Eger - hetilap, 1879
1879-11-20 / 47. szám
371 czigánynak ; sőt aggódnak, hogy a bálok s egyéb nm'atságok alkalmával inkább a czigányzenét fognák pártolni, s igy a zenekar eltitíetnék a remélt keresettől. Ezekkel szemben azt jegyezzük meg, bogy a) ez esetben nem „cseh muzsikáról“ van szó, hanem azon müzenéről, mely az emberi szellemnek egy nagy ténye és dísze, melyet az összes müveit emberiség századok bosszú során fejtett azon óriási magasságra, melyhez, fájdalom, a magyar nemzet eddigien alig járult csak nehány homokszemmel is, és igy ideje, hogy tegyünk mi is valamit, nehogy pl. Liszt Ferenczrö! azt mondhassák, hogy csak esetleg született Magyarországon, de ép oiy kevéssé lehet „magyar zenéről“ beszélni, melyet csak egy Liszt s tán még egy-kettő jelez, mint ahogy nem beszélhetünk „Scytha pbilosophiáról“ azért, mert Anacharsis scytba származású volt; azon müzenéről van itt szó, mely se nem cseh, se nem német, se nem olasz, se nem fran- czia, se nem magyar: hanem általános, mint a szobrászat: de azért minden müveit nemzetnek kötelessége azt művelni; azon míizené- röl, melyet czigányokból nem lehet ez idöszeriut szerveznünk, sőt magyarokból sem talán, de ha cseheket kapunk olcsó pénzért, akkor azok majd magyarok lesznek, s meghonosítják nálunk idővel a zenét ép úgy, mint ahogy meghonosult őseinknél az ipar. — b) Megjegyzendő továbbá, hogy a zenekar és a czigányzene nem zárják ki egymást úgy, illetőleg nem pótolhatják egymást annyira, hogy mindkettőt egyaránt pártolni ne lehetne. Hisz mily darabokat játszik a zene pl. a bálban, és mily díjra számitánk mi a zenekar részére? A bálban szükségesek: csárdás, talán kör és palotás (?!) és aztán: polka, keringő, mazur stb. — tudja kő miféle kalamajkák. Már az előbbieket tagadhatatlanul a czigány játsza jobban, de az utóbbi külföldi táncznemében, ügyes karmester alatt, a czigány nem is állhatja meg a sarat a míizene mellett már azért sem, mert a czigányzene sokkal soványabb színezetű, s a czigánynak nincs is arra kellő fölfogása, vagy ha igen: akkor azt rendesen megsínyli a „csárdás,“ mint több „hires" czigánybandánál volt szerencsétlenségünk tapasztalni. így hát legjobb lesz a bálokban külföldi tánczzenére szerződtetni 50—60 írtért a zenekart, magyar tánczzenére pedig 30—40 ír ért a czigányt; úgy is a zene rendesen 80—00—100—130 frt-ba szokott kerülni egy-egy bálra. így hát mindig meg lesz keresete úgy a zenekarnak, mint a ezigány- nak is. c) Gondolja meg végre az, ki a „müzenét" nem óhajtaná pártolni, ellenben a czigáuyt igen, hogy vájjon nem kivánná-e örömest, ha pl. oly zenekara volna a városnak, mint a katonai zenekar? Az pedig idővel lehetséges. És vájjon nem bir-e egy 20,000 lakosú város egy kisszerű zenekart kitartani, holott a katonaságnál csupán egy ezred tisztikara is oly kevés fizetés-levonással oly hatalmas zenekart képes kitartani ? Nem szégyeljük-e magunkat, ha ezt meggondoljuk komolyan? 