Eger - hetilap, 1881
1881-06-16 / 24. szám
259 osztrák ipar javára, védvárni vonal vonatott. Ha Magyarország önálló vámterület lenne, s nem vonszolná Ausztria iparérdeke maga után, Magyarország a legszerencsésebb vámszerződéseket köthetné Európa minden államával, melyek terményeinknek is biztosítanák a jutányosabb bevitelt, iparunknak pedig, nemcsak a megélhetést, de a felvirágzást i-. Az önálló vámterület nem zárná ki azt, hogy az osztrák tartományokkal, érdekeinknek, s az ő érdekeiknek megfelelő vámszerződésre lépjünk ; de a közös vámterülettel, meg nem ólhetünk, mert hazánk tisztán nyersterményeivel többé nem fedezheti szükségleteit, az ipar haladásáról pedig, bármennyit beszéljünk, bármint igyekezzünk, — szó sem lehet. A mellett a közös . vámterületen kötve vagyunk erőink belterjes fejlesztésére nézve, melyek csakhamar kiváló magaslatra duzzadnának, a mint feltétlen rendelkezési jogunkat s körünket visszanyernék. A lefolyt három év tapasztalata, mindig jobban meggyőzött erről. Mert tekintetbe kell venni azt is, hogy cul- turális követelményeink mindig jobban előtérbe lépnek, s ha élni akarunk, ezek előtt szemet nem hunyhatunk. Vas- utaink kiegészitendők, folyóink a Duna, Tisza szabályozása, a csatornázási rendszer fejlesztése, és annyi sok minden, megoldásra vár. Ez mind tetemes költséget igényel, melyet megtagadni sem lehet. Itt van például a pest-zimonyi vasút kiépítése, mely kelettel köti össze fővárosunkat s a magyar kereskedelmet, gondoskodni kellett a költségről, s ki tagadhatná azt meg; itt van a tiszai vasút, melyet a helyes vasúti politika szerint okvetlen rnegkellett venni az állam részére. Itt van az elodázhatlan Tisza-szabályozás kiigazítása, mely nélkül, virágzó, népes városaink, Szeged, Csong- rád, Szentes, Hódmezővásárhely stb. ki vannak téve az elpusztulásnak. Mindez, s még egyéb szükséges beruházások, sokba kerülnek, fia ezeket teljesíteni akarjuk, mint azt teljesíteni kell — erőink belterjes fejlesztése nélkül nem tehetjük, ehhez pedig teljes s feltétlen önrendelkezési jogra% van szükség. Kettő tehát az, ami világosabbá lett előttünk a lefolyt 3 év alatt. Az egyik, hogy adóemelésekkel s újabb adókkal, mire sem megyünk, mert látjuk, azt, hogy 3 év alatt majd 10 millióra menő új adókat hoztunk be, ennek daczára államháztartási hiányunk ott van, ahol volt, népünk pedig annyival szegényebb és koldusabb lett. A másik, hogy erőink belterjes fejlesztése, iparunk élénkítésére ez utón kilátás nincs; ha pedig tovább is a mozdulatlanságra leszünk kárhoztatva, mint a milyen a jelenlegi kormány s többségének politikája volt: legyen bármily kecsegtető a megtorlódott külföldi tőke rente vásárlási, s kölcsönzési kedve, mathematikar bizonyosság az, hogy végre is tönkre fogunk koldusodni, mert a ki kölcsönből él, nyerje bármily méltányosan, végre is ki fog kopni hitelezői kegyéből. Nem tagadhatjuk, hogy jól esik látni, miszerint Európa tőkepénzesei, járadék-adósságunk elhelyezésére, különösen a 6%-tóli srente átcserélésére, példátlan módon siettek közremunkálni. A börzekörök jól tudják, hogy a bankárok mily üzletre számítanak ebből, és az adósság, csak adósság marad. Mint fentebb már emlitém, évi 73 milliót kell adósságunk kamatára kiadni, s ez évről-évre növekszik. Jövendőnk biztosítására, mindez kevés kilátást nyújt. Pedig három év alatt oly reform behozatalával nem dicsekedhetünk, melynek pénzügyi hatása javitólag működnék közéletünkre. Az óriás költséget nyelő hadügy, érintetlen maradt, sőt a katonai létszám, 10 évre újból megszavaztatott. A közös hadsereg teste ugyanaz, ismeretlen előtte Magyar- ország, magyar alkotmány; ez nem