Eger - hetilap, 1881
1881-07-28 / 30. szám
\X. ér-folyam. 30. szám. 1S8I. julius 28-án. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 , Negyed évre . 1 „ 30 r Egy hónapra. — 45 r Egyes szám — 12 EGER. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit- sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr fizetendő. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lycenmi nyomda), a szerkesztőség (specziális-utcza, Hanák-ház) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése (alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Színházi ügyeink. (xy). A fájdalom érzetével kell azon ténynek kifejezést adnunk, hogy városunkban a jelenleg fenálló körülmények között a színészetnek nincs jövője, és hogy Eger a vidéki színtársulatok szemében rémkép gyanánt fog feltűnni, és mint ilyen általuk kikerültetni; mi pedig el lehetünk készülve arra, hogy valószínűleg ismét jó hosszú idő fog elmúlni, mig körünkbe Thalia bajnokai érkeznek. Legutóbbi tapasztalataink a szinügy terén sokkal elszomo- ritóbbak, sem hogy elbizakodnunk lehetne. Nehány év alatt több szintársulat fordult meg nálunk és e társulatok többnyire a jobbak közé tartoztak ; sőt Lászyról határozottan állíthatjuk, hogy az ö társulata egyike a legjobbaknak, s hogy az a közönség minden igényeit és kívánalmait kielégíteni tudta. Maga köré csoportosította ugyanis a vidéki színészet kiválóbb tagjait, saját zenekart tartott főn, nem kiméit költséget és fáradságot, csakhogy élvezetes estéket nyújtson és jó emléket hagyjon hátra, és mégis úgy járt, mint sok más elődje : eljött városunkba megbukni. De váljon igy legyen-e mindig? — Váljon nem lehetne-e ezen bajokon segíteni és városunkban a színészetnek kedvencz tanyát alkotni? Igenis lehetne. Ám tekintsünk vissza Lászynak legutóbbi itt működésére s önkénytelenül rájövünk azon okokra, melyek városunkban a szinügyre károsan hatván, annak kedvezőtlen állását előidézték. Lássuk mindenekelőtt azt, hogy váljon alkalmas időszak volt-e a Lászy által kiválasztott. Bizonyos tartózkodás nélkül megmondhatjuk, bogy nem, sőt hogy éppen a legalkalmatlanabb időben történt idejövetele, — oly időben t. i. melyben úgy kiadásaira, mint idejére nézve a színházat látogató közönségnek legnagyobb része más irányban nagyon le van kötve, lefoglalva. Ösmeretes dolog ugyanis, hogy a városi lakosság legnagyobb része szőlőbirtokos; a szőlömunkálatok hosszú sora pedig húsvét táján, sőt néha még korábban is meg szokott indulni, már pedig ez annyira igénybe veszi a közönség erszényét és idejét, hogy magának kevés kivétellel színházi szórakozást alig engedhet meg. És Lászy éppen ezen legkedvezőtlenebb szakban kereste fel a várost. Ha ehhez még azt teszszük, hogy ö a böjti időszakot, — mely legkedvezőbb a színészetre nézve, és a melyre engedélyt is nyert, — elszalasztottá, bizony első sorban Lászy saját mulasztásában, nem pedig a közönségben, keresheti annak okát, hogy itteni előadásai deficzittel végződtek. Ezekből kitűnik, hogy azon szintársulati igazgatónak, ki városunkban jövedelmes előadásokra szert akar tenni, nem elég jó társulattal birnia, hanem kell, hogy idejövetelének idejét is jól meg- válaszsza. Ily kedvező időszak gyanánt a fentemlitett böjti időn kívül kinálkozik még a szüretet megelőző augusztus, szeptember és azt követő november, deczemberi. A farsangi is a kedvező szinéva- dok közé ide soroltathatnék, mert mint a múlt évek tapasztalásából tudjuk, a bálok napjainkban inkább fényüzési czikkek kiállításának, mintsem mulatságnak tekinthetők, melyeknek haszonnélküli pompája minden kedélyességet száműz és csak a hiúságnak töm- jénez, meg üres fitogtatássá válik, — és a közönség legnagyobb