Eger - hetilap, 1880

1880-06-24 / 26. szám

203

Ausztriából megint kormányválságról szóló hirek szárnyal- . nak felénk. A miniszterváltozásról jól értesült forrásból jelentik a lapok, hogy Stremayr, Horst, Korb és Kriegsau miniszterek a ca- I binetböl mindenesetre kilépnek; de, hogy az a közel jövőben, vagy csak az ülésszak végével fog-e történni? e felöl ma sincs tudomása senkinek. Taaffe grófról pedig jelentik, hogy ő az alkotmány álláspontjáról mint azelőtt, úgy a jövőben sem szándékozik letérni s nemcsak a törvény betűje, hanem szelleme szerint is hü fog maradni az alkotmányhoz és hogy czéljait csakis a német elem segélyével és nem annak háttérbe szoritásával törekszik elérni.

Berlinben e hó 16-án ült össze az európai hatalmasságok képviselőinek értekezlete a görög-török határkérdésben. Az értekezlet elnöke Hohenlohe herczeg. A görög érdekek főszóvivöje Francziaország; az angol kormány s monarchiánk is rokonszenvez Görögországgal s igy valószinü, hogy részére a határkiig a- zítás kedvezően fog kiütni. Nem kevéssé lephette meg az az értekezletet, midőn a jun. 16-iki elöülésen a porta képviselője egy nyilatkozatot adott át a nagyköveteknek, melyben figyelmezteti a hatalmakat, hogy a berlini szerződés XXIV. szakasza értelmében csak közvetítő szerephez van joguk, s igy kötelező határozatokat nem hozhatnak, Törökország különben hajlandó lemondani Tbessa- lia és Epirus csekély részéről, de Janiuát, melyre a görögök foga fáj, soha sem fogja átengedni. Az értekezlet azonban másképen fogja fel a dolgot, s igy, ha nem sikerül Törökországot engedékenységre bírni, a háború Görögországgal, mely máris fegyverkezik, elkerülhetetlen.

Berlinben a képviselöházban heves egyházpolitikai vita foly a májusi (vallásügyi) törvények végrehajtásáról szóló javaslat fölött, melynek több lényeges §-át a ház a most folyamatban levő második olvasás alkalmával is elvetette; Bismark tehát,; ha a javaslatot nem akarja visszavonatni, kénytelen lesz kivonatával beérni. Újabb hir szerint valószinü, hogy a kérdéses javaslat mégis el fog fogadtatni a követkézö feltételek mellett: A püspökök visz- szahelyezéséröl szóló 4 §. egész kihagyatik, a többi különösen az 1-sö és 9. szakasz pedig a szabadelvűek és szabadelvű conserva- tivek kívánságainak megfelelöleg módosittatik.

Párisban a politikai köröket még mindig az amnestia kérdése foglalkoztatja. Freycinet ez ügyben jun 18-án értekezletet hi vott össze, melyen Gambetta igen heves beszédet mondott az amnestia mellett. Freycinet ennek folytán a minisztertanácsban kijelentette, hogy az amnestiát feltétlenül szükségesnek tartja. Grévy a a felelősséget a kormányra hárítja és meghajol a minisztertanács határozata előtt. Egy jun. 22-iki távirat szerint az amnestiáról szoló törvényjavaslatot a kamara nagy többséggel elfogadta.

T .Á. IE3 C Z

Az erdészleány.

— Beszély. —

(Vége.)

A báró már két év óta lakott igy egyedül pompás kastélyában, olykor egy-egy utazást tett, mikor is mindig valami jeles lóval, vagy ritka kutyával tért vissza.

Ma új pej lovát uyergeltette fel s egy óra óta vadászott erdőkben és mezőkön, két óriási kutya kíséretében. A pompás állatnak a nyaktörö ugrások után ki kellett magát fúnia. Az árnyas fasorban megái lőtt a lovag, megveregette paripája nyakát. A kutyák is megállották s pihegve lógatták ki nyelvűket.

— Na, Szultán, most pihenj, — szólt a báró —- ujjaival csattan tva a kutyáknak. S te, Paladin,szinte elfáradtál; nem szégyenled magad ?

— De, az ördögbe, mi az ? Miféle komédiás bódé döczög amott tiltott lovagló utamon ? — Nyergében fölemelkedve, figyelmesen nézett végig a szépen gondozott zsinóregyenes utón, melynek esőtől fellágyult pázsitján mély nyomokat hagytak hátra a felfedezett kocsi kerekei.

— Ugyan miféle csodabogár az? — kérdé magától s gyorsan a kocsi után vágtatott.

— Hé, kiféle, miféle kend? Mi a mennydörgös mennykö hozta ide? Rögtön megforduljon!

Az öreg ember, ki a kopott, szurtos vászonnal bevont cséza bakján ült, ijedten zaklatta lovait a megfordulásra. A kutyák dühösen rohantak a fogatra s a kocsisnak fáradságba került a két sovány lovat megállítani. A fordulás alkalmával az otromba jármű újabb kerékvágás-nyomokat hagyott a gyepen, a báró boszúságára.

— Hát vak kend, hogy nem látta a bejáratnál az intő táblát,

vagy nem tud olvasni? Na, ezért megbüntetem kendet, hogy máskor nyissa ki a szemét.

