Eger - hetilap, 1880

1880-10-28 / 44. szám

XI V. év-folyam. 44. 87am. 1880. október 28-án Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 r Egy hónapra. — 45 r Egyes szám — 12 r EGER Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit- sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (Ijeenmi nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mooserféle ház) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése. (Alapítványi új ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.) Közgazdasági viszonyaink. „Hozzunk gazdaságunkba helyesebb arányokat.“ Magy. gazd. egyet, jeligéje. (Sz.) Bár mennyire sajnáljuk is kimondani, tény, hogy köz­gazdaságunk állapota a jelenben rendkívül kedvezőtlen. Oly vál­ság kUszUbén áll, mely minden hazafi kebelét csak mély aggoda­lommal töltheti el s egy jobb és szebb jövőt majdnem teljesen ki­zárni látszik. Anyagi jólétünk alapjaiban van megtámadva, mert gazdasá­gunk s vagyonosodásunk létfeltételei egyre szükebb határra szorul­nak, egyre fogynak! S ha nem leszünk rajta, hogy gazdasági vi­szonyainkat másképen rendezzük, ha nem keresünk utakat és mó­dokat, hogy a gazdasági téren beállandó válság elöl menekülhes­sünk, ha nem iparkodunk teljes erőnkből az anyagi érdekeinket fenyegető veszélyt elhárítani: visszatarthatatlanúl oly örvénybe so­dortatunk, melyből szabadulni többé aligha képesek leszünk. És hogy nem túlozunk, hogy nem akarunk alaptalan félel­met költeni, hanem czélunk csak az, hogy a bennünket tényleg fe­nyegető komoly bajt vázoljuk, arról mindenkinek meg kell győződ­ni, ki az u. n. „termelési tényezők“: a föld, munka és töke jelen­legi állapotát s viszonyait hazánkban behatóan vizsgálja. Mi földünket, mezei gazdászatunkat illeti, bizonyos, hogy nagy csalódásban éltünk és élünk ma is, s azt kell kívánnunk: adja ls­en, hogy a kiábrándulás ne jöjjön késön! — Mindig azt hallottuk s némi büszke önbizalommal tartottuk magunk is, hogy mi vagyunk hivatva, már természeti viszonyainknál fogva is, arra, hogy Európa egyik föélelmezöjéül szolgáljunk, hogy mi gabnanemüinkkel képe­sek vagyuuk a külföldi versenytársakkal megmérkőzni s azok fö­lött diadalt aratni. Hiúság és szemkápráztatás volt az egész ! Hig­gadtan tekintve a helyzetet, be kell ismernünk, hogy szegények vagyunk azon a téren is, melyen gazdagoknak, talán majdnem egyedül állóknak hittük magunkat; szegények vagyunk főleg mióta európai versenytársaink, Oroszország és az alduuai tartományok mellé, egy sokkal hatalmasabb ellenfél lépett fel: Amerika, mely elöbb-utóbb, de bizonyosan le fog bennünket szorítani a verseny­térről. A statistikai adatok ugyanis kétségbe vonhatatlanul igazol­ják, hogy Amerika kivitele gabonanemüekben Európába óriási mér­tékben növekszik a mi kivitelünk róvására, s nem lehetetlen, hogy oly idő fog bekövetkezni, melyben semmit; vagy oly keveset fogunk szállíthatni az európai piaczokra, hogy az számba sem lesz vehető. Ezzel megában véve még ugyan nem fognánk veszteni, sőt ha az ez oldalról ért veszteséget más utón sikerül helyrepótolnuuk, hasznunkra fog válni, a mennyiben kivitelünk úgy is csak a hazai fogyasztás s táplálkozás kárára történik; mert az egész felvidék, mely gabnanemüekben szűkölködik, még a legtermékenyebb években is, burgonyán és zabon kénytelen élősködői, mely termények pedig sokkal kevesebb tápanyaggal birnak mint pl. a rozs, vagy éppen a búza; a miért már most emelni