaj hanyatlását, ha a termelés megszűnni kezd, hanem az, ha az Ízlés elfajul.

Az Ízlés elfajulásának még talán az lehet legközvetlenebb oka, ba a művész vagy iró elvtelenné válik. Eltér eredeti czéljától s újat nem választ. Hol innen, hol amonnan kapkod, s a közönséget egyik végletből a másikba ragadja. Hegy a regények körében maradjunk vegyük például a napjainkban oly nagy fontosságúvá vált bűnügyi regényeket. Ezeknél legkönnyebben feltűnik az elvtelenség. Mért? Müveit közönséget a bűnügyi regény csak is a lélektani tanúlmány szempontjából érdekli. Egy hajmeresztő gyilkosság leírásánál nem az utálatos tény érdekel bennünket, hanem a gyilkos lelkiállapota. Ha csak egy perezre is elfeledi az iró, hogy 5 lélektani rajzot akar adni gyilkos história helyett, vagy a kalandos bűnök leírásában minden fensöbb eszme nélkül kéjeieg, úgy czélja eltévesztett, mert a müveit ízlés érdemének kell felrónunk közönségünk ösztön- szerű tartózkodását a czéltalanul összehalmozott hajmeresztöségek olvasásától. Bűnügyi regényt írni nehéz, majdnem a legnehezebb. Mert Írójának ismerni kell az embert minden szenvedélyeivel. Ismernie kell az életet minden körülményeivel. A bűnügyi regény iró épen olyan orvos, mint törvényszéki biró, s bölcsész.

Hanem hát t. olvasóim bizonyára ismerik azt a török közmondást: Ha rövid a kardod, told meg egy lépéssel. Ez a lépés pedig ne legyen más, mint felvilágosítása a közönségnek, hogy az emberi bűnök, hibák, gyarlóságok leírása, és szerepeltetése se nem Ízléstelen, se nem czélszerütlen. Mert minden reális gondolkozásu ember, ki ismeri az életet, tudja, látja, hogy az erkölcsök mérlege balra bajlik, a sülyedés felé. Már pedig a regények hivatva vaunak az életet tükrözni vissza, tehát midőn bűnt, nyomort rajzolnak, csak az igazságnak tesznek eleget, s ha folytonosan csak bűnt, nyomort, piszkot rajzolnak, mégis csak az igazságnak tesznek eleget. Ezen elvnek kifejtöje s legszellemesebb terjesztője Zola Emil, a birneves franczia regényiró.

Az emberi Ízlés minden eszmére vagy dologra rá olvashatja, bogy szép-e, vagy rút. Az aestbetika éppen az Ízlés tudománya lévén, azt a munkát vállalta magára, hogy osztályozza, mik tartoznak a szépség birodalmába, mik a rútságéba. Azt mondja, bogy szép az erkölcsös élet, rút a bűn. Szépek azon eszmék, melyek az embert a szellemi felé vonják; rútak, melyek a földhöz, az anyaghoz kötik. Az emberi életben e két véglet folytonosan találkozik. A rej gény pedig az emberi élet tüköré, de egyszersmind művészi alko- ! tás is, 8 mint ilyen a szépnek szolgálatában áll. Nem akarok a dolog fejtegetésébe mélyen bocsátkozni, mivel egy hírlapnak, mely főleg a közönség legközelebbi igényeinek kielégítését tartja szem előtt, nem lehet czélja szaklapok hatáskörébe vágni. Jelen soroknak czélja csak az, hogy figyelmébe ajánlják a közönségnek azon áramlatot, mely a regényírás terén s általában az irodalomban erősen küzd az uralkodó irány ellen, s félő, hogy innen majdan társadalmi életünkbe is átszivárogván ott nem kedvező változásokat fog előidézni. Ha vádoljuk az eddigi regényirási uralkodó irányt azzal, hogy inkább az eszményi felé hajlik, s a közélet apró árnyoldalai felett szemet búny, tehát nem hü, úgy legyünk naturalisták, s kívánjuk, hogy a regényíró úgy rajzolja az életet, a mint van, szép oldaláról meg rút oldaláról. Hogy ha a gondolkodó és érző embert lehangolja is némely helyen a nyomorúság s tehetetlenség, más helyen megvigasztalódjéK, hogy mégis az ember tud előre törni. Zóla iskolája jobbnak véli tovább menni. Lerajzolja ö az életet, de úgy válogatja össze regényeiben azon jeleneteket, melyek a társadalom fekélyes sebeit tüntetik elő, hogy az ember akár megundorodhatnék tőle, ha Zola nem gondolkodott volna egy hatalmas fegyverről, mely müveit népszerűvé képes tenni. A legdurvább frivolságokat nyújtja minden kellem nélkül, mert ez is az élet eleme az erkölcstelenség. Hogy ez e az ok, vagy pedig az újdonság, mely miatt ez a tulzott naturalÍ8mus napjainkban oly nagy vizet zavart nem tudom; bizonyára mindakettö. Zóla regényei annyiban különböznek a többiektől, hogy mig azok a rútat is megszépítve adják, addig ö a rútat éppen azért tünteti fel, mert rút; az életet éppen azért rajzolja mert vannak nyomoréit piszkos oldalai, s az erkölcstelenséget éppen azért terjeszti, mert hát ö olyan regényt akar Írni, mely hűségesen visszatükrözi az életet.