A báró csak most vette észre, hogy nem egyedül a kocsissal van dolga. A kocsi oldalvászna fölemelkedett s a nyíláson elegáns öltözetű ur nézett ki. A báró elnyelte a többit, amit még mondani akart s egy ideig hallgatott, hogy más hangulatot vegyen fel. A kocsi ezalatt előre haladt s ö megfordítva paripáját, megelőzte azt. Az út végén, hol az az országútba nyilt, megállóit 8 visszatekintett. A kocsi lassan haladt előre s végre megállóit az út közepén. A báró visszanyargalt s meglepetve nézte, a mint abból két úr s utánnok egy fiatal hölgy lépett ki. A fiatal hölgy csinos, választékos utazóruhában volt s a karcsú, kedves alak könnyedén, ruganyosán lépett előre a puha talajon.

— Na, ez derék dolog — mormogta magában a fiatal birtokos végtelen bámulással. — Én ugyan szép dolgot követtem el. De hát ki gondolta volna, hogy ebben a szurtos sátorban ily előkelő társaság rejtőzik ? — Gyorsan leugrott lováról s azt kantáránál fogva maga után vezetve az utasok elébe ment. A férfiak egyikéhez fordult, ahhoz, kit már előbb megpillantott; előkelő külsejű, öreges úri ember volt az.

— Uram, nagyon restellem hirtelen haragomat. Ha gyanítottam volna . . .

— Kérem, kérem, szakitá félbe öt a megszóitott derült mo- solylyal, az ön haragja jogosult volt, nekem kell engedelmet kérnem s egyszersmind kész vagyok alávetni magamat a büntetésnek.

A báró mosolygott.

— Én semmiféle büntetésre nem gondolok többé, mondá, s azzal a fiatal hölgyhöz fordult. — Mit tegyek hogy bocsánatát megnyerjem kisasszony?

Nem kapott feleletet, de két nagy, sötét szem megütközve tekintett rá. Erre a tekintetre a vér a báró arczába szökött. Az idegen leány igen szép volt; de nem azért pirult el a báró, hiszen nem egy-két bűvölő szépséggel állott már ö szemben; az arcz ismeretes volt előtte. Vájjon hol s mikor láthatta azt valaha?

Végre megszólalt a fiatal leány.

— Az én bocsánatomra niucs szükség; én nem vagyok megértve, mondá csöndesen.

A báró fölismerte a hangot is ; úgy tetszett neki, mintha ked- sves emlék fűződnék hozzá.

— Köszönöm, kisasszony; de kérem, üljön fel a kocsiba, az út nedves és lágy.

— Csak gyalog megyek, — felelt a hölgy s ezzel a határozott nyilatkozattal meg kellett a bárónak elégednie. Oldalról folytonosan nézte a szép arezot, de a leány nem emelte föl többé szemeit.

Amit az idegen öreg ur még mondott, arra a báró alig hallgatott s csak szórakozottan felelt. így értek a lovagló út végéhez; az utasok itt újra kocsijokba ültek, azzal a vigasztaló öntudattal, hogy terhökkel addig sem rongálták jobban a féltett utat, melyen az üres kocsi úgyis szembeötlő újabb vágást húzott. Az idegenek meghajtották magokat; a kocsi elvágtatott a jó úton s a báró gondolkodva lovagolt kastélyába. Házaérvén, nagy léptekkel járkált föl s alá szobájában; majd hirtelen megállóit, kezével homlokára ütött s a csengettyüzsinórhoz lépett. De mielőtt azt érintette volna, inasa lépett be s Werman földmivelési tanácsos urat jelentette be Boroszló vidékéről.

Nagy lön a báró ámulása, midőn a belépőben a végzetes kocsi egyik utasát ismerte fel. Majd hangosan nevetett az első komikus találkozáson s nyájasan megrázta Werman kezét.

— Na mégis nevetséges és boszantó is egyszersmind. Én az általam régóta igen tisztelt és nagyrabecsült nemzetgazdászt kíméletlenül kidobom kocsijából, mikor látogatásomra jön. Nem is tudom, hogyan tehetem jóvá megbocsáthatatlan hevességemet.

— Hagyjuk azt báró ur, ön nem tudhatta, hogy kik ülnek a különös formájú kocsiban. A dolognak a magyarázatja egyébiránt ez: lovaim végkép kimerültek a hosszú, homokos útban. Ha idáig hajtatom azokat, úgy holnap nem tudnék visszautazni, mint a hogy szándékozom. Egy helységben, mintegy két mértföldnyire innét, hátrahagytam lovaimat és kocsimat, melynek azonfelül még valami hibája is történt. A fogadós megígérte, hogy gondoskodni fog kijavíttatásáról s még örültem, hogy ezt a kétségbeejtő fogatot kaphattam.

— No lám, de mondja meg csak Werman ur, hol hagyta útitársait; a másik urat és a fiatal hölgyet?

— A felügyelő unokahúgomat a faluba kisérte, hogy a vendégfogadóban szállásról gondoskodjék számára. Nemsokára visz- szajön s aztán gazdászati ügyeinkhez foghatunk.