Eger - hetilap, 1878
1878-11-14 / 46. szám
363 gerendarutn,“ a pénz, s ennek forrásai: első sorban az ipar és kereskedelem, ott a becsület, ott a törvény, ott a rend is ! Nálunk nincs ipar, nincs kereskedelem, nincs pénz; nincsenek jó törvényeink, nincseu rend, nincs is becsület. Avagy tán azért nincs pénz sem, mert az utóbbiak hiányoznak ? A dologra nézve mindegy, mert: — paupertas magna meretrix ! Magyarországon nagy a természet áldása; de nincs kellőleg értékesítve; mert nincs tudomány hozzá; és Magyarország, a bőség közepette is, igazolja ama szomorú mondást. Németország irányában a természet mostoha; de a német népben van tudomány, mely az ipart, kereskedelmet stb. megteremtette, tudják ott a legcsekélyebbet is kellőleg értékesíteni, s van pénz is; Németország tehát igazolja ama szomorú mondás ellentétét. Hasonlag fölemlithetnök Franczia-, Angol-, Olasz-, stb. országokat ; fölhozhatnék Amerikát, Indiát stb. Azonban elég nekünk a magunk baja. Tény az, hogy Magyarországon az alapos tanulástól még most is idegenkednek. Az egyes kivételeknek tisztelet, — de a nagy töbség nem merül bele az igazi, életrevaló eszmék magasára emelkedő tanulmányozásba; itt miudeuki tud mindent s eszmékkel dobálódzik minden vargalegény: de azt mégsem tudják, hogy „a nemtanulás nemzetgyilkosság !“ Hogy igazam van, bizonyítéka annak ép azon ellenmondó hang, mely szavaimra az olvasó keblében fölneszei . . . S mit értek én ama tanulás, tanulmányozás, alatt ? Nem azt, hogy mindenki törtessen neki az iskolának, gymnasium- vagy reálnak, aztán a jognak, technikának, stb. s aztán szerezzen diplomát, szerezzen qualificatiót, legyen a jogi, orvosi . . . tudományos pályán „mesterember.“ E tekintetben nincs hiba; mert nálunk „qualificatio minden áron“ a jelszó; bármi áron, jól megjegyzendő ! — Hanem értem én a tanulás alatt azt, ha az voltakép ott kezdődik, ahol az iskola végződik; s értem a tanulás alatt azt, ha tanul mindenki és „mindenki a maga mesterségét !“ És itt a bökkenő ! Kellő tudatával bir-e a nemzet annak, hogy a kézműves, kereskedő — stb. szóval mindnyájunknak egyaránt tanulni kellene ? S ha tán ennek sejtelme átment a nemzet-testbe, tisztában vagyunk-e a tanulás módjával ? Itt a még nagyobb bökkenő ! Tudatával birunk-e annak, hogy az ipar is tudomány, a gazdászat is tudomány, a kereskedés is tudomány ? S ha ezt is s e j t i egy töredék köztünk: vájjon amit tudományos pályának taríánk : az orvosi, jogi, mérnöki tanári stb. pályát, nem tisztán kenyérkeresetnek tartja-e a túlnyomó nagy tekinték arra a sirra, a mely mellett az az özvegy asszony térdepelt. Szomorú emlékek jutottak eszembe . . . I. Volt nekem egy igazán jó barátom. Nyílt szivü, lovagias, előzékeny, derék fiú volt. Már mint kis diákok rendesen együtt szöktünk ki az iskolai óraközökben szivarozni a gymnasium mögötti „Kis hegy“-re; mint nagy diákok együtt menekültünk a „Gondüzö“ vagy ,Új-világ“-ba a professzorok árgus szemei elöl. S ha azután a pedellus rajta kapott, rendesen együtt is szenvedtünk érte. Az iskolában többnyire a harmadik negyedik padban ültünk s fumigáltuk azokat, kik magolásuk, s álszenteskedésük által az első padban vívtak ki magoknak helyet. Kitűnők nem voltunk, de nem is buktunk meg soha; no meg azután a magaviseletből sem voltunk példásak. De hiába, nem hajlott rá a természetünk! Érettségi vizsgálatot is együtt tettünk, s mondhatom, hogy a főigazgató többször használta a „va'de bene“ és „bene“ kitételt feleletünkre, mint a „satis“-t; kitünően érettek azért még sem lettünk, mert egy pohos tanárunk nagyon eláztatott bennünket. No de azért szépen megvoltunk mi érve, midőn a gymnasium szűk falai közül a világ színpadjára mint Jogászok kikerültünk. Ekkor épp 17 évesek voltunk. És érettek! És jogászok ! ! S mily nagy urak lettünk egyszerre ! Oh ezt nem képes felfogni minden közönséges halandó; ezt csak az foghatja fel a ki már jogász volt. Nyilvánosan beléphettünk a vendéglőkbe; pálczával járhattunk az utczán; monoklit csiptethettünk orrunkhoz; köcsög-kalapot viselhettünk (mert a gymnasiumban ez is tiltva volt); a kávéházak