Énekes I.

— Érsek ur ő Excellentiája e hó 2o-én városunkból Budapestre utazott.

— Időjárás. A múlt hét végén nagy esőzés volt, melynek folytán a levegő jelentékenyen meghüvösödött. Reggelenkint csak

7—8 fok meleg van. Különösen hidegek az éjszaki szelek; a mi abban találja megfejtését, hogy e hó 23-án a Kárpátokban s még feljebb Lembergben is havazott.

— A szőlő a beállott nedves-hűvös időjárás miatt erősen kezd rothadni. E miatt sietni akarnak a szürettel; ez városunkban okt.

3-án fog kezdődni.

— Derék tűzoltó-parancsnokunk, Kempelen Béia a magyaróvári kiállításra küldendő burgonya-gyűjteménye a Széchenyi sörödé udvarán ma megtekinthető.

— Primitiák. — Folyó hó 26-án tartotta tdö Horváth Jenő, keresztespüspöki segédlelkész az angolkisasszonyok kápolnájában első miséjét. A mauuductor Begovcsevics öngysága, a koszorúlányok pedig: Samassa Ottilia és Völgyessy Ernesztin urhölgyek voltak. — 27 én pedig szintén az angolkisasszonyok kápolnájában, tdö Juhász Károly tartotta, Kovacsóczy Önagysága mauuductorsága mellett, első miséjét. Mindkét primitián nagyszámú rokonság volt jelen.

— Kiss Alajos, városunk szépreményti ifja, a müncheni kir. fest. akadémia tanulója, egy remek irónrajzát volt alkalma közönségünknek, néhány nappal előbb, Braun E. kirakatában láthatni. A rajz királyunkat ábrázolja mellképben s Szele Gábor, kisprépost úr öngysága vette meg, ki magához hivatta az ifjú művészt, dicsérettel halmozta, kitartást ajánlott neki a jövőre, 8 jóakaratú biztatással bo- csájtotta el. A fi-ital művész most Murilló Madonnáját festi Kovács Mihály másolata után. A finom árnyalás, a gyönyörű színezés, a remek összhangzás megragadó szépsége a legszebb reményekre jogosít fel bennünket a széptehetségü ifjú iránt s hiszszlis is, hogy majdan büszkén fogjuk emlegetni jeleseink között. Dolgozik most, természet után, Kömley Ferencz, alkapitányunk arczképén is (festmény), mely — ámbár még csak félig van meg, máris sejteni engedi a legjobb befejezést. Van még készülőben egy haldokló Mária Magdolna s készen — csak a lakbevonat hiányával — egy, a meg- szólamlásig hűen talált gyerrnekarcz.

— Itt a tengerihántás ideje. Esténkint vidám csoportok élén- kitik meg útezáínkat, melyek vagy a kukoriczafosztásra mennek, vagy onnan jönnek. Városunkban a tengerihántás vidám mulatságokkal szokott összekötve lenni, hol jókedvű dana, ártatlan vig tréfák, társasjátékok az uralkodók. Bolondos álarezosok is fölkeresik az együttmulatozókat s játszi kedélyességgel kivángatnak jó mulatóst a fosztóknak, a mi aztán kívánás nélkül is megvan.