javult, rosszabbá úgy sem lehet, pedig ez az, a mi a legnagyobb részt veszi ki I adónk összegéből, s a 3 évi fegyvergyakorlat, ifjaink százezreit vonja el a munkától, mely ily népesedés hiányában szenvedő országban, mint hazánk, érzékeny csapás. Pénzügyi közigazgatásunk, mely az érdekek legnagyobb sérelmével intéztetik, nem javult, sőt rosszabbodott. Az adók szedése reformjáról, nyújtott ugyan be a pénzügymi- nister törvényt, de az oly rossz volt, hogy önmaga vissza is húzta. Az illetékek beszedésére nézve benyújtott s elfogadott törvény pedig, ügyvédi karunk nem érdemlett kivételes sérelmét teremté meg. Igazságszolgáltatásunk terén, a büntető törvény élet- beléptetése körül történt teendők, s a csődtörvény kivételével egyéb fontosabb lépés nem történt. A közvetlenség és szóbeliség ügye pedig, tekintve, hogy perrendünk tatarozása keresztülvitetett, a messze jövendőbe, dobatott el. A polgári törvénykönyv, a Curia decentralisatiója, még mindig csak álom. Ezen kapkodó, toldozó-foltozó eljárás okozza, hogy a folytonos apró újítások folytán mig egy részről a közönség elégedetlen az ügyek menetével, s első sorban okozza bajaiért, a kivel közvetlen érintkezik, az ügyvédi kart, — másrészről az ügyvédi kar, az igazságszolgáltatás szilárd bázisa hiányában, inkább az esetlegesség szeszélyére lévén utalva, magas hivatásának megfelelni alig képes, s annak folytán előáll a félreértés s kárhoztatás egész sora, mely ügyvédi karunk rovására iratik fel. Kormányunk több Ízben elismerte, s meg is Ígérte, hogyha egyéb nem is, legalább az ipartörvény helyesbítésével segittessék iparosaink állapotán. Ez Ígéret, mai napig az maradt. Egyáltalában, iparügyünk vagy legalább az iparos képzés érdekében, mi sem történt. Közoktatásunk érdeke egy pontnál haladt, hogy folytonos sürgetésünkre a magyar nyelv kötelező oktatása iskoláinkban, kimondatott. Középoktatásunk ügyében pedig adatott be egy törvényjavaslat a kormány által, de ez sem tárgyaltatott. Közigazgatásunk bajai sem nyertek enyhülést a három év alatt. Itt is, az igazságszolgáltatás terén történthez hasonló kapkodással, s terv nélküli eljárással, nemcsak az önkormányzat ereje gyengitteték meg, hanem az sok tekintetben compromittáltatott. Az a kétes eljárás, hogy a közigazgatás nagy állami gépezete, majd a legmerevebb, s leg- ahsolutabb központosítás elvei, majd ismét a megkezdett irány ellenére, az önkormányzat erőinek illetéktelen felhasználásával a csodálatos egyveleg mintájára tataroztatnak, — sem üdvös, sem czélszerü eredményre nem vezet. Az egykoron katonai erővel történt adóvégrehajtás, ma önkormányzati közegeink, szolgabiróink, polgármestereink, községi bíróink teendőjévé tétetett, összes ezt illető terhével, költségével. Némely bírói teendők, ismét közigazgatási közegeinkre utaltattak, mint az erdőtörvény, rendőribiráskodás stb. törvényekkel. S- midőn ezek. történnek, a kormány benyújtja s többsége megszavazza a törvényt, mely rendőrségünk kezelését kiragadva a megyék kezéből, katonai közegre ruházza vagy is behozza a volt zsandárságot, mely közeg mint katonai kívül áll a polgári hatalom körén, s absolut, elavult törvényével ma is unicumot képez Európában. Hát nem csodálatos egyvelege-e ez az elveknek, melyek egymásba kapaszkodva, valóságos forgószélként karikáznak társadalmunk levegőjében, szárítva s emésztve annak éltető nedvét. Általában constatálható: hogy úgy pénzügyi mint köz- gazdasági helyzetünk 3 év alatt nem javult. Az újabb adók mellett hatványosan emelkednek a kiadások, a hiány folyton óriási,anyagi viszonyaink pedig mindinkább alászállottak. Azon tünet, hogy Európa adósleveleinket vásárolja, hogy kölcsön*
