Eger - hetilap, 1880

1880-01-22 / 4. szám

XIX. év-folyam.

4. szám.

1H80. január 22-én.

Előfizetési dij:

Egész évre . 5 frt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre .1 „ 30 , Egy hónapra. — 45 .

Egyes szám — 12 „

Politikai s vegyes tartalmi! hetilap. Megjelenik minden csütörtökön.

Hirdetésekért

minden 8 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit sorhelyért 15 kr fizettetik.

Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda,) a szerkesztőség (sóház-utcza Mózerféle ház) és Szolcsdnyi Gy. könyvkereskedése (Alapítványi nj ház a lyceum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr.

Felelős szerkesztő: XDr_ lE^elxete ^exencz.

Az aristocratia.

(L.) Nem egyszer olvastam már e tárgyról értekezéseket, mind- azáltal meg kell vallanom, hogy találtam gérdiusi csomót e tárgyban, melyet nem tudtam megoldani; van ez es/mébeu valami, a mit nem tudok megérteni, s miről a felvilágosítást igen szívesen fogadnám.

Ezek előrebocsátása uán közelebb lépek tárgyamhoz, nem akarván hosszas előadás által az olvasónak terhére lenni.

Az aristocratia három neméről szoktak említést tenni, melyek a pénz-, az ész- s a születési aristocratia.

E három osztály csakugyan létez. Nem is azt akarom kihozni, mintha talán óhajtanám ez osztályok nem létezését, sem azt, hogy legyünk mindnyájan egyenlők; én elismerem, hogy isten nem egyenlőnek rendelé sorsára nézve az embert, s ama latin mondat igazságát is szívesen elismerem „Cui honor, illi honor“, de épen az iránt vagyok homályban: mi oka lehet annak, hogy a democra- tia iránt sokszor megvetés mutatkozik a magukat elküiöníiö kasztok részéről? minek bizonyításáúl elég amaz ismeretes mondatot idéznem: „Az ember a bárónál kezdődik!“

Hogy a teljes elkülönítés- vagy megvetésnek nincs helye egyik embernél sem a másik irányában, azt — ba csupán magunkról beszélnék — azon egykori közvéleménynyel igazolnám, mely e czi- met „polgártárs“ közössé akarta tenni. Lám, tehát volt idő mikor elismerték annak szükségét, hogy a kasztok közelebb jöjjenek egymáshoz, s hogy a teljes elszigeteltség vagy megvetés nevetséges. Vagy nem vált-e korunkban nevetségessé a „nemesi oklevél,“ melylyel a gyakran méltatlan utód annyira büszkélkedik? S miután belátták, hogy ez így van, az egymástól elkülönített osztályok ismét közelebb érzék egymást önmagukhoz.

Lehetetlen is oly okot felfedezni, melynél fogva, elkezdve a királytól le az utolsó pórig, teljes elszigeteltség uralkodhatnék.

VannaL sajátságok, melyek valamennyi embernél egyenlők. A történetben látunk jeles királyokat, kik a néppel személyesen s a legszivélyesebb nyájassággal érintkeztek. Ilyen volt például a nagy Mátyás király, ilyen II. József I. Ferencz császárok, sőt maga a jelenleg uralkodó fejedelmi pár is.

Ha most már egy született aristocratát veszünk tekintetbe, ki az elkülönülést vagy a többi osztály megvetését saját osztálya egyik kellékének tartja, legfeljebb szánalmat vagy nevetséget költhet minden józanul gondolkozó embernél maga iránt; mert épen a születési aristocratia az, melynek legcsekélyebb oka sincs a tökéletes elszigeteltség- vagy talán mások megvetésére, miután igen természetes, hogy születni ennek vagy amannak, a legparányibb érdemmel sincs kapcsolatban és igy a született aristocrata az, kinél a teljes elszigetelés vagy más sorsú embertársának megvetése a legnevetségesebb !

A pénz-aristocratának több oka volna büszkélkedni, mert sok pénzt gyűjteni tudni — főleg igaz utakon — ehhez nem csupán szerencse, hanem sokszor értelem és fáradság is kívántatik. De mi hasznát venné kincseinek a pénz-aristocrata, ha mások nem hoznák azt forgalomba? gyüjthetne-e pénzt, ha erre az alsóbbrendű közegek nem segítenék ? Ha tehát a pénz-aristocrata megveti a szegényebb sorsúakat, az épen oly kaczajra méltó, mint ha egy iparos megvetué azon eszközöket, melyeknek mindennapi kenyerét köszönheti.

