Eger - hetilap, 1880
1880-09-09 / 37. szám
292 Életet e szótlan ajkra! Életet e néma szembe! Égjen lángban ez angyalarcz! . . . Nem! — Képed majd én veszem le. Ide festem, itt ragyogjon Szivem-lelkem mélyes-mélyén; Szivem, lelkem veszszen el, ha Elveszteném, elcserélném! Bolygó. „A ki másnak vermet ás, maga esik bele.u Hindu történet. Évek kel ezelőtt Indiában bizonyos Pradyota nevű b r a h- m i n élt, kit a nép az erény mintaképe- s minden ember legtökéletesebbjének tartott. Keveset beszélt, mert a legszigorúbb hallgatás tulajdonságai közé tartozott; a Ganges folyam mentében fekvő Wasavudata helységben lakott, félrevonultan a világ zajától s egészen egyedül. A helységben különben a nép oktatásával foglalkozott. Egy napon e brahmin a közelfekvö Mughandita városba ment azon ürügy alatt, hogy alamizsnát kéregessen, bensejében azonban egészen más tervvel foglalkozott. Puandy gazdag kereskedő házának ajtaján kopogtatott be. Ennek egy Unmady nevű oly szép leánya volt, hogy a nép szépségéről dalokat énekelt. A ki öt csak egyszer látta is, tündérálomba merült s a tündérek honában érezé magát, hol Unmady, mint királynő, trónolt, s innen nevezték el öt „Unmadyati“-nak, azaz „szépének. Szemei oly éjfeketék voltak, mint a mily pirosak rózsaajkai, lábai oly piczi- nyek mint a Hamupipőke, vagy bármely chinai herczegnö lábai, kezei pedig oly finomak s puhák, akár a selyembársony. Unmady hallván a kopogtatást, az ajtóhoz sietett s a mint Pradyotát észrevevé, maga akará neki az alamizsnát kézbesíteni, mert azt hivé, hogy ez szerencsét fog neki hozni. A nép előtt Pradyota nagy tekintélylyel birt; oly hatalmat tulajdonítottak neki, minővel csak az istenek birnak. Azt mondották és állították ugyanis felőle, hogy leheletével a legdühöngöbb vihart lecsendesiti, a halottat feltámasztja sírjából, a fösvényt bőkezűvé teszi, hogy a vak szemének érintése által visszanyeri látási tehetségét stb. A brahmin belépvén, Unmadyra pillantott, s azután a néma csendet megtörve felkiáltott s mellét verve a földre veté magát: „Oh szerencsétlen, szerencsétlen!“ . .A házbeliek a brahmint felemelték, bevitték a szobába s ott a pamlagra helyezték. Puandy előjött 8 a brahmiut beszédre készté. Hosszabb faggatás után végre igy szólt: „A mint leányodat megpillantám, nem voltam képes magamat mérsékelni, sem fájdalmamat. Az ég leányodat oly gyermekkel fogja megáldani, ki téged meg fog gyilkolni. . . “ „Engem?“ kérdé elrémülve Puandy. „Elsőbb kezeid és lábaid újjait vágja le, aztán nyelvedet, füledet 8 szemeidet tépi ki, végre a harminczegyedik napon fejedet üti le törzsétől.“ „Oh Bráhma! S nincs menekülés; nem kerülhetem ki e borzasztó sorsot ?“ „Erre csak egyetlen egy mód létez; de ezt, gondolom, el sem fogadnád. A Bráhma haragjának megszüntetésére csak egy út, csak egy mód van. A Bráhma sorsod fölött határozott s annak úgy kell megtörténnie! Oh szerencsétlen, szerencsétlen!“ „De hiszen azt mondád, hogy van mód!“ „Igen, van, de ez még rosszabb, azért tehát ne kívánd, hogy neked megmondjam.“ „Mégis, mondd meg nekem.“ „Legyen meg! Hogy Bráhma haragja lecsilapodjék s dús áldássá váljék, azt csak úgy érhetedei, ha leányodat neki feláldozod. Készíttess tehát egy szekrényt, abba zárd be leányodat, erősíts a szekrény tetejére égő lámpást s igy tedd ki a szent Ganges elhömpölygö hullámaira, ez által te leendesz a leggazdagabb kereskedő, hosszú életkort érsz el, halálod után pedig India legszebb huszonkilencz asszonya fog máglyán elégettetni! Gondold meg tehát a dolgot, 8 válaszsz! . . . Puandy végtelen szerette leányát, de azért egy csepp kedvet nem érzett arra, hogy magát darabokra vagdaltassá, s azért erős lelki küzdelmek után végre igy szólt: „Unmady ma éjjel a Ganges hullámain fog ringani, B r á lima őrködjék felette!“ „Remélem azt. Várd be az éjt! De a lámpára még egyszer figyelmeztetlek, el ne feledd, vagy el ne oltsd, mert akkor Bráhma haragja a legborzasztóbb kínzássá változik.