Eger - hetilap, 1881
1881-05-05 / 18. szám
178 építkezik, arányosan megállapítandó közköltségen fog egy vállalkozó által fölépittetni. Nagy esőzések alkalmával a város területéről összerohanó vizeknek a patakba levezetésére, a csatornákon fölül, külön nyílások hagyandók. Mely módosítások keresztül viteléi e a kir. főmérnök fölhivatik. Ezen küldöttségi határozat jóváhagyás végett a képviselőtestület elé terjesztendő. Egyleti élet. A magyar országos segélyzö nöegylet hevesmegyei választmánya részéről Egerben, 1881. évi aprll 24-én tartott választmányi filés Jegyzőkönyvének részes kiírása. Jelenlevők: dr. Ury Józsefné, Kapácsy Ferenczné, Okolicsányi Józsefné, Veidl Gyuláné, Kliegi Anna k. a. Nánásy Gyula, Kürtby Ferenczné, dr. Ury József. 1. Elnök dr. Ury Józsefné, miután az alapszabályok által megkívánt szám a határozatképességre megvan, üdvözli a választmány tagjait, a jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Okolicsányi Józsefné és Kapácsy Ferenczné úrnőket és miután az egyleti jegyző dr. Tar- nay Gyula úr, a mai ülésre leendő megjelenésben akadályozva lévén, meg nem jelent, helyette a mai ülésre jegyzőt választatni kér. A választmány a mai ülésre jegyzőül dr. Ury Józsefet megválasztja, ki is megválasztatását elfogadván, a mai ülésről felveendő jegyzőkönyv vezetését átveszi. 3. Olvastatott a központi választmány 424. sz. a. levele, mely- lyel az „Orvosi Hetilap“-nak a veres kereszt egylet czélját és hivatását ismertető czikke közöltetik azon felhívással, hogy azt terjesztés végett a választmány használja fel. A czikket a választmány is igen alkalmasnak találja az egylet czélja és hivatása ismertetésére, azért a helybeli „Eger1 czimü lap szerkesztőségét felkéri, hogy azt felvenni és ez által az egylet népszerűsítésére közrehatni szíveskedjék. Kelt mint fent. Ury József, vál. tag, mint ezen gyűlésre megválasztott jegyző. Hitelesíttetett: Kapácsy Ferenczné. Özv. Okolicsányi Józsefné. A kivonat hiteléül. Nánásy Gyula, gazda és pénztárnok. Az egri ügyvédi kamara 1881. évi april 3-ki közgyűlésének felirata az igazságügyministerhez. A legnagyobb mérvben meglepettünk, midőn tudomásunkra jutott, hogy a Nagyméltóságod elnöklete alatt múlt hó 15-ik napján tanácskozó enquette a közjegyzők hatáskörét mily irányban javasolja kibővíteni; megdöbbentünk különösen az enquette- nak az aláirás-hitelesitési kényszer behozatalát czélzó indiiványa- 8 annak oly formulázása miatt, hogy „oly okiratokon, melyek telekkönyvi jogok szerzését, átváltoztatását, vagy megszüntetését tár- gyazzák, az aláírásoknak hitelesítve kell lenni." Ezen indítványra mindenekelőtt vagyunk bátor megjegyezni, hogy annak fölösleges volta, de egyszersmind első sorban a közönségre, azután pedig az ügyvédi karra felette káros következményei nem mérlegeltettek kellően. Az aláírások hitelesítési kényszerének behozatalára épen semmi szükség sincs; mert l-ször az érvényben lévő telekkönyvi rendelet 82. §. b. és c. pontja szerint a telekkönyvi hatóságok előtt használt okiratokon elöfordúló aláírások érvénye teljesen elégséges garantiátólvan függővé téve; mert 2-szor a gyakorlatból merített tapasztalatunk szerint — legalább a mi vidékünkön — az aláírásokhoz jelenleg szükséges kívánalmak mellett telekkönyvi ügyekben visszaélések nem fordúlnak elő; mert 3-szor ha kivételesen nagy ritkán elöfordúlnának is hamisítások, vagy mondjuk visszaélések, ezek az egész közönséget kötelező kényszer behozatalát kellően épen nem indokolják; mert 4-szer a hitelesítési kényszer behozatala esetében sincs a hamisítás lehetősége kizárva, ha nem is a közjegyzők, de a tanúk személyében feltalálható okokból; mert végre 5-ször az aláírások esetleges hamisításából nem származnak a felekre orvos- hatlan jogsérelmek, mert mig egyrészről hamisítványokra jogok nem alapithatók, másrészről azokkal szemben a feleknek mindig van joguk és alkalmuk védekezhetni. Ezen okok szólanak a hitelesítési kényszer teljes fölöslegessége mellett; ezeknél azonban még nagyobb figyelmet érdemelnek azon okok, melyek az aláírások hitelesítési kényszere ellen fennforognak. Ugyanis eltekintve a közjegyzői — tudjuk — mérsékelt dijaktól, a szükséges ugyanazonossági tanúk előállítása a legjobb esetben, különösen a kissé távol, vagy félreeső községeknek a dolog természete szerint épen kevésbbé vagyonos, gyakran valóban szegény lakóira oly terhet ró, mely nincs arányban a telekkönyvi jogügylet értékével. Továbbá a hitelesítés gyakran