Eger - hetilap, 1881
1881-05-05 / 18. szám
181 Vasárnap lölt ház előtt „Az ördög párnája,“ Tóth Kálmán népszínműve adatott. Az előadás korrekt volt. Peterdiné szép népdalaiban s Könczöl Lujza eleven játékában gyönyörködtünk. Szép s különösen Dálnoki egész felvillanyozták a közönséget jói/.ii játékukkal. Berényi jól adta az ügyes léhütöt. Peterdi 8 Aranyossy elismerésre méltóan töltötték be szerepeiket. Kedden ,,Titilla hadnagy" közkívánatra másodszor és utólszor. Mondhatnék, hogy most még jobhan sikerült, mint először is. Nikó Linának a „Csuklyás barátot“ most is ismételnie kellett. E jeles mövésznö, — ki hangjának varázsával s tetszetős megjelenésével már teljesen meghódította a közönséget s kedvenczévé lett annak, — oly kitűnő mimikával s arczjátékkal rendelkezik, milyent vidéki színpadon még tapasztalnunk aligha volt alkalmunk. A többi szereplők mint szombaton. A Kossuth-Görgei ügyben. Klapka tábornok a Kossuth-Görgei ügyről. (A „Correspondance de Pesth“-böl.) IV.) A beunünket összekapcsoló számtalan visszaemlékezés visszatartott engem attól, hogy ezen ügyben nyíltan kimondjam nézetemet. Görgey jónak látta szavát fölemelni, még pedig oly módon, a mely a magyar nemzet ösztönével homlokegyenest ellenkezik. Görgey úgy rajzolja magát, mint eszes számitó analyzáló hadvezért, aki egyedül az erők és a valósziniiség mérlegelése után és szerint volt kénytelen határozatait megállapítani. Elfelejtette ö, hogy van a világon még más tényező is a számoknál és sulyoknál, hogy a népek sorsát magasabb hatalom igazgatja és hogy csak az van hivatva a legmagasabb missióra: egy nemzet megmentésére, a ki a szobatudósok köznapi szabályain fölül tud emelkedni. Mily jóizüen nevethetett Görgey, midőn Garibaldinak Szicziliában történt partraszállását megtudta, midőn megtudta, hogy Garibaldi 1000 emberével a 100000 ember által védett sicziliai és nápolyi királyságot megtámadta. De ugyan mit érzett akkor, midőn Garibaldi egy fényes hadjárat után Nápolyban a Bourbonok királyi fővárosába bevonult és a Bourbonok királyi seregét a Capuába való visszavonulásra kényszeritette? Ezer ember százezer ellen! S hát Görgey vájjon még ma sem, még ezen példa után sem hiszi, mi mindent képes létrehozni a lelkesedés és nem hiszi-e, hogy ellenállhattunk volna az osztrákoknak és oroszoknak, ha egy emberként egyesülten összes erőnket majd az egyik, majd a másik oldalra vetettük volna. Extasisig fokozott lelkesedés nélkül nemzeti hadjáratban nincs védelem. Görgey birt tiszta nyugodt észszel, vas akarattal, de hiányzott nála a lelkesedés, a lelkesedésnek ezen legmagasabb foka, a melyről imént szólottunk és ez a hiány okozta a maga és nemzete szerencsétlenségét. Nem volt ö áruló, de hazafi sem volt: egy szóval nem volt olyan férfi, aki betölthette volna azt a hivatást, a melyről mi az ö régi barátai azt hivök, hogy az isteni gondviselés tartotta azt fenn számára. És végül még néhány megjegyzést. Görgey védekezését e szavakkal végzi: „Nem mondjuk, hogy e magasztos eszmét (a függetlenségről szólván) mindörökre kompromittálta Kossuth Lajos. Azt ő nem tehette, nem volt ereje hozzá, most sincs, mert egy életre való népet mindörökre megroutani egyetlen ember — még ha Kossuth Lajosnak hívják is — nem képes; hanem azért ö általa, Kossuth Lajos által kompromittálva marad a magyar függetlenség jövője mindakkorig, mig lesz nemzedék, mely Kossuth nagy hangú mondatait a magyar nemzet politikai hitágazata gyanánt fogadja be, kompromittálva marad mindakkorig mig van nemzedék, mely Kossuth Lajos „Iratai“ nyomán csak egyre feljajdul: Görgey elárulta hazáját, letevén a fegyvert, Kossuth Lajos tudta és beleegyezése nélkül.“ Értem én nagyon is azt a mély keserűséget, a mely Görgeyt j el kell hogy töltse az ellene felhozott, néha együgyü vádak halla- | tára, mert hiszen ö, valósággal nem volt áruló a szó tulajdonképe- I ni értelmében. Görgey nem önző, nem cynikus indokokból ártott hazájának; nem volt ö áruló, aki hazáját elakarta volna adni. Teljes életében megvetette ö a pénzt és méltóságot. Ellensége volt ö az osztrák elnyomatásnak és a legnagyobb elégtételt érezte volna, ha seregei élén Bécsben a békét diktálhatja vala. Azért vetett ö véget a harcznak, mert folytatását politikai szempontból czéltalannak találta. Csak egy hibát követett el, csak azt a nagy hibát, hogy barátjainak sorsáról tökéletesen megfeledkezett. Értjük mi tehát az ö kedélyének keserűségét, midőn Magyarországon magát ma a nép által elkerült árulóként tekintettnek látja. De arról az egyről legyen ö meggyőződve, hogy Magyarország függetlensége nem lügg honfitársai