része már ez oknál fogva sem keresi fel azokat. Valószínű, hogy ekkor a színészetnek nem volnának rósz napjai itt. A másik és legfőbb ok, mely miatt nálunk a színészet zöld ágra vergődni nem tud, egy arra alkalmas szinhelyiség, színház hiánya. A casiuó nagy terme a báloknak kitűnő szolgálatokat tesz, de nem alkalmas arra, hogy benne Thalia üsse fel sátrát, és pedig sem a színjátszók, sem pedig a közönség szempontjából. Nem a színjátszók részére, mert hisz a színpad oly kicsi, hogy alig képes azon több személy mozogni, s igy nagyobb szabású darabok hatással alig adhatók elő. Másrészt e színpadok díszletei is, folytonos ide-stova hurczolás miatt, többnyire kopottak és elrongyollottak, szóval kritikán alóliak. és igy nem kevéssé járulnak a darab hatásának esökkenésébez. De alkalmatlan a közönségre is. Először az ülőhelyek igenigen kényelmetlenek, úgy hogy valóban áldozatot hoz a nemzeti múzsának, ha testét a színházban 2—3 órán át kinoztatni engedi; továbbá a székek egy és ugyanazon színvonalú alapon állanak, pedig a hátulsóknak emelkedettebb, az elsőbbeknek pedig alacsonyabb helyen levőknek kellene lenniök; innen aztán az. bogy a hátulsóbb ülést elfoglalók, az elöltök ülök fejétől vajmi keveset láthatnak ; továbbá ha csak valamivel nagyobb közönség van a teremben, akkor kiállbatatlan forróság uralkodik, s nem kevéssé apasztja a szinbáz látogatásának kedvét. Végül pedig az ülő helyek viszonylag drágák. Nem mintha a közönség egy igen nagy része meg nem birná a kiadásokat, hanem mivel az itteni színházat látogató közönséget igen csekély kivétellel a társadalmi középosztály képezi, mely bár rangra egyforma, de vagyonilag egymástól igen különböző tagokat foglal magában. Mivel pedig különböző áru helyekben színházunk szegény; sőt mivel nálunk csak a körszéknek nevezett ülőhely olyan, melyről az előadást némi élvezettel lehet kísérni, igen természetes, bogy ezen egy rangú közönség igen nagy része inkább otthon marad, semhogy a kátulsó padok valamelyikén üljön. Mindezen bajok elejét csakis egy színháznak létesítése által lehet venni, mert csak ilyenben állítható fel nagyobb sziüpad ízléses díszletekkel, kényelmesebb s különböző árú ülőhely a közönség részére, úgy hogy anyagi viszonyaihoz mérten mindenik megtalálhatná a maga helyét. Ily módon lehetne egy színházat látogató közönséget előteremteni, s az itt működő társulatot, a különbeni biztos bukás veszélye ellen megvédeni. Ez irányban történtek már városunkban dicséretre méltó törekvések, a nélkül azonban, hogy azokat teljes siker koronázta volna. Lászy szomorú példája egy okkal több arra, hogy a rég pengetett eszme, az állandó színház eszméje megvalósíttassák. Különben is ez, a városiasodásnak a mai korban egyik lényeges elma- radbatlan kelléke s föltétele. — Hol vagyunk e tekintetben mi a külföld sokkal csekélyebb számú lakosságot magába ölelő városaival szemben! Igen, hogy jóval szegényebbek vagyunk! De mig azok pazar fénynyel kiállított színházakkal dicsekesznek, mi (nem költséges) csak alkalmas színi helyiséget óhajtunk. Legyen az egyszerű, de Ízléses, nélkülözzön az minden hiába való fényt és díszt, legyen az a mi szerény igényeinknek megfelelő, s a költségek bizonyára elöállithatók lesznek. Szükséges azonban, hogy mindazok, kiknek kezeikbe letétetett ez ügy, hassanak továbbra is tettel, lelkesítő rábeszéléssel a közönségre; pénzesebb polgáraink pedig ne zárják el erszényüket e közérdekű ügytől. Rendeztessenek e czélra hangversenyek, tánczmulatságok, műkedvelői szini előadások, s végül járuljon a költségek fedezéséhez a város is, — és nem keilend hosszú idő ahhoz, hogy városunk a szini múzsa bajnokainak keresett helyévé váljék.
