Eger - hetilap, 1878
1878-11-14 / 46. szám
362 nőtlenek illetőleg hajadonokra és 5.8 % az özvegyekre. Ez a populationistika szempontjából oly kedvező tünemény, melyet egy európai állam sem mutathat föl, a mennyiben nálunk a házas állapotúak 6.°/o nagyobb számmal vannak képviselve, mint átlagosan egész Európában. így, tekintettel a családi állapotra, esett minden 100 lélekre: házas: házas Magyarországban 41.3 Ausztriában 34-05 Franczia „ 38.94 Angliában 33.32. Spanyol „ 36.0Ä Poroszországbí ®n 33.09. Olasz „ 35. óé Bajor 28.6<, Magyarországnak fölénye e tekintetben más államok irányában még inkább kitüntethető, ha a házasok száma viszonyittatik a felnőttek számához, vagyis azok száma kik tényleg házasságban vannak, azokhoz, kik abban lehetnének. E tekintetben beigazoltatott, hogy 10.000 felnőtt lakosra számíttatott házas: Magyarországban 8290. Angliában 5331. Franczia „ 6230. Poroszországban 5294. Spanyol „ 5768. Bajor „ 4582. Tehát nálunk minden 10.000 felnőtt lakos után körülbelül 1600-zal több házasember találtatik, mint átlag Európában. E kedvező észlelet az esketéssk rendkívüli nagy száma folyományának tekintendő, a mennyiben Szerbiát kivéve, egy európai állam sem tüntet fel e tekintetben oly nagy mérvet, mint épen hazánk. Nálunk ugyanis 1874. évben átlag minden 95.5. H e- vesmegyében 1877-ben különösen már minden 91—92 lakosra esett egy esketés, tehát 100 lakos után Magyarországban l.o6., megyénkben pedig l.o9 esketés számíttatott. Mig Europa többi államaiban esett egy esketés: Szerbiában 86. lakóra Nagybritániában 130., 9 lakóra Oroszországban 100. „ Francziaországban 134.7 r> Német „ 104. „ Olaszországban 137.6 Ausztriában 114-7 „ Svédországban 160. rí Mind a mellett hazán k esketési v i s z o n y a in a k kedv ezö tény kör U 1 ményeiböl, nem v onható 1c közvetlenül azon következtetés, mintha társadalmi és álladalmi viszonyaink talán rendkívüli kedvező alakulattal bírnának, hanem mivel hazánk „agronom léténél, valamint a megélhetés könnyebb, úgy a nép főfoglalkozását képező őstermelés a házassági frigyet nemcsak lehetővé, hanem szükségessé is teszi, a mezőgazdának saját családja tagjaiban kínálkozván a legolcsóbb és legbiztosabb munkaerő, másként pedig a házasság nálunk mint a birtok szerzés egyik kedvelt módja is szerepel.“ ,a) II. Tekintve az esketések hónapok szerinti eloszlását, H e- vesmegye 1877-iki népesedése igazolja, hogy legkevesebben keltek össze márcziusban, mint a nagyböjt havában, (az esketések I.42 %'ja). nemkülönben a három nyári hónapban, mint a nagy munka idejében (együttvéve 6.„2 %) ’s az advent havában de- czemberben (1.58 %).— Viszont a legtöbb esketés esett novemberre, mint a termékek értékesítése és munkaszünet idejére (40 %) és januárra, mint a farsang évadjára (15.7). Évszakok szerint vizsgálva e jelenséget észleltetett, hogy az esketések összes számából esett télre: tavaszra: nyárra : őszre: (jan.-márcz.) (april.-jún.) (júl.-szept.) (okt.-decz.) Hevesmegyéb e n 2o.6l 19-90 6-02 48.44. Magyarországban 39.3 17.3 10.7 39 j. Ausztriában 26.4 16.., 16.9 36.4. Belgiumban 20 9 32.; 23.5 23.6. Angliában 20.3 25.0 24-5 30.s. ”) Már ezen összeállítás szerint is a földmiveléssel foglalkozó államokban az esketések arányának az egyes évszakok szerinti elosztásában igen szembeszökő ugrások mutatkoznak, mig az iparos államokban egyformasága ötlik szemünkbe. Mi csak azon okban lelheti alapját, hogy mig emitt a családi jövedelem majdnem egyformán folyik be minden időben, addignálunk mint agronom államban az őszi idő a földjövedelem tulajdonképeni értékesítésének ideje, tehát, ekkor és télen, mely idővel egyszersmind az esketések maximuma is összeesik, rendelkezik a gazdaközönség legtöbb pénzkészlettel és igyekszik kiházasitani gyermekeit. Ellenben tavaszra és nyárra, midőn egyrészt a nagy munka igénybe veszi az emberek idejét, másrészt pedig a készletek legnagyobbrészt már elfogyasztvák, — esik az esketések minimumai. ,0) Kőnek i. m. 80. 