Eger - hetilap, 1880
1880-02-12 / 7. szám
51 gyUmölcsöztetö, hanem inkább tőke-fogyasztó hatását — szintén sok milliójába került az országnak. A hadjáratok iszonju pénzt s munkás kezet emésztettek fel, s az ínséges évek, mihez még a marhavész gyakori pusztítása is járult, csak tetőzték az ország nemzetgazdászati elszegényedését s elösegiték még létezhető tőkéje elpusztulását is. Benn az országban tehát nem igen lehetett sok töke a gazdag külföldtől pedig nem igen lehetett azt szerezni, hiányos jelzálogi törvényeink miatt; 1855-ben hozatott be az új jelzálogi törvény, s ez nagy lendületet adott a töke kívánalmának; 57-ben a bécsi nemzeti bank is hitelt nyitott Magyarország számára, hanem az innen való kölcsön megnyerése, a telekkönyvek hiányossága folytán, majdnem teljesíthetetlen feltételekhez volt kötve. Végre 63-ban megalakult, a magyar birtokosság egyrészének hazafias áldozatkészsége folytán, a magyar földhitelintézet, mely talán egyedüli a maga nemében nemcsak önzetlensége folytán, hanem azon oknál fogva is, hogy oly közepet foglal el a hitel-egylet és a hitel-bank között, mely mindkettőnek előnyeit magában foglalja. Ezen 209 földbirtokos által alkotott intézet fölállítására 1,667,000 forint tétetett össze, s czélja volt a kölcsönt annyira szükséglö országon segíteni. Az alapítók nem kapnak betétük után 5®/0-nél többet, mi Magyarországban valódi áldozat; mert az itteni viszonyok mellett 9—10°/o ot bátran követelhetünk pénzeink után anélkül, hogy az uzsorások közé számittathatnánk. Legújabb időben kezdett a külföld pénzkirályainak figyelme felénk is fordulni, miután gazdászatunk emelkedett 8 igy több tökét követel; jogi viszonyaink is kezdenek rendezettebbek lenni, közlekedési eszközeink javulnak, az ipar és kereskedelem fejlődésnek indúltak, az általános műveltség mindenütt fokozódik s a közjó iránti részvét oly helyeken is nyilvánul, hol eddig a legnagyobb közöny mutatkozott, s igy, habár a kamatlább magasságára nézve Törökország vagy Eszak-Amerikával nem versenyezhetünk is, de biztosság tekintetében felettök állunk. Magyarországon azonban a kurta hitel van igen rossz befolyással a gazdákra nézve; a kurta hitel pedig a pénzintézetek hiányának következménye. Egyes tőkepénzesek több jövedelmet reménylenek tőkéik után, ha azt kevés időre kölcsönzik ki, mivel igy többször forgathatják pénzeiket. Ezen leginkább pénzintézetek felállítása által lehet segíteni, különösen az ezen tekintetben is oly czélszerüekuek bizonyult takarékpénztárak által. A nyugati államokban s általában a culturában előbbre haladott helyeken, majd mindenütt találunk jól szervezett takarékpénztárakat, nemcsak egyes nagyobb városokban, hanem kisebb helyeken, falukon is. Hasznosak ezek úgy a tökét keresők, mint a felesleges forgó tökével biró gazdákra nézve; mert ez utóbbiak rövid időre is biztos helyen kamatoztathatják pénzüket, melyet különben hevertetni kellett volna. Állítsunk tehát mentői több takarékpénztárt. így a magánosok által nyújtott kurta hitelre nem lesznek oly nagyon rászorúlva gazdáink. Továbbá legyünk pontosabbak. Ezen pontatlanságnak egyik tényezője az egyoldalú gazdálkodás, a hazard gazdálkodás. Ha egy földbirtokosnak a repczéjét elveri a jég, oda van a fövetes s nincs jövedelem; igy aztán nemcsak hogy a kitűz tt napra nem képes fizetni, hanem még újabb s improductiv kölcsönökkel kénytelen magát terhelni. Ez által romlik az összes hitel. Azért ne csak gabona s egyes iparnövények termelésével foglalkozzunk, hanem igyekezzünk magunkat több oldalról is biztosítani, igy aztán nem játszunk egy „Blattra-“ mint szokás mondani. A gazda naptára, igaz, igen változó s foglalkozásai sincsennek naphoz kötve, mind- azáltal csak is úgy lehet hitelünket emelni, ha nem könnyelmű adósságokat csinálunk, hanem a felvett pénzeket gazdaságunk emelésére fordítjuk, igy saját hasznunkat is előmozdítjuk s megróhatjuk pontosan fizetési határidőinket. Tartsuk szemünk előtt, hogy a töke és hitel legnagyobb emeltyűi a nemzetgazdászat felvirágzásának. hordes Jenő. Néhány szó az eperfa- és selyemtenyésztés érdekében. Ámbár az eperfa és ezzel kapcsolatban a selyembogár tenyésztésének „eszméje“ nálunk már nem új, mégis nem lesz érdektelen s felesleges — a jelen mostoha termésű éveknek tanúlságain okúivá — ezen hasznos, de nálunk — fájdalom — elhanyagolt foglalkozás és keresetnem újbóli felkaroltatása érdekében nehány buzdító szót elmondani. Köztudomású dolog, hogy Mária Terézia óta nem hiányzottak e gazdasági ág meghonosítása érdekében az üdvös kórmányi intézkedések ; igy, hogy messze ne menjünk, a volt m. k. helytartó-tanács által buzditóúl többször tűzettek ki nagyobb jutalomdijak, valamint az 1860. év