Eger - hetilap, 1880
1880-04-22 / 17. szám
131 prímás, Kopácsy József érsek, meghívta öt 1842-ben az esztergomi bazilikának szobrokkal való feldíszítésére. Épen itt lehet csodálni négy alakból álló köszoborcsoportozatát, melyek elseje a vallást, 7 méter magasságban, bárom pedig a vallási erényeket ábrázolják. Ezen c8oportozat az egyház homlokzata fölött van elhelyezve a Duna felé több mint 36 méter magasságban, s ugyanezen egyházban vannak az általa vésett Péter és Pál apostolok, valamint sz. István és László magyar királyok szobrai, melyek 20—21 bécsi láb magasak. Bámulandó a két, 4 méternél magasabb angyal szobra is künn az egyházon, melyeknek formái tökéletesek s oly helyzetben vannak, hogy valóban a légben lebegni látszanak szárnyaikon. Ugyanott van két dombormű, melyek sz. István és László királyok tetteit ábrázolják, azután a kúp oldalain a négy évangélista szobrai; ámbár szent János szobra a politikai események folytán nem lett tökéletesen befejezve. Abonyban*) Fáy István jeruzsálemi lovag úr palotájában létezik Casagrandétól 4 nagyszerű dombormű, melyek mitbologiai és római történelmi tényeket ábrázolnak, s künn a kastély homlokzatán két alak, melyek a Fáy-czimert megkoronázzák, s a kastély előtt a győzelmes Apolló szobra köböl, de oly finoman vésve, hogy márványszobornak látszik. Vésett egy szép sírszobrot Krakoviczer úr számára, s egy másikat Czóbel úrhölgy katona fiának emlékére. Magyarországban még több nagyobbszerü mű rajzát készítette el, melyek neki sok tanulmányába kerültek, ezenkivül készített több mellképet és me- dályt. Nem vagyunk illetékesek ezen sok müve mübecse fölött Ítéletet bozni; elég világosan beszéltek ezekről a pzosonyi, bécsi és pesti lapok, s eléggé méltányosan írtak Fáy, dr. Müller és Mocsáry urak. Az általa rajzolt emlékszobrokat illetőleg elég lenne olvasni a Májer István tanár által Kassán 1848-ban közzétett nagyszerű dicséretet a szabadságol ábrázoló szobráról, melynek rajza a Képes Újság, magyar lapban meg is jelent. Óhajtanok, hogy Casagrandé- nak ezen dicsőítése mennél előbb nyelvűnkre fordittatnék, hogy annálinkább ismerhessük olasz szobrászunk érdemeit. Olaszországban léte alatt még más müveket is készitett Magyarország számára, valmarinói Cisonban, hol utolsó éveit élte. Dolgozott a velenczei tartományok számára is, és Felire, Agordo, Ser- ravalle, Conegliano, Valdobbiadene és Loligo városa, valamint Bran- dolini-Rota Vincze gróf sat. eléggé tanúskodhatnak róla; de ezen müvekről nem beszélünk, mert meg vagyunk győződve, hogy ezeket minden müvészetkedvellö látta és csodálta. Mintegy 173 darab nagyobbszerü müve maradt fenn, a mellképek, medályok, rajzok és egyházi emlékeken fölül. Ezen müveket először krétából, azután föszböl készítette, igy háromszoros volt fáradsága. Lakostársai a cisoniak, öt mindig önzéstelennek, békeszere- tönek, szerénynek, szeretetteljesnek, szellemdúsnak, erényesnek, alázatosnak, szolgálatkésznek, fáradhatatlannak és a legvallásosabbnak ösmerték. Müveit és szelíd nejét, kivel Magyarországban kelt egybe, igazi érzelemmel szerette, s neje is mindig kitüntette, mennyire szerette és becsülte férjét, s különösen az utolsó négy hónap alatt, melyekben az ágyhoz lett szegezve, ezen jeles nő öt folytonosan a legnagyobb szorgalommal s önfeláldozó szeretettel ápolta, Casagrande a Jézus vallásában megerősödve s azt szivében mélyen érezve halt meg folyó évi februárhó 5-én. Halála előtt néhány nappal rajzónt és papirt kért, s egy vázlatot készitett, melyen egy hölgyalak látható, ki férje ravatalán sir, s egyik kezében keresztet tart, másikat pedig szivére nyomja, a távolban látszik a Megváltó alakja, s ezen vázlat alá a következő rímet irta: Ha Jézusban erősségem nem találom. Bús szivemet megrepeszti a fájdalom.**) A megszomorodott özvegynek megnyugvást kívánunk. 0 nagy ember neje volt. Az tir, mely öt környezi, fájdalommal töltendi öt el, de a remény, hogy férjét azon angyalok körében, melyeket a földön oly jól vésett, viszonlátaudja, legyen vigasza a nagy csapás fájdalmai elviselésében. Közli Szabó Imre. A fehér rózsa. Beszélyke. (Vége.) „Ez ideig nyugodt, boldog szerelem volt az, mely engem üdvözített,“ folytatá kis szünet után, mely alatt mélyen fellélekzett, *) Az olasz lap Abany vármegyét ír. Fordító. **) Se tu non mi conforti o Redentore. Ahime, dal cruccio mi sperra il core. | „ez érzés nálam eddig nem oly szenvedély volt, minőt itt-ott a j regényekben olvastam. De még a körülmények sem voltak olya- ' nők, mert hiszen semmi akadály sem gördült utunkba. A szenvedély mérgéből most Ízleltem először egy cseppet s ez is meghódított. Érzelmeimet