1. n) Öettingen. Die Moralstatistik. Erlangen 1874. 108. 1. (Folyt, köv.) Dr. Szolcsdnyi Hugo. f Élhetetlenségünk. Paupertas magna meretrix ! így tartották a régiek, s igazok van. Ki erről meg akar saját szemeivel is győződni, ám fordítsa meg a tételt, vizsgálja annak ellenkezőjét, s nem úgy fogja-e találni, hogy ahol az átalános jólét virágzik, ahol a „nervus rerum-4 T Á R lvét sír története. Elbeszélés. Irta: Gyulay Eudre. Hideg, borongós őszi este van; a holdat sötét fellegek takarják s a fellegek közül mintegy félve kandikál le egy-egy csillag, mert a temető száz szinii lámpái s a viaszgyertyák ezrei elhomályosítják fényüket. Halottak estéje van . . . Sürgés-forgás, piaczi lárma, utczai zaj a halottak csöndes országában. A város élettelen, kihalt, de a temető pezsg az élettől, nyüzsög bennük a tengernyi nép, mint hangyaboly. Sokakat a kegyelet, de sokakat csak a szokás vagy a szórakozási vágy vezérelt e helyre. Amazok eljöttek, hogy az emlékezet fájó könyjeivel új életre keltsék az őszi széltől hervadó sír- virágokat; emezek eljöttek, hogy kinevessék azokat a könyeket melyeket a legszentebb fájdalom akaratlanul is kicsal a szemekből. A sírkövekre és keresztekre diszes koszorúkat kötőit a kegyelet, megvilágitá azokat a gyertyák és lámpák ezreinek fényével, felékesité a sirbalmokat virágokkal s úgy néz ki e szomorú hely, mintha nem is temető lenne, hanem virágos kert, melybe csak szép álmokat álmodni jöttek az elköltözőitek, hogyha majd eljön a feltámadás napja, a kelő nap első arany-sugara virágos kertben üdvözölje ébredésöket. A sírok ezrei közt sötéten áll egy-kettö. Ezekre nem hoztak virágot szerető kezek; ezekben alkalmasint egy-egy kihalt család G Z A. §>utolsó sarjadéka nyugszik, — elhagyatva, elfeledve. De a természet gondoskodott ezekről is örökzöldet növelt sirjokra. Az örökzöld az örökélet jelképe . . . A temetői nagy-kereszt közelében két sir vonta magára a közfigyelmet. Ezeket világitá meg legtöbb gyertyaláng s ezeken diszlettek a legszebb virágok. Az egyik sir mellett halvány arczú, özvegy asszony térdepelt; arczán még láthatni az egykori szépség most is feltűnő nyomait, s az gyász melyet viselt, csak emelte szépsége maradványait. Kezei imára voltak kulcsolva s szemei a magasban tévedez- tek, mintha fent az égben keresné azt, kinek elvesztét gyászolja. Nem zavarta öt a kiváncsiak serege, kik a sirt köriilvevék s fennhangon betlizték a sírkő feliratát: „Cserey Irma, élt 17 évet.“ — De kár érte, mily fiatal volt még! — jegyzé meg nagyot sóhajtva némelyik. — Én ismertem; gyönyörű szép leány volt. Egyetlen gyermekét siratja benne az a gyászruhás nő — mondá a ott álló temető-őr. A másik szépen díszített sir előtt egy ősz férfi állt némán, komoran, s egy nő és lányka imádkozott. A fény a sírkeresztet megvilágítván, a járó-kelők messziről olvashatták a sírfeliratot: „Itt nyugszik Parray József, meghalt élete 20-ik évében.“ S az az ősz férfiú ott a sir mellett, alig hallhatóan mormogta fogai közt: — Szegény fiam, de bolondot is cselekedtél ! Én hallotam ezen szavait, mert a háta megett állottam s aka- ratlanúl is egy köny lopódzott szemembe, melyet letörülve, vissza-