beálltával is, jelesen: a 1861-es évben ö felsége által 2500 drb. arany és 2000 o. é. frt, azonfelül e gazdasági ág nagy fontossága és haszna az irodalom által is többszörösen és világos példákban lettek feltüntetve. És ime, nem mondhatjuk még jelenleg sem, hogy az óhajtott ez él el lenne érve, sőt ellenkezőleg az eperfa-Ultetés és selyemtenyésztés honunkban folytonosan alább hanyatlik, mi valóban sajnos ; mert ha fontolóra veszszük, hogy ezen gazdasági és iparág kevés mellékes költséggel, hat heti időszak alatt, mily hasznos jövedelmi forrásúi szolgálhat az egyes tenyésztő szükségletei fedezésére , s igy az egész országnak is, ha az átalánosan s nem csak itt-ott községen- kint tenyésztetnék, ha még különösen tekintetbe veszszük gazdaságunk mai viszonyait, melyek szükségessé teszik, hogy annak több ágát is felkaroljuk, hogy ha az egyik mostoha eredménnyel ütne ki, pótolja a másik, ha tekintetbe veszszük továbbá a mai nap ránk súlyosodó közterheket, melyek alól ki nem húzhatjuk magunkat, valóban megfoghatatlan lesz előttünk az e téren tapasztalható vétkes közöny és tétlenség. Miben keressük ennek okát ? Az 1848. év előtti időben a köznépet hanyagsággal, vagy mulasztással vádolni nem lehet; mert robottal, közmunkával, mint egyedüli „plebs contribuens“ elég gonddal és bajjal lévén terhelve, nem volt sem kedve sem ideje azokat újakkal is szaporítani, hanem annál inkább éri a mulasztás vádja, szerény nézetem szerint, a volt földesuraságokat, mert az 1848. év előtt ők voltak a nép ügyei és bajairól gondoskodó atyák, felette minden hatalom kezökben lévén, ennélfogva serkentőleg hathattak volna rája; az eperfák tenyésztésére első sorban az ö nagy kiterjedésű birtokaik szolgálhattak volna, u. m. a legelő-puszták, szántóföldjeik szélei, vagyis nem a volt jobbágyoknak dézsmás földjei. Ha tehát az eperfa-iiltetés a földes uraságok részéről a kellő és méltó figyelemben részesült volna, ha a fáknak ültetési és a selyembogarak tenyésztési s kezelési módját már jobbágyaik iskolás gyermekeivel megkedveltették, illetve őket azokra megtanították volna, valóban most nagyobb és áltatánosabb elöhaladás tapasztaltatnék e tekintetben a köznép között. De a földes uraságoknak ily jótékony közreműködésén kívül — még az illető nemes vármegyéknek is nemes feladatuk lett volna közpártolás alá venni e gazdasági ágat és megyénkint a eperfa és selyembogár-tenyésztés szorgos felügyeletére és ellenőrzésére külön hivatalt felállítani, egy külön, a megye rendelkezése alatt álló téren epertatenyésztést alapítani , hogy abból a köznép, illetve, minden tenyészteni kívánó honpolgár, kellő mennyiségű kész eperfát kaphatott volna, éspedig elöljárójában ingyen. — így volt ez Bars megyében az 1848. év előtt, — a honnan a jelen czikk Írója is 300 drb. ültetni való szederfát volt szerencsés kapni s ingyen. De — ha jól emlékezem — volt Hevesmegyének is ily eperfa- és selyemtenyésztése az 1830. év körül — bizonyos Folkus- házy inspector kezelése alatt, a hol már gombolyító és fonoda is létezett. — De hogy jelenleg fenállnak-e eme fa- és selyem- bogár-tenyésztések e megyékben? nem tudom. Jelenleg is némely nagy birtokosok határaiban, tábláik szélein , találtatnak ugyan eperfa Ultetmények, de nem azon czélból, hogy leveleik selyem- tenyésztésre szolgáljanak, hanem, hogy az országutak szélein szegélyezésül álljanak. Ezek azonban csak egyes kivételek, de nem mondhatjuk, hogy az eperfa- és selyemtenyésztés a hatóságok részéről országszerte pártolásra talált volna; sőt újabb időben, maga a kormány is, mintha beleúnt volna, alig tesz már ez iránj^ban valamit és ferde intézkedésével nem keveset járúlt ahhoz, hogy a már elért eredmények jó részben újra füstbe mentek. így a gubók elárúsíthatlansága lévén e gazd. ág felvirágzásának egyik akadálya, 1872-ben Szegszárdon orsz. selyemtenyésztési felügyelőséget állított fel, melynek hivatása lett volna a termelőknek útmutatásúl szolgálni, a szükségelt petéket termelni és a gubókat méltányos áron beváltani; a két első czélnak valahogy csak megfelelt az intézet, azon sokkal fontosabb feladatnak azonban, hogy a másként el nem árusitbató gubókat beváltsa, nem volt képes megfelelni; mert a magas kormány itt helyén találta a takarékosságot s nem látta el az intézetet a kellő pénzmennyiséggel. így történt, hogy annyi törekvés daczára, oly gazdasági ág, mely beruházásokat alig igényel, mely a gazdának munkásságát csak rövid időre veszi igénybe s mellék-foglalkozásképen a család apraja, nagyja által egyaránt űzhető , kormányunk balfogásai, hatóságaink közönye és népünk értelmetlensége és kitartáshiánya miatt azon színvonal alá sülyedt, melyen már a negyvenes években állott. De a hanyatlás *