2. Nem lehetetlen, hogy némelyek tán azért is aggódnak, hogy a tervükben praeliminált 300 frtnyi költségvetés kevés, mert nemcsak a tagok fizetése csekély, de hát hol van még a beruházás? t. i. hol vannak a hangszerek, melyeket, tán a hegedűk kivételével, mind meg kellene venni; miből fizetjük kezdetben a zenészeket? Hátha aztán a bálok- s egyéb mulatságokra nem fogják szerződtetni a zenekart és a födözet nem jő be? . . . Ezekre nézve azt felelem, hogy a tervezetben koránt sincs kimerítve minden keresetforrás. Pl. a lakadalmakat és szőkébb körű mulatságokat, szüreteket, batyubálokat, korcsolya-egyleti, lövész-egyleti, legényegyleti stb. mulatságokat szóba se hoztuk valamennyit. Már pedig gondoljuk meg, hogy valamint „az alkalom tesz tolvajjá,“ úgy van a dolog a zenével is ; ha van alkalom zenét kapni, éspedig jó zenét olcsó szerrel, akkor lassankint rá kap a közönség a zenekarra, ép úgy, mint ahogy rákap lassankint a fiakkerek használatára. Továbbá a város, ha csak 200 frt subventiót szavaz is meg a zenekarnak (dato non concesso), azt mig a város meg sem érezné, addig a zenekaron elég szépet segítene, s azért a zenekar szívesen adna nyaranta hetenként egy-egy térzenét ingyen a nép számára, ügy tudjuk to vábbá, hogy közönségünk kebelében szép eredményű aláírások foly- naa arra nézve, hogy havi 10 kr. befizetésből oly összeg gyűlne egybe, melyből a czigányzene számára karmestert lehetne tartani. Ez azt mutatja, hogy közönségünk igazán szép hajlamot érez a zene iránt. Van hát remény, hogy azon fagyasztó jégkérget, mely Egert hasonlóvá teszi a kriptához, hol minden életrevalóság és köz- érdeklődés el van temetve — tán mégis meg lehet olvasztani valahogy! . . E remény fejében leszek tehát bátor egy „zenepártoló egylet“ alakításának tervével lépni föl legközelebb. Addig is eszméimet szives méltatásra ajánlom! (Folyt, köv.) Oi szággyülési tudósítás. Nov. 10-ikétől 17-ikéig. A kép vise lő ház nov. 10 ki ülésében Paul er igazság- Ugyminiszter Irán-yinak a katonák fegyverviselési jogukkal való visszaélése tárgyában headott iuterpellatiójára válaszolt, melyre Hechtl győri polgár Ugye. kit Boemelberg báró huszárkapitány kardjával megsebesített, minek következtében a tisztes öreg meghalt, adott alkalmat. A vitéz kapitányra, ki nem irtózott egy 80 éves aggastyánra vonni kardvasát, a katonai bíróság mindössze két heti fogságot szabott: ezzel tehát Hechtl gyászoló rokonai beérhetik. Panier válasza szomorúan illusztrálta a magyar kormány tehetetlenségét a garázdálkodó soldateskával szemben. Irányi e választ nem vette tudomásul. Szavazásra kerülvén a dolog, a tudomásvétel mellett a kormány híres többségéből csak 90 en szavaztak, ellene 81-en. Ezután egy nagyfontosságú ügy tárgyalásába fogott a ház. Ez a Bosznia és Herczegovina közigazgatásáról szóló törvényjavaslat, mely méltó helyet foglal alkotmányos minisztériumunk törvényhozási csodaszülöttei között. A javaslathoz az első napon csak két képviselő szólt: Polyf., ki az occupatiot rossz alja; mert Boszniát jobban szeretné Szerbiához csatolva látni, és Bausznern, ki mellette emelt szót: mert szereti a nagy-politikát. A 11-iki ülésben azonban a discttssio, a tárgy fontosságához képest, már nagyobb mérveket öltött. Három szónok beszélt. Simonyi és Szilágyi az ellenzék két árnyalata nevében külön indítványokat terjesztettek be a javaslat elvesztése iránt. Éber Nándor pedig a kormány álláspontját védelmezte. A nov. 12-iki ülés nevezetesebb mozzanatai közé tartozik Jókai beszéde, mely minden csak nem politikai beszéd. 