Eger - hetilap, 1880

1880-02-12 / 7. szám

52

azon időben midőn létünkért küzdünk, — ne tartson vissza a további törekvéstől: a jó példa, buzdítás, a közoktatás és nevelés útján sikerülni fog még ezen annyira hasznos foglalkozás-nem meghonosítása népünk közt.

Hogy ez ügyben a törekvést siker koronázza mindenek előtt az eszközöket kell megszerezni. Mivel pedig mindenhol kész ültetni való eperfa nem találtatik, szükséges , hogy azok a tenyésztőknél kerestessenek fel. Ily tenyésztési helyek voltak, Budapest mellett Havas József kőbányai 200 holdnyi homokos talajú, csupa eperfát termő kertje, hol valóban bámulatos volt a sok ezerre menő, különféle növésű erőteljes eperfa-csemetéket s átültetni való eperfákat látni; továbbá Bácskában, Latinovics L. Madarasi nevű, nagy tenyésztő kertje , hol a 3—6 éves eperfáknak 100-a egyre- másra 2 írtjával volt vehető; s a honnan a czikkiró is 1864-ben a febérmegyei községek részére, hatósági megbízás folytán 14000 db. eperfát szállíttatott el gőzhajón. Eperfa-magvak pedig akármelyik jónevü bpesti magkereskedésben kaphatók, továbbá nemesebb fajta eperfa-mag szerezhető Majlandhan is, fontja 3 frt 50 krért, és később minden fatulajdonos a saját fájának gyümölcseiből gyűjthet magvakat s szaporíthatja eperfáit, sőt ez úton még pénzszerzésre is van alkalma, megjegyeztetvén, hogy a jobb fehér fajta ajánlatos a tenyésztésre.

Ha valaki a selyembogarak tenyésztésére nem akarna súlyt fektetni, már a fák magokban véve megérdemlik, hogy mentői jobban elterjedjenek; tekintve: hogy a hernyók megtámadásától mentek ; hogy gyümölcsével nem csak maga a tenyésztő családjával együtt táplálkozhatik , de még árúba is bocsájthatja, főképen, ha a nemesebb, nagyobb fehér fajtájúkat szaporítja; hogy a baromfiait is, majd egész nyáron át kitarthatja azzal, minthogy nem egyszerre érik; végre, mi fő, — hogy ezen gyümölcsből finom pálinkát égethet, mit sokan nem tudnak , holott szépen pénzelhetne a gazda e szeszből, mint sokan teszik is az Esztergommegyében fekvő Nagy-Olved községben, hol az eperfa gyümölcseiből finom pálinkát készítenek, mely igeD keresett czíkk.

De az epsrfák előnyös tenyésztésén kiviil , vegyük figyelembe a selycmbogártenyésztés előnyeit is. Előny az: hogy a velek való bánás ideje a tavaszi hat hét a bekötésig; — tehát nem egy, vagy fél év; előny, hogy részére a takarmány-termesztés szüksége fenn nem forog, hogy tenyésztésre nagy istállói épületek, pajták nem kivántatnak; hanem tiszta légü, hűvös idő eseté n bizonyos fokú lágymeleg helyiség, — mely minden gazdánál feltalálható, fökép a két szobával bírónál. Jó pajtákban is tenyészthető, vagy a község által e czélra közös költségen felépített alkalmatos helyiségben. — Továbbá előny: hogy éves cselédek azon rövid idejű tenyésztéshez nem igényeltetnek; de egyéb más gazdasági felszerelések sem.

Hogy ennyi előny daczára a eperfa- és selyembogártenyész- tés miért nem tud a magyar nép között gyökeret verni s hogy ha már a bánáti, temesmegyei lakosok, mint az: apathiniak, verse- cziek, szántovaíak, paiánkaiak, temesváriak, továbbá a nagy- és kis-czenkiek (Sopron megyében) és több helyeken haszonnal űzik midkettöt, miért lenne szégyen, vagy alacsony foglalkozás itt a magyarabb népségnél ezen hasznos s jövedelmes gazdasági ág művelése? — valóban be nem látható.

Szeretünk nagy emberekre hivatkozni; ám lássuk, mit mondott e selyem tenyésztési ügyben — a halhatatlan emlékű nemes gróf Széchenyi István az 1840-ik évi „Jelenkor és Társalkodó“ 84-ik és többi számú lapokban közzétett értekezésében: — „Huszonöt esztendeje látván mily felette nagy haszonnal űzik Olasz- és Francziaországban a selyemtenyésztést és aránylag mily csekély költséggel — forró kívánat ébredt bennem „a nemzeti gazdagúlás“ e forrásának tágasb megnyitásához saját erőmmel is járulni jószágimon.“ Továbbá Írja : „E czélból

1826 évben szederfa-kertet álliték Czenken Sopronmegyei jószágomon és a szederfák kiültetésével azóta úgy iparkodtam, mikép e pillanatban (1840-ben) 16,096 szál részint fasorokba, részint dűlőkre, részint csoportosan kiültetett szederfáknak vagyok birtokában. — Selymet több Ízben készítettünk, sőt három évre szederfáim egy részét bérbe is adám, úgy hogy körülbelül három huszas- sával fizeték meg mázsáját levelének — s már szép jövedelem is kerekedett fáim eladásából; mert 1, 2 sőt 3 ezer pengő forint árnyit is adtam el egy évben.“