ezen érzelmének tartamától, de függ igenis attól, hogy mily konjunktúrákat és körülményeket szánt hazánknak osztályrészül az isteni gondviselés. Én részemről már régen lemondtam ezen függetlenség gondolatáról. Tizennyolcz évi külföldi működésem alatt volt alkalmam eléggé meggyőződni arról, hogy hiába való törekvés volna Magyarország függetlenségéért iparkodni, különösen az adott konstellácziók között. Már akkor, midőn Olaszország, és Németország a mi szövetségeseink voltak, már akkor, baliám III. Napol eontó 1, miszerint ö nem engedheti meg, hogy Ausztria megsemmisittessék. Néhány évvel később ugyané vallomást hallottam legjobb barátomtól C a v o u r-tól, aki nyíltan kijelentette előttem, hogy legokosabb volna Ausztriával kiegyezkedni, feltételezve természetesen, hogy Ausztria Olaszországgal előbb megegyezett és Velencze cessiója fejében kárpótlásul európai Törökország valamely részével pl. Boszniával és Herc/.egovinával beérte legyen. Ugyanezt hallottam 1866-ban Bismarck — akkor még — gróftól, aki egész nyíltsággal kijelentette nekem, hogy daczára az élethalálra való harcznak, melyet Németország az osztrák állampolitika ellen kénytelen végig küzdeni, ö sohasem fogja megengedhetni, hogy az osztrák-magyar monarchia romba dőljön, mert ez a monarchia elkerülhetetlenül szükséges az európai egyensúlyra nézve. De ha nem is hallottam volna mindezen irányadó egyéniség ajkairól, azon meggyőződés hangoztatását, hogy Magyarországon az Ausztriától való teljes elszakadás után való törekedés nem egyéb utópiánál, meg akkor is ezen meggyőződésre kellett volna jutnom a következő körülményeknél fogva, melyek megfontolását minden gondolkodó hazafi tetszésére bizom. Mióta Franczia- és 0 aszország megszűntek természetes szövetségeseink lenni a german hatalom ellenében és mióta a német birodalomnak nincs többé oka velünk szövetkezni: azóta Magyarország jövőjét első sorban a maga népességi, topographiai és földrajzi viszonyaitól látom függőnek, ezen viszonyok pedig semmiképen meg nem nyugtatok, mig a szláv és germán világ közé vagyunk beékelva; 100 millió szláv az egyik, 60 millió német a másik oldalon. Ezen helyzet mellett csak az a választásunk marad, vájjon ezen két nagy nemzetiség melyikére akarunk támaszkodni. Ha továbbra is ideális független álmok után akarunk törekedni, akkor meggondolandó az a veszély, hogy elöbb- utóbb a nagyvilág hullámai felettünk össze fognak csapni és lételünket kérdésessé tenni. Nem akarok én e helyen ezen, minden magyar emberre nézve oly fájdalmas kérdés további fejtegetésébe bocsátkozni. De honfitársaimnak c^ak azt az egy tanácsot adhatom : Maradjunk — nemzeti szabadságunk szakadatlan megvédése és erös- bitése mellett, politikai önállóságunk megőrzésével éberül munkálkodva, Ausztria és Magyarország közös érdekeinek megóvására való törvényes befolyásunk hatályossága és erösbitése érdekében — Ausztriával. *) rzÉB. — Érsek ur ö excellentiája e hó 2-án Egerből Budapestre utazott, onnét pedig Bécsbe megy a többi magyar egyháznagyokkal együtt. A magyar főpapok ott a trónörökösnek nászünnepélye alkalmával testületileg jelennek meg. — Érsek ur ő excellentiája az egri egyházmegyében hálaadó istentisztelet megtartását rendelte el, Rudolf trónörökös és Stefánia herczegnö egybekelése alkalmából. Az e tekintetben ö nagyméltósága által kibocsátott föpásztori levél tartalma a következő: „A magyar királyi trón örököse, Rudolf koronaherczeg és Stefánia belga királyi herczegnö ö fenségeik f. hó 10-én a szent Ágostonról nevezett bécsi templomban házassági frigyre lépnek. A felséges Uralkodó Ház s a magyar nemzet közös ünnepévé avatja e napot érdekeik szoros közössége. De a mi az Uralkodó családi örömét a magyar nemzet örömévé varázsolja, az a nemzet szivében Uralkodója iránt táplált benső ragaszkodás és kipróbált hűséges szeretet hatalma. A ragaszkodás és szeretet e hatalma nyilatkozik országszerte az imákban, melyekkel a hívek e szent frigykötés alkalmából a fenséges párra, felséges szülőikre s a velők családiasán egyesült *) E ezikksorozatot, melynek a „Correspondenee“-ból való átvételére mi is felkérettiink, oly megjegyzéssel közöljük, hogy az egészben nem a személyek közti vita, hanem annak constatálása bir — fájdalom, nagyon is szomorú — történeti jelentőséggel: miszerint Görgey a haza legnehezebb napjaiban a politikai pártos- kodásnak s a katonai subordinate megsértésének oly jeleit adta, melyek a teljesen föltétien fegyverletétel következményeivel Magyarország ezen időszaki történetére eloszlathatlan sötét árnyat vetnek. Görgey mentegettetik; de nincs kimentve.
