Eger - hetilap, 1879
1879-02-20 / 8. szám
XVIII. év-folyam. 8. szám. t'ebruárins 20-án. 1870. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr. Félévre. . . 2 „ 50 „ Negyed évre . 1 „ 30 Egy hónapra. — 45 ,. Egyes szám . — 12 „ EGER. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyiltíérben egy petif sorhelyért 15 kr fizettetik. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, megjelenik minden csütörtökön. Előfizetéseket elfogad : a kiadő-bivatal (lyceunii nyomda,) a szerkesztőség (sóház-uteza Mózerféle ház) és tízolcsányi Oy. könyvkereskedése (Alapítványi aj ház a lyeeum átellenében) s minden kir. postahivatal. Hivatalos hirdetésekért előre fizetendő: egyszeri közzétételért 1 frt 30 kr. Kérelem a tisztelt közönséghez. Ismeretes a t. közönség előtt azon csapás, mely Eger városát a múlt évi augusztus 31-ki s ismételten a szeptember 27-iki árvíz által sújtotta. — A nemes keblű emberbarátok részvéte, mely annyi oldalról, annyi becses adományokban nyilvánult szerencsétlen laktársaink nyomora enyhítésére, eltnyészhetlen emléket hagyott maga után mindnyájunk lelkében s hálánkat örökre biztositá a jótevők iránt. — Ámde ott, hol egyesek annyi kárt s veszteséget sínlenek, képzelhetni, hogy a város mint község közutai-, hidai-. védművei- s épületeiben mennyire megrongáltatott a bőszűlt elem rombolása által. A kár itt annál nagyobb, súlyosabb, minél képtelenebb a város, csekély anyagi tehetsége folytán, annak elviselésére. Hosszú évtizedek, századok lassú működéseinek, a város emelésére irányzott erőkifejtéseknek eredményei tönkre mentek, s kérdés, hogy a kultúra-követelte haladás várhat-e nem évtizedekre hanem csak évekre is. hogy a csekélyebb anyagi tehetség hangya- szorgalma ismét kipótolja az elvesztetteket, helyrehozza a romba döntőiteket ? — Egy város jövendő fejlődése, léte forog kérdésben, mely város úgy kulturális mint történeti tekintetben becsületes helyet foglalt el a magyar nemzet ezredéves múltjában, s kivan elfoglalni a jövendőben is. — Nemcsak az okozott károkat helyre pótolni, hanem a várost hasonló esetlegességek ellen szilárd művekkel biztosítanunk kell, hogy közönsége meg legyen óva s meg ne zavartassák további fejlődésében. Anyagi erőnk csekélysége folytán e ezél elérésére egy sorsjáték rendezése lón miniszteri engedélyivel megindítva, mely a mai nappal folyamatba lép. Háromszáz ezer 50 kros sorsjegy bocsájta- tik ki, a nyereménytárgyak összes értéke 20 ezer forintra megy. A húzás ez évi november hó elsején lesz. Ennélfogva tisztelettel bátorkodunk a nemes czélt mindig szívesen felkaroló t. közönséghez fordulni, hogy részvétét s rokon szenvét velünk ez alkalommal is éreztetni és sorsjegyeink értékesítésével a mélyen sújtott város jövendője biztosításához járulni méltóztassék. Kelt Egerben 1879. Ä sorsjáték rendező bizottság nevében: Tavasy Antal, s. k. polgármester, Almást) Félix s. k. b. elnök. A párviadalról. Törvényhozásunk tevékenységét a múlt 1878. év folyamán legnagyobb részben a nemzetközt joe körébe tartozó, felette foutos kérdések, országok érdekeit érintő világ-események vették igénybe, s igy uem lehet csodálkoznunk, hogy beltigyeinket. és ktllönösen a gyökeres orvoslást igénylő igazságszolgáltatásunkat érdeklő törvények alkotásában az elmúlt év iaen szegény volt. Azonban törvénykezésünk még sem panaszolhatja, hogy egészen elbanyagolfatott s hogy éppen mostoha gyermekként bántak vele. Meg lett alkotva, az 1878. V. törvényczikkel, a sokáig nélkülözött s régóta óhajtott „magyar büntetőtörvény- könyv.