Eger - hetilap, 1880
1880-12-30 / 53. szám
419 Mért nem követtük e téren őseinket? Ök sem zárkóztak el a külföld intézményei elöl; ök is méltányolták a nemzetközi solida- ritást s elavült intézményeiket, jognézeteiket módosították a külföldi jogfejlemények szerint; de azért bírták tudatát annak, hogy „működésűk czéljának a magyar jelleg megóvásának kell lenni.“ Verböczy maga a legszebb példáját nyujtá e felfogásnak. Ő, midőn korszakot alkotó müvében külföldön szerzett jogtudományát a hazai törvényalkotás terén értékesítette, bár legjobban tudta, hogy egész Európában csak is a római jog tartatott a jog anyatudományának, még sem vette át azt szóról szóra, hanem átvevé belőle az eszmét, beültette azt a gyökerestül fentartott hazai jogintézményekbe, s ez alapon hozott létre egy oly müvet, mely egy tudósunk szavai szerint, speciálisán magyar, melynek minden sora nemzeti jelleggal bir, s melyhez hasonlót nem lesz képes egy európai nemzet sem a 16-ik századból felmutatni. Nem ártana, ha a magánjogunk codificálásával megbízott tudósaink e szempontból indulván ki, végeznék el nagy jelentőségű feladataikat. Lehetetlen itt fel nem említeni törvénykezési eljárásunkat, mely szintén gyökeres reformra vár, s melyet hiába foltozunk holmi póttörvényekkel. Másfelől szomorúan kell gondolnunk azon kárhoztatandó irányra, mely igazságügyünket uralja, a pénzügyi, afiscalis szempontra, mely már itt is önczéllá lett. Igazságszolgáltatásunk ma-holnap nem az igazságért, de a kincstárért fog fennállani ! Csak pénzt kímélni, ez igazságügyünk, s csak pénzt szerezni, ez pénzügyünk intézőinek jelszava! Méltó egy jogállam kormányzati politikájához! A legfontosabb bírói állomások hónapokig be nem töltetnek, mert nincs pénz! A nélkülözhetetlen Írnokokat, dij- nokokat nélkülözni kell, mert nincs pénz ! Pedig az a 9 millió, melyet országgyűlésünk megszavaz az egész ország igazságügyére, — magából a bélyegjövedékböl is bejö, s igy épen az igazságügyi ressort az, mely magát nálunk majdnem teljesen kifizeti, tehát az ország igy majdnem semmit sem áldoz a legfőbb, legnagyobb érdekeket képviselő igazságügyre. Nincs tehát más hátra, minthogy a magyar jogászvilág egy erős közvéleményt alkosson a jelenleg téves utón haladó igazságügyi politika ellenében. S mert épen az igazságügy egy józan közigazgatási Organismus kapcsolatában az egész államszervezet legfontosabb feladatainak egyike, elannyira, bogy a tudomány terminológiája szerint is ajtörvénykezési alkotmáuy a modern államokban inkább politikai, mint polgári intézmény, nem tehetünk mást mint a par excellence jogásznemzetünk parliamentjét újólag és újólag felhívni igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunk reformot váró állapotára. Dr. Feni/vesst/ F. Közgazdasági viszonyaink. ni. Szőlőszetünk és borászatunk. (Folytatás.) (Sz.) Közgazdaságunk talán egyik ága sem képezte újabb időben annyira a nyilvános discussio tárgyát, mint a hazai szőlö- szet és borászat. S nem ok nélkül; mert a czélszerü javítás és újítás egy gazdasági ágban sem mutatkozik oly szükségesnek, mint ebben. Hazánk a bortermelés egyik legáldottabb vidéke s e tekintetben oly természeti előnyökkel dicsekszik, minőkkel igen kevés állam bir. Mert eltekintve a zordabb éghajlatú felvidéktől, alig találunk hazánkban oly vidéket, mely legalább is jóminöségü, bár könnyű bort ne termelhetne ; e mellett vannak borvidékeink, melyeknek kitűnő bora valódi speciálitás, sőt unicum a maga nemében, mely a nemzetközi forgalomban egyedül áll s kedvezőbb viszonyok közt a versenytérről minden más bort leszorítani képes lenne. Ilyen pl. a borok királya a tokaji, ruszti, az egri, budai, badacsonyi, ménesi stb. S ha ezen kedvező előfeltételek mellett mégis tapasztaljuk, hogy nem tudjuk e kincseket értékesíteni; ha látjuk, hogy boraiuk nem kerestetnek, hogy pinezéink telvék, nem magától áll-e élőnkbe