“ Ezeket mondván távozott. Elérkezett az est; a hold tisztán ragyogott, elárasztva sugaraival a kicsiny helységet; fénysugarai behatására fölnyiták kely- heikel az esti virágok s az egész táj kellemes illatárban úszott. A köszáli zergék elhagyák mohos fekhelyeiket, széjjel ugrálva; a páva a pálmák csúcsára szállott pihenni; a sakál is elhagyta búvhe, lyét s lihegve rontott a bokrokon keresztül zsákmánya után .... A brahmin teljesen meg volt győződve arról, hogy terve- sikerülni fog. Maga köré gyüjté tehát a népet, s hozzájuk bátorító beszédet intézvén, végül ezeket mondá: ,,Ma éjjel tehát a Ganges hullámain égő lámpást fogtok látni, ugorjatok a folyamba s észre fogjátok venni, hogy az egy szekrény tetejére van erősítve. Ragadjátok meg a szekrényt s hozzátok ide szobámba; de vigyázzatok, hogy fel ne nyíljék, mert belőle háromfejü tüzes sárkány ugranék ki s benneteket széttépne.“ Ezeket mondván, szobájába távozott, a nép pedig a szent folyóhoz sietett az úszó s világitó szekrényt várandó. Ezalatt Puandy végbúcsut vett leányától, kit azzal vigasztalt, hogy dicsőség rá nézve, hogy a Brahmin arra itélé: a szent Gangesbe végezni be ifjú életét, mely folyó tudvalevőleg Paro- di istennő verejtékéből származott. Ezzel rázárta a szekrényt, de a tetején nyilásokat hagyott, hogy szabadon vehessen lélekzetet, s a folyónak ereszté. Nem sokáig volt Unmady e kényelmetlen helyzetben, mert a parton egy a Radsputtiek *) közül való fiatal harczos megpillantó az úszó szekrényt s négy szolgájának rögtön parancsot adott, hogy e tárgyat, kifogván, elejébe hozzák. Mi megtörténvén, az ifjú harczos feltöreté a szekrényt. Unmady eszméletlen állapotban találtatott fel, az ifjú gondos ápolása folytán azonban csakhamar magához jött. Erre az ifjú megparancsoló, hogy az ott lévő, lánczokhoz erősített vad majmot tegyék bele a szekrénybe, mi megtörténvén, a szekrény újból folytatta útját a Ganges sima tükrén. A mint Pradyota népei a szekrényt megpillanták, azonnal utána ugráltak a vízbe, s kifogván elvitték azt az ajtatos brahminnak s elfutottak; mert a szekrényből nyöszörgést, si vitást, dörömbölést hallottak, s igy azt hitték, hogy benne csakugyan sárkány van. A brahmin pedig azon volt, hogy a szekrényt mielőbb feltörje. Mily nagy volt azonban meglepetése, midőn 'abból a várt tündér- szépségü leány helyett egy megvadult majom ugrott ki. A majom öt a szó teljes értelmében szétmarczangolta. A nép meghallván a jajveszékelést, berontott a szobába, de alig nyilt fel az ajtó, a majom a betódultakra ugrott, azok közül többeket fellökvén, csakhamar eltűnt az erdők sötétjében, a nép pedig azt hitte hogy ez az Isten boszuló szelleme volt. Unmady természetesen fiatal megmentöjének nejévé lön, s Bráhma boldog frigyöket számos gyermekkel áldó meg; Puandy pedig leánya viszontlátását jóval túlélte s 110 éves korában halt meg végelgyengülésben. A gyermekek sohasem tudták meg a borzasztó jóslat történetét. — így jár rendesen, ki másnak vermet ás, mert maga esik bele. Közli. Vr. Gy. Egy a sok közül. (Karczolat.) Még alig 18 éves az én Gyurka barátom s már is poéta! Rendesen otthon találom; mindig asztala mellett dolgozik; egyre verset farag, s ha az utolsó strophával is elkészült, felolvassa ötször, hatszor s önelégülten mondja: „Csinos, bizonyosan elfogadják !“ Belépek hozzá. „Jó reggelt, jó reggelt!“ szokta felém kiáltani tala mellől, melyen költői rendetlenségben hevernek nehány koszorúsunk aranyvágásu kötetei, egy bronz tintatartó előtt néhány iv minister-papir, tömérdek újság, melyek csak a szerkesztői üzeneteknél vannak felvágva, a „Budapest“ hasábjaiból kinyirbált versek, melyek valós/.inüleg Gyurka barátom ihletett óráiuak szüleményei, egy franczia és angol nyelvtan, a „Borszem Jankó“ egy évi folyama diszkötésben stb., melyek mind arra mutatnak, hogy a múzsák csarnokába időzünk. A divánra vetem magamat, előveszem szivartárczámat; mert barátom munkája közben nem ér rá szivarral megkínálni; rágyújtok s bodorfüstöt eregetve nézem a muzsafi mint vonja össze homlokát redökbe, mint gyöngyözik arczán az izzadtság, mint boglyoz* Szanszkrit nyelven a Rajaputrák uralkodó népcsaládok tagjai: királyfiak.