magam fokoztam; egyszer még azt is akarám tudni, mily nagy az én hatalmam. Pedig azon perczben Károlyt jobban szerettem, mint valaha. Ereimben a vér lázasan keringett. De én fenékig akarám a szerelem poharát kiüríteni s igy minél söfétebb volt pillantása, minél fájdalmasabban zárultak össze ajkai, annál inkább érzém irántam való nagy szerelmét. Mindig nyájasabban társalogtam s azon férfiakkal, kik nem is igen érdeklődtek irántam, folyton hidegebb voltam az iránt, ki engem oly igen, oly bensöleg szeretett, s midőn végre elváltunk, nem volt számára több, csak egy rövid, hideg búcsúszóm. Ez este alig voltam képes bevárni a pillanatot, melyben szobámba visszavonulhatok, hogy visszaidézhessem keblembe az elmúlt pár órát. Midőn felindulásom kissé Iccsilapúlt, fájdalmas érzés vonult át szivemen, midőn azon méltatlanságra gondoltam, melylyel Károlyt illettem, de elhatározám hogy azon keserű perczeket kétszeres szerelemmel fogom neki kipótolni. Már aludni szándékozám, midőn ajtómat valaki hevesen megzörgeté kinyitottam. Cselédem lépett be azon s azt mondá, hogy éppen most beszélt a badnagygyal, ki öt, midőn vízért ment, arra kérte, hogy egy kis levélkét, s két rózsát, nekem még ma kézhez adjon. Észrevehető zavarral vevém át a küldeményt s még ma is látom képzeletben a fehér 8 piros rózsát magam előtt az asztalon. Remegve bontám föl Károly levelét.“ „„Oh Irma! irta ö, pár nap óta aggasztja már valami szivemet, mit nem tudok legyőzni sem másra magyarázni. Lehet, hogy aggodalmam azon bánásmód következménye, melylyel ma irányomban viseltetett s én, ki széles e világon csak ön által lehetek boldog, korán reméltem, s az, mit önnél szerelemnek gondoltam, csak pillanatnyi, hamar múló érzelem volt, vagy mi még rosszabb, csak játék szerelemmel!-------De nem, én tovaüzöm e bús s f ájó gondolatokat; azonban e gyötrő bizonytalanságot többé nem viselhetem el. Kérem tehát, esedezem, adjon holnap reggel jelt, én arra fogok lovagolni, vájjon viszonozza-e lángoló szerelmemet vagy sem. Ha a piros rózsát látom ablakában, úgy tudni fogom, hogy szabad szüleihez mennem, hogy kezét számomra megkérjem, de ha a fehér rózsát látom — — úgy jövöm meg van semmisítve.““ „Sokáig szemléltem e levélkét s kis vártatva újból elolvasám. Mindenki tudja, mily gyönyört szereznek a tiszta kebelnek a szerelem első szavai. És e napon először, az amúgy is felizgatott érzelmek között, ezen benyomás végképen legyőzött. Örültem, végtelenül örültem, hogy ennyire becsültetem egy férfiú által, kit magam is oly igen szeretek. Miért nem volt jelen, hogy keblére omolhattam volna, megmondva neki, mily forrón szeretem, hogy menynyire bánom mai méltatlan eljárásomat, s hogy ezentúl mérsékeltebb leszek, mint a bogy az jegyeshez illik! Csak okosan, lassan, ismétlém magamban; de hová tűnt az érzelem, mely engem képzeletben már is oly boldoggá tett ? Még egyszer akarám szemeinek tüzét fellángolva látni . . . abból szerelmét kiolvasni . . azután pedig sírig vele boldogságban élni. Hiszen jövöm rózsás színben lebegett szemeim előtt, semmi gond, semmi kétség nem zavará meg azt. És e jövőt Károlylyal fogom megosztani! Töltse csak e rövid kis időt bizonytalanságban, annál édesebb lesz a jövő. Egy rózsa s nem saját ajkaim mondanák meg neki, hogy szeretem. Ne lássam szemeinek tüzét, midőn majd azt mondom neki, hogy „igen“? Mily sokszor magam elé képzelém e jelenetet és most. . . ne igy történnék ?! Nem, ennek nem szabad igy lennie, csak jöjjön, magam akarom tőle hallani, hogy mennyire szeret s miként kér. Egész életemen keresztül emlékezném ez órára, melyben nemcsak boldoggá lenni, de boldogitani is akarom. Ilyen gondolatok foglaltak el. Azért mondom el ezeket oly részletesen, hogy megmutassam, mennyi mentséget találhat az ember, ha tetteit igazolni akarja. Az ablakba a fehér rózsát tettem! Ezután sokáig nem tudtam elaludni, s midőn végre elszunnyadtam, késő reggelig a legmélyebben aludtam. Úgy emlékezém, mintha egyszer álmomban hallottam volna, hogy ablakom alatt ló kapálja a földet s azután nyilsebesen elvágtat. Midőn fölébredtem s a tegnapi eseményekre visszagondoltam, akkor jutott csak eszembe, hogy Károly lehetett, ki erre lovagolt. Most már még nyugtalanabb lettem, mert ismételve kérdezgetém magamat, vájjon nem cselekedtem e méltatlant és rosszat, hogy a fehér rózsát tettem az ablakba. Mindent feledve, mi tegnap azon kegyetlenségre késztetett és csak szerelmem sugal- mát követve, mielőtt szüléimhez mentem volna, elvevém a fehér rózsát s helyére a pirost tevém. Szobámba lehetőleg hamar visszatértem s az ablak függönyei közé rejtőzvén, aggódva vártam, hogy ¥