szőke vagy barna kasszírnőjét elkísérhettük egy-egy rövid sétára; cigarettünkböl még a fő-utczán is olyan füstfelhöket eregetíöbbség ? Hányadik az az ügyvéd, ki nem csak ügyvéd, hanem jogtudós is ? . . . Itt a legnagyobb bökkenő ! — A mondottak bővebb okadatolását aki várja, az nem veszi észre, hogy ebbeli várása ép a legnagyobb okadatolás, mert a mit mondók, annak tudata meghaladott álláspont. . . Sajnos, de tény, hogy nemzetünk stádiuma az élhetetlenség stádiuma: melyet ha leplezni akar a már országossá vált szédelgés, úgy jár, mint a czigánygyerek, ki fölakarván öltözni, kimutatá, hogy egész ruhatára: egy kalapkarima! Ha e keserű recrimioatiók a nemzet előtt azon kétségbe ejtő „nirvana“-képet tüntetik föl, melyet a berlini Hertmann, egy bírálója szerint, oly borzasztóan fest, hogy a sorok a könyvben megfagynak s a betűkből egy-egy meduza-fö mered felénk: akkor városunk nem utolsó, melyre „Nirvana“ képe illik. Azt hiszem, kevés város van, mely oly fönnen hirdetné minden lépten-nvomon a fennebb idézett mondat igazságát, hol igazabban látnók, hogy hiányzik a valódi solid tanulás; hol az ipar, kereskedelem, gazdászat . . . kezdetlegesebb volna; hol a rend, közbiztonság, jólét, Ízlés, haladás nagyobb sártengerben fulladozna, mint itt, a „kedves, derék, lelkes“ Egerben? . . S a mit Magyarországról mondánk, hogy itt nagy a természet áldása, de nincs értékesítve, mert hiányzik a kellő tanultság, — mondhatnók-e jobban valamely más városról, mint Egerről; hol nagy a természet áldása valóban, mert olyan borunk terem, hogy „Európa bármely borával kiállja a versenyt“ (a tudomány szava) ; és hogyan lehetne azt még kevésbbé értékesítni, mint a hogy mi értékesítjük? A bordeauxi borból egy edény, mely körülbelül három akónyi s még valami, ezer, kétezer sőt olykor háromezer frankon is elkel, s hogy kel a mienk ? Pedig chemiai tény s az Ízlés terén tekintélyes kereskedők szava, hogy az egri vörös a bordeauxit meghaladja. De a mi borunk nemcsak jobb, hanem a mi fő, termelésünk nagyobb, mint szükségletünk; és mégis, hol van piaczunk ? . . Termett az idén is sok borunk. Mi tehát kilátásunk? az, hogy lesz sok részeg ember, lesz sok verekedés, lesz rendetlenség, lesz bűn és förtelem; s a mi a sok borból mégis fönmarad, az heverni fog a pinczékben, s ha esztendőre újra „borév“ talál lenni, Europa kereskedelmének csúfjára ki kell öntenünk a bort a földre! . . . Do ez ne legyen így! Ne! El kell jönni az időnek, midőn borunkat, e sárban heverő gyémántot, fogjuk tudni értékesíteni; midőn a kereskedés titkait tanulással magunkévá tesszük : midőn az igazi munkában keresünk becsületet és attól várjuk a jólétet, s nem a „penészes pincze-politikától.“ hétiünk, hogy a ki utánunk jött csakúgy trüsszögött tőle s végre annyi adósságot csinálhattunk, amennyit csak lehetett. De ezek csak a szabadalmak voltak; hát még a felmentvények ! Nem kellett mindennap jókor felkelni, */2 8-kor misét hallgatni, iskolába menni, tanúlni, felelni és „drukkolni.'* A jogakademiai polgár akkor kel fel, akkor hallgat misét, akkor tanul, akkor felel, akkor drukkol: a mikor akar; tanúlni pedig mentöl ritkábban akar s drukkolni is csak akkor drukkol, mikor Stefán Giergl magánjogából tartatik előadás. Szép élet az a jogász-élet; aki keresztül élte csak az tudja felfogni: miért van kedve sokaknak 10 évig is jogászkodni. Tehát akadémiai polgárok lettünk. Urak voltunk; eleinte magunk se hittük, hogy azok vagyunk, de el kellett hinnünk, mert a juris-professor uraktól kezdve a kellnerek és margenrök légiójáig mindenki úrnak titulált, pláne a pedellusunk „tekintetes“' úrnak. (Folyt, köv.) A pliouographról. Nemcsak politikai, de tudományos tekintetben is a legmerészebb újítások s legmeglepőbb találmányok korszakát éljük. A tudomány majdnem mindennap egy-egy vivmánynyal lepi meg a világot; behatol a természet legrejtettebb titkaiba s lassanként megfosztja a csodákat azon varázserőtől, melylyel az emberiséget oly sokáig körülfogta. Az újkori találmányok országában Edison, a fiatal amerikai tudós, első nagyságú csillagként tündököl. Első találmánya u