oly kényelmetlenséggel van összeköttetésben, hogy többször a megkötni czélzott ügyletek már e miatt sem köttetnének meg, s igy e korlátozás a polgárok cselekvési szabadságának élénk megsértése mellett az államkincstár érdekeit is nem egy-két esetbeu, hanem bizonyára sokszor megrövidítené. Végre a hitelesítési kényszer azon okból is felette sérelmes az állampolgárokra, mert sok esetbeu teljes lehetetlenség nekik az aláírás hitelesítése végett a közjegyző előtt megjelenniük majd a folyók én utak járhatlansága, majd betegség, majd egyéb számos, könnyen elképzelhető okokból, melyeket azonban az igentisztelt enquette, a főváros viszonyait tartva szem előtt 8 a vidék miseriáira nem reflectálva, figyelmen kívül hagyni méltóztatott — pedig bizony kívánatos, hogy a törvényhozás első sorban a vagyontalan, szegény vidéki nép érdekeit tartsa szem előtt, mert a vagyonos ember ily dolgokban magán úgy is köny- nyen segít. A most említett ép oly általános, mint fontos tekintetek megsértése mellett a hitelesítési kény szer behozatalával legközvetlenebb és egyszersmind legsúlyosabb csapás méretnék az ügyvédi karra. Ha a hitelesítési kényszer behozatnék, minden egyes telekkönyvi ügy személyeinek meg kellene fordúlni a közjegyző irodájában; minthogy pedig nálunk azon anomália dívik, hogy a közjegyzőknek állásuk hatósági és biróság-mandatariusi jellege sa közjegyzői törvénynek a hatáskört meghatározó 53. §-a ellenére is szabadságukban áll a bírói és közigazgatási hatóságokhoz beadványokat ellenjegyzésükkel ellátva benyújtani: e két körülmény kétségtelen következménye leendene, hogy, ha most, általánosságban egy közjegyzőt és egy ügyvédet véve, egy közjegyzőre a telekkönyvi beadványok számából 900/0, egy ügyvédre pedig 10°/0 esik, a hitelesítési kényszer behozatala esetében egy ügyvédre csak legfölebb egy vagy két százalék fog jutni, vagyis egy közjegyzőnek lesz annyi telekkönyvi beadványa, mint 50—100 ügyvédnek. Már pedig teljes tisztelettel kérjük a Nagyméltóságú Igazságügy Minister Urat, habár mi a múlt év júniushó 20-ik napján kelt, s a mélyen tisztelt képviselöházhoz felterjesztett feliratunkban előadottakhoz képest a közjegyzői intézmény létjogát — ámbár kétségtelen, hogy ez intézmény bármily alakban is az ügyvédség anyagi hátrányára van — főleg nagyobb kereskedelmi forgalommal biró városokban elismerjük, s a jogász-testület ezen osztálya iránt illő collegialitással viseltetünk, s a közjegyzőknek az 1874. 35. t. ez. V. fejezetében körülirt hatáskörét elfogadjuk, és utóvégre már megnyugszunk abban is, hogy a közjegyzők a bíróságok mandatariusai legyenek és állásuk közokiratok felvétele, ezek és értékek őrizetére alkatott, közhitelességü hely jellegével biró hatóság legyen — mert a dolog természete szerint a közjegyzői állásnak az egész világon csakis ezek a jellegei, ez a hatásköre — abban már sem elvből sem érdekünk szempontjából semmikép sem nyughatunk meg, miként a közjegyzők jogosítottak legyenek birói és közigazgatási hatóságokhoz benyújtandó kérvényeket szerkeztem, s azokat ellenjegyzésükkel ellátva tényleg be is adni. A közjegyzők beadványozási joga ellen tiltakoznunk kell első sorban a helyes jogelv szempontjából; mert először is a közjegyzői állás kétségtelenül hatóságot képez, hatóságnak pedig sem nem helyes sem nem illő kérvényeket Üzletszerűen szerkezteni; mert másodszor a közjegyzők a biróságok kiküldöttei, s ekként azokat kiegészítő tagjai lévén — ugyanazon bíróságokhoz a visz- szaélés gyanúja 8 a decorum megsértése nélkül beadványokat nem intézhetnek; ez ép oly visszás eljárás, mint a mily visszás dolog lenne az, ha mi ügyvédek azt kérnök, hogy a bíróságoktól kiküldetéseket nyerjünk. A közjegyzők beadványozási jogát és általában a közjegyzők hatáskörének túlságos kibövitését szintén a közérdek szempontjából még azon okból is kell elleneznünk, mert ennek még nagyobb mérvben lesz következménye az, mi már most is nagy mérvben elöfordúl, hogy habár igen természetesen a közjegyzők megbízatásai kizárólag az ö személyükhöz kötött bizalomra vannak alapítva, megbízatásaik nagy részét személyesen nem, de még törvényes helyetteseik által sem teljesíthetik, hanem igenis teljesittetik oly közegek által, kikre sem az állam, sem egyesek a legcsekélyebb megbízást sem ruháznak, a mint már ez jelenleg is napi renden van. A hatáskör túlságos fejlesztése tehát a közjegyzői intézményt a valóságban, a gyakorlatban, lényegéből forgatná ki. (Vége köv.)