ama kérdés: hogy mi lehet ennek az oka? A felelet igen egyszerű s röviden a következőkben adjuk: a kisebb termelők által csak a mennyiséget, de nem a minőséget is figyelemmel késérö tömeges porductio; az okszerűtlen pinczeke- zelés; a hamisított borral űzött visszaélés, és saját boraink nem kellő méltánylása. A mezőgazdaságnak talán egy ága sincs annyira az éghajlat szeszélyeinek alávetve, mint a szölöszet; tudjuk a tapasztalásból, hogy mig az egyik évben a májusi késő fagyok egész vidékek termését tették tönkre, a más évben a termés oly nagy volt, hogy a szőlős gazdák nem tudtak vele mit csinálni. Mivel pedig, kivált az utóbbi évek silány borait a külföld nem kereste, azokat potom áron itt bent kellett elpocsékolni, mint az pl. a bötermésü 1878-ik évben történt, midőn „az ég oly bőségesen árasztotta áldásait a szőlőhegyekre, hogy a mustnak és szűrt bornak edény nem jutott. Káposztás és petroleumos hordókba, teknökbe és megmagyarázhatatlan minőségű edényekbe fogták fel a becses nedvet, sőt némely helyütt meg sem szüreteltek egészen, vagy a már leszűrt mustot a földre folyatták, mert az üres edénynek nagyobb volt az ára mint a musté s adó se járt utána! S ez Magyarországon történt, mely millió tonnaszámra vágatja erdeiben a hordódongának való fát és szállítja külföldre, hogy Franczia- Olasz- és Spanyolország szűrjék bele szőlőhegyeik termését, melynek hasonmását itthon elpocsékoljuk" (Keleti). Ez valóban szomorú, s egyszersmind megszégyenítő tény. Mindezekből világos, hogy borászatunknak az alapját először is itthonn kell megvetni, és a munkamegosztás nagy elvét e téren is alkalmazni az által, hogy a szölöszetet a borászattól, vagyis a bor földmivelési elemét, annak jparszerü elemétől, a pinczekezelés- töl elválaszszuk, éspedig annyival inkább kell ezt tennünk, mivel napjainkban, mindinkább boraink felé fordúl a külföld figyelme, főleg mióta a phylloxera a franczia borteriiletet annyira megtizedelte. E czél elérésére már a szölöültetésnél a kellő gond forditassék arra, hogy az egyes vidékeknek lehetőleg legjobban megfelelő és egyenlő időben érő szölöfajok kerüljenek a földbe, hogy már alap - jában egyenlő eredeti ösanyagra lehessen szert tenni. Továbbá mind jobban kezdik elismerni, hogy a borászat csak nagy és müveit, ez iparág tudományos alapjait ismerő szőlőbirtokosok kezében lehet okszerűen összepontositva; a kellő tökében, tanulmányban és eszközökben szűkölködő gazda pedig mindenkor okszerüebben cselekszik, ha csak a szölöszettel foglalkozik, a borkezelést pedig szakavatottabb kezekre bízza. Arról is meggyőződhetett már mindenki, hogy okszerű borkezelésnek már a szüretnél kell kezdődnie, midőn, mint pl. Franczia-, Olasz- és Spanyolországban, a nagy pinczetulajdonos még függő állapotban veszi meg a termést, esetleg a mustot, és azt pinezébe tevén, ott elegyítvén, simítván, palaczk éretté teszi borait s így bocsátja hiteles ezég és megbízható név alatt, árúba. — Ily módon mi is képesek leszünk a borunkat kereső külföldnek azt az egyes vidékek szerint bemutatni, és a megrendeléseket bizonyos mustrából, ha belőle nagyobb mennyiséget kérnek is, elfogadni és lelkiismeretesen teljesíteni. Borunk forgalma érdekében továbbá kívánatos lenne a már egyszer megpendített, de a kormány által annak idejében kellő támogatásban nem részesített országos borászati egylet eszméjét megvalósítani, a mennyiben ez legalkalmasabb eszközül kínálkozik arra, hogy borászatunk versenyképességét emelje. Továbbá törvényes intézkedésekkel oda kell hatni, hogy a visz- szaélés, melyet a hamisított borokkal a forgalomban űznek, megszüntessék, s szigorúan tiltva legyen természetes bor neve alatt hamis italt árúlni. A bor lelkiismeretlen hamisítása legbiztosabb eszköz arra, hogy valamely borvidék hitele a külföld előtt compromittáltassék, sőt tönkre tétessék. És e tekintetben annál erélyesebben *