kell a felvidék fogyasztási képes­ségét, meghonosítani ott az anyagi művelődés minden fontos ténye­zőjét, milyenek a faipar, állattenyésztés, sajtkészités, tej- és vajgaz­daság, s az ipar különféle más ágai, melyek felvirágoztatása azt a valóban kedvező eredményt fogná előidézni, hogy a felvidékiek sok­kal jobb fogyasztóink lennének, a mezei gazdászat sem fogna kárt szenvedni, és a külföldi concurrentia nem lenne ártalmunkra. De nekünk nem csak ezen természetes, vagyis más államok­nak olcsóbb termelési viszonyaiból folyó, hanem más mesterséges akadályokkal, nevezetesen Németországnak újabb, ránk nézve fö­lötte kedvezőtlen vámtariffája- s vasúti politikájával is meg kell küzdenünk, miután az országba való bevitelünket majdnem lehetet­lenné teszi, s ezzel a magyar gabonanemüek fogyasztó piaczainak számát tetemesen csökkenti. Mindezen körülmények komoly cselek­vésre hivják fel úgy az államot mint a társadalmat, és megérlelik bennünk azon gondolatot, hogy gazdasági reformok nélkül tönkre megyünk, elszegényedünk. És még azon vigasz sem marad fel számunkra, hogy az igy támadt csorbát más úton pl. iparunk által leszünk képesek kikö­szörülni. Hol van nálunk az ipar? Hiszen e téren is nagyobb a pangás, mint az emelkedés. Kisiparosaink száma egyre fogy, nagy­iparunk pedig még csak keletkezési stádiumában van. Tehát sem az egyik, sem a másik utón nem állíthatjuk elé az anyagi haladás elengedhetetlen föltételét: a tökét; ennek hiányában pedig adósságot adósságra kell halmoznunk, mignem azok terhe alatt összeroska- dunk. Avagy nem látjuk-e már most is az anyagi bukás szörnyét a gyakorlati élet különféle viszonyaiban ijesztölcg fellépni ? Tekint­sük csak földbirtokosainkat. Hiszen nagy- és középbirtokosaink, lebet mondani legnagyobb része, hitelezőinek kegyelméből él, kisbir­tokosaink szintén csak úgy görnyednek az adóságok terhe alatt. És hogy szomorú észleleteinket még szomoruabbakkal tetőzzük: nézzük meg a hivatalos lap hirdetési rovatát, ott minden számban 10—12 oldalra terjedő árverési hirdetéseket találunk, melyekben mil­liókat érő, többnyire mezőgazdasági vagyonok, kerülnek kótya-ve- tyére. Biz ez szomorú, nagyon szomorú ! Talán a kereskedői osztály ránt ki bennünket a hínárból ? — Aligha! mert éppen ebben vagyunk a legszegényebbek. Nagyke­reskedőket, kik a világ-forgalom alakulására befolynak, s annak tényezőit képezik, a fővároson kivül alig tud nebáuy nagyobb vá­rosunk felmutatni, a kiskereskedőink pedig csupán a helyi forgal­mat közvetítik, tehát nagy, az anyagi jólétet minden irányban emelő tőkéket nem teremthetnek ! Ily körülmények között az állam volna hivatva, a mentő zász­lóval kezében, az anyagi bukás válságát tölünk elhárítani, s anyagi segélyezéssel és jó példaadással a bajokat orvosolni. De kérdjük tebeti-e azt? Költségvetései szerint évről évre fokozódó hiánynyal kell megküzdenie, az állam jövedelemé, minden mesterséges tulcsi- gázás daczára, nem tart egyenlő lépést a kiadásokkal, melyek adós- ságcsinálásra kényszerítenek, mi folyton súlyosbodó uj terheket rak közvetlenül az állam, de közvetve az adófizetők vállaira. Az állam­tól tehát csak kevés anyagi támogatást várhatunk, a többiben tel­jesen magunkra vagyuuk utalva. Igaz, hogy az államháztartás ily kedvezőtlen alakulását a rósz gazdálkodásban kell keresnünk, mely a productiv erők rovására, inproductiv beruházásokat tett, melyek,

Next

/
Thumbnails
Contents