0 azon kérdésekre, melyeken az egész javaslat sarkallik: 1. lehet-e törvényeink értelmében államgépezetüukbe két; occupált tartomány kormányzását felvenni? 2. Szabad e napról-napra súlyosbodó anyagi körülményeink közötte két elhanyagolt tartomány civilisatiójáuak költségeit magunkra vállalni? — csak azt felelte, hogy ő nem fél semmitől, csak Tisza maradjon a kormányon,kiben ö teljesen megbizik. Erre az okoskodásra azután Pulszky A. felelt meg. Ezután pedig Tis za keveredett polémiába Szilágyi- és Siraonyival; de mintegy érezni látszott állásának fölötte ingatag voltát; mert beszéde bágyadt volt s saját pártjára sem tudott hatni. Az ülés végén megint a Szapáry-Pázmándy-ügy került szőnyegre, a mennyiben Simonyi interpellatiót intézett Sza- páryhoz, hogy mi okból hívta ki párbajra Pázmándyt s megegyezőnek tartja-e a párbajt állásával? A nov. 13-iki ülésben Péchy miniszter a magyar folyamok szabályozásáról és Szegednek a vízáradás ellen való biztosításáról a külföldi szakértők indokolt jelentését terjesztette be. Ezután a bosnyák vitát folytatta a ház. Minden pártból két-két szónok beszélt, általános figyelmet azonban csak Apponyi gróf keltett. A ház, főleg pedig saját pártja, nagyot várt tőle, annálinkább, mert sok jel oda mulat, hogy kor- mány-krizis előtt állunk; azonban ö is csak polemizált, mi ugyan nem volt nehéz Tisza gyenge beszédével szemben. A nov. 14-iki ülésben négy ellenzéki képviselő támadta meg a bosnyák közigazgatási javaslatot s a kormánynak megint volt mit hallania. Tisza Kálmán már megúnta a sok feleselést s azért Láng Lajost küldötte a harezba, ki az ellenzék bombáira gorombaságokkal felelt. Erre a túlsó oldalon oly orkán kerekedett, mely elöl Láng úr — hogy el ne fuvassék — kénytelen volt leülni. Az ülés végén Sza- páry gr. felelt Simonyi interpellatiójára, kijelentvén, hogy a Páz- mándy féle párbaj-ügy az ö magán Ugye, tehát a hozzá intézett kérdésekre nem válaszol. — A vita a nov. 17-iki ülésben dőlt el. Látszott a házon, hogy fontos szavazás lesz; mert a hon atyái szokatlan nagy számmal jelentek meg. Az elnök jelentvén, hogy részt vett Bécsben Mária Krisztina föherczegnö ünnepélyes lemondásán a trón iránti igényeiről s ez alkalmat felhasználta, hogy a képvise- löház szerencsekivánatait a leendő spanyol királyné előtt tolmácsolja, egyéb apróbb ügyekre került a sor, melyek elintéztetvén, a bosnyák közigazgatási vita folytattatott. A javaslat ellen Bodogh Albert és Csatár Zs. szólt, mellette Éles Henrik. Szólásra nem lévén már senki feljegyezve, elnök az általános vitát befejezettnek nyilvánítja, mi után Pau lay előadó ajánlotta a törvényjavaslatot elfogadásra. Simonyi rövid és Szilágyi élénk tetszésnyilatkozatoktól kisért hosszabb beszédére, melyre Tisza a szokott polemikus hangon felelt, következett a névszerinti szavazás, melynek eredménye a következő volt. 443 igazolt képviselő közül (elnök nem szavazott) igen-nel szavazott 188, nem-mel 169, távol volt 85. Többség a kormány mellett 19, javaslat, mellett 15 horvát, 8 miniszter és 2 államtitkár szavazott. Nem-mel szavaztak: Szél Kálmán, Horváth Boldizsár és Lajos, Fáik Miksa, Grünwald, Bittó István, Lónyay gr., Wahrmann, Péchy Manó gr., Ordódy stb. Horvát Boldizsár, Széli, Fáik és Ordódy szavaztai éljennel fogadtattak. *