Tehát kell-e ezen arany szavaknál nagyobb buzdító s világosabb példa ez ügy előmozdítására ?! Azt hiszem, e fényesen világitó példaadás úgy a nagy földbirtokosoknak mint a kisbirtokú közönségnek is szól, főképen mai szomorú gazdászati viszonyaink közt, midőn jövedelmi forrásaink egyre apadnak, terheink pedig egyre nőnek. — 1840-ben könnyebben éltünk s nem nyomta annyi

| teher vállainkat, mégis azt irta a nemes gróf: „Fogjatok velünk j kezet, hogy egyesült erővel annál előbb s annál hathatósabban j mozdíthassuk elő a közjót, s egyúttal saját hasznunkat is.“

Sok, igen sok lenne még ez ügy érdekében előadandó, ha a lap keretének szűk volta nem korlátozna azok elmondásában. De ezúttal legyen ennyi elég. Óhajtanám, hogy eme serkentő szavaim viszhangra találjanak, minthogy a közügy érdekében emelem azokat. S e czélból kívánatos lenne, ha más, kivált gazd. lapokban is felvételre méltattatnék igénytelen de jóakaratú felszólalásom. Nem akarok vele semmit sem elérni, csak a közjót. —y —s.

Az öngyilkosság.

(Dr. Sz. H.) Ha valaki napjainkban az időszaki sajtó hasábjain közölt napi híreket figyelemmel kiséri, lehetetlen meg nem döbbennie azon a szomorú észleleten, hogy az öngyilkosságok nemcsak napirenden vannak, hanem folyton növekvő iráuyt követnek. Valóban az eliszonyodásig nagy azok száma, kik bűnös módon ön- kezökkel veszik el magoktól azon soha vissza nem pótolható s nem helyettesíthető erkölcsi jót, melynek élet a neve, mi által megfosztják magukat végczéljuk, erkölcsi tökéletesedésök előfeltételétől.

Fájdalmas szívvel esik látnunk, hogy e métely mint harapó- zik beljebb és beljebb az emberiség életfájába, hogy annak nem egyszer legerőteljesebb hajtásait teszi tönkre, azon hajtásait, melyek hivatva lennének az ezeréves törzs támaszául, védőjéül szolgálni, örökös virágzása- és épsége biztosítékát képezni, s éppen ezek vesznek ki nem egyszer nyomorultan, csak mély és gyógyit- hatlan sebeket hagyva maguk után!

Városunk az utolsó hónapokban valóban keserű megpróbáltatásokon ment keresztül e tekintetben, mert nemcsak, hogy az öngyilkossági hajlam eddig még nem ismert arányokban lépett fel, hanem áldozataiúl többnyire oly egyéneket szemelt ki magának, kik még alig lépték át az ifjúkor küszöbét, kiknek még rajongva kellett volna csüggniök az élet örömein, kiknek még sem idejök, sem alkalmuk nem volt az élet viharaival küzdeni, kiket minden oldalról csak a szeretet és boldogság környékezett, és mégis — kezök gyilok után nyúlt, mely létüket kioltá és annyi reményt pillanat alatt tett semmivé!

Vájjon e szomorú jelenségnek hol keressük okát? S ha azt tapasztaljuk, hogy e baj a társadalom összes rétegeibe furakodott, önkénytelenül is nem ötlik-e fel előttünk azon kérdés, hogy nem a társadalom összbüne-e ez?

E kérdést, fájdalom, határozottan tagadnunk nem lehet; mert az utóbbi időkben a társadalom erkölcsi alapjai igen megrendit- tettek, meglazúltak, sok helyt megsemmisültek; avagy nem bizo- nyítékaí-e ennek a törvénytelen születések, magzatelhajtások, gyer- mekkitevések, gyilkosságok, tolvajlások s sok egyéb bűntény folyton emelkedő arányai ?

Az emberek nagy részének, talán többségének czéljai annyira anyagiasak, hogy azok a becsületesség útján — hogy ne mondjuk: az erkölcsi tökély felé — való haladás legnagyobb akadályaiul szolgálnak; s fájdalom, az ilyenek kárhozatos nézetei nem egyszer tudákos discussiók s értekezések utján a tudomány templomába is azt megszentségtelenítö módon, becsempésztetnek, mi által az egyoldalú anyagi irány terjesztésére közvetlenül hatnak.

Tapasztalható ez az öngyilkosságot illetőleg is.

Már csupán azon körülmény, hogy igen sokan az öngyilkosságban oly tényt látnak, mely, szerintök, az egyéni szabadság legteljesebb garantiája, mely az egyéni bátorság leghübb kifejezője, s igazolója annak, hogy az ember önmagának ura, eléggé jellemzi azon könnyelmű felfogást, mely folyton több- és több tért kezd elfoglalni.

Pedig vizsgálva az egyes eseteket, éppen az öngyilkolásról lehet mondani, hogy az illetők e meggondolatlan tény elkövetésénél, az őket körülvevő viszonyoktól, vagy saját szenvedélyeik és kétségbeesésök hatalmától, úgyszólván, rabszolgailag függöttek, melyeknek minden ellenhatás s minden küzdelem nélkül, gyáván adták meg magukat.

Másrészt azonban az is bizonyos, hogy az öngyilkos, ki élete fejlődésének természetes menetét erőszakosan megszakítja, nem egyszer azon kétségbeesés áldozatának tekinthető, mely magát az erkölcsi alapoktól emancipálni törekvő társadalmunk nyomorúságából, a társadalmi és erkölcsi viszonyok teljes felforgatásából, az önmagára hagyott, Istenével és viszonyaival teljesen meghasonlott embernek nyomorú és reménytelen állapotából, tehát a társadalom összbünéböl, állott elő.

Fájdalom, sok helyt a társadalom erkölcsi képe sötét fátyol