Az ész-aristocrata épen azért nem követelheti a tökéletes el- különzést, 8 nem nézheti le a többi osztályokat, mert ö ész-aristocrata. 0 példát vesz a búzakalászról, mely, míg üres, magasra emeli fejét, s ba megérik, a föld felé hajtja. Ez a bölcseség és szerénység

Főmunkatárs: Xjőrinczfy- János.

jelképe. Az ész-aristocrata — legalább én igy hiszem — jól tudja, bogy nálánál még nagyobb elmék is találhatók, s tudja, hogy neki szüksége van a többi osztályok bizalma- és szeretetére, hogy igy velük tudományát s bő ismereteit közölhesse.

Ha tehát az aristocraták elszigeteltsége- s mások kicsinylésére okot lehet találni, — sőt épen ellenkezőleg — úgy igen óhajtanám tudni, vájjon az alsóbb osztályoknál, hol mind a születés, mind a pénz, mind pedig az ész kisebb fokban van jelen, van-e a gőgnek valami értelme? Valóban nagyon mulatságos, ha az ily gyarlóságokat megfigyeljük a közéletben! Kivált azt óhajtanám tudni: vájjon a szegényebb sorsú emberrel szégyen-e társalogni, azon szegényebbel, kit semmi bünfolt nem piszkol, kinek jelleme tiszta szeplőtlen, vagy pedig egy oly bíborba burkolt egyénnel, kinek jellem- telensége végre napfényre kerül ? Avagy a bíbor eltakarja-e a bűnt? . . . Bizonyára nem. Melyik érdemesebb tehát becsülésUnkre a két egyén közül ?

Találkoztam én már oly emberekkel is, kik pár czikket irva, oly magas polczról nézték a közönséget, hogy valóban azt hitték, miszerint babérjuk még a siron túl is örökzöld lombokkal fog disz- leni! Szegény bohóit, vén gyermekek ! — Egy pár század (mi ez a végtelenségben ?) s a bölcs moly-ette könyvei elenyésztek, híre pedig, mint a roppant messzeségben feltűnő csillag, oly távol ragyog, hogy csuk alig nehányan látják még a szakértő régiség-búvárok közül s végre elenyészik, eltűnik a csillag örökre! És ti kis bolygó tüzek, pillanatnyi szikrák, mit képzeltek magatok felöl ?

Ki azonban azt gondolná, hogy azt akarom ezekből kihozni, miszerint semmi kül nbséget ne tegyünk az emberek közt, hanem összezavarva őket, egyenlő tekintélyt vagy megbecsülést adjunk mindenkinek, csalatkoznék ! •

A magasabb műveltség és magasabb tudomány valóban nagyobb tiszteletünket is igénylik. A születés, bár nem érdem, ba az illető ezt érdemeivel diszesiti, kétszeres tiszteletünket érdemli.

Azt sem mondom, bogy magasabb rangú egyén az alsóbb I osztályúval „per te“-barátságot kössön ! Nem. Minden osztálynak megvan a saját köre, melyben legjobban érzi magát. Az önérzet s méltóság illő fentartása nem gög, hanem társadalmi szükségesség; de a teljes elszigetelés, az az elbizakodott dölyf, mely minden alantabb fokon állónak büszke lenézésével párosul s a szerénységet, nyájasságot nélkülöző visszautasig magatartás, — főleg ott, hol az épen szükségtelen, — ez az, minek értelme nincs, ez azon üres, együgyű gög, melyet a legszánandóbb emberi gyarlóságnák tartok, mely a rút szívtelenség és önzés jellege, s minden józanúl itélö ember gúny- kaczaját és — nem hiába — a nagy tömeg visszatetszését vonja maga után.

Az iskola.

Nem rég gyűlésben voltam, hol szó volt a felekezeti és közös iskolákról; haza menvén, üres óráimban azon viszonyról kezdtem elmélkedni, melyben az összes iskolák az államhoz és a hitfeleke- zetekhez állanak, és a következő elméletre jutottam. Az államnak joga van iskolát állítani, a mennyit tetszik, ép úgy a mint kezeli a pénzügyet és hadtigyet, joga van a tanügyhöz is. A pénzügyet úgy kezeli, a hogy tetszik; mert a pénz sem nem keresztény, sem nem zsidó. A hadügyet már nem oly korlátlanál; mert ba például a nép egy tekintélyes része nazarenus lenne, már kénytelen lenne vagy őket kiirtani, vagy felekezetökkel szerződni. Még inkább áll ez a tanügyre nézve; mert miután az összes nép vallásfelekezethez tar-