“ Nem szándékom itt e törvény fény- és árnyoldalait kutatni, írtak már róla terjedelmes bírálatokat az enyémnél avatotfabb tollal, jeles szaktudósok, kik mindannyian megegyeznek abban, hogy ezen mü által, az igazságszolgáltatási törvényalkotás terén, jelentékeny haladást tettünk a kulturállíimok felé. A bírák tehát végrevalabára felmentetnek attól, hogy törvényalkalmazás helyett, minduntalan magok alkossanak törvény- szabályt, mit eddig a „bölcs belátás“ hízelgő epitheton kiér- demlése végett tenni kénytelenek voltak: s azt hiszem, nem neheztelnek érte, hogy joguk, ily módon, csorbulást szenvedett; mert hiszen az eddigi igen ingadozó lábon járó „törvényes gyakorlat helyett, positiv jogszabály jutván majdan érvényre, megkön- nyittetik, helyesebben mondva 1 ehetővé tétetik az eljárásban az egyöntetűség, az ítélet hozata Iánál pedig az annyira kívánatos következetesség : mi a bírói tekintélynek csak hasznára szolgál. Több nevezetes uj intézkedés között, a törvény 293—300 §-ában tárgyalja a párviadalt, melyről jelen czikkem is szólni akar. A többször említett törvény a párbajt, — fejlett jogviszonyok között élő más müveit nemzetek törvénykönyveivel megegyezöleg, — a vétségek közé sorozza s a párviadalra való kihívást, úgy annak elfogadását 6 hónapig terjedhető, — a párviadal megkezdése czéljából történt fegyveres kiállást, pedig egy évig terjedhető államfogházzal rendeli büntetni. Továbbá azt, ki ellenfelét a párviadalban megsebesítette 2 évig, s ha a megsebesitésbö! gyó- gyitbatlan sérülés származott 3 évig, végül, ha a párbaj halálos kimenetelű volt, 5 é vig terjedhető szabadságvesztés büntetéssel fenyiti. E törvény még csak Írott malaszt s eddig, úgy szólván, még csak a színfalak mögül fenyegetödzik ; — de kérdés, hogy vájjon ha az életbeléptetési törvény az élet színpadára állítja a fent idézett paragraphnsokat, meg fogják-e oldhatni nehéz feladatukat, mely rájuk várakozik, s képesek lesznek-e kiirtaui a párbajvivás bűnös szenvedélyét, mely telvilágosodott korunkban is ragályos betegségként dúl ? Szivemből óhajtóm a sikert; de be kell vallanom, hogy nekem nincs reményem hozzá. Oly törvény, mely a társadalom eddig kiirtani nem sikerült előítéleteibe iilközik, teljes sikert nem eredményezhet; és éppen ezért nem hiszem, hogy a párbaj, törvényhozási tilalom és büntetés által, végleg kiirtható legyen, mindaddig, niig az arról alkotott homályos s ferde nézetek tisztulni nem fognak és a társadalom magát azon előítélettől, hogy becsületbeli ügy, csak párbaj utján nyerhet lovagias megoldást, emancipálni nem fogja. (Folyt. k<5v.) Sz—y. S. Cselédügyiink. (Folytatás.) A cselédfartó közönségre nézve a cseíédkönyveknél nem csekélyebb fontossággal kellene birnia az u. n. elbocsátási vagy szolgálati bizonyítványoknak. Mik ezek ? fogják bizonyára igen sokan kérdeni, mert cselédügyi gyakorlatunk ilyeket épen nem mutat föl, miután közönségesen a cseléd nem kéri, a gazda pedig motú proprio nem adja. — Már pedig ezek nem csekély jelentőséggel bírnak , mi a következőkből is ki fog tűnni.
